Budapesti Hírlap, 1858. január (1-25. szám)

1858-01-14 / 10. szám

Melléklet a Budapesti Hirlap 10-dik számához. Budapesti Hirlap 10. sz. HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Január 14.1858. Hirdetmények. (­3*) (2_3) 26015. A magas cs. k. belügyministeri­­umnafe, a magas cs. k. igazság s pénzügyi ministeriummal egyetértőleg f. év novem­ber hava 22-n kelt 10527. sz. alatt kibo­csátott rendelete folytán, az eddig Vas­­megyébeni szombathelyi járásban kebelezett Szt. -Mihály (Petersdorf) helységnek ugyan­azon megyébeni felső-őri járásban való át­­kebeleztetése helyben hagyatott. Mi is ezennel közhírré tétetik. Sopron, dec. 10-­ 1857. Cs. k. helytartósági osztály. (22*) (2—3) 64. A posták elindulásának és megérke­zésének átnézete a pest és budai posta-hi­vataloknál az 1858 ik évben, megjelent nyomtatásban és kapható Pesten a levél­posta feladási és a cs. k. pályaudvari pos­ta-hivatalnál, Budán pedig az ottani pos­ta-hivatalnál, továbbá valamennyi városi levélgyüjtéseknél Pesten és Budán, darab­jáért 10 pkr. letétele mellett. Pest, január 1-n 1858. Cs. k. posta-igazgatóság. (27*) (2—3) A cs. k. zálogház ezennel tudatja, misze­rint 1856-ki oct. havában elzálogitott, és 1858-dik jan. 12-éig sem kiváltott sem átirt zálogok, nevezetesen : felsőruha, fehérnemű, czin-, réz-áru s más ilyesféle 1858. évi jan. 13- és 14-én ; az elzálogitott ékszerek pedig ugyanazon fem­ kitett 1856-ki odt, hóról a reá következő héten úgymint szerdán 20-án nyilvános árverés utján a legtöbbet ígérőnek eladatnak. Egyszersmind tudtul adatik, hogy ugyan­csak 1857. évi septemb. havában egyenkint, vagy más tárgyakkal elzálogitott, és csak három hóra átvállalt prémes ruhák, ha folyó 1858. jan. 12-ig ki nem váltatnának, ugyan­csak f. 1858. évi jan. 13-án a legtöbbet ígé­rőnek eladatnak. Miről az elzálogitó felek maguk alkal­maztatásuk végett azon hozzáadással érte­­sittetnek , hogy jövendőben az árverési na­pon semmiféle zálogot többé kiváltani vagy átírni nem lehet. Úgy az alulirt megnevezett hivatali szá­mok alatt elzálogitott s ki nem váltott, és ezért eladott tárgyak jegyzéke azzal hozatik nyilvánosságra , hogy a hivatalos levonás után maradt összegek az alant következő jegyzék szerint 1858. jul. 13-ig a zálogjegy visszaszolgáltatása mellett átvétessenek, kü­lönben azok elesvén a hivatali pénztár tulaj­donává válandanak. JEGYZÉK: A zálogjegy száma. Napja, hava és zálogoknak ive a Az át­veendő felesleg frt jkr 25941 1854.april3 34 26163 ff1 34 26204 ff— 52 26257„ » 1 53 265014 47 26654n — 4 267065 — 1 272366 1 29 27307n 3 20 28016 10— 21 28405 11— 6 28653— 20 28832 127 54 28874— 23 289869 — 56 29166 133 24 29167n — 46 29305— 50 29421— 14 30732 19— 4 30777— 40 31183 203 31265— 50 31309 —-9 31931 212 8 32053 113 13 32068 ff 55 32566» 24— 31 33151— 37 33378 25— 7 33451 <— 45 33857n 261 52 33965— 2 339661 11 34012» ff2 15 34137 —-14 344749 272 9 34544 ffn — 33 34681 28— 42 34697 ff 1»1 45 P.124923 1 25 127534 2 10 12756 ff2 2 130126 1 3 130867 3 1 13231 101 10 13300„ — 21 13345 ff2 44 13451 112 3 13619 12— 38 136694 35 13975 144 1 14209 18— 9 14426 196 36 144272 9 14519 203 35 14529n n ff2 47 14668 1) ff— 44 14788M » 21— 3 14912 ff1 43 15248 ff» 243 12 15249 ff1 59 15503 251 50 156 T) 268 55 15712 lín ff 1 _ 29 Kelt Pesten, jan. A cs. r. 1858. k. záloghivatalUtal. Árverések. (65) (2-3) 2732. Banán 1856. évi augustus 4-n vég­rendelet nélkül elhalt Nagy Péterné szü­letett Sadó Zsusánna hagyatéki tömegéhez tartozó s a banai hitel-telekkönyv 6-ik számú jegyzőkönyvébe bejegyzett 5. szám alatti Banán létező fél ház, az ahhoz tar­tozó beltelek és V4 kültelki állomány; to­vábbá az ingóságok, marhák, gazdasági eszközök­ és vetések elárverezése a hely­beli gyámbizottmány által elárvereztetni rendeltetvén, azon vagyonoknak Banán az érintett 5-ik számú háznál leendő elárve­rezésére határnapul 1858. évi február 26 ik napja d. e. 9 órája, s az esetben,ha az in­gatlan vagyonok becsára akkor meg nem ígértetnék, második árverési határidőül 1853. évi mártius 31-ik napja d.e. 9 órája kitüzetik s egyúttal tudtul adatik, misze­rint a ház és V4 kültelek kikiáltási ára 1400 pfrt, leend­ő az erre árverezni kívá­nók 200 pfrtot lesznek kötelesek bánat­pénzül letenni , az ingóságok pedig azon­nali készpénz fizetés mellett adatnak el. Figyelmeztetnek mindazok, kiknek ezen vagyonra nézve jelzálogos követelésük van, hogy abbeli igényeiket a helyszínen meg­jelenendő bírói kiküldöttnél az árverés napján bejelentsék , mert ellen esetben a pénz­­­felosztás zálogos igényeikre leendő tekintet nélkül fog megtörténni. Az árverési feltételek az árverés határ­napjáig ezen hivatalnál, az árverés napján pedig a helyszínen megjelenendő bírói ki­küldöttnél megtekinthetők. Bécs, január 4-n 1858. ___________|Cs. k. szolgabirói hivatal. (71) (2-3) 2828. A m.-kövesdi cs. k. szkirói hivatal mint bíróság által közhírré tétetik, miként G­rünbaum Izsák végrehajtató felperes ré­szére t.­daróczi lakos Kiss István és Bogyó Borbála alperesektől lezálogolt, T. Darócz községben s illetőleg határában fekvő V. volt úrbéri bel- és kültelek, lakóházzal 1220 pfrt becsértékben, 11­, kapás szöllő, a csonkás hegyen 60 pfrt, továbbá szük­ség esetében egy vasas szekér 20 pfrt, 3 ló 44 pfrt becsárban, f. évi febr. hó­­jén d. e. 10 órakor a helyszínen becsáron alul is nyilvánosan el fognak árvereztetni. Megjegyeztetik, hogy a vevő e jószágon zálogilag biztosított adósságokat a vételár erejéig a bíróság utalványozása szerint át­vállalni tartozik. Felhivatnak egyúttal mindazok, kik ma­gukat a nyilvánkönyvbe a bejegyzés által zálogjogot nyerteknek vélik, miszerint azt a jószág eladásáig annál bizonyosabban bejele­zsék, mert ellenkező esetben ma­guknak tulajdoníthatják, ha a vételár fel­osztása az ő hirük nélkül történik meg, s ha e miatt, a mennyire az által a vételár kimerittetnék, ki fognak záratni. A biróság helyén kívül s attól távol lakó hitelezők jogaiknak a vételár felosztása al­­kalmávali megóvása végett a biróság helyén meghatalmazottat rendeljenek s az eladás előtt annak nevét s lakását bejelentsék,ellen­kező esetben az ő veszélyükre és költségükre hivatalból fog képviselő rendeltetni, kihez a további kézbesítések intézendők lesznek. Az árverési feltételek a cs. kir. szkirói hivatal mint biróság kiadó hivatalában a hivatalos órák alatt megtekinthetők. M.-Kövesd, jan. 2-án 1858. Cs. k. szolgabirói hivatal. (91) (1—3) 2410. A sárbogárdi cs. k. szolgabirói hi­vatal mint biróság részéről közhírré téte­tik, mikép néhai Molnár József hagyaté­kához tartozó s 500 pártra becsült 177. sz. alatti zsellérház Perkátán a községházánál­­. 1858. évi február 5-n, szükség esetében pedig márt. 5-n mindenkor d. e. 10 órakor birói rendelet folytán nyilvános árverés ut­ján el fog adatni. Miről a venni kívánók oly figyelmeztetéssel értesittetnek, mikép az árverési feltételeket vagy az alulirt szolgabirói hivatalnál, vagy a község házá­nál megtekinthetik. Egyszersmind utasittat­­nak a jelzáloggal bíró hitelezők, hogy igé­nyeiket az árverési határidő előtt e bíró­sághoz beadják. Sárbogárd, October 29-n 1857. Cs. k. szolgabirói hivatal. * 3 (90) (1—3) 1912. A Szolnok megyei cs. k. törvény­szék mint deleg- biróság részéről közzé té­tetik, miként Abonyi Istvánnak Szolnokon 1647. sz. alatt a vasut-vonal közelében fekvő, biróilag 200 partra becsült háza és udvartelke, Bosányi József hitelező folya­modványa folytán 1858. évi január hó 31-ik napján délután 3 órakor, ezen időben nem sikerülvén 1858. évi márt hó 7-n délután 3 órakor a helyszínen tartandó nyilvános árverés utján eladatni fog. Mire a venni szándékozók ezennel meghivatnak s mind­azok, kiknek az elárverezni rendelt házra s telekre netán elsőbbségi vagy zálogjoguk volna, azzal értesittetnek, hogy ezen jo­gaikat az árverési határidőn belül rendes uton érvényesítsék, a mulasztásokból ered­hető hátrányokat maguknak tulajdonítván. Szolnok, dec. 19-­ 1857. Cs. k. megyei törvényszék. (81) • (1-3) 24857. A pesti cs. k. országos törvény­szék részéről közhirré tétetik, miszerint Hirsch Bernátnak f. é. oct. hó 14-n 19770. sz. a. beadott folyamodványa folytán, mely­ben a Bielánszky Szaniszló ellen lévő 3200 pártnyi követelésének fedezésére ez utóbbi ellen a mai napon 24887. sz. a. törvény­­széki végzéssel a végrehajtást szenvedő Bielanszky Szaniszló és nejének Bielanszky Margaretha nevére irt, birólag 10300 pártra becsült ház fele részének, mely ház Pes­ten az uj­ utczában 2-ik sz. a. fekszik, vég­rehajtási árvereztetése elrendeltetvén , an­nak megtartására első határidőül jövő 1858 évi febr. 27-ke, máso­dik határidőül jövő 1858. évi márt. 27-ke délelőtti 10 órája cs. k. orsz. törvényszék 2-ik emelet 67-ik számú hivatal­ teremében avval tűzetett lé­gyen ki, hogy a nevezett fél ház a máso­dik árverés alkalmával a becsáron alul is el fog adatni. Venni szándékozók erről azon hozzátétel­lel értesíttetnek, hogy az árverés alkalmával mindegyik a becsár 10% előpénzt letenni, a vevő pedig az ezen házra betáblázott adós­ságokat a vételár erejéig bírói utalvá­nyozás szerint átvállalni köteles leend. A további árverési feltételek, valamint a becs­lési jegyzőkönyv is a bíróság irattárában tekintethetnek meg. Felhivatnak mindazok, kik anélkül, hogy ezen árvereztetésről különösen értesüttet­­tek, a kérdéses ingatlanra nyilványköny­­vekbe történt bejegyzésnél fogva magu­kat jelzálogot nyerteknek vélik, miszerint azt az eladás napjáig e törvényszéknél be­jelenteni annál is inkább el ne mulasszák, minthogy ellenkező esetben a vételár hitük nélküli felosztásából származható káros kö­vetkezményeket önmaguknak kell tulajdo­ni­taniok. Pest, dec. 21-én 1857. Cs. k. orsz. törvényszék. (95)" (1—3) Miután a múlt évi October hó 27 én 4694. számú végzéssel múlt év és hó 30-ik napjára kitűzött, Ruszpojánai Juda Kahán birtokában lévő javaknak elárverezése ve­vők hiánya végett nem létesittetett, a fent érintett végzés értelmében ezen árverezésre a második határnap 1858. évi február I-ik napjára délelőtti 10 órára Szigeten a me­gyei törvényszéknél azon megjegyzéssel tűzetik ki, mikép e második határnapon a zálogolt javak a becsáron alul is el fognak adatni. Sziget, jan. 5-én 1858. Cs. k. megyei törvényszék. (86) (1-3) 2207. A szarvasi cs. k. szolgabirói hiva­tal mint biróság részéről közhirré tétetik, miként Holub András szarvasi lakos és alperesnek a szarvasi 769. számú telek­jegyzőkönyvben bejegyzett, s Szarvason lévő 286 - ös beltelek a rajta lévő ház­zal Polgár Mihály t.­szt.-miklósi lakos és felperes javára Szarvas város községi há­zánál első ízben 1858. évi január 28-n és másodízben 1858. évi febr. hó 27-ik nap­ján mindenkor délutáni 3 órakor nyilvános árverésen eladatik, mely utóbbi határna­pon a jószág a legtöbbet ígérőre becsáron alul is leüttetik. Az árverési feltételek a bíróság irodájában megtekinthetők, egy­szersmind a netalán jelzálogos hitelezők ezennel felhivatnak, hogy igényeiket a jószág eladásáig annál bizonyosabban be­jelentsék, mert ellenkező esetben maguk­nak tulajdoníthatják, ha­ a vétel­i felosz­tása az ő hirük nélkül történik meg, s ha miatt, a mennyiben ez által a vételár ki­merittetnék, ki fognak záratni. Szarvas, nov. 6-án 1857 Cs. k. szolgabirói hivatal. (87) (1-3) 1873. A szarvasi cs. k. szolgabirói hiva­tal mint biróság részéről közhirré tétetik, miként Joannovics Koszta öcsödi lakos és alperesnek az öcsödi 316. számú telek-jegy­zőkönyvben bejegyzett s Öcsödön fekvő 270 - ös beltelke a rajta lévő 308. szám alatti házzal özv. Maróthy Jánosné Pap Sára és gyermekei öcsödi lakosok és felperesek javára Öcsöd községi házánál első ízben 1858. évi február 1-n és másodízben 1858. évi márt. hó első napján mindenkor d. e. 10 órakor nyilvános árverésen eladatik, ezen utóbbi határnapon a jószág a legtöb­bet ígérőre f Mlcsáron alul is leüttetik. Az árverési feltételek a biróság irodájában megtekinthetők; egyszersmind a netalán­­zálogos hitelezők ezennel felhivatnak, hogy igényeiket a jószág eladásáig annál bizonyosabban bejelentsék , mert ellenkező esetben maguknak tulajdoníthatják, ha a vételár felosztása az ő hitük nélkül törté­nik meg s ha e miatt, a­mennyiben ez ál­tal a vételár kimerittetnék, ki fognak záratni. Szarvas, October 27-n 1857. Cs. k. szolgabirói hivatal. (88) I (1-3) 1488. A szarvasi cs. k. szolgabirói hi­vatal mint biróság által ezennel közzé té­tetik , miként szarvasi lakos Kulinger Ja­kab javára biróilag lefoglalt s 1000 pftra becsült és nyilvánkönyvileg szt.-andrási Szabó Antal és neje nevére jegyzett 8. sz. alatti ház 1858. év jan. hó 29-ik napjának eggeli 10 órájakor Szt.-András közházá­nál, a fölmutatott helyeselt s e biróság le­véltárában mindenki által megtekinthető s lemásoltatható feltételek mellett nyilvános árverésen el fog adatni. Felhivatnak egyúttal mindazok, kik ma­gukat a nyilvánkönyvbe a bejegyzés által zálogjogot nyerteknek vélik, miszerint azt a jószág eladásáig annál bizonyosabban be­jelentsék, mert ellenkező esetben maguknak tulajdoníthatják, ha a vételár felosztása az ő hirük nélkül történik meg, s ha e miatt, a mennyiben az által a vételár kimeríttet­nék, ki fognak záratni. A biróság helyén kívül, s attól távol lakó hitelezők jogaiknak a vételár felosz­tása alkalmávali megóvása végett a bíróság helyén meghatalmazottat rendeljenek, és az eladás előtt annak nevét s laká­sát bejelentsék, ellenkező esetben az ő veszélyükre és költségükre hivatalból fog képviselő rendeltetni, kihez a további kéz­besítések intézendők lesznek. Szarvas, oct. 13. 1857. Cs. k. szkirói hivatal. (85) ’ (1—3) 1487. A szarvasi cs. k. szolgabirói hiva­tal mint biróság által közzé tétetik, mi­ként Widlitska Ferencz és nejére közös tulajdonkint jegyzett, Szarvas­­ városban lévő s biróilag 800 pftra értékesített háza, szarvasi Dely József javára 1858. év jan. hó 30-ik napjának d. e. 9 órájakor Szar­vas város közházánál a bemutatott s e biróság levéltárában mindenki által megte­kinthető, s másolatban kivehető feltételek megtartása mellett nyilvános árverezésen eladatni fog. Ezúttal mindazok, kik magukat a jószágra jelzálogi jogot nyerteknek vélik, felhivatnak, hogy azt a jószág eladásáig annál bizonyo­sabban bejelentsék, mert ellenkező esetben­­ maguknak tulajdonítsák, ha a vételár felosz­tása az ő hirük nélkül történik meg, s ha e miatt, a­mennyire az által a vételár kime­ríttetnék, ki fognak záratni. Egyszersmind oda utasíttatnak mindazon jelzálogos hitele­zők, kik nem a bíróság helyén vagy annak közelében tartják lakásukat, hogy jogaiknak a vételár következendő felosztása alkalmá­vali megóvása végett, a bíróság helyén lakó felhatalmazottakat rendeljenek, s az eladás előtt azoknak nevét és lakását a bíróságnál bejelentsék, ellenkező esetben azok részére, kik ezen bejelentést elmulasztják, az ő ve­szélyükre és költségükre hivatalból fog kép­viselő neveztetni, kihez minden további kéz­besítések intézendők lesznek. Szarvas, oct. 13 án 1857. Cs. k. szolgabirói hivatal. (93) (1-3) 23986. A pesti ch. k. orsz. törvényszék részéről ezennel közhirré tétetik, miszerint Spitzer Sándornak f. évi december 8-ki 23986. sz. a. folyamodására, ennek 1800 pártnyi követelése fedezésére Majthényi, született Kállay Johannától lefoglalt arany és egyéb ékszernemüeknek elárverezése megengedtetett s ezen árverés foganatosí­tására első határnapul 1858. évi január 28-ka; második határnapul ugyanezen évi február 12-ke mindenkor d. e. 10 óra az orsz. törvényszéki épület II. emelet 67. sz. hivatalszobájában tűzetett ki. Mely határnapra venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, miszerint az eladás csak azonnali készpénz fizetés mel­lett és a becsáron alul csak a 2-ik árve­résen történik. Pest, dec. 14-n 1857. Cs. k. orsz. törvényszék. (83) v (1-3) 13. A pesti cs. k. orsz. törvényszék ré­széről : Braun Albert rőfös kereskedőnek csődtömegéhez tartozó árukészlet, úgymint: férfi- és asszony-fehérnemüek, szalagok és egyéb divat-czikkek birói elárvereztetése elrendeltetvén, e végett első határnapul 1858. évi január havának 21-ke, 2-dik ha­­táridőül pedig lett. évi január havának 28-ra oly megjegyzéssel tűzetnek ki, hogy a vételár tüstént lefizetendő részen és hogy ezen tárgyak, ha az első határnapon leg­alább is a becsáron el nem adathatnának, a másodikon azon alul is fognak a legtöb­bet ígérő részére leüttetni. Venni szándé­kozók ennélfogva a kitűzött fentebbi ha­táridőben Braun Albert boltjában a Kere­­pesi után 1. sz. alatt reggeli 8 órakor je­lenjenek meg. Pest, január 7-n 1858. Cs. k. orsz. törvényszék. (84) (1-3) 20777. A pesti cs. k. országos törvény­szék részéről ezennel közhirré tétetik , mi­szerint f. évi január 21-ik napján 9 óra­kor, a Kasselik András csődtömegéhez tar­tozó szekerek, kocsik, tűzvedrek, csáklyák, pokróczok, vas és egyéb fa­ eszközök a Li­pót­városi Nádor- és Hengermalom-utczá­­ban 395. és 449. sz. a. fekvő házban, a leg­többet ígérőknek készpénz fizetés és az áruknak azonnali elvitele mellett, közárve­rés utján, még pedig szükség esetében becsi áron alul is, el fognak adatni. Mire a venni szándékozók ezennel meg hivatnak. Pest, dec. 30-­ 1857. Cs. k. orsz. törvényszék. 1(82) . . . : (1-3) 25183. A pesti cs. k. orsz. törvényszék mint csődbiróság részéről a Szabinszky Károly, Szabinszky Anna és Michl Károly­­féle csődtömeghez tartózó, leltározott és 105 frt 12 ki becsült következő ingóságok­nak, úgymint: szoba-bútoroknak, konyha­szereknek és ágyi­ ruhának birói elárverez­tetése elrem­éltetvén, e végett első határ­napul 1858. évi január havának 27-ke, 2-ik határidőül pedig 1853. évi február havá­nak 18-ka oly megjegyzéssel tűzetnek ki, hogy a vételár tüstént lefizetendő lészen és hogy ezen tárgyak, ha az első határna­pon legalább is a fenebbi becsáron el nem adathatnának, a másodikon azon alul is fognak a legtöbbet ígérő részére leüttetni. Venni szándékozók ennélfogva a kitűzött fentebbi határidőben Pest józsefvárosi tü­relem- és üllői­ utcza sarkán 24. szám alatti házban délelőtti 9 órakor jelenjenek meg. Pest, dec. 24 . 1857. Cs. k. orsz. törvényszék. (60) .­­ (1—3) 1926. A ráczkevi cs. k. szolgabirói hiva­tal mint biróság részéről ezennel közhirré tétetik, hogy 1857. évi nov. 4-n Sz.-Ujfa­­lun végrendelet visszahagyása nélkül el­halt özv. Weinhardt Anna Mária hagya­téki tömegéhez tartozó, sz.-ujfalusi határban 1522- 1523 h. sz. a. lévő, 480 partra becsült 4784 h. sz. a. 1 hold 952 □ öl szöllő és gyümölcsös , továbbá a ráczkevi határban Ürgehegyen 600 partra becsült szántóföld eladására 1858. évi jan. 30-a d. u. 3 órája Sz.-Újfalun a község házánál tűzetik ki határidőül. * Erről a venni szándékozók akként érte­sittetnek, hogy a kitűzött időben a hely­színen Sz.-Újfaluban, hol az árverési fel­tételek előadatni fognak, jelenjenek meg. Ráczkeve, dec. 30-­ 1857. Cs. k. szolgabirói hivatal. (79) (2-3) 19862. A pesti cs. k. orsz. törvényszék részéről közhirré tétetik, miszerint Doc­tor Schwach ügyv. által képviselt Nagel János folyamodására Kiss később Walter Erzsébet kiskorú örököseinek gyámsága ellen a mai napon 19862. sz. a. kelt tör­vényszéki végzéssel Pesten, üllői ut 19. sz. a. fekvő, Walther Erzsébet nevére irt, 5751 pert 20 krra biróilag becsült háznak vég­rehajtási árvereztetése elrendeltetvén, an­nak megtartására, mivel az első határidőül kitűzött 1857. dec. 16-án vevő nem jelent­kezett 2-ik határidőül 1858. febr. 4-re d. e. 10 órája a biróság telekhivatalában (megyeház földszint) azzal tűzetett légyen ki, hogy a nevezett ház ezen második ár­verés alkalmával a becsáron alul is el fog adatni. Venni szándékozók erről azon hozzáté­tellel értesíttetnek, hogy az árverés al­kalmával mindegyik 500 pengő forintnyi előpénzt letenni, a vevő pedig az ezen be­táblázott adósságokat a vételár erejéig bírói utalványozás szerint átvállalni köteles, to­vábbá a vétel- és átiratári illetéket is a vételáron felül lefizetni köteles leend. A további árverési feltételek valamint a becs­lési jegyzőkönyv is a bíróság irattárában és a kebelbeli telekkönyvi hivatalban te­kintethetnek meg. Felhivatnak továbbá mindazok, kik a­nélkül, hogy ezen árvereztetésről különösen értesítettek, a kérdéses házra nyilván­­köny­vekbe történt bejegyzésnél fogva ma­gukat jelzálogot nyerteknek vélik, misze­rint azt az eladás napjáig e törvényszék­nél bejelenteni annál is inkább el ne mu­lasszák, minthogy ellenkező esetben a vé­telár hitük nélküli felosztásából származ­ható káros következményeket önmaguk­nak kell tulajdonitaniok. Pest, jan. 19-­ 1858. Cs. k. orsz. törvényszék. C s­ö d ö k. (57) (3-3) 10130. Az aradi cs. k. megyei törvényszék által aradi mészáros Büchler Márt. vagyona ellen a csőd megnyitása elrendeltetvén, pelügyelőül aradi ügyvéd Kutny Pál, he­lyetteséül pedig Miklósy Demeter, ideigl. tömeggondnokul Kutny Pál ügyvéd úr ki­neveztetett. Ennek folytán mindazok , kiket a csőd alá került vagyonhoz bárminemű igények sietnek, ezennel felhivatnak, hogy azokat rásban , vagy szóval legfölebb 1858. febr. 22-éig ezen cs. k. megyetörvényszéknél bejelentsék, mert ellenkező esetben ők , a netán őket illető tulajdoni, elsőbbségi, vagy zálogjogra nem tekintve , a csődtárgyalás­ból ki fognak rekesztetni s a csődtömeg­hez­ minden igényeiket el fogják veszteni. Egyszersmind valamennyi hitelezők fel­­szóllittatnak, hogy az ideiglenes tömeg­gondnok megerősítése, vagy más gondnok, nem különben a hitelező választmány és ennek helyettesének megválasztása végett, 1858. évi márt. 4-ik napján reggeli 9 órakor annál bizonyosabban jelenjenek meg, mivel különben ezeknek kinevezése, a csődrend­tartás 44. §. rendeletéhez képest, az ő veszélyükre hivatalból fog történni , mely alkalommal egyszersmind az átengedési jogkedvezmény felett is olykép fog tár­gyaltatni , hogy azon hitelezők irányában, kik azt a bukottnak meg nem engedik , a büntenyizői vizsgálat befejezése után fog határozat hozatni. A jogkedvezmények megadásáért a kér­vényt a bíróságnál vagy perügyelőnél kiki megszemlélheti. Arad, dec. 12-n 1857. Cs. k. megyei tövényszék, (80) 7 , (1-3) 188. A pesti cs. k. orsz. törvényszék mint csődbiróság által közhirré tétetik, hogy Neubauer Bernát helybeli posztó­t gyapjúszövet-kereskedőnek minden ingó és azon koronaországokban, melyekben az 1853. julius 28-dikától kelt ideiglenes csőd­rendtartás hatályos, fekvő ingatlan va­gyona felett a csőd megnyittatott, perü­gyelőül h. ügyv. Funták János ur, ennek he­lyetteséül pedig Hollóligethy Ferencz ügyv. ur kineveztetett. Ennek folytán mindazok, kiket a csőd alá került vagyonhoz bárminemű igények illetnek, ezennel felhivatnak, hogy azokat írásban vagy szóval legföljebb 1858. évi április 3-dikáig ezen császári királyi országos törvényszéknél bejelentsék, mert ellenkező esetben ők, a netán őket illető tu­lajdoni, elsőbbségi vagy zálogjogra nem te­kintve, a csődtárgyalásból ki fognak re­kesztetni, és a csődtömeghezi minden igé­nyeiket el fogják veszteni. Egyszersmind a jelentkező hitelezők felszólíttatnak, hogy az ideiglenes tömeg­gondnok megerősítése, vagy más gondnok, nem különben a hitelező választmány és ennek helyettesének megválasztása végett, 1858. ápril 8-a reggeli 9 órakor annál bi­zonyosabban jelenjenek meg , mivel külön­ben ezeknek kinevezése a csődrendtartás 44. g. rendeletéhez képest az ő veszélyükre hi­vatalból fog történni. Végül mindazon hitelezők, kik ellen a közadós a fent nevezett perügyelőnél vagy ezen cs. k. országos törvényszéknél meg­tekinthető folyamodványában a vagyonát­­engedés jogkedvezményeit igénybe vette , e részbeni nyilatkozatadás végett 1858. évi ápril 8-ra reg. 9 órára oly hozzáadással hivatnak meg , hogy azon hitelezőket ille­tőleg , kik azokat neki önkényt meg nem engedik, a közadós ellen indított büntető birósági vizsgálat bevégzése után fog ha­tározat hozatni. Pest, jan. 5-n 1858. Cs. k. orsz. törvényszék. (94) (1-3) 94. A komáromi cs. k. járásbíróságtól ezennel közhirré tétetik, miszerint Kerbler Lőrincz és Anna komáromi lakosok folya­modása folytán ezen házasfelek minden­hol találtató ingó, és Magyar-, Horvát-, Tót országokban, Szerb-Vajdaságban Te­­mesi-Bánáttal együtt és Erdély nagyfe­jedelemségben fekvő ingatlan vagyonára nézve esőd nyittatván, perügyelőnek Ko­­vátsy János, s helyettesének Mikola János ügyvéd urak, az első pedig egyszersmind tömeggondnoknak kineveztetett. Felszólittatnak tehát a csődrendtartás 30-ik §-a értelmében mindazon személyek, kiket a csőd alá került vagyonhoz bármi­nemű igények illetnek, hogy követelései­ket a szükséges okmányokkal ellátva leg­feljebb folyó 1858-dik évi ápril hó első napjáig ezen cb. k. biróság előtt annál bi­zonyosabban jelentsék be , mert ellenkező esetben a netalán őket illető tulajdon, el­sőbbségi vagy zálogjogra nem tekintve, a csődtárgyalásból ki fognak rekesztetni, s a csődtömeghezi minden igényeiket el fog­ják veszteni. Egyszersmind az ideiglenes tömeggondnok megerősítése vagy más gond-

Next