Budapesti Hírlap, 1859. január (1-24. szám)

1859-01-15 / 11. szám

1859. — 11. szám. Előfizetési árak ausztriai értékben. BUDA­PESTEN. A Hivatalos Értesítővel együtt. fr. kr. Egész évre 15 — Fél évre 8 — r. • • fr. kr. Évnegyedre 4 50 Egy hónapra 1 75 (A házhozhordásért havonkint 15 krral több.) Előfizethetni Budapesten a kiadó hivatalban. KIADÓ HIVATAL: Barátok tere 7. szám föld­szint. BUDAPESTI HÍRLAP. SZERKESZTŐ HIVATAL: Egy e­t­em - u­t­cza, 1. szám 2-dik emelet. A Hivatalos Értesítő nélkül. ,­­ fr. kr. Évnegyedre 3­­— Egy hónapra 1 25 fr. kr. Egész évre 10 — Fél évre 5 25 , fr.­ kr. Évnegyedre 4 — Egy hónapra 1 60 Vidéken bérmentes levelekben minden cs. kir. postahivatalnál. Egyes szám­ára a Hivatalos Értesítővel együtt . 30 kr. : „ ' nélkül . 10 „ Szombat, január 15. A Hivatalos Értesítő nélkül. fr. kr. Egész évre 14 — Fél évre 7 — Igtatványok. Egy hatodhasábos petitsor egyszeri beigtatásnál 8 ujkrajczárjával, kétszeri­nél 7 és háromszorinál 6 ujkrajczárjával számíttatik. Még többszöri ismétlésnél aránylagos ármérséklés engedtetik. A be­igtatási bélyegdij mindannyiszor 30 ujkr. Mindennemű hirdetések a kiadó­hivatal­ban vétetnek föl. Aktílföld számára a hir­detményeket H. Hübner könyvkereske­dése Lipcsében veszi át. , fr. kr. Évnegyedre 5 50 Egy hónapra 2 10 fr. kr. eész évre 19 — úl évre 10 — Előfizetési árak ausztriai értékben. VIDÉKRE. (Naponkinti postai küldéssel.) A Hivatalos Értesítővel együtt. HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. é. jan. 5-ki legfelsőbb határozata által Mannlicher Gusztáv cs. k. ministeri titkárt.. .az államszol­gálatból saját kérelmére megengedett kilépése alkalmával, cs. k. főbányatanácsos czímével ditelengedés mellett legkegyelmesebben fölruházni méltóztatott. A cs. k. Apostoli Felsége m. é. dec. 26-ki legfelsőbb határozata által megengedni méltóztatott, hogy Z­a­n­o­n­i Alajos osztálytaná­csos, fő-postaigazgató Veronában, a porosz k. vörös sas-rend harma­dik oszt. jelét elfogadhassa és viselhesse. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. é. jan. 2-ki legfelsőbb határozata ál­tal Golub Alajos ideiglenes igazgatót az eszéki gymnasiumban, ezen tanintézet valóságos igazgatójává legkegyelmesebben kinevezni mél­tóztatott. " Főherczeg Főkormányzó Ur ő császári Fensége, a Karácsonyi Guidó-féle alapítványoknak a folyó évben használat alá jövő kamat­jaiból, a budai jótékony nőegylet számára 315 austriai értékű frtnyi összeget méltóztatott kegyelmesen utalványozni. Budapest, január 14.­ ­ (Politikai szemle.) A porosz trónbeszéd nem felelt meg teljesen azon várakozásoknak, mik hozzá csatoltattak vala. Miután épen az utolsó napokban a párisi lapok nagy ostentátióval emleget­ték, hogy nem csak Laronciére kapitány, nem csak a párisi porosz követség első tanácsnoka, hanem maga a követ is Berlinbe ment, s-­ hogy ott Francziaország kivonatainak teljesítését sürgesse — azt lehetett remélni,miszerint a régens ez ünnepélyes alkalommal legalább néhány általános szót fog mondani, Francziaország reményeinek meg­hiúsítására. Ez nem így történt, — Francziaországról s általában a napi­renden levő kérdésről nincs szó, Austriáról sem létezik külön em­lítés, s igy az egész beszéd oly színezettel bir, hogy nem csak 1859., hanem akár 1858. vagy 1857. január 12-én is tartathatott volna. A világnak nincs oka, e magatartás fölött panaszkodni, de egyik félnek sincs alkalma, szerfölött örülni rajta, s Poroszország jövőbeli magatar­tására nézve e trónbeszéd után nem sokkal többet tudunk mint ennek előtte. Némi elégtételt találunk mindazáltal abban, hogy még az „Ind.“ egyik párisi tudósítója is, ki különben elég jólértesültnek látszik, nem ta­gadja ugyan azon erőlködéseket, melyek a franczia diplomatia részéről Berlinben létetnek, de sikert ő sem mer nekik jósolni, még pedig ugyan­azon okból, melyre mi már néhány nap előtt utaltunk, hogy t. i. Po­roszországnak semmi garantiája sincsen arra nézve, miszerint — ha ő ma békén nézné Austria gyöngíttetését — holnap vagy holnapután majd e reá is nem kerülne a Sor. Az 1815-ki szerződések még egyet­len korlátot látszanak képezni Francziaország­ nagyravágyására nézve, melyen (míg e korlát jogszerűen létezik) a „rend és a társada­lom megmentője“ csak át nem hághat, hanem épen ezért e korlátnak lerontatására van irányozva Napóleon császár minden törekvése. A jövőbe senki sem pillanthatván, meglehet, hogy e törekvés sikerül, de az is meglehet, hogy nem sikerül; ha azonban Poroszország még segítené is e szerződések halomradöntetését, vagy akár csak hallgató­lag tűrné azt, akkor nemcsak lehetséges, hanem bizonyos, hogy azok le fognak vontatni, s akkor a franczia nagyravágyás a Rajna túlsó partja felé csak úgy ki fogja habjait terjeszteni, mint bármely más irányban. A fönt idézett párisi tudósító azt akarja ugyan tudni, miszerint a franczia császár Anglia irányában — ha ez Austria gyámolításáról le­mond — megígérte volna, hogy ő (Napóleon) semmiféle tágítását nem kísértendi meg Francziaország határainak és maga számára semmit, de semmit sem igényelne, még Savoyát sem. Hanem ez mégis egy kicsinyt regényesen hangzik. Napóleon császár ez esetben tehát egyedül „a szabadság érdekében“ s e melletti lelkesedésbe gyámolítaná az olaszokat, hanem akkor méltán kérdezhetni, hon­nan van az, hogy a franczia uralkodó az imént említett lelkese­désnek otthona mindeddig még semmi nyomát sem láttatá, sőt eddigi tettei által azon hiedelemre jogosítá a világot, misze­rint a szabadságnak még azon mértékét is sokallja, melyet a francziák a letűnt dynastiák alatt bírtak ? Mert­­­hogy a franczia nemzet nem volna érett a szabadság azon mértékére, mely az olasz nemzetnek megengedhető, ezt úgy hiszszük, még a franczia császár— minden bátorsága mellett !—sem merné állítani. Ez alkalommal egyéb­iránt arról is értesülünk,miszerint már Cherbourg óta datálhatók azon törekvések, melyek Angliának Austriátóli elszakasztására van­nak irányozva; mi sikert arattak eddig, az nem mondatik, hanem igenis az, hogy elővigyázat kedvéért körülbelül négy héttel ezelőtt egy franczia hajócsapat egész csendben Cherbourg felé küldetett (al­kalmasint ez okozta az angol csatornás hajóraj szaporíttatását is, melyről e napokban szó volt!). Francziaország tehát minden eventualításra készülni látszik, és nem akar a középtengeren valami nagyobb vállalatba ereszkedni, míg észak felé minden le­hető meglepetés ellen nem biztosította magát. Ezenkívül még számtalan oly hírt lehetne ma följegyeznünk mely vagy egyenesen harczias vagy legalább olyan, hogy a helyzetet igen veszélyesnek tünteti elő. A párisi börze még folyvást remeg és nemcsak a szardiniai trónbeszédet, hanem Napóleon herczeg házas­sági tervét is igen nyugtalanító értelemben vette. A herczeg hallo­más szerint csak január 5-én tudta meg, miszerint ő a szárd király­leány jegyese; e perczben ő is. fensége alkalmasint már útban van Turin felé, hová e hó 15-re váratik. Három hét múlva a fiatal pár már ismét Párisban leend­ő a Palais royalba fogja bevonulását tar­tani, a­honnan a hivatalok már nyakra-főre hurczolkodnak. Az­tán lesz megint tömérdek dinom-dánom és mindenféle látvány az élvsóvár párisiaknak mondhatlan örömére, mely legalább néhány napra el fogja feledtetni velük a lefolyt és még jöhető aggodalmas napokat. A föntemlített harczias híreken e helyen úgy­szólván csak elröpülhetünk : a franczia fegyver­műhelyekben 72 új ágyuüteg rendeltetett meg, a kisebbnemü fegyverekről nem is szólva, a vadászok uj, biztosabb puskákkal láttatnak el s zászlóaljaik 400 embertől 700-ra szaporíttatnak, szintúgy a sorezredek 900 em­berről 1000—1300-ra. Toulonban roppant készletek halmoztatnak föl, a hadügyministériumban két tábor tervezetén munkálnak, a kö­zéptengeri hajózási társaságnak tudtára adatott, miszerint a kormány szükség esetén e­ társaság összes közlekedési eszközeit igénybe fogja venni stb. Az olvasó észreveheti, hogy itt egyik másik olyan hírrel is van dolgunk, mely már néhány nap óta kering,­­ hanem megjegy­zendőnek tartjuk, hogy mind­ezen közlemények most sokkal nagyobb bátorsággal lépnek föl s nagyobb részük a még különben oly óvatos belga „Indep.“ által is mint hiteles adatik. A franczia hadsereg oly erősen hisz egy hadjárat közelségében, hogy nevezetesen a Párisban lakó tisztek nem akarják lakásaik bérletét megújítani s az „önkénytesek“ oly nagy számmal tódulnak a zászlók alá, mintha mindegyik azt vélné, hogy épen ő lesz az a káplár, ki I I. Napóleon szavai szerint — a marsalbotot hordja tarisznyájában. A turini lapok és Párisban Napoleon herczeg közlönye a „Presse“ egyre szítják a tüzet,úgy hogy a­ többi franczia lapok egyes józanabb fölszólalásai teljesen hatástalanok maradnak. Ily körülmé­nyek közt csak suttogva merjük kimondani, miszerint Niel tábornok alkalmasint Bécsbe fog küldetni, mi végre? nem tudjuk. Alkalmasint a diplomatiai alkudozás végett! Már tegnap mondtuk, hogy míg Fran­cziaország eddigi álláspontját el nem hagyja s a helyzetet egyedül saját nagyravágyó terveinek mértékével méri, az őszinte, tartós kibékülés létrehozása még a legügyesebb diplomatára nézve is valódi sisyphusi munka volna, melyre bizony kár időt s fáradságot pazarolni..... Ezek után micsoda bulletint írhatunk ma a politikai helyzetről? „Még elég gyors érülés, a láz nem csökkent és a betegnek állapot­a — bár új kórjel nem tűnt elő — még mindig komolyan aggasztó!“­­ Kívánjuk, hogy minél előbb kedvezőbb tudósítással szolgálhas­sunk, a­nélkül, hogy olvasóink megnyugtatása kedvéért saját meg­győződésünkön erőszakot kellene tennünk! Bécs, jan. 13.­­ (A vasutak szállítási árai. Rosz számítás.) Hogy magas árak és nagy tiszta jövedelem nem mindig karöltve jár­nak, régi axióma. Valamely czikknek árát fölemelvén a kereskedő vagy gyámok, nem mindig nyer többet, mintsem az alacsony árak mellett nyert." Mindennek van relatív becse­s relatív ár­határa. Ha valaminek ára ezen túlment,fogyasztása csökken. Mint mondok, ez oly ismeretes dolog, hogy föl lehet tenni, miszerint ezt a vasutak igaz­gatói is tudni fogják. Ha a személyszállítási árak bizonyos határon túl emeltetnek föl — a tiszta jövedelem nem hogy emelkednék, hanem csökken. Ugyanis az történik, hogy a­ki előbb az I-ső helyen utazott, majd a II-dikra vesz jegyet; sokan, kik a II dik helyen utaznának, megsokallják a viteldíjt, s a 11 - elik helyen utaznak ; a­kik pedig mindenesetre III-dik helyen utaznának —szegényebbek lévén —i igye­­kezni fognak minél ritkábban utazni, s a­hol lehet kikerülni a vas­utat.­­— Az áruczikkeknél, gyártmányoknál pedig a szállítási díjak látszólag csekély fölemelése — forgalmuk pangását idézheti elő. — így büntetheti önmagát a kapzsiság. — Mint említik, nem rég az uj olasz-ausztriai társulat azzal kezdé ifjúi életét nyilvánítani, hogy a vitelárakat 28% el emelé föl.­­— Közönségesen azt hiszik az iparosok, s az elméleti gazdászok , hogy ez rosz számítás. Az idő hamar meg fogja mutatni. — Midőn az uj pénzláb behozatott, a vérmes remé­­nynek azt álmodák, hogy ezen alkalmat a vasutak —­• különösen a (franczia) államvasut, s a déli olasz, pénzügyi tapintatuk tanúsítására fogják használni — az áraknak uj austriai értékre számításakor le­szállításuk által. A nyers termelés ezen tartós pangásában, s más részt midőn a kereskedelem a nem régi kicsis utófájdalmait sínyli, e várakozás nem volt egészen méltánytalan — még pedig a közérdek szempontjából. De mit gondol egy nyerészkedésre c­élzó magántár­sulat a közérdekkel ? Épen az ellenkező történt, az új értékre átszá­mítás fölemeléssel párosult. — Ha ezen eljárás rész politika, és nem fogja az osztalékok emelkedését maga után vonni — azt nem kell cso­dálni. Ugyanis tévedés volna azt hinni, hogy a vasúti igazgató taná­csok tagjai valamennyien igen alapos, tanult sokoldalú financier és nemzetgazdászok. A pénz-aristokratia befolyásos tagjai közt sokan vannak, kiknek tudománya a tőzsdeműtétek kathekismusán túl nem terjed. Hisz ma ennyi is elég , hogy az ember milliomossá lehessen — ha az ügyes faiseurnek még rádásu­l a sors is kedvez. — Tehát nil admirami! Arról hogy a fák az égbe ne jöjenek, lehetőleg gondoskod­va van; az állam fönntartá magának a jogot a szállítási díjak ellen­őrzésére nézve. Ha tehát a társulatok a maximum alá nem akarják is lebocsátani, legalább nem emelhetik a maximum fölé áraikat. Debreczen, jan. 10.­ (A Hortobágy Ügye. — Vége.) Nagyon elhiszem, hogy ha a Hortobágy apró gazdaságokra osztva adatnék haszonbérbe, sok­kal többet behozna a városi pénztárnak,mint mennyire a most az után bevett legelőadó rúg, és ez valamint a közönségnek úgy az egyes pol­gároknak is hasznukra válnék, mert hála Istennek házi adó nem nyomja ugyan népünk vállait, melynek elengedését ekkor remélni le­hetne , de sok oly javítások jöhetnének létre, melyeknek az egyes polgár is nagy hasznát veszi, s a még fönnmaradt néhány százezer fo­rint adósság is könnyű szerrel letisztáztathatnék; azt is megengedem, hogy az árenciális gazdaságok szintén sokat használnának azoknak, kik a lakosok közöl reájuk vállalkoznak; azonban ez sem indokolja azt, hogy az egyes polgár a legelő irányábani jogát elveszítse; és az elöljáróságnak nemcsak arra kell törekedni, hogy bármely után minél nagyobb haszonhoz jusson, hanem hogy egyes lakosait eddig élvezett jogukban is minél sértetlenebbül megtartsa. Ennek irányában alapelveiben jobb tervet, mint melyet az elöl­járóság czélba vett, mostani körülményeink közt nem is hozhatott sző­nyegre. Nem áll az az argumentum, hogy így is csak árendába lesz a legelő adva, tehát mindegy akár kisebb akár nagyobb részben. Az elöljáróság terve mellett a haszonbér csak a mostani legelőadó be­szedésének módját teszi, egyebet semmit. A bérlők a bérleti summa czime alatt fizetik azt az illető közpénztárba, azok pedig a legelőbér czime alatt szedik be a lakosoktól. Az sem áll, hogy így a bérlők mo­nopóliumot fognak a legelővel gyakorolni, mert kötelességükké van téve, minden lakos marhájának befogadása, mely kötelességgé tétel elhárítja azt is, hogy ekkor az egyes lakosnak eddigi jogában sérelme történjék. Annálfogva én részemről pártolom az elöljáróság tervét, hanem csak szeletnek tartom azt, melynek kitöltéséhez még sok hiányzik. Ugyanazért előadom rövid szóval azt is, hogy mit óhajtanék még meghatároztatni az illető terv tökéletesebbé tétele tekintetéből. Óhajtanám legelsőben is, hogy a bérletre vállalkozó gazdasági társulatoknak ne csak az tétetnék kötelességükké, hogy a lakosok marháját befogadják, hanem, hogy azok részére legelőmezőről is gondoskodjanak és ennek előállításáért tegyenek valamit. Azért sza­­bassék meg részükre a legeltetési rend, hogy mikép tartoznak a lege­lőt javítani, hogy miféle és mennyi marhát lehet nékik befogadni, hogy túl ne legyen a legelő terhelve, de szabassék meg egyszersmind a legelőbél is, hogy azt föl ne csigázhassák, s a fölcsigázás által a legelőt csakugyan ne monopolizálhassák. Mindezeket pedig előre kell megszabni, szóval előre kell egy egész legelőtervet készíteni, hogy azt a bérlésre vállalkozók már előre láthassák, magukban megfontolhassák, hogy az árverelés alkalmával a szerint alkalmazkodhassanak. Ezt illetőleg szintén azon véleményben vagyok, hogy semmi­­esetre­ sem az áll a városi elöljáróságnak tisztében, hogy a haszon­­bérleti sommát magasra fölcsigázza. Elég, ha a haszonbér által az il­lető­leg előadó mennyisége van födözve; bár nem tartom megveten­­dőnek, ha azon fölül némi közjövedelmet is lehet e forrásból szerezni, de mégis fontosabbnak tartom ennél a legelő javára történő kikötése­ket, figyelmezvén arra is, hogy e kikötések pontos és lelkiismeretes teljesíthetése mellett, a vállalkozók részére még tisztességes nyere­ség is maradhasson. E szempontból még azt sem tartom fölöslegesnek kikötni, hogy a vállalkozók is csak debreczeniek lehessenek, ne­hogy idegenek ide­gen marhával is terheljék közlegelőnket; minek elhárítására azon ki­kötésem van még, hogy legelőre is csak városi s a határhoz tartozó lakos jószága fogadtassák be. Nem a más községiek iránti irigység teteti velem ez utolsó ki­kötéseket, hanem egyedül az, mert hiszen főczélunknak épen a határ­beli állattenyésztés emelésének kell lenni, ezzel pedig épen ellenkező történnék, ha a legelőbér előre meg nem szabatnék, és az idegen mar­hák is szabad legelőre bocsáttatnának, mert mi természetesebb, mint hogy a bérlők, ha a debreczeni embertől a megszabott bérnél többet nem követelhetnek, a megszabott számban is idegen marhát fogad­nának be, melyre a bérszabás nem volna érvényes. Békés, jan. 10. (Legelő ügyrendez­és.) 1845 óta, midőn a város és gróf Wenkheim József mint birtokos közt a legelőelkülönzési egyesség létre jött, meglehetősen rendezve volt városunk határában a közlegelő­­ügy. Ugyanis az idézett elkülönzési egyesség szerint jutott a városnak 16,000 hold legelő 1200­­ ölével számítva, melynek jobb részéből a lakosok és községi s egyházi hivatalnokok birtokában levő 439 telek föld után telkenkint 8 hold, 1264 zsellérház után pedig egy-egy hold, tehát összesen 4750 hold mivelés alá osztatott ki, a többi közlegelőül maradt, és pedig akkép, hogy a város összes közlegelőjéből minden zsellérház után 2, minden XJ­ telek után pedig 4 hold legelő számít­tatván, minden egy hold után közlegelőre bocsáthatónak határoztatott egy darab ló vagy marha egy éven fölül, egy éves pedig 2 darab, disznóból 5, birkából vagy juhból 8, szopós csikó, borjú, bárány vagy malacz nem jött számba; kinek illetőségénél több marhája volt, má­soktól bérelhetett 1—2 pftért legelőt. — Ritka hely az országban, mely ennél jobb és hűségesebben is fölfigyelt legelőrendszerrel dicse­kedhetik, mindamellett tanúságául annak, hogy népünk a kor szavát megértette s az azzal haladásra megérett, most a legelő egyénenkénti felosztása van nálunk szőnyegen. Azon egésséges fölfogás, melylyel népünk ez ügyet tekinti, megérdemli, hogy a nyilvánosság előtt meg­ismertessem. Hogy az ügy annál tökéletesebben hajtathassék végre, Szath­­máry Károly úr elnöklete alatt legelsőben is egy bizottmány alakítta­tott tervkészítésre. Jellemzetes azon eljárás, mely szerint e bizott­mány a városi elöljárósággal kezet fogva, a közszükségekről megem­lékezni kívánt s annak kipuhatolására fordította figyelmét, hogy mi lenne az egyházak és város közszükségei javára a legelőből kihasí­tandó rész ? vagy volna-e szükség egyik vagy másik testület jelen­legi birtok­­­helyzetén ez alkalommal változtatást tenni ? nincsenek-e oly köz vagy jótékony czélok, melyekre nézve az adományzás ez utolsó lehetőségét megragadni és fölhasználni kell ? Mind e kérdéseket az elöljáróság a leglelkesebben fogván föl.

Next