Budapesti Hírlap, 1859. január (1-24. szám)

1859-01-11 / 7. szám

A cs. k. kiadó-igazgatóság ügyvezetése alatt. Nyomtatja Emich Gusztáv Pesten, Barátok­ tere 7. sz. 1859. tartás 44. S­ a rendeletéhez képest, az ő veszélyükre hivatalból fog történni H.-M.-Vásárhely, dec. 23-a 1858. Cs. k. szolgabirói hivatal. Csődmegszüntetéts. (75) (2-3) 1878. Az aradi cs. k. megyei törvény­szék részéröl aradi fűszerkereskedő Singer Salamon ellen nyitott csőd, a tömeg felosztása után ezennel befeje­zettnek nyilvánittatik. Arad, nov. lö­n 1858. Cs. k. megyei törvényszék. Felhívások. (3-3) megyei létetik, (64) 7043. A s­­a.-ujhelyi cs. k. törvényszék részéről közhírre hogy a gr. Wolkenstein Ant. csődtöme­gebeli bodrog-kereszturi javak, megren­delt birói végrehajtási árverés folytán, az ismeretlen tartózkodása egyik hi­telező N. Pfeifer részére s.­a.-ujhelyi lakos Oláh Dániel ügyvéd gondnokai ezennel törvényszékileg kineveztetett; ezen hitelező felhivatik, jogai megó­vása tekintetéből a törvényszék helyén lakó egy meghatalmazottat s lakását oly bizonyosan megnevezni, a mint kü­lönben minden eziránti birói végzések a fentnevezett gondnoknak fognak kézbesittetni. S.-A.-Ujhely, dec. 18-a 1858. Cs. k. megyei törvényszék (62) (3-3) 2365. A sárvári cs. k. szolgabiró hivatal mint bíróság részéről mindazok, kiknek mint hitelezőknek Sárváron 1868-dik éri julius 20-án elhalt Lacz­kóczy Lajos ügyvéd ur hagyatéka el­len, mint hitelezőknek, vagy bármi egyéb czim alatt követeléseik és i­nyeik vagynak, felhivatnak, miszerint ezeket ezen cs. k. szolgabirói hivatal­nak 1859. évi január hó 28-ik napjáig annál bizonyosabban bejelentsék, mint hogy különben mulasztások káros kö­vetkezményeit, maguknak kellene tu­lajdonitani. Sárvár, oct. 16-­ 1858. Cs k. szolgabirói hivatal. (651 (3-3) 26601. A pesti cs. k. orsz. törvény­szék részéről mai napon 26601. sz. a. hozott törvényszéki végzés folytán né­hai Stermenszky András régi folya­­matu csődperében, a jogerejü ítéletek­nek folytatólagos végrehajtása elren­deltetvén, felszólittatnak következő hi­telezők, u. m. Buda városa tiszti ügyé­sze, Simoga György özvegye, Eszter­­gomy Anna, Spárovits István, Anna­s Katalin, Staudinger, Blumer, Staffen­­berger,Vindilis,Pilfinger, Grüner, Hoch, Praxi, Schmidt, du Bán, Hopanczer Ehn, Pericht, Knotz pro Veszeky, Fi­,­scher Ferencz, Stefan, Fuchs Ferencz, Lakner Anna Mária, Reiss Igl, Pohl Jakab és Venczel, Leb Antal és Vic­toria, mikép kielégités és személy­azo­nosságuk, vagy netalán a csődper le­folyta alatt valamely megítélt követe­lésre nézve kinyílt örökségi igényük­nek igazolása végett 1859. évi január 27-ik napján reggeli 9 órakor e tör­vényszéknél (megyeház földszint) an­nál bizonyosabban jelenjenek meg, minthogy ellenkező esetben igényeik­kel többé meg nem hallgattatván, a ne­tán fennmaradó összeg a bukott örö­köseinek átadatai, és a csőd biróilag megszüntetni fog. Pest, dec. 14-­ 1858. Cs. k. orsz. törvényszék. (55) (2-3) 4710. A nagy-károlyi cs. k. szolga­birói hivatal mint bíróság ezennel köz­hírré teszi, miszerint Nagy-Károlyból az 1846. évben eltávozott s azóta ma­gáról tudomást nem adó Vinkler Fer­­dinánd szabó-legény, Vinkler Anna s több oldalnyi rokonai által beterjesz­tett folyamodványhoz csatolt okmá­nyok alapján, a p. t. 24. §. 3. pontja értelmében holtnak vélelmeztetvén, ré­szére gondnokul Balogh Ferencz hites ügy­véd úr kineveztetett, annálfogva ő felhivatik, hogy egy év alatt a biró­ság előtt megje énjen, vagy máskép életbe léte felül e­ bíróságot értesítse, különben az a holtnak nyilvánításhoz fog látni. N.­Károly, dec. 7-n 1858. Cs k. szolgabirói hivatal. (52) : (3—3) 4922. A szombathelyi cs. k. megyei törvényszék által 1857. évi October hó 24-i végrendelet hátrahagyásával el­halt Kilik Ignácz szombathelyi lakos összes hitelezői, Vidos László hagya­téki gondnok kérelme folytán felhivat­nak, hogy 181­9. évi január 28-a reg­geli 9 órakor követeléseik kimutatása s egyszersmind a csődrendtartás 26. §. értelmében a barátságos kiegyezés meg­­kisértése végett tartandó tárgyalásra e cs. k. megyei törvényszék előtt annál bizonyosabban jelenjenek meg, mint­hogy különben maguknak tulajdonít­sák, ha a hagya­ték a bejelentendő kö­vetelések által kimerittetik s eképpen a mennyiben követeléseik betáblázva nem volnának, kielégittetlenül mara­­dandnak. Szombathely, dec. 11-n 1858. Cs. k. megyei törvényszék. Gondnokság alá helyezés. (34) : 1373- 1095. Szolnok megyebeli, tisza-eörsi lakos Saári János a Tisza-Füred já­rási árvabizottmánynak 1014. sz. a. kelt végzése által mint pazarló, kis­korú gyermekei jogainak megóvása te­kintetéből gondnoki felügyelet alá he­lyeztetvén: e körülmény az ált. polg­­törvkönyv 273. §-a tartalmáhozi sze­­rintkezés végett a Tisza-Füred járási árvabizottmány által, ezennel köztudo­mássá tétetik. Tisza-Füred, dec. 13 . 1858. Cs. k. szolgabirói hivatal. , Idézések: 83) , (1—3) 3616. Er-Mihályfalván behozandó ta­­gos-arányositást 1836. évben kezdett pernek, a polgári perrendtartás értel­­mébeni átalakítása felett tartott tár­gyalás folytán, az alulirt cs. k. megyei törvényszék által a feleknek az arány­­kulcs megállapittatása s annak mi­kénti alkalmazása vegetti előleges meg­hallgatására­­. 1859. évi február első napja kitüzetvén, ezen határidőre min­den ér-mihályfalvi közbirtokos ezen­nel megidéztetik. Debreczen, nov. 3-n 1858. Cs. k. megyei törvényszék, (74) (2—3) 10003. Ismeretlen tartózkodásu Klein Lőrincz, Klein József és Fülöp ellen Győrfy Mihály a nevén írva lévő sze­gedi házára betáblált öszvegnek ki­táblázása iránt, jelesen. 1847. évi au­­gustus 23-n Klein Fülöp részére be­táblált 580 pírt, ugyanakkor Klein József részére betáblált 733 forint 20 phr, szinte ugyanakkor Klein Lőrincz részére 100 köböl zab iránt szerződés kitáblázása iránt keresetet támasztván, ennek tárgyalására határidőül 1859. évi január hó 28 ik napjának reggeli 9 órája kitüzetett, alperesek képvise­letére gondnokul Georgievics György ügyvéd úr rendeltetett, mint alperesek­nek oly intéssel adatik tudtul, hogy a rendelt képviselőt a tárgyalás iránt utasítsák, vagy más ügyvédet nevez­zenek, ellenkező esetben a mulasztás következményeit maguknak tulajdo­niínok­ Szeged, dec. 21-n 1858. Cs. k. megyei törvényszék. (47) , (3-3) 588. A m.-szigeti cs. k. urbéri­ tör­vényszék által közhírré tétetik, misze­rint Marmaros megyében kebelezett s alább megnevezett úrbéri községek le­gelőjének elkülönzése s erdei haszon­vételek szabályozása végett, a kése­delmes földes uraság veszélyére s költ­ségére hivatalból kirendelt felperes Huszton lakó Horváth Ágoston ügyv. által benyújtott keresletekben, az 1853. évi márt­ 2-án kelt úrbéri birtok­rende­zési császári legfelsőbb nyiltparancs 27., és az úrbéri ügyrendtartás 159. gg-jaihoz képest a közbirtokosok kö­zötti arányossági egyesség megkisér­­tésére Kelecseny, Bukovecz, Felső-Hi­­degpatak, Alsó-Hidegpatak községeket illetőleg az 1859. évi február 7-ke. Lo­Cs. k. megyei törvényszék, (1)­­ : (3—3) 26807. A pesti cs. k. orsz. törvényszék részéről sz.-györgyi Horváth Edmund urnak tudtára adatik, miszerint ellene Hédervári gróf Viccay Károly, felperes ur által 5900 frt 51 pkr és járulékai meg­vétele iránt f. évi dec. hó 7 n 26807. sz. a. kereset indittattván, részére saját ve­szélyére s költségére hivatalból gondno­kul Ráth Károly ügyvéd úr neveztetett ki. Mi nevezett alperes urnak azon in­téssel juttatik tudomására, hogy vagy a rendelt képviselőt jogügyének czél­­szerű tárgyalása iránt kellőleg utasítsa, vagy e bíróságnál más ügyvédet nevez­zen meg, minthogy ellenkező esetben mindezek elmulasztásának következmé­nyeit magának tulajdonítsa. Pest, dec. 14-­ 1858. Cs. k. orsz. törvényszék. Köröztetések. (89) 1­9HH . (2-3) 5326. Szűcs József abonyi születésű és Lapu Dóka András ujszászi szüle­tésű, mindketten tolvajlási büntettek miatt elítéltek bűnügyéhez tartozó és az alálírt cs. k. megyei törvényszéknél le­téteményben létező 26 frt 24 pkr ösz­­veg iránt felszóllittatik az illető tu­lajdonos, hogy magát ezen hirdetmény­nek a „Budapesti Hirlap“ba leendő harmadik beigtatás napjától számítandó egy évi határidő alatt jelentse, s tu­lajdoni jogát azon öszveghez bizo­nyítsa be, mert ellenkező esetben az említett 26 frt 21 pkr. sz­álladalmi pénztárba fog beszolgáltattatni. Kecskemét, dec. 17-­ 1858. Cs. k. megyei törvénysz­ék. (32) (3­3) A s.­a. újhelyi cs.k. megyei törvény­szék részéről­­herczeg Lichtenstein Ágost urnák folyamodványa folytán, ezennel közhirré tétetik, miszerint gr. Wolkenstein Antal és annak neje szü­letett Erdődy Mária grófnő által her­czeg Lichtenstein Ágost mint hitelező részére Bécsben 1813. é. april hó 25 - 40,000 pártról kiállított, 1843 évi nov. hó 29 n a Zemplén és 1844. május hó 28-n a Fozson megyei törvényszék előtt betábláztatott, a gróf Wolkenstein An­tal féle csődperben bejelentett, s abban immár megítélt eredeti kötelezvény elveszvén, annak megsemmisítése iránti eljárás kérelmeztetett. Ennek folytán ezen elveszett kötelez­vénynek jelenlegi igazi bizlalója tör­vényesen felszólííttatik, miszerint je­len felhívásnak harmadszori megjele­nésétől számítandó egy év alatt ezen kötelezvényhez támasztott igényeit an­nál is inkább ezen törvényszék előtt elentse be, a mint különben ez idő el­múltával ezen kötelezvény semmisnek és megsemmisítettnek biróilag fog ki­mondatni. S.-Á.-Ujhely, dec 18 . 1858. Cs. k. megyei törvényszék Tolvajság büntette miatt 3 évi súlyos börtönre elitélt Bakai István. Személy­leirása : 51 éves, nagy körösi szület­ésű­s lak­helyű, reform, vallású, nőtlen állapotú, alacsony szikár testalkatú, hosszas ar-­szu, halvány veres arezszinű, őszbe vegyült hajú, rendes homlokú, szürke szemöldökű, kék szemű, rendes orrú, szabályos szájú, jó fogú, beretvált sza­­kállú , rendes ajkú , kanász, különben csavargó foglalkozású; különös ismer­tető jele nincsen, beszél magyarul, ru­házata: kalap, ing, gatya, prémes mente, dolmány s csizma. Súlyos testi sértés büntette miatt, másfél évi súlyos börtönre elitélt Vida István. Személy­leírása: 21 éves, kalocsai születés- s lakhelyű, róm. kath. vallásu, nőtlen állapotú, kö­zép erős testalkatú, kerek arczu, piros arczszinü, barna hajú, rendes homloku, barna szemöldökű, sárgás barna szemű, rendes orrú, szabályos szájú, ép fogú, szakálatlan , rendes ajkú , földmivesi foglalkozású; különös ismertető jele nincsen , beszél magyarul, ruházata : parasztos. Végül: Rablás büntette miatt vizsgálat alatt, álló Vágó Furáki Illés Ferencz. Személy­leirása: 27 éves, törteli születés- s lakhelyű rom. kath. vallásu, nőtlen állapotú, izmos alacsony testalkatú, hosszas ar­czú, szőke piros arczszínű, szőke hajú, magas homlokú, gesztenyeszín szemöl­dökű, sárgás szemű, rendes orrú­s szájú fogaiból­­ hiányzik, beretvált szakálla rendes ajkú , gulyás bojtári foglalko­zású , különös ismertető jele nincsen, beszél magyarul, ruházata pórias. Megkerestetnek tehát minden katonai és polgári hatóságok, miszerint neve­zetteket elfogatásuk esetére ide átki­sértetni ne terheltessenek Kecskemét, január 3-a 1859. Cs. k. megyei törvényszék. Ez állomásért pályázók rendszeresí­tett kérvényeiket, koruk, vallásuk, ál­lapotuk, erkölcsi és politikai viseletük, eddigi alkalmaztatásuk, az állami szám­tanból és a pénztári rendeletekből si­kerrel végzett próbatétről, s a bánat­pénz­ letételére való képességükről, bi­zonyítványokkal, valamint annak is, vaJJ°11­ás mily fokban legyen a folya­modó a kassai közigazgatási terület valamelyik­­ pénzügyi hivatalnokával s sógorságban kimu­tatásával, elöljáróságuk utján 1859. évi február 5-ig a­ kassai országos cs. k. Pénzügyigazgatósági osztályhoz nyujt-Kassa, dec. ?5-n 1858. ____§E 1 pénzügyigazg. osztály. (1382*)--------------j^r 41165. A budai cs. k. országos pénz­figPMgaZe--toaági 0371% hivatali te­rületén ujjonan szervezett cs. kir gyűjtő pánztáraknál következő állo­­mások lesznek betöltendők úgy mini­ket főhivatali pénztárnoki állomás a rangosllyal 1050 frt. évi fizetés­­sel és 105 frt. szálláspénzzel; eey fő­­pénztárnoki állomás 945 frt évi fize-Hi 9t P 50 kr. szálláspénzel két főhivatali ellenőri állomás a X. rangosztálylyal, 945 frt. évi fizetéssel 13 50 kr. szálláspénzzel ; végre fohljal az ellenőri állomás 840 frt. évi fizetéssel és 84 frt. szállás pénzzel. nvTrn. len/ ?_“lá30k va'a­nellyikét el­vényeikorV^n0^ike'1°ei1 okmányok­ kér- S i-re Wen életkoruk , ál­­lfiSm h‘tva,lásu­k­ erkölcsi és po­­lafonilti guk viseletök, eddigi hi­az állam­lvpt­tAiQból és a pénztári rendszabá­ly, megkivántató vizsgálatnak jó sikerrel történt letétele, továbbá az ft.1. fizetéssel _ egyenlő biztosíték leté­telére való képesség kimutatandó, s egyszersmind­­ megemlítendő va­jon a pályázók állanak e és mily fokozatú­­"S" vagy sógorsági viszonyban a budai igazgatási területen lévő pénz­ügyi hivatalnokokkal, rendes hivatalos után 1859-ik év januarius végéig a budai Cs. k országos pénzügyigazga­­tósági osztályhoz nyújtsák be. Buda, december 22-n 1858. Cs. k. orsz. pénzügyi igazgatósági osztály. (1386*) 17376. A . • (3—3) Nagyváradi cs­ kir. orsz. pénzügyigazgatósági osztálynál egy szá­.­madói segéd állomás, XII. osztályraner­­gal , 367 frt. 50 kr. u. e. évi fizetéssel, betöltendő. Folyamodványok , különösen az ál­lami számtanból sikerrel végzett pró­batétről szóló bizonyítványnyal, s a nyelvekben a jártasság kimutatásával el­látva , jövő 1859. évi január 20-ig a nevezett cs. k. orsz. pénzügyigazgató­sági osztályhoz benyújtandók. N. Várad, dec. 22. 1858 Cs. k. orsz. pénzügyigazg. osztály. (1887 *) I (3-3)­­ 18832. A nagyváradi cs. k- orsz. pénz­­ügyigazgatósági osztály területében egy 1. rendű irodatiszti állomás , 735, eset­leg 630 vagy 525 frt. auszt. ért. évi fizetéssel betöltendő. Pályázók folyamodványai, a közön­ségesen megkivántatott bizonyítványok, és a nyelvek tudása kimutatásával, 1859. évi január 25-ig a n. váradi cs. kir. orsz. pénzügyigazgatósági osztálynál be­nyújtandók. N. Várad , dec. 23. 1858. Cs. k. orsz. pénzügyigazg. osztály. (1374*)­­ (2_3) 7287. A s.-a.-ujhelyi cs. k. megyei törvényszék részéről az ott 1260 frt mint egy évi, vagy a magasabb 1470 frt austr. ért. pénzbeli évi fizetéssel ellá­tott előléptetési joggal üresedésbe jött megyetörvényszéki tanácsosi állomásra a pályázat jelen hirdetvénynek a „Wiener Zeitung“ hivatalos lapjában leeedő harmadszori közzé­tétele napjá­tól számitandó négy hétre ezennel meg­nyittatik. A pályázni kivánók ezennel felszól­littatnak, miszerint pályázati folyamod­ványaikat az 1853. évi május 3-n kelt legfelsőbb császári nyiltparancsban elő­irt szabályok szerint felszerelvén, egy­szersmind abban megemlítvén, ha váj­jon s mely sziglen állanak rokonságban vagy sógorságban az e helyeni törvény­széknek valamely hivatalnokával, ezen cs. k. megyei törvényszék elnökségéhez a fentemlitett időben nyújtsák be. S.-A.-Ujhely, dec. 22-n 1858. Cs. k. megyei törvényszék. (5*) (2-3) 1432. A szolnoki cs. k. megyei tör­vényszék részéről ezennel közhirré té­tetik, miszerint a nevezett törvény­széknél a magas igazságügyi ministe­­riumnak f. évi március 16-a 3455. sz. alatt k bocsátott rendelete szerint egy orvosi állomás 100 írttal, úgy egy seb­orvosi állomás 50 forint évi díjakkal bank­értékben, az igazságügyek inté­zésére felállíttatni rendeltettek. Mind­azok, kik ezen állomások egyikét el­nyerni óhajtják, felszólittatnak, ebbeli folyamodványaikat a kellő bizonyítvá­nyokkal ellátva, e hirdetmény beigta­­tásától számítandó 14 nap alatt a szol­noki cs. k. megyei törvényszék elnök­ségénél benyújtani. Szolnok, dec. 28-­ 1858. Cs. k. megyei törvényszéki elnökség. (29*) (2-3) Marmaros megyei Técső korona vá­rosában, mely 2367 lakossal bir, köz­ségi orvosi állomás 360 frt austr. ért. évi fizetéssel és 60 frt austr. ért. szál­lásbérrel, valamint a szokásos mellék­­jövedelmekkel, állittatik fel. Ezen állomásra csak orvostudorok folyamodványai fogadtatnak el, melyek is a técsői cs. k. szolgabirói hivatal­hoz a harmadszori kihirdetéstől szá­mítandó négy hét alatt kellőleg ok­­adatolva intézendők. A német és ruthén vagy szláv nyelv tudásán kívül a magyar nyelvben tö­­kélletes jártasság megkivántatik. Técső, dec. 28-­ 1858. Cs. k. szolgabirói hivatal. Hirdetmények a kárpótlási földtehermente­­sitési tőkék kirendelése tárgyában (16-17*) {3_3) 4798 —4799. A beregszászi cs. k. megyei törvényszék részéről közhírré tétetik, hogy a kassai cs. k. földtehermentesitési országos bizottmánytól át­­érkezett felszámitási határozatok folytán az alábbi táblás kimutatásban meg­nevezett birtokosoknak ugyanott elsorolt javaira nézve a kárpótlási tőke ki­rendelésének teljesítése végetti eljárás az 1854. évi január 16 . kelt császári nyilt parancs értelmében megnyittatik; erre nézve hirdetményi hetiridőül 1859. évi február hó 16-ik, tárgyalási határnapul pedig 1859. évi márt. 16-ik napjának reggeli 9 órája oly felszólitással tűzetik ki, hogy : 1. Mindazok, kik ezen kármentesített javak vagy jogok iránti igényei­ket az 1852. évi november 29-n kelt legfelsőbb cs. k. nyiltparancs (birod. törvénylap 247. s­z.) engedélye szerint az 1854-ik évi április végével lejárt egy évi határidő alatt biróilag érvényesítették, magukat e tekintetben igazolják. 2. Azok, a kiket az érintett cs. k. nyiltparancs szerint visszaváltási jogaiknak érvényesítésére még hosszabb határidő illet, ezen jogi követelést okiratos kimutatása mellett bejelenteni, vagy magukat a per megindítása iránt kimutatni tartoznak. 3. Azok, a­kik a kárpótlási tőkére vagy annak kamataira igényt más jogc­ímből támasztanak, e tekintetbeli jogaikat érvényesítsék. 4. Mindazon hitelezők, kik a kármentesített jószágra az 1854-ik évi mártius elseje előtt eszközlött betáblázás által követeléseiknek elsőbbségi jogokat szereztek, s a fizetésre a kárpótlási tőkébeli kielégítéshez igényt akarnak támasztani, ezt bejelenteni tartoznak , ellenkező esetben mindezek a kárpótlási tőke utalványozása iránti tárgyalásból ki fognak rekesztetni, és az 1., 2 és 3. alatt meg­előlteknek csupán az leend­őentartva, hogy neta­­láni jogaikat csak az ellen érvényesíthessék, a­kinek követelési igénye a kárpótlási tőke és annak kamataira az utalványozási tárgyalásnál elismertetett. 5. A kárpótlási tőke kirendelése iránti tárgyalásra a fenn kitűzött ha­táridőre mindazok, kik a fentebbi pontokban meghatározott igazolásokat vagy bejelentéseket nyújtanak be, személyesen vagy meghatalmazottjaik ál­tal annál bizonyosabban jelenjenek meg, mert különben úgy fognak tekin­tetni, mintha semmi igazolásokat vagy bejelentéseket sem nyújtottak volna be. 6. Végre kijelentetik, hogy a hirdetési határidő elmulasztása s a tár­gyalási határnapróli elmaradás esetében az előbbi állapotbai visszahelyezés­nek helye nincs. (19*). ,3-3) A székesfehérvári császári királyi megyei törvényszék részéről közhírré tétetik, hogy a budai csász. kir. földtehermentesítési országos bizottmánytól átérkezett jogérvényes felszámítási határozatok folytán az alábbi táblás kimu­tatásban megnevezett birtokosnak ugyanott elősorolt javaira nézve a kárpót­lási tőke kirendelésének teljesítése végetti eljárás az 1854-dik évi január hó 16-n kelt cs. nyiltparancs értelmében megnyittatik ; erre nézve hirdetményi határidőül 1859. évi márt. 12-e, tárgyalási határnapul 18­59. évi május 12-ke reggeli 9 órája oly felszólitással tűzetik ki, hogy : (Lásd a fentebbi 1. 2. 3. 4. 5. és 6. pontokat.) Neve a kárpótlásra jogosítottnak Neve a hely­ségnek A kárpótlás tárgya A kárpót­lási tőke mennyi­sége frt­­ ki kamatozik. Farkas János Tabajd t­/it­ételek 216 40 1858. máj. 1. Székesfehérvár, dec. 21-a 1858. Cs k. megyei törvényszék. zánszka, Lyahovecz, Uj- és Ó-Holya­­tin községeket illetőleg azon év és hó 8 ha, végre Majdánka és Iszka közsé­geket illetőleg pedig azon é.­ és hó 9 ke. koronái Sziget városba e cs. k. urb. törvényszék eleibe kitüzetik Mely határnapokra a megnevezett községek ismeretlen nevű s tartózko­dásu egykori földes urai s közbirtokos­­sai ezennel megidéztetnek. M.-Sziget, oct. 2-n 1858. Cs. k. urb. törvényszék. (21) , (3-3) 2635. A szolnoki cs k. megyei tör­vényszék részéről ezennel közzé téte­tik, mikép a cs. k. pénzügyi ügyvéd­ség pesti osztályának mint felperes­nek, Paulik Károly mint Szolnok vá­ros polgármestere és 11 alperes társa­ ellen özvegy Molnár született Szabó Juliánna hagyatékának kiadatása vé­gett még az 1854. évi ápril 29-i 1305. sz. a. beadott kereset által folyamatba tett perében, ismeretlen tartózkodása Molnár Terézia és Molnár Ferencz alperesek képviselőeiül a p. prdts 85. §. értelmében saját veszélyükre s költsé­gükre gondnokul Borossnyai László­­ ügyvéd Szolnokon kineveztetett. Miről most nevezett alperesek oly intéssel értesittetnek, hogy vagy a kirendelt képviselőt jogügyeinek czél­­szerű tárgyalása iránt kellőleg utasít­sák, vagy a bíróságnál más ügyvédet nevezzenek meg,ellenkező esetben mind­ezek elmulasztásuknak következményei maguknak tulajdonitsák. Szolnok, nov. 29-n 1858. ________Cs. k. megyei törvényszék. (181­­3-3) 1772. Pohl Mátyás özvegye született Hornung Anna f. évi ápril 18-a Jász­berényben végrendelet nélkül elhaláloz­­ván, vélelmezett örökösei közül Vas született Pohl Katalintól származott Vas János és Vas István holtartózk­odása e törvényszék előtt ismeretlen, ennélfogva felszóllíttatnak a fentirtók, hogy az alább jegyzett naptól számítandó egy év ala­t ezen törvényszéknél magukat je­lentsék, örökösi nyilatkozatukat nyújt­sák be, ellenkező esetben a hagyaték a megjelent örökösök és számára rendelt Muharay András gondnokkal fog tár­gyaltatni. Jászberény, dec 14-n 1858. Megsemmisítés, 771­2-3. 3696. A kaposvári cs. k. megyei tör­vényszék által közhirré tétetik, hogy Steiner Izsák mint Iványos János en­gedményessé kérelmére Boronkay Czi­czelle Tallián Györgynő által Iványos János részére 1848. évi május 23-a 300 pártról kiállított, állítólag eltévedt kötelezvény , semmisnek nyilvánítása megrendeltetvén, felszólittatnak mind­azok, kiknél az említett kötelezvény találtatik, hogy birtokjogukat egy év alatt annál bizonyosabban bejelentsék, mivel ellenkező esetre ezen idő eltelte után azon kötelezvény semmisnek és a kibocsátó irányában jogszerű foga­natra elenyészettnek fogna nyilvánít­tatni. Kaposvár, oct. 16-a 1858. Cs. k. megyei törvényszék. Nyomozó-levelek (30*) (3-3) 7188. A kassai cs. k. orsz. törvény­szék­i cs. k. Apostoli Felségétől ado­mányozott hatalmánál fogva lopási bün­­ténynyel vádolt Szelei Juliannát, a bűnt. törvkönyv 171. és 174. d. lit. le­irt, és a 178. szakaszai szerint bünte­tendő lopási bűntény miatt vád alá he­lyezte, kinek holléte nem tudatván, következő személy­leirása közöltetik : Szelei Juliánna, szül. Granoveter, 35 éves, rom. kath. vallásu, napszámosnő, erdő-horváti lakos, magas termetű, erős testalkatú, hosszas arczu, fehér arcz­­bőrű, gesztenyebarna hajú, rendes hom­loku, barna szemöldökű, kék szemű, rendes orrú, egésséges fogú, rendes állú, beszél magyarul, öltözete egy­szerű. Minek folytán minden birói és biz­tonsági hatóságok tisztelettel kerestet­nek meg, az említett személynek elfo­­gatása esetében a kassai cs. k. orsz. törvényszék elébe állításáért. Kassa, dec. 28-a 1858. Cs. k. orsz. törvényszék. m (2-3) F. évi január 2-n d. u. 4—5 óra közt a helybeli börtönökből következő fog­lyok megszöktek. u. m.: Király Mihály, rablás büntette miatt 15 évi súlyos börtönre elitéltetett. Személy­leírása : 30 éves, promontori születésű, lakhe­lye nincs állandó, rom. kath vallású, nős állapotú, igen alacsony izmos test­alkatú, hosszas véres arc­ú, halvány arcaszínű, szökés hajú, rendes homlokú, szőke szemöldökű, világos kék szemű, rendes orrú, szabályos szájú, jó fogú, borotvált szakállú, rendes ajkú , csa­vargó betyár foglalkozású ; különös is­mertető jele nincsen, beszél magyarul, ruházata: kalap, ing, gatya, mellény, kávé-szín­kabát s csizma. Gyilkosság büntette miatt 12 évi sú­lyos börtönre elitélt Miklosics máskép Luzsinko János. Személy­leirása : 20 éves, bátyai születés­ s lakhelyű, rom- kath. vallásu, nőtlen állapotú, kö­zép­izmos testalkatú, kerek arczu, fe­hér piros arczszinü, szőke hajú, magas homloku , gesztenyeszin szemöldökű, világoskék szemű, rendes orrú, szabá­lyos szájú, jó fogú , szakálatlan, göm­bölyű ajkú, földmivesi foglalkozású; különös ismertető jele nincsen, beszél: magyarul s ráczul, ruházata: pórias. Pályázatok: (42*) (2—3) 5004. A soproni cs. k. posta-igazga­tóságnak f. évi december 30-ról 5004. sz. alatti pályázati hirdetménye értel­mében a hivatali területén egy fizetés­­telen gyakornoki hivatal üresedésbe jött. Az ezen tisztséget elnyerni kívánók kellően okmányok­ folyamodványai, me­lyekben életkoruk, egésségi állapotjuk az illető orvosi, tanácsos vagy megyei orvos bizonyítása mellett, felső-gymna­­siumi vagy fel­­-reál tanodai vagy más ezen tanintézetekkel hasonrangú tan­intézetben nyert oktatásuk, avvagy egyéb a postai szolgálathoz szükségelt avatottságuk, a német, magyar és más nyelvtudásuk, kimutatandó részen; a felnevezett posta-igazgatóságnál I. évi január 30 ig benyújtandók , s egyszer­­mind a folyamodók egy törvényesített illendő, tétel-biztosítási körlevelet tar­toznak bemutatni, melyben az illető helybeli hatóságtól az okmány kiállí­tónak abbeli tehetsége is bebizonyí­tandó. A jelölt csak a három hónapi sike­res próba gyakorlat után fog a gya­kornoki minőségbe véglegesen alkal­maztatni. Sopron, dec. 30-­ 1858. Cs. k. posta-igazgatóság. (43*) _ (2—3 A soproni cs. k. álladalmi fő-ügy­védség részéről ezennel pályázat nyit­tatik, a szombathelyi cs. k. megyei törvényszéknél megürült 945 a. ért. frt fokozatos előléptetés esetében 840 frt austr. ért. évi fizetéssel ellátott ál­ladalmi ügyvédhelyett­esi állomásra (a cs. k. első folyamodásu törvényszékek tanácstitkári létszámában.) Ezen állomásra pályázók tartoznak az 1853. évi május 3-ai Császári nyilt­parancs szabályainak megfelelő okle­velekkel ellátott folyamodványaikat még pedig a már álladalmi szolgálat­ban levők illető elöljáróságuk utján, jelen hirdetménynek a hivatalos lapok­ban történő adett harmadszori beigta­­tása napjától számítandó 4 hét alatt ezen cs. k. álladalmi fő­ ügyvédségnek benyújtani, s azokban magukat a jog­tanulmányok bevégzése, birói vagy ügyvédi vizsga kiállása, azótai szolgá­lattételük, mely nyelvekbeni jártassá­guk, s rokon- vagy sógorsági viszo­nyaik iránt a fentebbi császári nyilt­parancs 19. §-a értelmében igazolni. Sopron, dec. 31-­ 1858. Cs. k. álladalmi fő­ ügyvédség. 44*) (2-3) 17424. A nagyváradi cs. k. országos pénzügyigazgatósági kerületben két adó­szedő segédi állomás, évenkinti 420, esetleg 367 frt 50 kg, vagy 315 frt a. é. fizetéssel, betöltendő. Pályázók folyamodványai, a szüksé­gelt mellékletekkel, nevezetesen a né­met és magyar nyelvismeret kimutatá­sával is, 1859. évi január végéig, be­nyújtandók. N.-Várad, dec. 30-­ 1858. Cs. k. pénzügyigazg. osztály. (34*) (2—3 1669. A kassai cs. k. orsz. pénzügy­­igazgatóság kerületében egy iroda-se­­gédi állomás, XII. osztályranggal és 315 njírt évi fizetéssel, betöltendő. Ez állomásért folyamodók kérvé­nyeiket, koruk, állapotuk, vallásuk, erkölcsi és politikai viseletük, eddigi szolgálatuk s a megkivántató nyelvek­ben­ jártasságukról­ bizonyítványokkal ellátva, valamint annak kimutatásával is, várjon és mily fokban állanak a kassai közigazgatási kerület hivatalno­kai valamelyikével rokonságban vagy sógorságban, 1859. évi február 5-ig a kassai és k. orsz. pénzügyigazgató­­sági osztályhoz nyújtsák be. Kassa, dec. 25-n 1858. Cs k. orsz. pénzügyigazg. oszt. 33*) (2-3) 1669. A kassai cs. k. o­sz. pénzügy­igazgatósági osztálynál egy gyűjtő-hi­vatali ellenőri állomás, X. osztályrang­gal, 735 ujfrt évi fizetés, és 73 frt 50 ujkr lakdijjal, és az évi díjjal egyenlő mennyiségű bánatpénz leteteti kötele­zettséggel, betöltendő. Neve a kárpótlásra jogosítottnak Neve a hely­ségnek A kárpótlás tárgya A kárpót­lási tőke mennyi­sége frt I kr I Kamat hátralék. frt I kr Gönczy Gedeon és Komáromy Pál Dózsa Emánuel M.­Komjáth Farkasfalva Sásvár Batarcs 1 zsellér Váczy Fridrik ne­jének Mária szü­letett Szerdahelyi assz. és Butykai Menyhérttől szár­mazott kisk. gyer­mekei Mária, Sán­dor, Pál és Victor Butykai Vátzy Fridrik neje­ Kökönyösd­nek Mária szület. Batár Szerdahelyiné as­ . Rosztoka­szonyságnak Beregszász, december 16 án 1858. 1­­­9%szerek 50 100 3237 6//H 612 262 225 30 27 55 1780 30 Q2 / ° H 290 156V1 124 106 41‘A 52’/ Cs. k. megyei törvényszék.

Next