Budapesti Hírlap, 1858. szeptember (199-223. szám)

1858-09-01 / 199. szám

franczia ezredesek, és meg nem győzhető angol esküt­­tekben néha oly nevetséges alakot vett föl, ezen fölül beltörténetünkben is hátrahagyta nyomait. Vesze­delmessé lön egy nagy angol minister állására néz­ve. Szabadságot veszünk magunknak azon kül­ha­talmaknak, melyek parliamenti vitáinkból a mi jövő politikánkra következtetnek, mint igen jelentékte­len tényt tartani szem elé, hogy lord Palmerston a külügyek élén töltött hosszú életpályán, s miután folyvást támadó politikával vádolták, végre a béke­párt phalanxa általi és a béketársulat egyik kitűnő tagjának indítványára azért szoríttatott ki hivatalá­ból, hogy egy Francziaország részéről rajtunk ejtett sértést megboszulni elmulasztott. Kétségkívül azon perczben a legjobb volt ez, a­mi történhetett, mert a franczia császár előtt kitü­nteté azon valódi magasságot , melyre az angolok izgalma hágott s lord Palmerston utódainak ez által megköny­­nyült föladatuk. Azon személyiségek közé, me­lyek ezen nagy jégmenetnél keresztülhulltak, tartozott az Udvarunknál levő franczia követ gr. Persigny is. —­0 kétségenkivül hazulról kapott utasításnál fogva egyikét azon alkalmatlan idő­ben ejtett válaszoknak adá , melyek a diploma­tákra nézve halált hozókká válnak. Persigny visz­­szalépte az entente cordiale kedvéért lett szüksé­gessé, de mi azt hiszszük, hogy azon szerencsétlen epizódnak semmi más mellékkörülménye sem oko­zott oly általános sajnálatot. Azóta keveset hallot­tunk a grófról, míg végre St. Etienneben nyilváno­san nem szólt. Azt hiszszük, hogy beszédében sok­kal inkább látjuk visszatükrözve. III. Napóleon ér­zületeit, mint a Párisban elterjedt hírlapokban vagy azon röpiratokban, melyek az országban kísértenek. Nincs semmi érdekünk, a beszéd azon részét bírál­ni, melyben be akarja bizonyítani, hogy Francziaor­­szágnak csak egy Bourbon és egy Bonaparte közt van választása, és hogy a Bourbon Francziaország szá­mára ugyanaz, a­mi a Stuart Angliára nézve. Mind­ezek gyönge okok, ügyesen előadva, de azon rész­nek, mely a császár külpolitikájára és a szövetségre vonatkozik, történelmi igazsága van s ha meggon­doljuk a körülményeket, melyek közt szónok Angliát elhagyta, úgy az ily beszédet tőle rendkivül szépnek és gentlemanesnek kell tartanunk. Sok igazságot mondott el, de ezek oly igazságok, melyeket alkal­milag ismételni és szellőztetni kell. Elismeréssel ki is emeljük, hogy Persignynek volt bátorsága és be­csületessége, nyiltan kimondani, hogy Anglia, midőn Oroszországgal a békét megkötötte, inkább Fran­­cziaország mint saját szükségeinél fogva határoza el magát. E dolog különben a világon mindenütt eléggé tudva van, csak Francziaországban nem. Persigny, úgymond végül a „Times“, mindenkiben azon ala­pos meggyőződést ébresztő, hogy Francziaország megtámadása soha sem feküdhetik Anglia érdeké­ben. Ha honfiaiban is ugyanazon mély meggyőződést ébresztené, hogy Francziaország érdekében sem fe­küdhetik soha, Angliát megtámadni, úgy mindket­ten évenként egy pár millió fontot megtakarít­hatnánk.“ Ayrton radikal elvű alsóházi tag is hozzá szólt újabban Gherbourghoz. E hó 24 év londoni választóinak beszámolván, Palmerston meg­buktatását indokolta s mindennemű belügyeket feszegetett, midőn hallgatói közöl egy fölkiálta: „Hát Che­bourgról mit gondol?“ E kérdésre a tisztelt tag igy válaszolt : „Nem kell oly­anhitten hatalmunkban bíznunk. Azért, hogy francziák más rendszer alatt állnak , még ne ámítsuk magunkat azzal, hogy egy-egy angol egy-egy francziát csak úgy könnyű szerrel légbe röpíthet. A francziák is húsból vérből valók, nekik is jeles bátorságuk, erejök van. Óhajta­nám, vajha megjött volna már az örök béke ideje, de az összes tapasztalás ellenkezőt bizo­nyít. Az utóbbi négy év négy háborút hozott nyakunkra : ezek közül az elsőt Oroszország jog­talan igényei okozták, — de kinek gőgjéből eredt a többi három ? Angliát illeti a kezdés di­csősége. Ha már Anglia így cselekszik, mi jog­gal kívánhatjuk, hogy más nemzetek nálunknál igénytelenebbek legyenek ? Bűnös közöny volna magunkat minden megtámadástól menteknek képzelnünk. Ne hitessük el magunkkal, hogy a francziák a múltat elfeledték. A hadi szeren­csét egész Európában mi fordítottuk őellenü­k ; mi fosztottuk meg őket minden győzelmük, min­den hódításuk gyümölcsétől; a Waterlooi csata után mi vonultunk be szövetségeseinkkel Pá­­risba, mi vetettünk rájuk 65 millió fontnyi adót. Az efféléket a francziák sohasem felejthetik. Ők azonfelül csodás gazdagságú népnek tartanak minket, s minden szárazföldi katona azt hiszi, hogy London megszállása a győzelmes sereget örök hírrel és arany­nyal borítaná.“ Ezután Ayr­ton igen komoly pathoszszal szólott a fran­czia beütés veszélyéről, s abbeli nézetét fe­jezte ki, hogy két hét alatt 400—500,000 em­bert partra lehet vetni s velük Angolország egész déli részét meg­szállatni. A hallgatóság, mely különben meg volt elégedve a tisztelt tag be­számolásával, a beszédnek ez utóbbi részét hi­tetlen nevetéssel fogadá. * Francziaország. Ismertettük már gr. Per­signy beszédét lényegében; érdekesnek tart­juk azonban azon részét, mely az angol szövet­ségre vonatkozik, még utólag egész terjedelmé­ben közölni. Ezen része a beszédnek így szól: „Szerencsére most, ha, mint a császár Cher­­bourgban mondá, egy más kor haragját és szenvedélyeit felkelteni akarnák, azok a köz­­józanokosság előtt meghiúsulnának. Valóban, uraim, a két nép érdekei ma oly szorosan össze vannak fűzve, miszerint bajos volna még a leg­va­kabb szenvedélyeknek is azokat a teljes szakí­tásig vinni. Ezen érdeksolidaritás olyanná vált, miszerint ha holnap London vagy Páris elégne, mi kölcsönösen roppant kereskedelmi károkat szenvednénk; a­míg ha valami katasztrófa érné Berlint, Riccét vagy Sz. Pétervárat, az csak sajnálkozás­i érzelmeket keltene, addig ellenben Londonban érdekeink csaknem oly erősen Buj­tatnának , mint Párisban magában, a­midőn két nép idáig jutott, nyilván az a rendeltetésük, hogy jelenlegi szövetségüket naponkint szorosabbá tegyék. (Igen helyes! Igen helyes !) Lássuk elő­ször az angol szövetség érdekét Francziaországra nézve. Angolországgal urai vagyunk a tengerek­­­nek, következőleg semmit sem félhetünk hatá­rainkon. Ellenünk semmi coalitio sem lehetsé­ges , az általános béke biztosítva van. Orszá­gunk tehát minden tűnődés nélkül adhatja magát munkássága kifejtésére, s végezheti be­­ intézményeinek megalapítását, a­nélkül hogy valami veszély fenyegetné. — Angolországgal egyébiránt nincs azóta semmi anyagi vetél­kedésünk , mióta ez kereskedelmünknek épen úgy megengedi mint sajátjának a roppant gyarmataiba juthatást; nem az ő hibája, ha mi termékeinket tovább is magas áron tart­ván , nagyobb hasznot nem húzhatunk belő­lük. A mi Angolországot illeti, érdeke „a fran­czia szövetségben tán még nyilvános”. Ő tengeri és gyarmati föuralmát, mi óhajtásának tárgya vala s mire szigeti állása és lakosainak lángesze által rendeltetve is vala, 1814 től 1815-ig ki­vívta. Ezen főuralmat most minden ellenzés nél­kül élvezi, s önként értetődik, hogy ha új hábo­rúja volna­ Francziaországgal, még akkor is mitől Isten óvjon­, ha a csaták sorsa új szeren­csétlenségeket hozna reánk, más eredményt nem vihatna ki, mint annak megtartását , mi már birtokában van , tudniillik tengeri és gyarmati főuralmát, következőleg csak vesz­teni valója volna a Francziaországgali há­borúban. (Igaz!) Angolország érdekeinek tel­jes átalakulása által s oda jutott tehát, hogy a­mily ellensége volt ezelőtt negyven évvel Francziaor­­szágnak, most épen úgy óhajtja barátságát, s valóban abbeli hajlama, hogy érdekeit a mieinktől el ne válaszsza, annyira ment, misze­rint két fontos körülmény között, elhatározván velünk háborút folytatni, azután békét kötni, talán inkább tekintetbe vette a mi helyzetünket, mint az övét. (Taps). A két hatalom kölcsönös állásából miként lehet e szerint kimagyarázni azt, mi a jan. 14-ei merényletet követé ? (Fe­szült figyelem). A legközönségesb magya­rázatok, a félreértések egész sora által a La­ Manche mindkét oldalán. Angolországban a közvélemény már a béke óta sértve érzé magát, némely diplomatiai közbejött eset miatt. An­golország azonban, a jan. 15 -i merénylet hí­rére, egyhangúlag kárhoztatá ezen utálatos bűn­tényt. Ezen időben a valódi angol közönség, azon közönség, mely az államot valóban kormá­nyozza és vezeti, mely megszokta a legnagyobb izgalomból a rend előállását szemlélni, a sajtó minden kicsapongását megvetni, a szabadság semmi túlzására nem figyelni, ezen angol közön­ség, mondom, semmit sem tudott azon megelőző merényletekről, melyek a császár élete ellen koholtattak,sem pedig a menekültek egy része ál­tal vallott tanokról; becsületes vala, s annyira nem tudott semmit ezen aljasságokról, hogy ezekre nézve ártatlan vala. A legfájdalmasb cso­dálkozással hive tehát, ámbár helytelenül, azon beszédek következtében, melyeket Párisban a közfelindulás nyomása folytán tartottak, misze­rint Francziaország Angolországot szándékozik felelőssé tenni a január 14 -i merényletért, s gyanúsnak tartja. Ezen pillanattól fogva a köz­vélemény Angolországban, mely az orgyilkos­ságot egyhangúlag megbélyegző, a minden ol­dalról keletkezett nyilatkozványok közt rögtön megállapodott. (Mozgás). Ekkor, a midőn az útlevélrendszer jó vagy rosz megváltoztatása, mit a közvélemény oly jogtalanul tüntetett föl mint magok az angolok elleni bizalmatlanság jelét, s főleg a hadsereg föliratai a kedélyek izgatottsá­gát tetőpontra juttaták, ekkor történt az, mi egy szabad országban mindig történni szokott, mi­dőn a nemzeti érzület forog játékban, a népszen­vedélyek nem ismerének több határt, s a poli­tikai helyzet fölött a szenvedélyek uralkodá­­nak. így, a midőn mi azt hittük , hogy szövet­ségeseink czéljai miatt panaszkodhatunk, az an­gol nép a maga részéről Francziaország által mélyen sértve érezvén magát, csak ingerültsége szavára hallgatott. Ezen ingerültség természete­sen épen oly erőset idézett elő Francziaország­ban , mi talán veszélyessé vált volna , a császár magas bölcsesége és jogossági érzése nélkül, ki szomszédaink magaviseletének valódi okát föl­fogni tudá. Azonban, uraim, bármik voltak lé­gyen is ezen félreértések , melyeknek visszatér­tét most könnyebb megakadályozni, a két nép helyzete azért nem változott. Elvitázhatlan ma­rad, hogy Angolország új érdekei, ezt épen oly természetesen vonják Francziaországhoz , mint eltávolíták egykor, hogy a mi érdekeink hasonló irányt követnek, hogy a félreértések és kis ne­heztelések daczára, és a pártok által kizsák­mányolt cselszövények ellenére, az angol kö­zönség őszintén kivánja a császár és Franczia­ország barátságát (taps); hogy a két ország közt nincs komoly kérdés valóban , a­mire nézve a legközönségesebb józan ész a két kor­mányt ne egyesíthetné; s hogy eszerint csak tőlünk függ ezen, mindkét népre nézve annyira előnyös szövetséget fönntartani. (A tetszésnek átalános jelei). Ismétlem tehát uraim , hogy a napóleoni dynastia mind be — mind ki­felé az erő, nagyság és virágzás legszerencsé­sebb föltételei közt van. Az, mit III. Napóleon ezen értelemben I. Napóleon munkájához csa­tolt, roppant, s a midőn Francziaország egykor teljesen megalakulva élvezni fogja a kedélyek­ben, öntudatban és időben véglegesen megálla­podott kormány javalmait, emléke iránt az elis­merés, tisztelet és hála nem lesz elég. (Ismé­telt éljenek.) Ím, ez az uraim, mi telkemen fe­küdt, hogy polgártársaimnak elmondjam.“ Ázsia, Ghánával meg lévén a béke kötve, ér­dekesnek tartjuk az ottani állapotokról szóló tudósításokat még utólag közölni, így a „Mon­ de la Flotte“ egy levelezést hoz a peihoi erődök­ről. Ezen 9 erődnek terve jó , tökéletes védvo­nalat képeztek azok s oly kereszttűzre valának irányozva, hogy a folyón egy nagy darabnyira uralkodtak. Ezen erődök még 1765-ben épültek Bang-Hi császár alatt, hogy a partokat a ten­geri kalózok ellen oltalmazzák. Négyszögű mű­vek, melyeknek azonban csupán főhomlokzata van fegyverezve. A falak téglából és igen vas­tagok voltak, mindkét oldalról kővel kirakva. Kanton bevételekor új művekkel szaporíták, többek közt egy nagy telepet földzsákokból, mely igen jól volt építve és 25 fontosakkal fegy­verezve ; jele annak hogy a chinaiak ismerik a mezei műveket. Elsánczolt táboruk is igen jól épült váracsok által volt védve. Ez erődök ösz­­szesen 114 ágyúval valának fegyverezve. A lö­­vegeknél jó szolgálat. A tüzérek a cs. testőrség­hez tartoztak s csak néhány hóval azelőtt ér­keztek Pekingből. Egyike ez ágyuknak f. hó 26-kán Párisba érkezett s ideiglenesen a ten­­gerészeti ministerium udvarán helyezék el.­­ Alakja durva és épen nem elegáns. Fölirata ar­ról tesz tanúságot, hogy azt egy franczia domi­nikánus öntötte. Ugyanily ágyút küldtek Angliá­ba is, K­at régens, a hires Ximenez de Cigneros­­ról; ama lapokat, melyekben Barrantés A­ las Nuevas tendentias igyekszik kifej­teni, s melyekben José Vicente y Garavantes a Novela modernáról átalában hoz ítéletet? Hozzá kell e még csatolnunk azon észrevétele­ket, miket Fray Luis de Léon újra megtalált költeményei szolgáltatnak F. Hernandez Igle­­sias­nak, s miket a Gantigas del Rey Alfonso el Sabio szolgáltatnak Menendez de Luarcanak, a D. Mariano Roca de Togores Obras poeti­­cas-róli bírálati ítéleteket, Ganalejás Páltól, s a „Desverguenza“ czimü tréfás-komoly költe­­ményrőli ítéleteket, Breton de los Herreros-tól, Torres Garcedónak számos irodalmi életrajzait, a Hombres i­llustres de la America espanoláról,s Suarez Barcenának nem ke­­vésbbé számos bibliographiai s bölcsészeti ta­nulmányait, a félsziget nevezetes személyeiről ? Ha azt akarná valaki állítni, hogy a spanyol nyelv, mint a latin nyelv leánya, elhanyagolja a görögöt, D. Lazaro Bardon tanár a madridi kö­­lépponti egyetemnél, ezen szemrehányásra a saját kezével készített s kinyomott L­ec­t­i­ones graece-rel s Homérróli tanulmá­nya­ival; Eduardo Mier Aeschylus, s Sopho­­clesröli Ensayos eriticos­­ával ; Ramun­­do Gonzalez Andres, görög nyelv­b­irodalom tanára a granadai egyemnél, Demosthenes, mint államférfiróli értekezésével; Braulio Fez, ugyan­azon tanszék tanára a saragossai egyetemnél; Emyrnai Quintus, rhodusi Apollonius, s a haj­dankori hőskölteményröli bírálataival; D. A. Canning „a görög nyelv s irodalom elemei“-röli ama felolvasásaival felelne, melyeket hetenkint tart a madridi Ateneu­ban, mely irodalmi társulat Martinez de la Rosa elnöklete alatt a naponkint tartott nyilvános felolvasások által roppant szol­gálatokat tesz a tudomány s szépirodalomnak. A német irodalom s nyelv, a celta és spanyol, an­gol s franczia, tudós és közönséges arab tájnyel­vek s irodalmak, történelem, bölcsészet s állam­­gazdászat, mindannyi tárgyai azon oktatásnak, melyben a spanyol fiatalság részesíttetik. Egyéb­iránt ugyanezen fiatalság arra, hogy a spanyol athenaeumok s egyetemek tanfolyamait sikerrel végezhesse, hatévi tanulmányozás által készítte­tik elő az institutumokban, hol már a harmadik évtől fogva a latin mellett a görög nyelv is alap­jául szolgál a classicus oktatásnak. A legutóbbi időben ezen oktatás Spanyolországban , mint máshol is mindenütt, tetemes módosításokat szen­vedett. Az Antonio Gil y Zarate által 1855-ben közzétett három kötet, előadja azok történelmét, megismertet bennünket a félszigeten folytatott egyetemi harczokkal, valamint a jelen korszakig javaslott különböző tantervek indokai s irá-­ nyaival is. Ha érdekes ránk nézve figyelem­mel kisérni ezen értelmi irányt, melyet szom- s szódáink a szellemeknek akartak adni, nem kevésbbé érdekes Antonio Gil y Zarate mun­káját kiegészítni , a legutóbbi törvényhozási ülésszak alatt a cortesgyűlésben megszava­zott törvény­i szabályok tanulmányozása ál­tal. A minister del fomento akkor Giudgio Moyano y Samaniego volt a madridi közép­ponti egyetem hajdani igazgatója. Bámulatosan támogattatva Eugenio Ochoa, az ezen ministe­rium alatt álló közoktatási igazgatóság főnöke által, ezen minister Spanyolországban ugyanazt létesíté, mit Francziaországban Fortoul oly jól kezdett meg, s mit utóda Kouland bölcs módosí­tásokkal folytat, t. i. egészen újra építé a köz­oktatás épületét. Minden átalakíttatott: elemi oktatás, közép­oktatás, felsőbb oktatás, szak­iskolák, museumok s könyvtárak. Ezen átalános reformot fölfogta a követkamra s a senatus, me­lyek élénk , hosszas vita után egy 307 czikkből álló, s az értelmiségek jövőjét szabályozó tör­vényt szavaztak meg. Annak alapjai, a nevelés s oktatás, valóban roppant horderejűek az ember s az államok éltében. A társadalmak előbb utóbb aratni fogják az ifjúságba becsepegtetett elvednek jó vagy rész gyümölcseit. A szellemek azon úton kalauzoltatva, melyet követniök kell, haladnak, kifejtenek, megérnek, s ama műveket hozzák elő, melyek a tudomány- vagy szépiroda­lomban egy nemzet dicsőségét képezik. Ama ver­seny, melyre Glaudio Moyano akart ösztönt adni, már megtermé gyümölcseit. Már 1858 jan. 2-án a nemzeti könyvtárnál, 1857 ben létesített munká­latok fölolvasása után, a minister del fomento pá­­lyadíjban részesíthető don Miguel Colmeiró-t, s don Tomas Mienoz y Romeró-t, az előbbit ily czimű emlékiratáért: „Sobre la Botanica y los Botani­­cos de la peninsula Hispano Lusitana“, az utób­bit pedig ily czimü munkájáért: „Diccionario historico-biografico de los antiguos reinos, pro­­vincias , ciudades villas, iglesias, monasterios y santuarios de Espana.“ Három más fontos munka adatott be ama 8000 reálnyi (2000 frank) pálya­­díjra, melyet az 1857 jan. 7-ai rendelet értelmé­ben, minden évben ki kell tűzni. De nem egye­dül a könyvtár ösztönzi az írókat, az érdem illő megjutalmazása által. A spanyolországi tudós­társaságok mindnyájan tűznek ki pályázatra kü­lönböző tárgyakat, az irodalmi s történelmi ta­nulmányok kifej­tésének előmozdítása végett, így a spanyol kir. akadémia, melynek — mint a mi franczia akadémiánknak — a nemzeti nyelvet fönn kell tartania, dicsőitnie s meghatározott szabályokhoz kötnie. Legközelebb két új pálya­­dijt alapított, melyek közöl mindegyik egy 12 nnéziát nyomó arany éremben, 1500 forintnyi készpénzben, s a megkoszorúzott munkának 500 példányában áll. Az első dij a következő kér­désről készített legjobb emlékirat számára van szánva : „Minő előnyök, s minő hátrányok ered­tek a spanyol költészetre nézve a 16-dik századi olasz költészet jelleme­s alakjainak elfogadásá­ból?“ a második dij pedig egy komoly tárgyú, s két-három felvonásos lyrai színmű szerzője szá­mára, mely ezen mű­ nem zenészed s irodalmi kellékeit egyesíti magában. (Folytattatik.) 166.e. SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK A nemzeti színpadon: „Tarquinok és Brutusok.“ Szomorújáték 5 felv. A pesti német Isi­n Schauspiel in 4 Ausz. páden : „Mathilde.“ A lég azon tartalma 0—10. reg. 6 ó. 3. est. 10 e. 9 Dunavizáll­ás : aug. 31. estve: 9' 2" 0'" 0 fölött. Bécsi börze. aug. 31.aug. 30. Nemzeti kölcsön % . . 82%­ 82% Metallique % . . 8115/16 81% Államkötelezvény 5°/0 • . 312 310 Magyar földteherment. köt. 81% 82 „ 1839. . 132% „ 1854.4%— 110% Állam vasú­trénzy. . . 256‘/4 258% Éjszaki vaspálya . . .— 163 Tiszai „ Ferencz­ József keleti Pozson -nagyszombati hfj 17­27 Bankrészvény . . . 952 946 Hitelintézet .... 240% 237 Danagőz hajózási . . — 522 Pesti lánczhid . . . V • —1 58 Augsburg . . . . . 102% 102% Hamburg ..... • 74% . 75% London .... 10 4 10­4 Cs. k. arany . . . • ' 5%5 Meteorologiai észleletek Budán. Augustus 26. GQ 5© . •4) lymér »R — von. Λ D 03 © •® 2 M­­ o I P* J ■ 2©-3 . I § ► S -© el f­* 3 o » * £s u «I •* P* P­*21 £IS 00 a 1a © *©o ► N -H O( ©0bt) í© ’© 'S © ©1 *© H U9 GQ *©© 6 ó.r.i i329.10+12.05.35952 327.97-1-17.87.11805 327.50+13.85.73866 1328.19+14.66.0787— Do D0 Ny5 K K D 2.75 Távirati tudósítások. Páris, aug.30. A „Moniteur“ Gros bárónak Tientsin-ből, jun. 19-től kelt következő sür­gönyét közli : A császár óhajtásai meghallgat­tattak. Ghina a kereszténység, s csaknem a nyu­gatnak összes ipara előtt meg leend nyitva. Diplomatiai ügynökök ideiglenesen Pekingben fognak székelhetni. A missionariusok minden­hova be fognak bocsáttatni. Egy chinai követ fog Párisba jőni. Chapdelaine gyilkosa megbüntette­­tik, mit a pekingi „udvari lap“ jelentend. A kereszténység terjesztése elleni törvények eltö­röltettek. Franczia- s Angolország a legkiterjed­tebb engedményeket nyerik meg. (Ezen sürgöny lényegét már tegnap közlöttük.) — Az udvar holnap Biarritzban hazandik. Turin, aug. 20. Egy Livornóból, f. hó 28-ka estvéréről kelt távirat azon tudósítást hozza, hogy ezen kikötőben a Genua, Corsica, Fran­cziaország s Máltábeli érkezvények ismét szabad praticára bocsáttattak. A „Patrióta“ ma azt ál­­­lítja, hogy az „Italia del Popolo“ végre meg fog szűnni. B­e­n s­i lovag, ki a dunai fejedelemsé­gekben mint szárd biztos működött, ide visz­­szatért. Felelős szerkesztő : NÁDASKAY LAJOS. #

Next