Budapesti Hírlap, 1859. április (74-98. szám)
1859-04-01 / 74. szám
APRIL 1. 1859. BUDAPESTI HÍRLAP 74. sz. hivatalos Értesítő. Hirdetmény. (271*) (l-i) 8447. A cs. k. helytartósági osztály megengedendőnek találta, miszerint a Hevesen évenkint april 18-kán tartatni szokott orsz. vásár ez idén egy héttel elébb, azaz april 11-n tartathassák meg. Buda, mártius 21-n 1859. Cs. k. helytartósági osztály. Árverések.(1010) (2—3) 970. A nagy kállói cs. k. megyei törvényszék részéről ezennel közhirré tétetik, hogy a néhai Desnewffy Ferencz árváit illető és 16201 pártra becsült, s Szabolcs megyében Gáva községében létező ingatlan nemesi fekvő birtoknak önkéntes árverés utján leendő eladatása megrendeltetett. Az ezen birtokra nézve tartandó árverésre két határnap tűzetik ki, u. m. f. 1859. évi május 5-ke, és junius 16-a. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik, habár külön értesítést nem vettek is, magukat a nyilvánkönyvekbei beiktatásnál fogva e jószágra jelzálogjogot nyerteknek vélik, hogy ebbeli igényeiket az árverés határnapjáig a bíróságnál anynyival is inkább bejelentsék, minthogy ellenkező esetben maguknak tulajdonítsák, ha a vételár felosztása az ő hirtok nélkül megtörténend, s ők, a menynyiben a vételár kimerittetnék, abból ki fognak záratni. Az árverési feltételek, valamint a becslési jegyzőkönyv a törvényszéki irodában megtekinthetők. Nagy-Kálló, márt. 21- 1859. Cs. k megyei törvényszék. (1022) (2-3) 5533. A pesti csász. kir. törvényszék mint általános csődbíróság részéről vagyonbukott Gál György molnármester csődtömegéhez tartozó, leltárikig öszveirt, és 703 a. é. frt 60 krra becsült következő ingóságoknak, u. m. mindenféle nemű liszt és korpának, lisztesládák, lapát, zsákok és más fa- és bádogos-eszközöknek nyilvános bírói elárvereztetése elrendeltetvén, e végett első határnapul. 1859. évi april hó 11 -ik napja, második határidőül pedig 1859. évi april hó 26-ik napja, oly megjegyzéssel tűzetnek ki, hogy a vételár tüstént kifizetendő lészen, és hogy a fent érintett liszt- és korpa-mennyiség, szükség esetében tüstént az első árveréskor becsáron alul is eladható, ellenben a többi tárgyak, ha az első határnapon legalább is a fenebbi becsáron el nem adathatnának, csak a másodikon azon alul is fognak a legtöbbet ígérő részére leüttetni. Venni szándékozók ennélfogva a kitűzött fentebbi határidőben a zöldfa-utczábani Mocsonyi-féle házban reggeli 10 órakor jelenjenek meg. Pest, mártius 22-n 1859. Cs. k. törvényszék, (1023) 12-3 1024. A váczi cs. k. szolgabirói hivatal mint hagyaték tárgyaló biróság részéről közhírré tétetik, miszerint Buris Pál hites ügyv, mint néhai Velzer Károlynő, szül. Bárszky Ágnes végrendeleti végrehajtója önkéntes kérelme folytán, a nevezettnek hagyatéki tömegéhez tartozó, Váczon 6. sorszámú s 3779 írtra becsült ház, folyó évi ápril 16-a, és a mennyiben akkor nem sikerülne, ugyanazon év s hó 30-a a bírósági helyiségben mindenkor d. e. 9 órakor nyilvános árverés utján eladatni fog. A venni szándékozók az árverési feltételeket e szolgabiróság irodájában megtekinthetik. Vácz, márt. 10-a 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal. (1001) (303) 710. A szentesi cs. k. szolgabirói hivatal mint biróság részéről ezennel közhirré tétetik, miszerint néhai Csányi József hagyatékához tartozó, s Szentes városában és annak határaiban fekvő ingatlan javak, mint egy lakház, ezen lakház utánni első, második és harmadik legelő járandóság, egy telek utánni első, második és harmadik osztályú legelő járandóságok, a nagy-hegyben fekvő szőllő, az összes hagyatéki örökösök kérelméhez képest 1859. évi május hó 16 ik napján d. e. 9 órakor első ízben, 1859 évi junius hó 16-ik napjának d. e. 9 órájakor másod ízben, Szentes város kózházánál fognak elárvereztetni. Az árverési feltételek e bíróságnál megtekinthetők. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik, habár külön értesítést nem vettek is, magukat ezen jószágra nyilván könyvbei beiktatásnál fogva zálogjogot nyerteknek vélik, hogy ebbeli igényeiket az árverés határnapjáig a bíróságnál anynyival is inkább bejelentsék, minthogy ellenkező esetben maguknak tulajdonítsák, ha a vételár felosztása az ő hírük nélkül megtörténend, s ők, amenynyiben a vételár kimeríttetnék, abból ki fognak záratni. Szentes, mártius 18-a 1859 Cs. k. szolgabirói hivatal. (1005) (3—3) 1188. Az ungvári cs. k. megyei törvényszék által ezennel közhirré tétetik, miszerint Kiss Lipótnak folyó évi február 25-n beadott kérelme folytán, a részére Janicsád Gábor ellen 174 frt 14’/4 kr miatt inditott perében lezálogolt Tiba, Oeztro, Prikopa, Konyus, Ördög-Porubka és Vajnatina helységekben fekvő, és 1852 frt 30 krra becsült nemesi ingatlan birtoknak birói nyilvános elárvereztetése megrendeltetett, és ezen árverezés megtartására két határidő, u. m. f. évi ápril 28 a, és május 23-a, d. e. 9 órája a bíróróság székhelyén 39. számú hivatalos szobában kitüzetik. Melyre a venni kivánók oly kijelentéssel hivatnak meg, hogy az elárverezendő vagyon becsűjét, s az árverési feltételeket a bírósági irodában megtekinthetik, s azok mását vehetik, továbbá , hogy a jószág az első árverezéskor a becsáron alul nem fog eladatni, és a vevő az arra jelzálogilag biztosított adósságokat a vételár erejéig a bíró utalványozása szerint átvállalni köteles. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik, ha bár külön értesítést nem vettek is, magukat ezen jószágra nyilván könyvbei beiktatásnál fogva zálogjogot nyerteknek vélik, hogy ebbeli igényeiket az árverés határnapjáig a bíróságnál anynyival is inkább bejelentsék, minthogy ellenkező esetben maguknak tulajdonítsák, ha a vételár felosztása az ő hírük nélkül megtörténend, s ők, a menynyiben a vételár kimerittetnék , abból ki fognak záratni. Ungvár, márt. 8-a 1859. Cs. k. megyei törvényszék. (1008) (3—3) 264. A halmi cs. k. szolgabirói hivatal mint biróság részéről közhirré tétetik, miszerint felperes Mekker Simon t.-terebesi lakos 1859. évi január hó 26-a 264. sz. alatt beadott kérelmére, Mezei István t.-terebesi lakosnak végrehajtásilag lefoglalt és 400 pártra becsült ingatlan vagyona , nevezetesen : T.-Terebesen 209. szám alatti lakóház, gazdasági épületekkel és belső telekkel, továbbá mintegy 8 köblös föld, 8 boglyáé kaszáló elárverezésére, 234 forint 8 pengő krajczár tőke tartozás, ennek járulékai és okozatai letörlesztésére elrendeltetett, ezen végrehajtási árverezésnek foganatosítására. 1859. évi május hó 4-e mint első, 1859. évi jun. hó 2-a mint második határnap, mindenkor d. é. 9 órája Halmiban a hivatalháznál tűzetik ki. Miről a venni szándékozók oly megjegyzéssel értesittetnek, hogy a becslevelet, valamint az árverési feltételeket a bíróságnál a rendes hivatalos órákban megtekinthetik. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik, habár külön értesítést nem vettek is, magukat ezen jószágra nyilván könyvbei beigtatásnál fogva zálogjogot nyerteknek vélik, hogy ebbeli igényeiket az árverés határnapjáig e bíróságnál anynyival is inkább bejelentsék, minthogy ellenkező esetben maguknak tulajdonítsák, ha a vételár felosztása az ő hírük nélkül megtörténend, s ők, a menynyiben a vételár kimerittetnék, abból ki fognak záratni. Halmi, február 19 – 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal. (1009) (3—3) 616. A körmendi cs. k. szolgabirói hivatal mint biróság részéről közhirré tétetik, miszerint Schuller Mihály és Grünbaum Manó körmendi lakosok részére a körmendi izraelita községtől végrehajtás útján lezálogolt, Szent- Márton-utczában 13. sz alatt fekvő, 5920 partra becsült háznak és fürdői készleteknek s tartozmányainak végrehajtási árverése, a felek kölcsönös beleegyezésével f. évi ápril 15-ik napjára reggeli 9 órára ismét oly feltétel mellett halasztatott el, hogy ez alkalommal szükség esetében becsáron alul is el fognak adatni. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik, habár külön értesítést nem vettek is, magukat ezen jószágra nyilván könyvbei beiktatásnál fogva zálogjogot nyerteknek vélik, hogy ebbeli igényeiket az árverés határnapjáig a bíróságnál annyival is inkább bejelentsék, minthogy ellenkező esetben maguknak tulajdonítsák, ha a vételár felosztása az ő hírük nélkül megtörténend, és ők, a mennyiben a vételár kimerittetnék, abból ki fognak záratni. Körmend, mártius 20-a 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal, 5795. A pesti cs. k. orsz. törvényszék részéről, közhirré tétetik , miszerint Pollák Ágoston csődtömegéhez tartozó Teréz külvárosi erdő-soron fekvő 12320 partra becsült háznak s hozzátartozó 90. és 91. sz. a. fekvő házteleknek elárvereztetése, minthogy a kitűzött első határidő siker nélkül maradván, második határidőül f. évi ápril 7se d. e. 10 órája e biróság tanácsteremében, megyeház II. emelet, 68. szám alatt, azzal tűzetett légyen ki, hogy a nevezett ingatlanok e második árverés alkalmával a becsáron alul is el fognak adatni. Venni szándékozók erről azon hozzátétellel értesittetnek, hogy az árverés alkalmával mindegyik 1000 pártot előpénzül letenni köteles leend. A további árverési feltételek, valamint a becslési jegyzőkönyv is, a bíróság irattárában tekinthetők meg. Felhivatnak mindazok, kik, anélkül, hogy ezen árverésről különösen értesítettek volna , a kérdéses házakra nyilván könyvekbe történt bejegyzésnél fogva magukat jelzálogot nyerteknek vélik, miszerint azt az eladás napjáig e törvényszéknél bejelenteni annál is inkább el ne mulaszszák, minthogy ellenkező esetben a vételár hítük nélküli felosztásából származható káros következményeket önmaguknak kell tulajdonítaniok. (982) (3—3) Pest, márt. 22-n 1859 Cs. k. orsz. törvényszék. (980) (3-8) 626. A sz. fehérvári cs. k. megyei törvényszék részéről közhirré tétetik, miszerint ifjabb Miskey Ferencz urnak mint a sz.-fehérvári kegyes alapítványi pénztár algondnokának és felperesnek részére 312 frt 48 pkr megítélt öszveg, és járulékai erejéig alperes Mártony Mihály és neje Süveges Erzsébettől lefoglalt, 585 frtra becsült fehérvári felső-városi 567. sz. a. fekvő háznak, és a végrehajtás tartama alatt azon házat magukra átruháztató Martony István és Süveges Katalin fehérvári lakosok ellen is végrehajtási árverezés elrendeltetik, és az árverezés megtartására 1859. évi május hó 19-ik napja mint első, és 1859. junius 16 ik napja mint második határnapra ezen cs. k. megyei törvényszék tárgyalási teremében mindenkor reggeli 9 órára tűzetett ki. A venni szándékozók erről azon hozzátétellel értesittetnek, hogy az árverés alkalmával a ház becsárának tized részét bánatpénzül letenni tartoznak. Az árverés többi feltételei s a becslevél a törvényszéknél hivatalos órákban megtekinthetők, s másolatban kivehetők. Kijelentetik, miszerint vevő a jószágon jelzálogilag biztosított adósságokat a vételár erejéig, a bíró utalványozása szerint átvállalni köteles. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik, habár külön értesítést nem vettek is, magukat ezen jószágra a nyilvánkönyvekbe a beiktatásnál fogva zálogjogot nyerteknek vélik, hogy ebbeli igényeiket az árverés határnapjáig a bíróságnál annyival is inkább bejelentsék, minthogy ellenkező esetben maguknak tulajdonítsák, ha a vételár felosztása az ő hirük nélkül megtör-ténend, s ők, amennyiben a vételár kimerittetnék abból ki fognak záratni. Székes-Fehérvár, márt. 19-n 1859. Cs. k. megyei törvényszék, 1002 (3—3) 558. A székes-fehérvári cs. k. megyei törvényszék által közzé tétetik, hogy Láng István mint Simonyi András csődtömege gondnokának 1859. évi február 22-n 55. sz. alatt beadott folyamodványa következtében, Gondos József és neje Roszkopf Erzsébetnek székesfehérvári telekkönyvi 1064. számú lapon 189. hr. sz. alatt fekvő 864 portra becsült háza, Simonyi András csődtömegének 83 frt 34 pkr tőke követelése, ennek 1857-ki december 2-tól járó 5% kamatai és 24 frt 44 kv a. p. perköltségek miatti végrehajtási közárverése megengedtetett, s annak eszközlésére két határidő, s pedig az első folyó évi april 28-ikára, s a második május 28-ra reggeli 9 órára tűzetett ki. Melyre a venni kivánók oly kijelentéssel hivatnak meg, hogy az elárverezendő jószág becsűjét, s az árverési feltételeket a bírósági irodában megtekinthetik, s azok mását vehetik, továbbá hogy a jószág az első árverezéskor nem fog a becsáron alul eladatni, és a vevő az arra jelzálogilag biztosított adósságokat a vételár erejéig a bíró utalványozása szerint átvállalni köteles. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik, habár külön értesítést nem vettek is, magukat ezen jószágra nyilván könyvbei beiktatásnál fogva zálogjogot nyerteknek vélik, hogy ebbeli igényeiket az árverés határnapjáig e bíróságnál annyival is inkább bejelentsék, minthogy ellenkező esetben maguknak tulajdonítsák, ha a vételár felosztása az ő hirük nélkül megtörténend, s ők, a mennyiben a vételár kimerittetnék, abból ki fognak záratni. Sz.-Fehérvár, mártius 1-n 1859. Cs. k. megyei törvényszék. 3540. A siklósi cs. k. szolgabirói hivatal mint biróság által közhirré tétetik, miszerint Vokányi Stokker József körtévé, Átai Potz Ádámnak Kis-Tót- Faluban a Fuchsbergen levő 4 kapa szőlleje f. évi april 19 n, nemsikerülés esetére f. évi május 19-n mindég d. u. 3 órakor a helyszínen bíróilag elárvereztetik. Miről a venni kivánók ezennel értesittetnek. Felhivatnak egyúttal mindazok, kik, habár külön értesitést nem vettek is, magukat a nyilvánkönyvekbei beiktatásnál fogva a jószágra jelzálogi jogot nyerteknek vélik, miszerint azt a jószágnak eladásáig annál bizonyosabban bejelentsék, mert ellenkező esetben maguknak tulajdoníthatják, ha a vételár felosztása az ő hirük nélkül történik meg, s ha e miatt, a mennyire az által a vételár kimerittetnék, ki fognak záratni. Siklós, febr. 18- 1859. (963) (3—3) Cs. k. szolgabirói hivatal. K 1003) . (3-3) 1813. A szegedi cs. k. megyei törvényszék részéről Branovátski szül. Petrovits Mária asszony folyamodása folytán alperes Fodor Márton nevére irt, biróilag lezálogolt, Szegeden fekvő következő ingatlanok: 83. szak. 4235. száma 3240 öl, a rajta lévő épületekkel, 3814 portra bennállt hg? • 126. szak. 47. sz. 1149 □ öl. 260 pírtra becsült szőllő; 129. szak. 1., 2., 3, 4., 5., 6., 7., 8, 9. és 10. szám alatt lévő, mindenik sz. alatt külön 9000 öl öszvesen 7°0o/I,6o holdat tevő és 2400 pforintra bcsült szőllök; 120 s 121. szak. 3698. sz. 37503/1200 holdat tevő és 5878 frt 41 pkrra becsült kaszállóföld; 121. szak. 399. sz. 48®5/11oo hold 656 frt 51 krra becsült szőllő; 110. s 112. szak. 218.sz. 7734/100 h. 1875 portra becsült homoki szőllő; 90. szak. 657. sz. Ieu/1joo hold és 90. szak. 656. sz. 7940 és öszvesen 800 pártra becsült szőllőföldek, felperesnő 4000 pírt tőke követelés és járulékai kielégítésére jelen törvényszék irodájában megyeház földszint) leendő harmad ízbeni árverésére határidőül folyó évi ápril 20 a délelőtti 10 órája a törvényszékileg megállapított s a törvényszék irodájában a hivatalos órákban megtekinthető feltételek mellett, és azzal tűzetik ki, hogy az árverezésnek kitett ingatlanok ezen határidőben becsáron alul is a legtöbbet ígérőkre le fognak üttetni. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik, habár külön értesítést nem vettek is, magukat ezen jószágra nyilván könyvbei beigtatásnál fogva zálogjogot nyerteknek vélik, hogy ebbeli igényeiket az árverés határnapjáig a bíróságnál anynyival is inkább bejelentsék, minthogy ellenkező esetben maguknak tulajdonítsák, ha a vételár felosztása az ő hitük nélkül megtörténend, s ők, a mennyiben a vételár kimerittetnék, abból ki fognak záratni. Szeged, mártius 8 – 1859. Cs. k. megyei törvényszék. (1012) i . (1—3) 836. A pécsi cs. k. megyei törvényszék mint eljáró hatóság részéről ezennel közhirré tétetik, miszerint Hatos Gusztáv ügyvéd úr mint néhai Sánska Ferencz sombereki közbirtokos végrendeleti végrehajtójának folyamodványa következtében, a hagyatékhoz tartozó, s természetben fenn nem tartható ingóságok, u. m. Borok, gabonák, lovak, ökrök, tehenek, borjak, sertvések és gyapjú, f. évi april 18-a d. e. 9 órakor Baar helységben, a mohácsi cs. k. szolgabirói hivatal járásában, nyilvános árverezés utján el fognak adatni. Pécs, márt. 24-a 1859. Cs. k. megyei törvényszék, (1017) (18 31 522. A szegszárdi és k. vár. kik biróság által ezennel közhirré tétetik, miszerint Kiss Károly mint Bakó József árvái gondnoka által 1859. évi febr. hó 17-n 522. sz. a Decsi Gáspár Mihály, és neje Fajszi Erzsébet ellen benyújtott folyamodásra az utóbb nevezett decsi lakosnak 2/s telke 1100 pártra becsülve, végrehajtási nyilvános elárvereztetése elrendeltetett, s az első árverezés 1859. évi ápril hó 16-ik napjára, a második pedig 1859. évi május hó 14-ik napjára, mindenkor d. e. 9 órára kitüzetett. Melyre a venni kivánók oly kijelentéssel hivatnak meg, hogy az elárverezendő birtok becsűjét s az árverési feltételeket a bírósági irodában megtekinthetik, s azok mását vehetik, továbbá hogy a jószág az első árverezéskor nem fog a becsáron alul eladatni, és a vevő az arra jelzálogilag biztosított adósságokat a vételár erejéig a bíró utalványozása szerint átvállalni köteles. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik, habár külön értesítést nem vettek is, magukat a nyilvánkönyvekbe a beiktatásnál fogva a jószágra jelzálogi jogot nyerteknek vélik, miszerint azt a jószágnak eladásáig annál bizonyosabban bejelentsék, mert ellenkező esetben maguknak tulajdoníthatják, ha a vételár felosztása az ő hirük nélkül történik meg, s ha e miatt, a mennyire az által a vételár kimerittetnék, ki fognak záratni. Végül a venni kívánóknak meghagyatik , hogy magukat az árverezési feltételek szerint kellő bánatpénzzel is adatni. Szegszárd, febr. 28-a 1859. Cs. k. vár. kik. biróság. (1014) (1-3) 564. A diína-földvári cs. k. szolgabirói hivatal mint biróság által ezennel közhirré tétetik, miszerint Németh Péter pécsi lakosnak Koch Fülöp györkönyi lakos ellen 564. szám alatt benyújtott folyamodásra, az utóbb nevezettnek Györkönyben 1300 pfrtra becsült 81. sz. a., s 1000 pfrtra becsült 112. sz. alatt fekvő házaira, úgy 81. számú házhoz tartozó és 1440 pfrtra becsült 9 hold 480 öl szántóföldre, 300 pfrtra becsült egy hold 4500 öl rétre, úgy 400 pfrtra becsült 4 hold 9750 öl legelőre, 1000 pírt követelés és járulékai erejéig nyilvános elárvereztetése, a másodszori árverezésnek nem sikerültével, harmadszor is elrendeltetett, melynek eszközlésére 1859. évi ápril hó 26-a d. e.9 órakor a helyszinén Györkönyben kitüzetett. Mire a venni kivánók oly kijelentéssel hivatnak meg, hogy az árverezési feltételeket a bíróság kiadóhivatalában a hivatalos órák alatt megtekinthetik. Megjegyeztetik, hogy a jószág ezen árverezéskor becsáron alul is el fog adatni. Felhivatnak egyúttal mindazok, kik, ha bár külön értesítést nem vettek is, magukat a nyilvánkönyvekbe a beiktatásnál fogva e jószágra jelzálogi jogot nyerteknek vélik, miszerint azt az eladásig annál bizonyosabban bejelentsék, mert ellenkező esetben maguknak tulajdonítsák, ha a vételár felosztása az ő hirük nélkül történik meg, s ha e miatt, amennyire az által a vételár kimerittetnék, ki fognak záratni. Végül a venni kívánóknak meghagyatik, hogy magukat az árverezési feltételek szerint 10 pret bánatpénzzel lássák el. D.-Földvár, mártius 25-n 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal. (995) (1-3) 339. A tomallyai cs. k. szolgabirói hivatal mint biróság részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint f. évi ápril 16-a, és május 16 ., mindenkor d. e. 9 órakor az alálirt hivatal irodájában Horváth Zsuzsánna felperessége alatt Tamás Mihály, Barcsai Mihály, özv. Feledy Istvánné és Kovács Ferencz házaik és szőllösök 38 frt 30 kv tartozás miatt árverés utján eladatni fognak. Venni szándékozók értesittetnek, miszerint ezen ingatlanok csak a második árverés alkalmával fognak a becsáron alul eladatni Felhivatnak egyúttal mindazok, kik, habár külön értesitést nem vettek is, magukat a nyilvánkönyvekbe a beigtatásnál fogva a jószágra jelzálogi jogból nyerteknek vélik, miszerint azt a jószágnak eladásáig annál bizonyosabban bejelentsék, mert ellenkező esetben maguknak tulajdoníthatják, ha a vételár felosztása az ő hirük nélkül történik meg, s ha e miatt, a mennyire az által a vételár kimerittetnék , ki fognak záratni. Tornallya, febr. 24-n 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal. 996) (1-3) 338. A tornallyai cs. k. szolgabirói hivatal mint biróság részéről ezennel közhirré tétetik, miszerint folyó évi ápril 16-a, és május 16-án d. e. 9 órakor az alálirt biróság irodájában Lepkey Károly f.lénkei 10. sz. a. birtoka Szilárdi János javára 60 pírt tartozás miatt, árverés utján eladatni fog. Venni szándékozók értesittetnek, hogy en birtok a második árverés alkalmával becsáron alul is eladatni fog. A zálogolási jegyzőkönyv és az árverési feltételek ezen bíróságnál megtekinthetők. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik, ha bár külön értesítést nem vettek is, magukat ezen jószágra a nyilvánkönyvekbe a beigtatásnál fogva zálogjogot nyerteknek vélik, hogy ebbeli igényeiket az árverés határnapjáig a bíróságnál annyival is inkább bejelentsék, minthogy ellenkező esetben maguknak tulajdonítsák, ha a vételár felosztása az ő hirük nélkül megtörténend, s ők, a mennyiben a vételár kimeriítetnék, abból ki fognak záratni. Tornallya, febr. 9-n 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal. (1019) (1—3) 3204. Az alálirt cs. k. szolgabirói hivatal részéről ezennel közhirré tétetik, miszerint baresti Koros Tanász részére f.-kimpányi Popa Szencstől biróilag lezárult, s megbecsült 70. számmal jelölt birtok ívben foglalt, öszvesen 252 frt 50 párra becsült háza, telke, és ehhez tartozó külső szántó- és ka szállóföldjei eladatai rendeltetvén, azoknak elárverezésére f. évi máj. hó 10-ik napjának d. e. 10 órája, szükség esetében pedig f. évi junius hó 11-ik napjának d. e. 10 órája tűzetik ki határidőül a helyszinen. Az árverési feltételek a biróságnál megtekinthetők. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik, ha bár külön értesítést nem vettek is, magukat ezen jószágra nyilván könyvbei beigtatásnál fogva zálogjogot nyerteknek vélik, hogy ebbeli igényeiket az árverés határnapjáig a biróságnál anynyival inkább bejelentsék, minthogy ellenkező esetben maguknak tulajdonítsák, ha a vételár felosztása az ő hitük nélkül megtörténend, s ők, a mennyiben a vételár kimerittetnék, ki fognak záratni. (1027) . (1—8) 290. A nagykátai cs. k. szolgabirói hivatal mint biróság részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint a f. évi 30. sz. a. elrendelt, a hirlap 4950.51. számaiban közzé tett tápió-szecsői lakos Lesti Jánostól, Juhász Imre , Pap József és Palotai János követelése fedezésére lefoglalt és árverés alá bocsátott 11 .2 telek Tápió-Szecső községébe kebelezett föld, ház s szőllő, az 1720 frt becsértékben f. évi márt. 14-re kitűzött határnapon el nem adathatván ujabbi határnapul f. évi april 18-ik napja, azzal tűzetik ki, hogy szükség esetére a zár alá vett ingatlanságok becsértéken alul is a legtöbbet által csak 840 pártra becsült ingatlanságai ujabbi árverésére f. évi május hó 7-ik napja d. e. 10 órája, az árverési feltételeket nem teljesítő legtöbbet ígérők veszélye és költségére elrendeltetett, ugyanez oly megjegyzéssel tétetik közzé, hogy szükség esetére, ezen határnapon a fentírt ingatlanságok a 840 pírt becsértéken alul és következő feltételek mellett eladatnak, nem- vevő tartozik a vételár 10% azonnal, a vételárt 30 napok alatt 6°/0 kamataival lefizetni, a vétellel járó minden költségeket vevő viselendi, s az átiratás csak a vételár lefizetésével szorgalmazható. Nagy-Káta, márt. 26- 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal. (1021) (1—3) 3983. A pesti cs. k. orsz. törvényszék részéről közhirré tétetik, miszerint Seregi Jósa ügyvéd urnak mint Severa Károly Lajos csődtömege gondnokának folyamodására, a mai napon 3983. sz. alatt kelt törvényszéki végzéssel, a bukott Severa K. L., és Blum János és neje szül. Wieser Rozália nevére irt, a váczi uton 403. és 403/a. sz. alatt fekvő, s 4466 és 3890 pártra becsült két rendbeli teleknek végrehajtási árvereztetése elrendeltetvén, annak megtartására első határidőül f. évi május 7-e, második határidőül f. évi junius 11-e mindenkor d. e. 10 órája e bíróság tanácsteremében (megyeház H. emelet, 67. sz.) azzal tűzetett légyen ki, hogy a nevezett telek a második árverésen a becsáron alul is el fog adatni. Venni szándékozók erről azon hozzátétellel értesíttetnek, hogy az árverés alkalmával mindegyik a becsár 10 százlékját előpénzül letenni, a vevő pedig a vételár,-át az árverés jóváhagyása napjától számítandó 3 hónap alatt, a második g,-át az első fizetéstől számítandó 3 hónap, harmadik egyharmadát pedig, melybe a bánatpénzül letett öszveg is be fog számíttatni, a második fizetéstől számítandó 3 hónap múlva lefizetni, és az ezen házra betáblázott adósságokat a vételár erejéig bírói utalványozás szerint átvállalni köteles leend. Mindennemű az átírással járó költség, százalék stb. a vevőt egyedül ter-heli. A további árverési feltételek, valamint a becslési jegyzőkönyv is, a bíróság irattárában megtekinthetők. Felhivatnak tehát mindazok, kik, anélkül, hogy ezen árverésről különösen értesíttettek volna, a kérdéses jószágra nyilván könyvekbe történt bejegyzésnél fogva magukat zálogjogot nyerteknek Kijelentetik, miszerint a vevő a jóvék, miszerint azt az eladás napjáig _____________le törvényszéknél bejelentemi annál is szágon jelzálogilag biztosított adóssá- ? törvényszéknél bejelenteni • a • - ^ ............. - t inkább el ne mulaszszák, minthogy ellenkező esetben a vételár birük nélsokat a vételár erejéig birói utalványozás szerint átvállalni köteles. Belényes, márt. 8-a 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal küli felosztásából származható káros következményeit maguknak tulajdonítsák. Pest, mártius 1 -n 1859. Cs. k. orsz. törvényszék, 999. (1-3) 2221. A tenkei cs. k. szolgabirói hivatal mint bíróság részéről közhirré tétetik, miszerint kisházi Piloka Tógyer folyamodványa folytán kocsubai ifj. Urszodán Juonnak testvérével közösen birt, s 280 pártra becsült háztelek és külső illetménynek, úgy a hozzá tartozó külső illetményekkel, közárverésen leendő eladatásuk elrendeltetett. Mire nézve Kocsubán tartandó árverés határidejéül f. évi május 31-e, és unius 30-a, mindenkor d. e. 10 órája tűzetik ki, oly megjegyzéssel, miszerint az ingatlan vagyon csak a második árverésen fog a becsáron alul is elárusíttatni. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik, habár külön értesítést nem vettek is, magukat ezen jószágra a nyilvánkönyvekbe a beiktatásnál fogva jelzálogjogot nyerteknek vélik, miszerint azt az eladás napjáig bejelenteni annál inkább el ne mulaszszák, mivel ellenkező esetben maguknak tulajdonítsák, ha a vételár felosztása az ő hitük nélkül megtörténend, s ők, amennyiben a vételár kimeríttetnék, abból ki fognak záratni. A venni szándékozók oly hozzáadással hivatnak meg, miszerint az árverési feltételeket ezen biróságnál a hivatalos órák alatt megtekinthetik, az árverelő köteles a banompénzt az árverés előtt a birói kiküldött kezébe letenni. Tenke, mártius 4 – 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal. (1024) (1—3) 653. A devecseri cs. k. szolgabirói hivatal mint biróság közhírré teszi, hogy Csab-Rendeken lakó Mihálovics Károly urnak N.-Somló hegyen lévő szőlleje a hozzá tartozó pinczével, présházzal és préssel együtt, a mely öszvesen 4000 pengőforint, és uj pénzben 4200 írtra becsült, és Kohen testvérek s pesti kereskedő lakosok részére teljesített végrehajtás utján lezálogolt s Glacz Ignácz hites ügyvéd mint a végrehajtató kérelme következtében megrendelt nyilvános elárvereztetésére 1859. évi május hó 24-n d. e. 9 óra első, szükség esetében pedig 1859- évi junius hó 28-a d. e. 9 óra második határnapul a belt színére tűzetett ki. Kijelentetvén, hogy a vevő a betáblázott adósságokat, a vételár erejéig birói utalványnál fogva átvállalni köteles leend. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik, habár külön értesitést nem vettek is, magukat ezen jószágra nyilván könyvbei beiktatásnál fogva zálogjogot nyerteknek vélik, hogy ebbeli igényeiket az árverés határnapjáig e bíróságnál annyival is inkább bejelentsék, minthogy ellenkező esetben maguknak tulajdonítsák, ha a vételár felosztása az ő hirük nélkül megtörténend, s ők, amennyiben a vételár kimeríttetnék, abból ki fognak záratni. Mindazon betáblázott hitelezők pedig, kik nem e bíróság helyén, vagy annak közelében tartják lakásukat, felszólíttatnak, miszerint a vételár elosztásánál jogaik megóvása végett a biróság helyén felhatalmazottat rendeljenek s azoknak nevét és lakását az eladás megtörténte előtt e biróságnál bejelentsék, mert különben az ő veszélyük és költségükre hivatalból fog képviselő neveztetni, kihez a további kézbesítések is történni fognak. Az árverési feltételek a cs. k. szolgabirói hivatal mint kiadó hivatalában a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Devecser, márt. 18-n 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal. Árverési visszahúzás. (1025) (2-3) TM, .. , , ... 1 835. Múlt 1858. évi oet. 18-n 3693. ígérő részére nyivános árve ént || kibocsátott .§ Csintalan gg el fognak adatni. Ugyanerre a fent . , ------ g.. . T . , idézett számokban megjelent s közzétett feltételek mellett venni szándékozók ezennel meghivatnak. Nagy-Káta, márt. 18- 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal. (1028) §£ (1-3) 72. A nagy kátai cs. k. szolgabirói hivatal mint biróság részéről ezennel közhirré tétetik, miszerint Vastag József kókai lakónak kérelmére Oldal niel felperes kérelmére néhai Jakab Mihály hagyatékához tartozó, Atkáron fekvő 20 holdaknak elárusitása a közben jött akadály miatt visszahuzatik. Eger, mártius 14-n 1859. Cs. k. meyei törvényszék. Árverési megszüntetés. (1013) , (2—3) 616. A pécsi cs. k. megyei törvényszék által hivatalosan közzé tétetik, János kókai lakosnak Kóka községébe miként az e helyről f. évi febr. 1-n kebelezett 266 telekjegyzőköny sz. a. 261. sz. alatt Augsperger József és lévő V4 telekföldje, háza, s szőlleje özvegye Bubreg Józsefné ellen ellenelárverezése alkalmával m. évi május deli végrehajtási árvereztetés megszünhe 29-n Szarka Varró István és Szarki tetett légyen. Varró Jakab mint legtöbbet ígérők ! Pécs, márt. 4-a 1859. részére 1026 pártban leütött mindaz' Cs. k. megyei törvényszék.