Budapesti Hírlap, 1859. január (1-24. szám)

1859-01-01 / 1. szám

1859. 1. szám. Előfizetési árak ausztriai értékben BUDA­PESTEN. A Hivatalos Értesítővel együtt. fr­. kr. Egész évre 15 — Fél évre 8 — , fr. kr. Évnegyedre 4 50 Egy hónapra 1 75 fr. kr. Egész évre 10 — Fél évre 5 25 (A házhozhordásért havonkint 15 krral több.) Előfizethetni Budapesten a kiadó hivatalban. Egyes szára ára a Hivatalos Értesítővel együtt . 30 kr. „ nélkül . 10 „ SZERKESZTŐ hiVATAL: E­gy e t­e­m - u­t­c­za, 1. számláik emelet. KIADÓ IHVATAJr« Barát­ok tere 7.szám föld­szint A Hivatalos Értesítő nélkül. mr.. fr. kr. «ívnegyedre 3 — Egy hónapra 1­25 Szombat, január 1. Előfizetési árak ausztriai értékben. VIDÉKRE. (Naponkint! postai küldéssel.) A Hivatalos Értesitő nélkül. A Hivatalos Értesitővel együtt. fr. kr.­­ , fr. kr. Fél évre 19 — | Évnegyedre 5 50 Fél évre 10 — | Egy hónapra 2 10 fr. kr. Egész évre 14 — xizi J__ n Fél évre 7 — , fr. kr. Évnegyedre 4 — Egy hónapra 1­60 Vidéken bérmentes levelekben minden cs. kir. postahivatalnál. HÍRLAP. Igtatványok. Egy hatodhasábos petitsor egyszeri beigtatásnál 8 ujkrajczáijával, kétszeri­nél 7 és háromszorinál 6 ujkrajczáijával számittatik. Még többszöri ismétlésnél aránylagos ármérséklés engedtetik. A be­igtatási bélyegdij mindannyiszor 30 nykr. Mindennemű hirdetések a kiadó­hivatal­ban vétetnek föl. A külföld számára a hir­detményeket H. Hübner könyvkereske­dése Lipcsében veszi át. HIVATALOS RÉSZ. Ö és k. Apostoli Felsége m. é. aug. 11-ki legfelsőbb határo­zata által megengedni méltóztatott, hogy de Georgi Lukács szá­zados a 44. sz. Albrecht Főherczeg gyalog ezrednél, a neki adott Jo­­hannita-rendi diszkeresztet elfogadhassa és viselhesse. Ó cs. k. Apostoli Felsége m. évi dec. 14-ki legfelsőbb határozata által W­e­z­y­k Ferencznek a krakói cs. k. tudóstársaság elnökévéve 1859-ik évre újra megválasztatását legkegyelmesebben megerősíteni méltóztatott. A cs. k. Apostoli Felsége m. é. dec. 1-i legfelsőbb határozata által Schott Vincze brünni polgárt és negyedmestert, sokévi köz­hasznú és sikeres tevékenysége elismeréséül arany érdemkereszttel legkegyelmesebben földiszíteni méltóztatott. A cs. k. Apostoli Felsége m. é. dec. 11-ki legfelsőbb határozata által Watzke József pénzügyőrségi felügyelőt, s m. é. dec. 17-ki legfelsőbb határozata által Schlesinger Mátyás kiszolgált kato­nát koronás ezüst érdemkereszttel,továbbá Luft János járás hivatali szol­gát, Hirschmann János kiszolgált katonát és Hoffmann Ká­roly kertészt érdemkereszttel több emberéletnek a Friedland városá­­ban, m. é. aug. 1-én és 2-án előfordult árviz alkalmával a vizbefulás­­tól eszközlött megmentéséért legkegyelmesebben földiszk­eni méltóz­tatott. H . cs. k. Apostoli Felsége m. é. dec. 23-ki legfelsőbb határozata által dr. Fleischmann Vilmos rendes orvost az irgalmas szüzek kórházában, Bécs Gumpendorf­ külvárosában, sokévi és sikeres tevé­kenysége elismeréséül a Ferencz-József-rend kiskeresztjével legke­gyelmesebben földiszk­eni méltóztatott. A cs. k. Apostoli Felsége m. é. dec. 20-ki legfelsőbb határozata által Bach József czimzetes kanonokot, esperest, kerületi iskolafelü­­gyelőt és országfejedelmi városi lelkészt Kremsben, czimzetes pré­posttá de Ódon legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. A cs. k. Apostoli Felsége m. é. dec. 24-ki legfelsőbb határozata által Langer Lajos hadi biztost, nyugalomba helyeztetése alkalmá­val sokévi jó szolgálatai elismeréséül másodosztályú fö­ hadibiztos rangjával legkegyelmesebben fölruházni méltóztatott. Ő cs. k. Apostoli Felsége m. é. nov. 29-ki legfelsőbb határozata ___Zencovich F. M.-nek a sebenicói görög k. alconsuli állomás elvállalására engedélyt és kinevezési okmányának az exegnatírit legkegyelmesebben megadni méltóztatott. által A soproni közigazgatási terület vegyes szolgabiróhivatalai számára föná­­lló cs. k. orsz. személyzeti bizottmány E 11 m­a­n­n Miklós megye törvényszéki igyelet, lerchenthali lovag Menninger Tivadar fogalmazó gyakornokot és H­o­r­v­á­t­h Pál megye törvényszéki figyelőt, szolgabiróhivatali tollakookká a levezett közigazgatási területre kinevezte. _ ________• Változások a cs. k. hadseregben: Előléptettek: Az Ő cs. k. Apostoli Felsége nevét viselő vadász­eredben : lovag Wec­kbecker Hugo ezredes,ezredparancsnokká, és münsingeni Steiger Károly őrnagy alezredessé. A katonai számvivőségi osztályban : Hadi könyvvivővé D­i­e­­­i­n­g Frigyes és V­ö­l­k­e­r Károly al-hadikönyv­­ivőket, al hadi könyvvivővé Hiv­n­i­se­h Károly és Oberriedmüller Jo­­sef számvivőtanácsosokat, nemhivatalos rész. Budapest, december 31. , # (Politikai szemle.) Ez évben utólszor fogunk ma tollat, hogy lapok olvasóival körutat tegyünk a politika terén, s e körülmény menthetővé teendi, ha nem csak a n­a­p, hanem az é­v politikája föl­ött kivánunk rövid szemlét tartani. Míg egész éven át majdnem foly­ást azon panaszt hallottuk, hogy semmi sem történik, s hogy mondhat­­niul unalmas időt élünk, most midőn az évi események során végig­illantunk, azt találjuk, hogy azok legalább számra nézve bizony igen tzintélyes csoportot képeznek. Ha mindazáltal, mint az imént mond­­jk, nem elégítették ki a politikai körök vágyait s várakozását, ez gyszerűen onnan van, mivel ezen események — bármily fontosak is magukban véve — még­sem szültek különös fontosságú, magában efejezett és szemmel látható eredményeket. A hol­t emberi szorgalom mély aknákat ás a földben, ott a fölszínen álló­zinte alig vesz észre valamit abból, a­mi alatta történik,és csak akkor emerkedik meg vele, midőn vagy az aknákból roppant érczkvi­­sek vizetnek ki a napvilágra, vagy midőn­­ a fölszín légbe röpül! Ez évben is számtalan ily akna lön ásva — a végre-e, hogy a vi­­ta új kincsekkel gazdagodjék, vagy pedig, hogy ez aknák segítségé­ül az európai egyensúlyt légbe lehessen röpíteni ? ez oly kérdés, melyet a lefolyt év fölvetett, de melynek megoldását utódainak va­­amelyikére — tán már a legközelebbire — bízta. Majdnem úgy látszik, mintha a jan. 14-ei merénylet Napóleon A sz- An császárt fölvette volna azon mérsékeltebb tevékenységből, melyet addig elégségesnek tartott vala, — hogy ezen iszonyú esemény rög­tön arra emlékeztető, miszerint maholnap valami természetes vagy rendkívüli „véletlen“ véget vethetne életének, midőn még annyi a teendője, midőn merész terveinek legparányibb része sincs meg­va­lósítva. Ekkor nyakrafőre hozzáfogott azon kedvencz eszméinek fo­ganatosításához, melyeket sejthetni ugyan, de melyekről bizonyos­sággal szólni e perezben teljesen lehetetlen. Január 14-dike óta az Oroszországgal­ viszony, mely már azelőtt is elég nyájas szint öltött, valódi intimitássá alakult át, és ha — mint nem ok nélkül állítják — Napóleon és Sándor császár közt messzenyúló tervek forognak fönn, akkor, ez szilárd meggyőződésünk, ezeknek első csírái ez év első he­teiben, közvetlenül a januári merénylet után keresendők. Napról napra fejlődött aztán e frigy, melynek létrejötte csakugyan a diplomatia csodái közé tartozik, ha tekintetbe veszszük, hogy a­ki a franczia császárnak most oly szívélyesen kezet nyújt, az fia ugyanazon ural­kodónak, ki a meghittség legcsekélyebbszerű jelét, egy bizalmas meg­szólítást is megtagadott Oroszország mostani szövetségestársától. Hogy Francziaország azért Anglia barátságát sem akarta elej­teni , azt igen természetesnek találjuk, még­pedig két okból: először, mivel az Oroszországgal­ viszony csak legújabb időben érte el az intimitás színvonalát, s így eddig — ha csak két szék közt a földön nem akart ülni — Francziaország nem igen ejthette el a nyugati szövetséget, mely utolsó időben már csak puszta minta, puszta test vala ugyan , melybe mindazáltal a szükség pillanatában ismét tartalmat, lelket lehetett volna ön­teni; másodszor pedig, a­míg csak lehet, Francziaország ezentúl is ragaszkodni fog Anglia barátságához , mert ezáltal legalább azt gátolja, hogy Nagybritannia nyíltan és föltétlenül nem veti magát Austria karjai közé. A franczia ezredesek adressei és Walewski gróf mentegető jegyzékei, Bernard orvos fölszabadíttatása és a „Na­poleon in. et l’ Angleterre“ czímű röpirat, az angolfaló declamatiók, harezias hírek és a cherbourgi találkozás, mindezen egymással tószom­­széd esemény megannyi ellentétet képez , mely azonban a föntebb mondottakban, úgy hiszszük, kimerítő magyarázatát találja. Angli­ára nézve természetesen az ilyen szerep nem igen dicsőséges s nem is fogja azt tovább játszani egy perczig sem, ha a mostani kor­mány helyébe majd olyan jut, melynek szilárd elvei vannak, mely hivatalban maradhatását nem tekinti kivánatai alphája és ómegája gyanánt, s melynek elég bátorsága lesz vagy a franczia-orosz részre pártolván a legmonstruosusabb hármas­ szövetséget alakítani, mely csak képzelhető, vagy pedig végképen elszakadni azon baráttól, a ki őt — Angliát — gyöngéden átölelve tartja, de csak azért, hogy ez — kezeit ne mozgathassa ! — Pö­ro­szországgal minél szo­rosabban szövetkezni, ez a mai napóleoni politiká­nak első elve . Angliával jó lábon maradni, míg csak a végső szükség ellenkezőre nem kényszerít , ez a második; Aus­­triát megtámadni, a­mikor és a­hol csak lehet, ez a har­madik. Igenis,­­ hasztalan volna tagadni, miszerint az Austria irányá­­bani ellenségeskedés a mai franczia politika alap- és vezéreszméihez tartozik. Mi okozta ezen ellenszenvet ? arra csak megközelítő fele­letet találhatni abban, a­mit Napóleon császárnak jan. 14. ótai maga­tartásáról mondtunk. Ő föltette magában, miszerint terveinek kivitelét sietteti s az eddigi lassú járás helyett gyors léptekkel fog czélja felé haladni. E tervek, úgy látszik, Austria helyeslésére nem számolhatnak , sőt alkalmasint egyenesen Austria erkölcsi és anyagi érdekei ellen vannak irányozva. Előbb tán azt tette föl magában a franczia császár, miszerint a keserű labdacsot csak lassan , kimérve , apró adagokban nyelett el Austriával, a meg­változott körülmények azonban e szándékot is módosították. Pá­­risban vagy már nincs idő, vagy nincs kedv a sok teketóriára és igy a franczia és osztrák kabinet közti kellemetlen hangulat nap­ról napra nyilvánvalóbbá lett. Ez Austriára nézve annyiban kellemet­len , a­mennyiben ő, miként minden conservativ hatalom minden tár­sával békén és jó egyetértésben szeretne maradni, de egyszersmind azon jó oldala is van, hogy az ellenfél tervei nyíltabban kiléptek s igy az elleneszközökről is nyíltan és minden tartózkodás nélkül lehet gondoskodni. A mélyebben tekintő politikus figyelmét el nem kerülhette az, hogy Austr­iának mindazon határán, mely nem Németországgal érintkezik, a legkülönbözőbb ürügyek alatt per fas e­ nefas, azaz minden található akár jó akár rosz eszközzel kisebb nagyobb agitatió idéztetett elő, melynek eredete, ha figyelmesen követtük a fonalat, mindig Párisban vagy Pétervárott vala fölfedözhető. Sándor czár Varsóba ment, hogy a lengyelekkel kaczérkodjék, s az ottani delnőkkel egy két mazurkát tánczolván, ezen gyúlékony nemzet szunyadó reményeit mint egy va­rázs által ismét fölriaszsza álmából; a Dunafejedelemségek oly alkot­mányt nyertek, mely az agitatiónak kimerithetlen forrását képezi; Orosz- és Francziaország az uniót elerté ugyan, de ez által az ellen­pártot is engedményekre kényszeríté, s ezen engedmények elég mesz­­szehatók voltak, úgy hogy az unionista hatalmak legalább kivonataik nagyobb részét teljesítve látták; a moldva-oláh mozgalom javában foly­ó vége még el sem látható. Ez a birodalom keleti és délkeleti .Mruia Hlanlink IpffliAv.Altlb­i 87,1­1113 f. fill .-P.Il határai körül történik. Menjünk tovább! A monarchia déli határán először Montenegro és legújabban Szerbia részesült azon szerencsé­ben, hogy eszközül használtassák Austria nyugtalanítására; szóljunk - e még Olaszországról, vagy a Cappel-völgy körüli alkudozásokról, miknek czélja Austriának még Schweiz felől is alkalmatlanságot okozni ?! És mitévő leend az austriai politika ezen általános ostrom el­lenében ? Úgy hiszszük, nem térünk el az igazságtól, midőn a bécsi ka­binet programmját e kevés szóba foglaljuk. Minden megtámadást kérü­l­ni, a másonnan jövőt pedig erélyesen visszautasítani, — a fönnálló szerződéseket tisztelni, de arra is ügyelni, hogy má­sok szintén tiszteletben tartsák ! Kezeskedik-e ezen programm az európai béke fönntartásáról ? Ha a többiek ugyanazon elveket vallják, igenis, ha nem — nem! Apró viszályokban az engedés nem a gyöngeség, hanem épen az öntudatos erőnek, a férfias nyugalomnak jele, de szakadatlan kö­­tekedés, rendszeres ellenségeskedés elenében szorosan kell ragasz­kodni a maga jogához; ily esetben csak egy elv alkalmazható, és ez azon elv, melyet az austriai birodalom egyik uralkodójának ime jel­szava fejez ki: fiat justitia — pereat mundus ! Belgrád, dec. 26. — A mai nap egész csendben telt el. Azonban, a tegnapi béké­telenségek megijeszték az itteni törököket s ma több mindenféle h­ázi bútorral terhelt kocsit lehet látni a várba vonulni; a belgrádi törökök néhánya t. i. a várba menekült a képzelt veszély előtt, a török kato­nai erök voltak fölállítva némely törökök lakta utczában! Pedig jelent­hetem, hogy a forradalmi állapotnak vége van. Tegnap est­e a Vucbics tanácselnöknél tartott tanácsülésben elkészült azon okmány, mely szerint Obrenovics Milosnak a fejedelmi méltóságba visszahelyeztetését a tanács is elismeri s megerősíti. Az isteni tisz­telet a szokott időben legnagyobb renddel tartatott meg, s a városban ritkán lehetett látni csoportozatokat, annál kevésbbé fegyveres cső­dülést, mint a múlt két napon. A katonai parancsnokság Lukacsevics eddigi parancsnoktól, a ki a fejedelemné egyik nővérét bírja nőül, el­vétetett s az ideiglenes kormány egyik tagjára, Mihajlovics Sztefcsóra bízatott. A katonák egy része haza bocsáttatott. A szkupstina holnapi ülésében nevezendi ki a küldöttséget, mely Milos herczeget oláhor­szági jószágáról Szerbiába hivja, s egy másikat tán a portához, ezt a választás megerősítésére kérni. Némelyek remélik, hogy Milos 14 nap múlva itt lesz; ez kívánatos volna a közbéke érdekében, de alig hihető. Nem lesz érdektelen most, midőn e forradalom bevégezettnek mondható, egy visszatekintést vetni a múltra. A Szerbiában leg­közelebb múlt események ugyanis korántsem mai kezdetűek. Már 1848 előtt több alkalom mutatkozott Sándor fejedelem kormá­nyának bukására, de az illető kormány férfiak még tudtak annak any­­ngi erőt adni, hogy mostanig fönnmaradhatott. 1848-ban Milosnak nagy kinézései voltak, hogy Szerbiába visszatér, s 1853-ban bevég­­zett dolognak tartották Mihály herczeg visszajöttét, annyira, mikép Obrenovics Mihály nyilván kijelenté, hogy azon esetre, ha a nép őt visszakívánja fejedelmének, ő minden tisztviselőket meghagy. E ve­szély is békével széledt el Sándor fejedelem kormánya fölöl. Múlt évben, midőn az illető nagyok összebeszéltek Sándor herczeg élete ellen, szintén gyengén állott a fejedelmi kormány, de az összeesküvés kitudatott, s a kormány továbbra is megtarta lételét. Mikor ez évi mártiusban Etem pasa s Kabuli effendi Szerbiában megjelent, általáno­san hitték, hogy a herczeg kormánya bukni fog. A herczeg ez alka­lommal nagyon megaláztatott ugyan: kénytelen volt személyes elle­neit nemcsak visszafogadni a tanácsba, hanem miniszterekül is kine­vezni s szentesíteni azon törvényjavaslatot, mely szerint a főtörvény­­hozási s igazgatási hatalom a fejedelem kezéből a tanácsra ment át; de mindezen megalázások mellett a fejedelem megmaradt méltóságá­ban. A herczeg ez évi mártius ótai kormányzása igen gyönge,ő minisze­rei játéklabdája volt. Napról napra növekedett a hiedelem, hogy a herczeg nem maradhat tovább fejedelmi székén. Ily meggyőződés kö­zepett hozták a fejedelem ellenes azon határozatot, hogy hivassék össze a szkupstina. A szkupstinát némelyek ugyan a fejedelem letételére akarták fölhasználni, s a szkupstina erre ráállt, de tovább is ment en­nél, s új fejedelmet választott, vagy tulajdonképen Milos herczeget „jo­gaiba visszahelyezé.“ Ez nem volt ugyan némelyek terve szerint, s ezért voltak azon békétlenségek, melyekről eddigi leveleimben szóltam. Je­lenleg,midőn a szkupstina határozatához a tanács is hozzájárult, nincs a tartományban —látszólag — párt. Érdekes megemlíteni,hogy ily nagy változás minden vérontás nélkül ment végbe. Legyünk méltányosak. (..) Megszokottá, megrögzötté lett egy idő óta a panasz az olvasó közönség apathiája, közönye miatt. Legyünk méltányosak s valljuk be, hogy e panasz nem egészen igazolt, nem teljesen alapos. Az olvasó közönség, igaz, nem karolja föl kellő melegséggel azon vállalatokat, melyek tudományosságunk közlönyei, melyek iro­dalmunk belterítt mivelői; nem méltányolja elég részvéttel az oly ko­molyabb műveket, melyek hosszas tanulmány, gondos előkészület eredményei, mint péld. Teleki, Szalay sat. történelmi műveit, de más­, felől, valljuk be, a szépirodalom nem emelkedhetett volna nálunk kifejlődésének azon fokára, melyen az jelenleg áll, ha az iró és a kiadó bátorítást, ösztönt a közönség pártolásában nem talál. Jelenik meg-

Next