Budapesti Hírlap, 1858. június (123-146. szám)

1858-06-11 / 131. szám

kább lesZ ; a balatonparti nádas-birtokoso­kat a nádasok elvesztése annyival inkább ag­gasztja , mert a nádasokból csak évtizedek múl­va lesz használható rét, s a bevonult Balaton víztömegének új partjain, kérdés, fog-e, és ha fog is, mikor fog új nádas keletkezni. Ez utóbbi érdeklettek azért folyamodni fognak, hogy a le­­csapolás legalább an­nyi legyen, hogy ekkér a­mit a nádasokban elvesztenek, legalább a lecsa­­polás által a víz alól felszabadult földterületben megnyerjék. Ez utóbbi jó gondolat, az elsőbbek némi cse­kély részben szaporították az akadályokat, me­lyek eddig is a Balatonügy hosszadalmas küz­dését előidézték. Különösen e tekintetbeni meg­nyugtatás végett akarunk szólani. A vízépítészeti munkák tárgyában vélemé­nyünk mindenek fölött az, hogy ezeket leghasz­nosabb mindig gyökeresen végezni, annálfogva a lecsapolást nem 4, nem is 8 lábra, hanem egé­szen annyira vélnek eszközlendőnek , meny­nyire csak lehetséges, teljesen eltávolítván min­den vízgátat, mely a víz tökéletesen szabad le­folyását bármely részben is akadályozza. A legfontosabb aggodalom t. i. a meleg és savanyu vízforrások elvesztése iránti félelem eloszlatása tekintetéből azt mondjuk, hogy a források leg­nagyobb része a hegyekben eredvén, ezekre a tó nyomása alig bsr figyelembe vehető hatással. De ha a víz leszállása miatt, mit gyanítni is alig lehet, valamely forrás leapadna , utána ásás által ismét föl lehet azt találni, belőle szökőkút segítségével hozván föl a vizet, minek költsége viszont sokkal kevesebbe kerül, mint mennyi haszonélvezet a lecsapolás elhanyago­lása, vagy annak tökéletlenül végrehajtása miatt elvesz. A balatoni halászat jövendőben hasznos és gazdag nyereséggel biztató kifejlést már a mos­tani állásban is csak alkalmas helyeken mester­ségesen alkotott és épen e czélra kieresztett víz­zel táplált haltenyészdékben találhat fel. A nádasok elvesztésén való busulás csak hátra­maradásunk nagyságát fogná jellemezni. Ugyan­ezen alapon a vidéki orvosok szintén pa­naszkodhatnának, hogy a mocsárok lecsapolása és kiszárítása következtében az orvosi tudomány­nak jövedelmes váltóláz meg fog szűnni, vagy a mocsárak kurutytyoló csalogányai kérdhetnék, hogy hol éljenek ők a haszonhajtó földön, ha nem lesz bozót és undok mocsár ezután ? A ná­dasoknak egyébiránt igen nagy hasznuk van, de csak addig, mig a tégla s más jobbféle falra és cserépre való építkezést meg nem szokjuk, mely különösen Morvaországban a Morva völ­gyön, mióta annyira divatba jött, hogy nádas te­tőt egész helységekben sem láthatni, hanem a falvak egyenlőleg cserépre épített csinos házak-­ kal diszlenek, a nádasoknak is úgy leszállította minden becsét, hogy birtokosaik azokat buja ré­tekért, sok helyen buja szántóföldekért örömest, és nagy haszonnal eltüntették! Erre kell töre­kedni a Balaton vidék buja öntvényű­ mocsarai­­val is. Mi az azon alapuló aggodalmat illeti, hogy a Balaton fenék nagyon sivány és sovány homok lévén, melynek legkisebb televényvegyü­­­lete is alig van, annál fogva a víz alól kisza­badult rész terméketlenül marad, s futóhomokká felszabadulása által még a mocsártól megsza­badított, s bozótokból, nádasokból rétekké, ter­mőföldekké változtatott földeket is veszedelmé­vel fenyegeti, ez igen nagy figyelmet érdemel, de a rajta segítés tekintetéből ott van előt­tünk Hollandia példája, hol a szélellenes részen mindenütt ültetvények védik a termő térségeket a homoktól. Hanem e tárgy körül úgy kell eljár­nunk, hogy mielőtt a vízlecsapolás teljesen végre­hajtva volna, meg kell a lecsapolandó térség víz felöli szélén tenni az ültetéseket, mert a ki­szárított sovány homokban bizony a dugványok is mindjárt fölötte nehezen fogamznának, mi­helyt a szél szárnyra kelthetné a homokot; de a még egy pár hüvelyk , vagy valamivel több viz alatt folyvást nedvesen tartott porondon könnyen megy kivált a fűzfa fogamzása , csak a dugvá­nyokat kell oly magasakra hagyni, hogy föléjök ne csaphasson a víz, így hajtva végre a lecsapo­lást, szépség tekintetéből is rendkívüli volna a különben is igen kis a Balaton vidék nyeresége. P­e­n­c­z Miklós, mérnök: H. -Böszörmény . máj. 26. A múlt ápril­is 22-ről 23-ra átmenő éjjelen e vá­rosban történt nagy tűzveszély által károsodottak részére mai napig, bezárólag, következő kegyes adományok tétettek: 1. 0 cs. kir. Apostoli Felségének leg­mélyebb hálára kötelező legkegyelmesb adománya 4000 pg. frt., kiosztatott a szerencsétlenültek közt folyó május hó 6 kán, 0 cs. kir. Apostoli Fel­ségének Bécsből leérkezett segéde, cs. kir. ka­marás gróf Pejacsevich Miklós százados ur ő mélt. által. — 2. Ország-Főkormányzó Albrecht Főherczeg Ur Ő cs. kir. Fensége kegyelmes adomá­nya 500 pft, kiosztatott ugyanazon napon debrecze­­ni járási cs. kir. szolgabirói segéd­­ek. Schenk Emil ur által. — 3. Városunkat Főkormányzó Fő­­herczeg Ur , cs. Fensége kíséretében szintén sze­­rencsésitett nagyváradi cs. kir. helytartósági oszt. alelnök méltóságos Vásonkeöi gróf Zichy Annin ur kegyes intézkedéséből az országos segélyezési pénzalapból utalványozva lett 2000 pftnyi könyör­­adomány, mely is a kárt szenvedetteknek folyó má­jus hó 3-dik napján osztatott ki cs. kir. helytar­­tósági tanácsos és Éjszak-Bihar megyei főnök Reviczky Menyhért ur által személyesen. — 4. Cs. kir. helytartósági tanácsos és megyei főnök asgos Reviczky Menyhért kegyes adománya 20 pgft. — 5. Debreczeni járási cs. kir. szolgabiró tek. G­o­v r­i­k Márton ur kegyes ado­mánya 10 pgft. — 6. Cs. kir. szolgabirói segéd tek. Schenk Emil ur adománya 4 pg­ft.— 7. 10-dik számú dsidás ezredbeli százados Klehe Frigyes ur adott 20 pengő forintot, ezenkívül folyó hó 15-kén kiosztott a szerencsétlen­ültek közt 25 pftot. 8. Hajdú Hadház városából külde­tett 130 pft 20 kr készpénz, nagyobb mennyiségű élelemszerek, közte 172 kenyér 5 köböl paszuly, 80 font hús, aztán 184 darab ruha.­ 9. Hajdú- S­z­o­b­o s­z­­­ó­ból érkezett készpénz 22 ft 43 kr, 68 köböl 22/4 véka kétszeres, más élelemszerek, köztük 85 font szalonna, 7 db ruha. 10. HajduVámosPércE városból 256 kenyér, 1 mázsa 60 font szalonna, más élelemszerek s ruha. 11. Balmaz-Ujvárosról, 36 köböl rozs, 1 köböl liszt, 2 mázsa 8 font sza­lonna, ruha. 12. Sámson községből 17 ft 29 kr. pénz, 17 köböl 3 véka rozs, kenyér,ruha. 13. Hajdú Nánásról 25 köböl 20 véka búza, 60 köböl és 3/1 véka rozs, 10 köböl tengeri, 2 köböl 23 szere liszt, stb 14. Szabad kir. Debreczen városa polgár­­mestere cs. k. helyt. tan. Csorba János ur s a városi tanács küldött 500 darab kenyeret, s megen­gedte, hogy itteni ref. lelkész és esperes úr. B­e­­n­e­d­e­k Lajos ur 3 egyházi beszédei, melyek a nagy tűzveszély alkalmából meritvék, és melyek jö­vedelme egészen a károsultak fölsegélésére van szánva, a városi nyomdában díjtalanul nyomattassa­­nak ki. 15. Helybeli ref. lelkész és esperes nt. Benedek Lajos ur adott 20­0 forintot, ezenkívül a tűzveszély alkalmából mondott, nyomtatás alá adott 3 beszédeiből való jövedelmet is e czélra szánta, melyből, bár még a nyomtatás és szétkü­ldö­­tés csak részben teljesittethetett, eddigelé is már 68 pft 40 kr jött be. 16. Helyben Hajdú Böször­ményben gyűlt készpénz 104 ft 25 kr, 23 köböl 1% véka búza, 190 köböl egy véka rozs, 2 köböl 1 véka liszt, 194 kenyér, 2 mázsa 753/4 font szalonna, stb. élelemszerek, ruha, 100 részlet széna, 4 öl ta­karmány szalma. 17 A helyben állomásozó cs. k. pénzügyőrség adott 4 pftot. 18. Balmaz Újvá­rosról Semsey Albert ur adott 100 köböl roz?­zsot. 19. Ugyanonnan D­u­k­a Péterné asszony, 10 pftot, 10 köböl rozst. 20. Debreczeni ügyvéd Si­­monffy Sámuel ur 20 pforintot 21. Bécs vá­rosának községi tanácsosa, helybeli születésű Dió­szegi Sámuel ur 50 pforintot. 22. Hajdú- Dorog városból küldetett 22 ft 17 kr, 56 köböl 3 véka rozs, 10 köböl 2 véka tengeri, élelem 36 darab ruha. 23. Nagybányai cs. k. szolgabiró N­o­v­á­k Imre ur 20 pftot. 24. A szentmihályi egyházi és világi elöljáróság egyetértőleg 4 köböl IV4 véka búzát, 28 köböl 3 véka rozst, élelmet, ruhát. 25. S­z­o­v­á­t községből érkezett 10 köböl rozs. — 26. Debreczenből Kardos László ur küldött 1 kö­böl kétszerest. — 27. F­ö­l­d­e­s­ről a ref. egyháztól küldetett 25 pft. — 28 A bárándi ref. egyháztól 5 pft. — 29. Gróf Dagenfeld Imre ur Téglás­ról küldött 200 pftot. — 30. Helybeli g. kath. egy­háztól 3 ft 16% kr. — 31. Cs. k. nyug. pénzügyi tanácsos W­i­­­e­­­z István ur Kassáról 4 pftot — 32. Dadai ref. egyháztól küldetett 19 ft 16 kr. — 33. Debreczeni cs. k. megyetörvényszéki elnök nagy­ságos K­a­r­a­p Sándor ur 1500 darab léczet. 34. Cs. k. kamarás, és Öcs. k. Apostoli Felségének segéde gróf Pejacsevich Miklós százados ur ő mlrga 5 pftot. Összesen befolyt": Pénz: 7330 ft 26®/t kr. Búza 56 köböl/OYj véka. Kétszeres 69 köböl, 2­4 véka. Rozs 534 köböl 1%, véka. Árpa 3 köböl. Tengeri 21 köböl 1% véka. Liszt 5 kö­böl egy véka 12 iteze. Kása 4 köböl 3 véka, 21 ttsze. Paszuly 14 köböl 10 iteze. Lencselő iteze. Kenyér 1479 egész, és egy fél darab. Burgonya 5 köböl két véka. Szalonna 10 mt.,Ba 78% font. Hús 1 mázsa 4 font. Tojás 38 darab Szappan 7 darab. Ruha 274 darab. 18. Széna részlet 100. Szalma, takarmánynak való 4 öl­kész 1500 db. Zsák 2 darab. Debreczen város engedélye az egy­házi beszédek ingyeni kinyomatása iránt.A készpénz­hez, mely részen 7330 ft 26% kr, a felsorolt egyéb kegyes adományoknak folyó ár, illetőleg becsű sze­rint pénzre változtatott értékét, mely tesz 3244 ft 23 kr. hozzáadva, a mai napig beérkezett segélynek fő összege tészen 10574 ft 49% kr. TÁROZA, ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT. Elbeszélés. Ludwig Ottótól. (Folytatás. Lásd B. H. 128. sz.) A megállapított eljegyzési taap előtti éjjelen volt. Rögtön havazás, s aztán nagy hideg állt be. A száraz hideg dácsára is különös nehézséget éreztek a vidék lakosai tagjaikban. A levegő meg sem mozdult. Az emberek egymásra néztek, mintha egyik a másiktól kérdené, várjon érzi e a különös szorongást. — Csodálatos jövendö­lések háború, betegség és drágaságról jártak szájról szájra. Az értelmesebbek mosolyogtak azokon, de maguk sem állhattak ellent az ösz­tönnek, benső szorongásukat megfelelő képekbe öltöztetni arról, a­mi kelsőleg fenyegető bekö­vetkezni akar. Egész nap sokkal határozottabb vonású és szinti felhők tornyosultak egymás fölé, mint milyeket az ég télen mutatni szokott. Feke­teségüknek türhetlenül kirivón kellett volna elüt­niük a hó fehérségétől, mely a hegyeket és völ­gyeket borította s mintegy czukorhab csüngött a leveletlen ágakon, ha árnyékuk a fehér fényt nem enyhíti.Itt ott a sötét felhőormozat szilárd kőrrajza megereszkedett karajokban terjedezett lefelé. Ezek közönséges hó­felhők tekintetével birtak s za­varos vörös szürkeségük az alsóbb rétegek ónfe­keteségét a föld szennyes fehérségével és feketés árnyékaival közvetíté. Az egész tömeg mozdulat­lan állt a város fölött. A feketeség nőtt. Már délutáni két órakor éj volt az utczákon. Az alsó helyiségek lakói bezárták boltjaikat, a felsőbb emeletek ablakaiban egymásb­an meggyújtattak a gyertyák. A város piaczain, hol az ég egy nagyobb darabját át lehet­ tekinteni, embercso­­portozatok álltak együtt , majd minden irány­ban fölfelé, majd egymás hosszú, aggályos ar­­czaiba néztek. Beszéltek a varjakról, melyek nagy seregekben egész a külvárosokig bejöttek, figyelmeztetének a csókák mély nyugtalan szag­gatott károgására a sz. György és Sz. Miklós körül, beszéltek földrengésről, hegyomlásról, bi­zonyára az utolsó ítéletről is. A bátrabbak úgy vélekedőnek, hogy ez csak egy erős zivatar. De már ez is elég aggasztónak tetszett. A folyó és az úgynevezett türtó, melynek vize földalatti után egy perez alatt a város minden részébe el­vezethető volt, mindkettő be volt fagyva. Néme­lyek remélék, hogy a veszély el fog múlni. De akárhányszor néztek is föl, a sötét tömeg nem mozdult helyéről. Már délutáni két órakor így állt, éjfél táján még folyvást változatlanul így állt. Csak nehezebb lett úgy látszék, s mélyen leereszkedett. Hogy is mozduljon? hisz egy gyönge szellő sem bírt szárnyra kelni, s ily tö­meg szétoszlatására szélvész kellett volna. A Sz. György tornyon tizenkettőt ütött. Az utolsó ütés ugy látszik nem bírja magát kizúgni. De e mély, dörgő zúgás, mely oly sokáig tartott, nem volt többé az elhangzó harangütés. Mert most nőni kezdett mintegy ezernyi szárnyakon jött morajjal és dagadozó dühhel és haragosan ütődött a házakhoz, melyek fel akarók tartóz­tatni, s fütyülve és sivítva hatott keresztül min­den nyíláson, melyre rá talált; zörgött a házban, még valahol más nyílást nem talált, hogy ismét kirohanhasson; felszakítá a rakládákat s dühösen bob­ta fel azokat; nyöszörögve zúzta magát a közel álló falak közt keresztül; dühösen fütyült az utczaszögleteken; szétfutott ezer patakokba ; önmagát keresé és locscsanva csapott ismét ösz­­sze egy ragadó folyammá; dühös kéjjel szágul­dott fel s "alá; megrázott minden ablakot; vadul játszó ujjakkal forgató a megrozsdásodott szél­­kakasokat és zászlókat, és visítva nevetve nyö­géseik közé; lefuvá a havat egyik tetőről a má­sikra, elsepré azt az utczáról,fölkergeté azt a me­redek falakon,úgy hogy félelmében minden ablak hasadékba bemenekedett, s tánczoló hóból for­mált egész óriási fenyőket gördített maga előtt. Minthogy az égi háborút előre látók, mindenki felöltözve maradt. A tanács és járás viharerőr­­ségei, és a fecskendező legénység már több órája együtt ült. Nettenmayr úr fiát a tanácsházban levő főőrhelyre küldé, hogy az ő, a tanács pala­fedezőmesterének helyét képviselje. A két le­gény a toronyőrök mellett ült, az egyik a Sz. György, a másik a Sz. Miklós tornyon. A tanács többi kézmivesei az őrszobában mulattak , a­hogy birtak. A tanács­ építésze aggódva nézett a merengő Apolloniusra. Ez érzé, hogy barátja szeme reá van szegezve s fölkelt, hogy állapotát elrejtse. Azon perezben újból zúgott a szélvész fenn a levegőben. A tanácsház tornyán egyet ütött az óra. A harang ütése nyöszörgött a vihar öklei közt, mely elragadá azt magával az ő vad tánczába. Apollonius az egyik ablakhoz lé­pett, mintha látni akarná, hogy mit csinál künn a vihar. Ekkor egy óriási kén kék lángnyelv nyaldosa be magát, reszketve ágaskodott fel kétszer a kályhán, a falon és az embereken s nyomtalanul nyelé el önmagát.A vihar folyvást üvöltött, de a­mint maga a Sz.­György torony utolsó harangütéséből látszott születni, akként az ő üvöltéséből is kiemelkedett valami, mely előre kép oly óriási módon nyúlt ki föléje , mint az ő üvöltése a harangütés fölé. — Úgy tetszett, mintha egy láthatlan világ bomlanék szét a leve­gőben. — A vihar üvöltött és visított mint egy tigris dühösen, hogy meg nem semmisítheté azt, a mit megragadott; a mély méltóságos morgás, mely azt túldörgé, az oroszlán ordítása volt, ki ellenére tévé lábát, a tettben kielégített erő ria­­dozó kifejezése volt. „Ez villámütés volt,“ monda egyik. Apollonius elgondolá: ha a Sz.­György toronyba ütne, s ott a hézagba s nekem fel kellene mennem és kettőt ütne és— Nem birá végig gondolni. Segélykiál­tás , tűzi lárma hangzott a szélvészen és meny­dörgésen keresztül. — „Beütött“, hangzott oda künn az utczán. — „A szent György torony­ba ütött be. — El a szent György templomhoz ! Fel! Segítség! Tűz! — Fel a szent György toronyra! Fel! Tű­z a sz. György tornyán!“ Kürtök szóltak, dobok peregtek közben. S foly­vást szélvész és dörgés dörgés után. Ekkor hal­latszott: „Hol van a Nettenmayr? Ha valaki, Nettenmayr segíthet csak ! Fel! Tűz! A sz. György tornyon a tű­z! Nettenmayr! Hol van Nettenmayr? Fel! Tűz! A sz. György tornyon!“ Az építést látá Apolloniust elhalványulni, alakját még mélyebben önmagába visszaros­­kadni, mint ekkorig. „Hol van Nettenmayr ?“ hallatszott ismét odakünn. Ekkor egy sötét vö­rösség csapott halvány arczain keresztül s kar­csú alakja fölegyenesedett. Hirtelen begombo­­lyódzott,sipkája szíját erősen álla alá szorítá. „Ha elveszek“, mondá az építészhez, indulni akarva, „úgy gondoljon ön atyámra, testvérem feleségére és gyermekeire.“ Az építész meg volt illetődve. A fiatal ember e szava: „ha elveszek“ úgy hang­zott mintha mondaná : „én elveszek.“ Sejtés szállta meg a barátot, hogy itt van valami, mi Apollonius lelki kínjával összefüggött. De ar­­czának kifejezésében nem volt többé semmi azon szenvedésből, az se aggályos se vad nem volt. Aggályán és ijedelmén át olyasmit érzett a derék ember, mi örvendetes reményhez hasonlít. Ismét a régi Apollonius volt az, a­ki előtte állt. Egé­szen ugyanaz a nyugodt, szerény elszántság volt ez, mely tüstént az első látásra annyira megked­velteté vele az ifjút. „Ha így elveszne!“ gondola az építész. Nem volt ideje bármit is válaszolni. Megszorító kezét. Apollonius érzé mindazt, a­mit e kézszorítás mondhatott. Részvét vonult át ar­­czán a derék öreg iránt, s ismét rászalás a fö­lött, hogy a derék öregnek fájdalmat okozott, s neki még több fájdalmat akart okozni. Régi mo­solyával mondá: „Ily esetekre mindig el vagyok készülve. De sietni kell. Boldog viszontlátásra!“ A gyorsabb Apollonius csakhamar eltűnt az épí­tész szemeiből. Az egész után a Sz. György to­ronyig , a kiabálás, kürtölés és dobpergés vihar és menydörgés közt, mindig ezt mondá magá­nak az építész : „Vagy soha nem látom többé a derék ifjút, vagy egészséges lesz, ha majd ismét látom.“ Nem adott magának számot arról, mint jött e meggyőződésre. Különben ha tehette volna is, nem volt rá ideje. Kötelessége mint tanácsi építészt az egész embert igénybe véve. E kiáltás:­ „Nettenmayr! Hol van Netten­mayr?“ hangzott a hivott elé a Sz. Györgyhöz mentében és hangzott utána. Polgártársainak bizalma felkelté ismét benne a saját értéke iránti bizalmat. Midőn vándorlásából hazatérve, szülőföldjét maga előtt látá, fogadást tett, hogy ennek és az ő szolgálatának szenteli magát. Most megmutatható önmagának, mily komolyan érte a maga fogadását. Elgondola magában a veszély lehető alakjait, s hogy miként hárít­­hatja el azokat. Egy fecskendő már ott állt a padlás gerendázata közt, ponyvák mellette, hogy azokkal vízbe mártva a veszélyezett helyeket megvédhessék. A legény utasítva volt, hogy forró vizet tartson készen. A gerendájától min­denütt lajtorjákkal kötötte össze. Brambachból hazatérte óta először volt ismét egész lélekkel a munkánál. A valódi szükség és követelményei előtt képzeletének minden szüleményei mint el­mosódó árnyékok eltűntek. Egész régi munka­örömét és ruganyosságát visszanyerő ismét, a megkönnyebbülés érzelme még felfokozó azt. Gondolatokkal lehet gondolatokat legyőzni, ér­zelmek ellenében igen gyönge fegyvert képeznek azok. Hasztalan látó szelleme a menekvési uta­kat ; az általános elernyedésben ez is együtt be­tegedett meg. Most egy erősebb egésséges érze­lem buzdult fel az erős beteg érzelmek ellen s lángjával fölemésztő ezeket. Tudta, a nélkül hogy különösen rágondolna, hogy megtalálta a mentő határozatot , ez volt megújult lényének forrása. Tudta, hogy nem fog szédelegni s ha mégis el­veszne, úgy kötelességének esik áldozatul és a maga bűnösségének, és Isten és a város hálája lép helyette az övéit illető fogadalmába. (Folytattatik.) NAPIHÍREK ÉS ESEMÉNYEK. Budapest, június 11. * A Szt.­István társulat m. a. dec. 3-án tartott választmányi ülésében közakarattal elvégezte, hogy „ft. Markovics Antal sz. Pálról czimezett bácsi prépost és kalocsai főegyházi kanonok uz ő nagysága a társulat s az emberiség eme nagy jólte­­vőjének arczképe örök tisztelet jeléül kiadassék s a K. Néplap mellett hazaszerte elterjesztessék.­­ E szép végzés teljesítve van. Az érdemdús lelkipásztor sikerült arczképe a Kath. Néplap f. hó 10-ki száma mellett Barabás rajza után kőre metszve megjelent egy hosszabb életirás kíséretében, melyben csaknem minden sort az egyház iskola és humánus czélu tár­sulatokra tett tetemes áldozás és jóltevő ajándékai foglalnak el. Markovics Antal született 1790-ben ápril 22-n Pesten polgári állású szülőktől, atyja ta­nácsbeli volt. 1812-ben pappá szenteltetett. * A negyedik és utolsó idei lóverseny f. hó 10-n d. u. következő eredménynyel ment végbe: I. Eladó verseny (Selling stakes) 500 pftos dij, kapcsolatban egy tétversenynyel, melyre tétel 20 arany, fele bánat. (Futhat minden ló, 20 öllel a nyerőpont előtt kezdve, egyszer körül. A nyertes ló megvásárolható.) Bejelentve volt és pályázott három ló, hg. Liechtenstein Ferencz 5 é. p.k. „Tiff“ lovasa Bloss. A­­­z é­j Péter ur 4 é. aga. k. „Wee Bit“, lovasa Benson; hg. Kinsky Ferdinand id. sp. p. „Eric Prinz.“ Első volt a czélnál „Tiff", második „Wee Bit"; a harmadik ló kitört. H. Handicap 100 arany (kitűzte báró Sina minden korú ló számára, 1 mód. Tét 100 pft, fele bánat.) Tizenhárom bejelentett s versenyre kitűzött ló közöl futott hat: gr. Kinsky Octavián 4é. s. p. k. „Mitzy“, gr. Wenkheim Rudolf 4 é. p. k. „Cyrene“, gr. P­ál­ffy Pál 4é. p. m. „Blemish“, hg Liechtenstein Ferencz 4 é. sárga pr. „Try ne too“, ifjabb gróf Batthyány István id. p. m. „Brother to king of Troy“, gróf Zichy Aladár 46. p. k. „Red White and Blue“. A futás igen érdek­­kes volt, noha kétségtelen volt, hogy a küzdés az idei­ pályázás két kitűnő nyertese „Cyrene“ és „Ble­­misch közt fog leginkább folyni, mi úgy is lett, s e szép küzdés folytán az elsőséget „Cyrene“ vívta ki, lovasa B­e­a­r­p­a­k, második volt a czélnál „Bre­­misch“ (lovasa Benson) és tételét mentette. HL: Nákó dij: 100 arany. E „vigasz“ ver­senyre, melyen magyarhont minden ló futhatott, mely ez évben a pesti gyepen nyertes nem volt

Next