Budapesti Hírlap, 1858. július (147-173. szám)

1858-07-01 / 147. szám

A rablók közöl egyikére Békésben t. i. Cs. Ger­gelyre, ki rögtönitéletileg halállal büntettetett, reá ismert. A vádlottak­ szembesités után határozottan oda nyilatkozik, miszerint ez azon rabló, ki legeslegelő­­ször a ferdészre ugrott, azt mondván: „az apád Is­ten teket, adjátok ide pénzeiteket.“ T. Izsák tanú szintén a fentebbieket ismételve, a rögtönbiróság előtt álló Ballangó P. Mihályt azon rablók egyikének jelöli, ki őt öklével mindig szeme közé ütötte, azt mondván: „ne­­nézz reám a zsidó istenedet“, s tőle 2035 pártot rablott el, minek foly­tán, mint 10 gyermeknek atyja, koldussá lett.­­ A tovább kihallgatott tanúk : L. Bernát, Sz. József és L. Dávid a körülmények szintén mint a két fen­tebbi tanú adták elő, hozzá­téve, hogy L. Bernáttól óráját és gyűrűjét, mintegy 144 pírt értékben, Sz. Józseftől 1025 pírt készpénzt, továbbá tajtpipáját és tellkését, L. Dávidtól pedig 640 pártot rabol­tak el, s valamennyi tanú vádlottban a rablók­nak egyikét határozottan fölismerik. Mire vádlott Ballangó P. Mihály azt a megjegyzést tette, hogy már valahány zsidó van a világon, mind reá vallana. T. Mihály tanú ezek után hallgattatván ki, a kö­vetkezőket adta elő. Valami öt év előtt tavaszkor szt. György nap után körülbelül egy hétre, midőn hajnalban egyszer lovaival együtt a legelőről haza jött, s a lovakat az istállóba bekötötte, az udvar aj­taján kopogást hallott, a mint az ajtót kinyitotta, sötétben 3 férfiút látott, kik közöl a közelebbik tőle azt kérdezte, hogy hívják, erre midőn a nevét meg­mondotta, a férfiú azzal a szóval „na jól van te kel­lesz“ őt a szobába beparancsolta, s nyomon utána ment, ott gyertyát gyújtva azt mondotta, hogy tér­depeljen le, mert agyonlövi s két csövű puskáját mellének szegezte, ő azonban letérdelni vonakodott, mire azon érintett ember puskáját letette, és egy mángoló sulykot elővévén, addig verte, mig a földre le nem rogyott, ekkor az ugyanazon szobában jaj­gató feleségéhez fordult, azt megverni akarván, mire azonban R. Sándor az ajtóküszöbön belépett s ezt mondotta: „ne bántsd, ezt amúgy is agyonütötted“ a verekedéssel felhagyott s eltávozta alkalmával azt mondotta:„na most elmehetsz Csongrádra s megmond­hatod a K. Imre csendbiztosnak, hogy itt jártunk“ későbben midőn felgyógyult, m­iután ezen verés kö­vetkeztében öt hétig fekvő beteg volt, megtudta, hogy ezen egyén, ki őt oly kegyetlenül megverte hogy eszméletét is elvesztette, az alvidéken Kis­bácsi név alatt ismeretes hires rabló betyár volt, azóta több­ször is látta már; de valahányszor észrevette, össze­találkozását elkerülte, mert agyonlövéssel fenyegette. A vádlottak­ szembesítés után oda nyilatkozik, hogy csakugyan ez azon ember, ki őt a kérdéses idő­ben oly iszonyúan megverte. T. Mihályné szül. B. Ilona a ténykörülményeket csak úgy mint férje fentebb adta elő , hozzátéve, hogy férjét zsandárnak hazugnak nevezte, mikor verte, s ha B. Sándor, kit ő gyermekségétől fogva ismer, mert vele szomszédságban lakott, ott nem lett volna, mindkettőjüket agyonütötte volna. A tör­tént szembesítés után tanú azt adta elő : „ez volt a férjem hóhéra, ismerem őt nagyon is, mert ő volt az, ki a gyertyát kezében tartva, nekem azt mondotta : „jól nézzen meg, én vagyok az a kis bácsi, ha va­laha megfognak, megismerjen. Vádlott ezt mind puszta koholmánynak mondja azt állítván , miszerint T.. Mihály sokkal roszabb tetteket követett el mint ő maga. A felolvasott okiratokból kitűnt, hogy múlt 1856. évi január 5-ik napján H. János ürményházi község­­biró, ki midőn értésére esett, hogy Ballangó P. Mi­hály hires rabló ott tartózkodik, s e végre Cs. Már­ton házához a cs. kir. csendőrök kíséretében elfoga­­tása végett ment, a házhoz érve, a szobából egy lyu­­kon keresztül lövés történt, mely őt azonnal halva a földre terítette, a reá azonnal az ajtó kinyílván , a szobából Ballangó P. Mihály egy R. Pista nevű szintén az alvidéken elhirhedett rabló társaságában fegyve­resen kirohant, s a cs. kir csendőrökre lövöldözött, mig Cs. Márton által egy paraszt szánba be nem fo­gatott, R. Pistával és Cs. Mártonnal arra fel nem ült, és a hajdusitza és hanaki után el nem ugrott — ezen elkövetett orgyilkosság büntette miatt a rég­i tenitélő bíróság előtt álló Ballangó P. Mihály más­kép Kis­bácsi mint közvetlen tettes a cs. kir. nagy­­becskereki megyetörvényszék által perbe fogatott, s mint szökésben lévő egyén nyomozó levél által mai napig üldöztetik. (Vége következik.) K I I, F A L , Anglia. A f­első ház jun. 25-ki ülésében a chinai kuliknak az angol gyarmatokba szabad munkásokut beszáll­íttatásának ügye forgott fen. Az oxfordi püspök az erre vonatkozó papíroknak előterjesztését kívánta s felvilágosítást kért a kormánytól , vájjon hajlandó e lépéseket tenni, hogy ezen kivándorlásba rabszolgaság gyanújával ne terheltethessék. Ő e kivándorlást nem csak az ültetvényesekre, hanem magukra a kivándorlókra nézve is igen üdvösnek tartja, kik miután maguknak pénzt szereztek s az an­gol gyarmatokban a civilisatióval és keresztény­séggel megismerkedtek, hónukba visszatérve, ott az emberiség e két legfőbb java mellett ha­talmasan küzdenek. Gr. Carnarvon az erre vonatkozó papíroknak előterjesztését 14 nap előtt nem ígérheti, azonban reméli, hogy a gyar­­matügyi tízkárnak egy ide vágó bilijét már jövő héten elő fogja terjeszthetni. Az alsóházban ugyan­ez nap Fitzge­rald jelentést tett a belgrádi consulnak bán­­talmaztatási esetéről, hozzá­tévén, mikép a török kormány minden elégtétel megadására késznek nyilatkozott. A „W. Z.“ londoni levelezője szerint azon hie­delem , hogy Anglia és Francziaország közt ösz­­szecsapásra kerülend­ő dolog , Angliában álta­lános s annyira foglalkoztatja a kedélyeket,­ hogy az elől minden más úgy háttérbe szorul.­­­ Azonban jellemző a helyzetre nézve általában, hogy a közvélemény mintegy megerősíti a Derby kabinet őszinte akaratát a hé­t föntartása iránt. Az általános aggály mindig csak ily kérdésben nyilatkozik : hiszi e ön , hogy Francziaország Anglia ellen valamit tenni fog? Francziaország. A párisi értekezletre vo­natkozólag az „Ind.­beige“ ismét Konstantiná­polyból hoz további tudósításokat. Ezek szerint a törökországi keresztények helyzete egyik ülés­ben az orosz meghatalmazott egy igen fontos közlésének volt tárgya. Kisseleff­­­­i Sán­dor császárnak egy sajátkezű levelét olvasta föl, melyben a fels. azt kívánja, miszerint a porta vállaljon formaszerinti kötelezettséget, hogy a hathumayumot két év alatt tökéletesen végre­hajtatja , ellenkező esetben a párisi szer­ződést aláírt hatalmaknak joguk lenne be­avatkozni. Ha pedig a porra vonakodnék ily kötelezettséget vállalni, meghagyja a czát a maga meghatalmazottjának , hogy semmi egyezményt se írjon alá. Felfogható, hogy mekkora hatást kelle e levélnek Párisban úgy mint Konstantinápolyban előidéznie. Az ot­tomán kormány azonban úgy látszik még nem felelt azon távirati sürgönyre, melyet Faad pasa e tárgyban hozzá intézett. Egy másik ülésben Walewski grófnak a fejedelemségek szervezetére vonatkozó javaslata vitattatók meg. Az értekez­let azonban elveti a hoszpodárok örökösi minő­ségére valamint a két tartomány közös senatusá­­nak intézményére vonatkozó pontokat, s csupán az „egyesült dunai fejedelemségek“ elnevezését fogadta el, mely elnevezésnek értelmét azonban bajos felfogni,miután a két tar­tománynak nem lesz se közös kormánya, se közös törvényhozó gyű­lése. A franczia kormány úgy látszik szükségét érzi a lehető égő kérdéseket összegyűjteni, s szükség esetén ha ilyek nem léteznek, még csinálni is, hogy azokat a franczia nép szeme láttára meg­oldja, így legújabban ismét merülnek föl Páris­ban szózatok, melyekből következtethetni, hogy ott a dán-német virály ügyét sem tekintik olyan­nak, melyet előbb utóbb európai szőnyegre ne lehessen vonni. A „Patrie“ e lehetőséget így akarja kimutatni: „Nem szabad feledni, hogy a német szövetségi okmány a bécsi szerződés kiegészítő részét képezi. Ennélfogva azon hatalmaknak, melyek ezen szerződést aláírták, dolga az is,meg­vizsgálni s végbíróságilag eldönteni, váljon azon magyarázat, melyet a német szövetség­gyű­lés Dániát illetőleg a szöveti­ okmánynak ad, ezen okmány szellemének megfelel . Ekként ezen kérdés minden pere­ben átvitethetik az eu­rópai politika terére a Faxit. Az új gyarmatügyi ministerium szervezeté­vel egy külön bizottmány foglalkodik két nap óta Napóleon herczeg elnöklete alatt. Az uj ministérium július l-sején kezdi meg működését.­­ Arról értesítenek , hogy az utczai árulás ismét minden lapnak meg jön en­gedve, valamint hogy az „Ind. belge“-nek is is- s h­ét szabad bejárása lesz Francziaországba, de másrészt arról is értesítenek , hogy 27-én megint több idegen lapot nem szabadott kiosztani. Németország: Frankfurtból jun. 24-től­­ jelentik a „Leipz. Zig“-nak, hogy Kopenhágából két diplomata érkezett oda, K. Pechlin titkos ér­­tekezleti tanácsos és Nersing államtanácsos. Feltűnt, hogy ez unak oda érkezése összeesik a Szöv.­gyűlés által kitűzött válaszolási határidő­nek már már teljes lejártával. Nem hiszik ugyan, hogy f­omulázott javaslatokat hoztak volna magukkal, hanem missiójuk ezé­ljául csupán azt gyanítják, kinyomozni a tért, várjon a kitűzött határidő daczára is nem lehetne-e az eddigi po­litikát is tovább még folytatni. A nevezett lap reméli, hogy a küldött urak csakhamar meg fognak győződni, miszerint a kérdés elhurczol­­gatásának ideje lejárt. Orozország: Varsó­ból jelentik egy porosz lapnak,hogy a már hónapok előtt jelentett csapat­­öszpontosítás Lengyelországban kezdetét vette. A mintegy 130000 főre menő csapatoknak esi­, pontosítása aug.­i égéig lenne befejezve, miután a császár ezen hó végén vagy sept. elején fog szemletartás vége­­ oda érkezni. E nagy csapat­számnak összevonása mindenféle gyantásokra ad alkalmat, mi egyelőre mellőzzük ezeket. Törökország, Boszniából és Gercze-i­­govinából kapott tudósítások szerint a tre­binjei török parancsnok értekezletre hívta össze a fölkelt helységek főnökeit, hogy ő­­t a török fenség ismétt elismerésére rávegye, mely alatt több szabadságot fognak élvezni , a főnökök azonban, előbb Danijéval tanácskozván, nem je­lentek meg. A fölkelt helységek alsóbb nép­osztálya azonban visszavágyódik a török ura­lom alá , de a kompromittált főnökök s a montenegrói hatalomvivők nem engedik a köz­véleményt nyilatkozásra juttatni.­­A monteneg­­róiak által a grahovai csata után talált ter­vek közt egy új erős várnak tervét is megtalál­ták. — Mosztárból június 20-ról írják a „Temesv, Zig“-nak, mikép Trebinje van közpon­tul úgy a káz, mivel ezek mint a békealkudozá­sok számára kijelölve; de bár a további czélza­­tokat titokban tartják, mégis senki sem kételke­dik, hogy Grahovo birtokbavételére újabb támadó mozdulat fog történni. A franczia lapok tudósítói előtt is föltűntek a folytonos csapaterősítések, melyeket a porta Raguzában partra szállítva , Montenegro felé irányoz s azt kérdik, hogy mi czélja lehet a portá­nak? A „Const.“ egy triesti levelezője e kérdé­sére önmaga felel is meg egyszersmind.Nem hiszi, hogy a porta támadni akarjon , mert ez az euró­pai nagy­hatalmak irányában vállalt kötelezett­ségnek nyílt megszegése lenne , hanem szerinte a porta czélja a kis hegyi ország körül oly zár­latot létesítni, mely a montenegróiakat az ő di­­scretiójának teljesen alávetné. Mosztárból írják a „D. A. Z -“nak , hogy a törökök az orosz consult meg akarták gyilkolni, de megmenekedett, csak jobb kezén szenvedvén könnyű sérülést; a franczia consul erre az orosz­zal együtt Ragusába menekült. Távirati tudósítások. London, jan. 28." (Hivatalos indiai posta Bombayból f. hó 5-ről). Rose m. hó 23 kán ellenállás nélkül elfoglalta Kalpit. A lázadók összes ágyaikat, elefántjaikat s hadi­szereiket elveszték. A fölkelők elpusztíták Gra­­l­ort. Sir Colin Campbell 26-án elfog­lalta Allahabádot. A déli mahratt-földön a lefegyverzés nagy nehézséggel volt összekötve. A­u­d­h­b­a­n még zavarok fordultak elő. A láza­dók L­u­c­k­n­ó­t fenyegették , mely városban egyébiránt annak védelmére elegendő helyőr­ség van. P­á­r­i­s, jun. 28. Az uj Al­g­i­r-ügyi ministe­rium jul. 1-én fogja működését megkezdeni. Turin, jun 28 A k­ö­ve­t - ka­mr­án­a­k tegnapi, gyaníthatólag utolsó folyó évi ülésében, az 1859-res kiadási budget, s két helyi természetű tárgyakra vonatkozó törvényjavaslat terjesztetett elő. — Itteni lapok szerint, P. Bar­ker, angol consul, ki a „Cagliari“-t Gennába vive, Turinba érkezett. Triest, jan. 29. Raguzából ide érkezett magán-tudósitások szerint, K­­­a­n­i pasa f. hó 26 án Trebinjéből Mosztár s Szera­­j­e­v­o felé utazott el. Az angol s franczia con­­sulok Trebinjébe érkeztek. He­rcze­go­­vinában az ügyek helyzetén semmi válto­zás sem történt. A Budapesti Hírlap magán­sürgönye, Berlin, jun. 30. A „Zeit“ keddi esti szá­mában közli, mikop a király Tegernseebe utazta előtt egy rendelvényt bocsátott ki, mely által az államügyek vezetése ismét további három hónapra a porosz kir. her­­czegre ruháztatott. SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK. A nemzeti színpadon: „Guzman Jo­hanna.“ Opera 5 felv. A pesti német Bzinpadon: „Letzte grosse geologische Vorstellung.“ von Adolf Schmidt et Comp. Urnavszállás ■ jun. 30. estve: 6' 5’0'' 0 fölött. Bécsi börze. Nemzeti kölcsön 1% Metallique e/. . . Magyar földteherment. köt. Államkötelezvény 5% . . „ 1839. . „ 1854. 4°. „ Éjszaki vaspálya . . . Államvasutrészv. . . . jun. 30. jun. 28. 83Vis 83Vs 82% 82%6 — 933/* 314 2673/g 268% 1007* 109% — 89% — 26874 Meteorologiai észleletek Budán. Junius 24. •O —^ © oa o fcc -aj 1 1 f.« "3 o ua I ba , | I iO ia I -5 §ff a is U 66 |* fid ■ P-t ; oi * hp.6 S3GQ 6ó.r.,333.25| +16.4 4.16,53! 2|ÉK | — 48! -|-24.0 6.03 42 2| E 26.d. 332 lOo.e. 331. Köz. 332. A lég­ozon 95| +17.5 3.95,45 3 Ny 56| +19 3. 4.71,47­­| — tartalma 0—10. reg. 66. 2. est. 10 ó. 5 Filima szerkesztő • NÁSZSKAY LAJOS rabja a világnak, mint ezer más halandó, kit egykedvűségéből kisodor a városnak az ő rová­sára szőtt pletykája, ki haragra lobban annak meggondolásánál, hogy nevét, sorsát, „meglehet, egy könnyelmű asszonynyal kötik össze;“ „majd elnémítom én a léha hirdergetőket“ kiált fel bosszúsan (25. 1.). És látjuk, hogy azon pilla­natban is, mely sorsa, boldogsága fölött határoz, nem bírja magát emancipálni az emberek véle­ményétől , „s kik talán egykor becsülni tudták volna egy férfilélek valódi szilárdságát, okos­kodik Álmay, nehéz tépelődéseiben (124. 1.), azok most nevetve gondolnának vissza be­szédeimre, szenvelgésnek hinnék a valódi ér­zelmeket s végre olyan egyén lennék sze­meikben , mint bárki más , pedig inkább meg­hal­ni, mint a nagy többséggel egyenlőnek len­ni.“ És a következő nap megtöri a szilárd elvet (vagy mit), a pillanat hatalma a szeretett nő lábához omoltatja Álmayt. De nem az elv tört meg. — Ha lelke oly erős volt, ha akarata oly szilárd (125. 1.), illetőleg ha erősen eltökélte magában Agathéról lemondani, (hogy a többség őt magához hasonlónak ne tartsa), miért idézi fel mégis szivében a szerelmet, beszélvén Aga­the előtt (136­­1) keble halottjáról sat. s midőn Agathe „gyenge alkatát majdnem reszketésbe hozá a félelem azon sejtése, hogy minden percz­­ben Henrik ajkain vélte lebegni ama szót, mely­nek kiejtését minden áron el kell fojtani,“ midőn ez észrevett tartózkodás segítségére lett volna az ingadozó elvnek is, hogyan idézhette elő Almay azon pillanatot, melytől neki, a világ és, elvei rabjának, legjobban kellett félnie? De „Almay nyugodtan ki­hagyá őt (Agathét) beszélni“, „nyugodtan várva meg azon perez elkövetkez­­tét, melyben a gyenge nő ki fog fár­adni s fel­hagy az igyekezettel, — alávetve magát az e­ll­kö­vetkezőknek.“ De hiszen ez „elkövet­kezőket“ ép Almay nem óhajthatá, ki inkább „meghalna, mint a nagy többséggel egyenlő le­gyen.“ És mégis bevallja nyugodtan szerelmét. Mint látják, Almay jellemének nyilatkozatai nem lélektani alapon fejlődnek, a helyzetek nem a jellemből folynak , hanem a jellem alkalmaz­kodik a szerzőnő által előidézett helyzetekhez. Almay, ki mit sem törődik a világgal, el nem tudná bírni azt, hogy et is gyenge halandónak tartsa a világ, ki szeret. Álmay, kiről a szer­­zőnő azt á­llja, hogy „egy más, a többitől kü­lönvált elvekkel fog eljutni a czélhoz,“ ki nem gondol az emberekkel, e „balga lényekkel,“ örül, hogy rokona Aranka „oly jól megy férjhez“ s midőn Arankát a várt vőlegény cserben hagyja, „hogy legalább a szégyen, a közbeszéd tár­gyától meg legyen mentve családja“ , szerelem és dispensatio nélkül nőül veszi Arankát, ki hűt­len vőlegényét akként szereti, hogy fájdalmába belehal, de Álmayhoz mégis nőül megy. — Ez epizódnak azt kellett motiválni , hogy Álmay különöz, de mi abban nem találunk egyebet lé­­lekta­nlag hamis és valószínütlen dolognál. — Vagy különöz, kihez hozzáfér az ily hóbort,— vagy oly férfias , nemes jellem, a milyennek.Őt a 113- és 114. lapon állítja Szelenczi, „ki (Ál­may) magára erőszakolt oly modort és érzelme­ket, melyek nem sajátjai;“ az első esetben nincs indokolva mély kedélye, öngyilkosságra vezető szerelme; a másodikban nem vehető el nőül szerelem (és dispensatio) nélkül Arankát. Hasonlóan indokolatlan, sőt Almayénál va­lószínűtlenebb, betegebb jellem Agathe jelleme. Ez férjét még a sírban is szereti, hű marad a holt férjhez is, feláldozza szerelmét, boldogságát a már Istenben boldogult férj iránti hűségnek s a lemondás és hűség erényét ép azon pillanat­ban követi el, midőn Álmaynak bevallja, hogy őt „egész lelkéből“ szereti. Holott a hűség ép a kizárólagosságban áll, a szívnek azon elzár­­kózottságában, mely más indulatot n­e fogad be, az egyetlen szerelemben. Az ily Agathe­­féle jellemek, a mennyiben nem természetesek s minden élethűség nélküliek, nem magasztosak ; az ily önkínzás nem erény, hanem monománia. Ily indokból fejtegetjük mi bővebben e jelleme­ket, mert azt hisszük, hogy a tisztelt szerzönő phantasiája nem egésséges vidékeken mulat. Aztán a csattanós helyek iránti előszeretet elej­ted szerzönővel a jellemhűség fonalát s Agatbe, ki félt az Álmay vallomásától, kinek szeretni többé nem szabad, kiben erősb a hűség a halott­hoz az élő iránti szeretetnél, midőn Álmay távo­zik, visszahívja őt s még szemrehány­ást tesz neki, mondván : „ki így tud eltávozni, az nem­csak hogy nem szeretett soha, de azt sem tudja, mit tesz az­t szeretni.“ Nagyon hibáznánk, tudjuk, ha egy kezdő te­hetségtől, ha egy fiatal hölgytől erős jellemfes­tést, helyes világnézetet követelnénk. De köte­lessége az ítészetnek a szerzőt a hibákra figyel­meztetni. Kevés iró bír azon lemondással, hogy bevárja az időt, midőn életnézetei a tapasztala­ton átszűrődnek, míg eszméit a contemplatio, az élet igazolja Ezért ép most, a pálya kezdetén szükséges figyelmeztetnünk a­z írónőt azon ne­hézségekre, melyekkel a jellemfejtés jár s a com­­positio hiányaira. A „Különöznek“ egyéb, kevésbbé lényeges gyarlóságaira is figyelmeztetjük a t. szerzőnőt. Az expositiónak nincs természetes menete, az események lényeges­ részei alig indokolnak, eredményeznek egyebet egykét csattanta jelenet­nél,egykét phraeisnál.Ily részek a síremlék készí­tésével való megbízás Agathe részéről, a sírkert­­beni jelenet, az Apathe napájának rögtön halála, Álmay elutaztatása stb. Az előadás hiányai közé tartozik az Álmay és Szerémi közti viszonynak akkénti ismertetése is, a­mint azt szerzőnő elő­adja, miután azon korban, melyben a pesti nem­zeti színháznak már erkélye van, nem képzel­hető, hogy Álmay barátai ne tudták volna azt, hogy Álmaynak legjobb , barátja Szerémi; nem képzelhető pedig, hogy Álmay legjobb barátai­nak egyike, megbocsáthatlan indiscretióval a Szerém­nének szóló s Álmay asztalkáján heverő levélkét kezébe véve s a czimb­atot elolvasva, csodálkozva kérdezte: „honnét ismered te Sze­­réminet?“ Arról nem szólnak, hogy nem hihető, miként Álmay legjobb barátjának nejét nem is­­meré, még ha e barát mésalliancet tett volna is. Az ily elvonultan élő és még a holt férjhez is hű nőről föltennünk lehetlen, hogy „a legmélyebb gyászhónapok“ alatt már megnyitó termeit Sze­lenczi előtt. Mindez, mint olvasás közben sok­szor tapasztaljuk, csak arra szolgál, hogy egy kis episodot idézzen elő, hogy igazolja a hősnek azon jelenetben reá ruházott kedélyhangulatát.

Next