Budapesti Hírlap, 1883. február (3. évfolyam, 32-59. szám)

1883-02-01 / 32. szám

Ill. évfolyam, 32. szám Budapest, 1883. Csütörtök, február 1. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 firt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep utánni napon is. Felelős szerkesztő : Jukáisi József Egyes szám ára 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal­ . IV. kert­let, kalap-utca 16. szám. A hazai német sajtó. Tapintsunk egy kissé az elevenére a „Pester Lloydsnak, „Neues Pester Journalénak s apróbb társaiknak, melyek német világnyelven jelennek meg Magyarországon minden reggel­i tényezőt képeznek hazánk nyilvánosságában. Kihívó maga­viseletük néhány hét óta még fokozódott s fel­jogosít, sőt kényszerít rá, hogy velük szembe szálljunk. Mióta az országgyűlésen ritkán fordul elő új üzlet, ha nem uzsoratörvény járja, mióta az adóstatisztika és a népszámlálás kimutatták a magyar földbirtokos osztály pusztulását és ki­­zsákmányoltatását; mióta Apponyi Albert társa­dalmi és közgazdasági politikát csinál a házban magyar nemzeti szempontból s eszmét követőkre találnak a házon kívül; mióta a gazdakörben és a független magyar sajtóban az agráriusok szere­pelnek s a kormánytól reformokat köve­telnek a föld védelmére és a föld népének segítségére s a mezőgazdaság felvirágoztatására, azóta a vándor tőke képviselői, kik bekalandoz­zák az országot, hogy nyereségre vadászszanak és bő zsákmányt szedjenek össze, igen nyugtala­nok lettek, hogy már ezentúl csak tisztességes módon fog lehetni gazdagodni Magyarországon. Ne féljenek, lesz még alkalmuk bőven, beseperni a mások pénzét illetéktelenül. Ám a német sajtó, mely kezdettől fogva rendelkezésére állott minden szédelgésnek, mely az országot romba döntötte, Waringnek, Strousbergnek, anglo és franco banknak, minden néven nevezendő grün­­dolásnak és emissziónak, melyből neki bethei­­ligung jutott; most, mikor a magyar parasztok és köznemesség sorsának javításáról, birtokaik megmentéséről és családaik biztosításáról van szó, kézzel-lábbal küzd minden ide vágó reform ellen s egész erejével s összes fegyvereivel tá­madja azokat, kik változtatni akarnak a rabló szabadságon, mely Magyarországon kereskedelmi szabadságnak, iparszabadságnak és a föld szabad­ságának neveztetik. S még neki áll felebb, ezen sajtónak s a „Pester Lloyd“ meri állítani magáról, mint kö­vetkezik : „Das ist die heilloseste Reaktion, die unter unseren Verhältnissen denkbar ist, und das Wuchergesetz, oder vielmehr die Art und Weise, wie es behandelt wird, wie es ganz besonders vom Grafen Apponyi behandelt wird, ist ein Symptom derselben. Und­­ gegen diese Reaktion werden wir kämpfen m­ent-­­ wegt, nicht im Interesse dieser oder jener Klasse, * sondern im allgemeinen Interesse des Landes,­­ dem wir allezeit treu gedient, — treu und mit Erfolg; — denn fürwahr, wir können es ohne Selbstüberhebung sagen, wir haben mit unserer bescheidenen publizistischen Thätigkeit dem Lande im Innern und nach aussen mehr genützt, als die exotischen und nebulosen Tendenzen der Apponyis ihm zu schaden vermochten — und das ist unendlich viel.“ No, ez ugyan sok. Lássuk csak a „Pester Lloyd“ és társai múltját. Maga hánytorgatja, maga idézi fel a kritikát maga ellen. Mindig kormánypárti volt, ez jelleme. A Lloyd politikai meggyőződése mindig elkísérte a kormányt bukásáig s ott elbúcsúzott tőle. Ily módon minden rosszat, mit kormányaink elkö­vettek, a „Pester Lloyd“ támogatásával követték el. Ép oly nevezetes e lap arról, hogy minden ellenzéki férfiút, vagy ki a hatalom birtokosának kényelmetlen vala, az igazság teljes mellőzésével üldözött és kifigurázott, a konzervatívoket úgy, mint a szabadelvűeket Sennyeytől Irányiig válo­gatott maliciával, sokszor személyes, többnyire a kormány iránti tekintetből. Hogy a hatalomnak — nem az országnak — mindenkor szolgált az igaz, de hűségesen, az egy Szlávyt kivéve, soha senkinek. Épen ő, hiába tagadja, osztályérdekeket kép­viselt mindig. A tőzsde, a Lloyd társaság érde­keit. Minden száma azt bizonyítja , ellenzéki csak akkor, ha tőzsde­bíráskodásról, szelvények meg­adóztatásáról, harmadik osztályú jövedelmi adó­ról, fogyasztási adókról, uzsoratörvényről van szó. Ha Ausztria és Magyarország közt vannak küzdelmek, Ausztriának érdekeit szolgálja, így jön a bankkérdésben s a vámszövetség kérdései­ben, a nemzet ellen Lukam és Depretis felfogá­sának volt tolmácsa, hogy megtörje a magyarok ellenállását az osztrákok beolvasztási követelései és kizsákmányolása ellen. Miért tette ezt ? Osz­tályérdekből , mert kereskedni a bankhitelt él­vezték s az osztrák gyárak bizományosa. „Sike­rült“ is neki az osztrák érdekeket megvédel­mezni. Hát még ? Minden nemzeti kérdésben lohasztólag hatni a magyarságra tekinti feladatának. Nem úgy, mint a prágai „Politik“, hogy cseh lap tökélete­sen, a budapesti német lapok közül egy sem igaz magyar. Hazafiasak, mert a közönség az, de német maszlaggal traktálják a magyar közönsé­get. A bécsi reichsrath, a bécsi színházak, a bé­csi pletyka, az osztrák alkotmánypárt politikai nézetei találhatók hasábjaikon, a magyar társa­dalmi élet, színjáték, zene, vidéki élet őket nem érdekli. A „BUDAPESTI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Arany János mint zeneszerző. (A Kisfaludy társaság mai üléséről.) — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája.­­ A társaság mai ülése iránt előreláthatólag oly érdeklődés mutatkozott, hogy belépti jegyek kiadása vált szükségessé. E jegyek már az első napon a társaság alapító- és rendes tagjai által oly mérvben vétettek igénybe, hogy az ülés csak­nem zártkörűnek volt mondható, a (természete­sen) előnynyel bíró tagok családjai számára. Min­den ülésről szóló jelentés alkalmával föl kell szólalnunk a terem elégtelensége miatt, mely a tudományok és szépirodalom iránt mutatkozó ér­deklődést képes lesz ismét pangássá változ­tatni. A teremben néhai Lukács Móric arcképe volt kiállítva s a titkár mondanivalói között első­sorban azon jelentés foglalt helyet, hogy a társaság lefesteté elhunyt elnöke arcképét Szé­kely Bertalan által a Kisfaludy-terem­­számára. A társaság tagjai a képet sikerültnek ítélték. — Cassone József a társaság levelező tagja meleg hangon köszönte meg a megválasztatást. A felolvasásokat Szász Károly nyitá meg, saját magától és Vargha Gyula vendégtől szavalván Schiller-fordításokat. Felolvasó előadja, hogy immár egész kötet gyűlt össze a Schiller­­fordításokból, melyeket közelebb sajtó alá szán­dékozik adni. S a­mint Szász Károly felolvasta a kiválóan sikerült műfordításokat, a társulat el­fogadta Csiky Gergely azon indítványát, hogy e műfordítások kiadására a fordítók első­sorban a társulatot keressék meg. A felolvasott öt költemény közül kettőt („Würtembergi Eberhardt gróf“ és a „Dythiramb“ címűeket) Szász Károly fordított, hármat pedig („A titok“, „A várakozó“ és a ,,Kezesség“-et) Vargha Gyula. Kiváló hatást „A várakozó“ igen szép nyelvezetű, zengzetes fordítása s a legutolsó, Dámon és Phyntias ismert története tett s a megérdemlett tapsokban részesült. Ezután Bartalus István ült a felolvasó asztalhoz, hogy Arany Jánosnak kilenc zeneszer­zeményét adja elő Láng Fülöp baritonista közreműködésével. Hosszadalmas bevezetésben fejtegeti a népdal, népköltő, dalszerzőre vonat­kozó nézeteit, bírálja Arany zeneszerző képessé­geit, mi­közben azt is megtudtuk, hogy Arany­nak az összhangzattanról hiányosabb fogalmai voltak mint pl. Erkel Ferencnek. Nézetünk szerint ezt a felolvasónak a legszebben mellőz­nie kellett volna; egy műkedvelő gitárostól és úgy nem vártunk az ellenpontozatban való nagy jártasságot, mint a­hogy Bartalusnak se hányjuk szemére, hogy a stratégiához, vagy a magasabb mennyiségtanhoz nem ért. Élőbeszédéből megtudjuk, hogy Arany k.­­sz.­miklósi tanító korában tanulgatott m­a­g­á­­­t­ó­l egy évig zongorázni, ezenkivül gitáron ját­szott. A hetvenes évek elején Salamon Ferenc tréfából egy János-napra egy gitárt ajándékozott Aranynak, ki aztán enyhülésül játszogatott rajta és a később Bartalusnak átadott dalokat is szerzé. E „Zách Klára“ kivételével előadott tíz dal mind az 1874—82. évekre esik. Arany ne­jének is betanitá e dalokat s maga kisérte olyankor gitáron az éneket. Különben nem so­kan tudtak az ő zeneszerzői foglalkozásáról és időtöltéséről. „Zách Klára“ és az „Igyunk“ kezdetű bor­dalnak két variánsa létezik azon hangjegyek kö­zött, melyeket Arany átadott Bartalusnak har­monizálás végett. A többit Bartalus egyetlen hangjegy változtatás nélkül bocsátja közre, ösz­­szesen harmonizálva azokat, zongorakiséretre. Bartalus zongorakisérete átlag igen sike­rültnek mondható, ahogy egyszeri hallás után ítélhettünk, így, igen szerencsésen használja föl „A toronyban delet harangoznak“ című dalhoz a harang el-elkapódó és ismét megcsendülő kongá­­sának utánzását, a „Kondorosi csárdádban pedig a cigányzene utánzatát. Kevesebb dicsérettel emlékezhetünk meg Láng Fülöp úr énekéről. Arany igénytelen, egyszerű dallamai oly álpáthoszszal előadva, mint ahogy Láng úrtól hallottuk! Némely helyeken oly módosításokat eszközölt pathetikus hangula­tában a dalokon, miket Aranynak lehetetlen im­­putálnunk. Pl. jambus versre trocheusi zene, meg az, mikor a „tintás üveg“-ben a „Megyeri“ névben a „Me“ — szótag után nyolcadpauzát tart. Arany ezt így nem írhatta ! A kilenc dal, miket Bartalusék előadtak, a következők: „A hegedű száraz fája“ (költve 1874-ben, dallama rendkívül szép) „Kondorosi csárda mellett“ (meghatóan egyszerű, de hangu­latos népdal, ugyancsak 1874-ből) „A tintás üveg“ (Petőfi humoros költeménye,) „A tudós macs­kája“, „Csokonai“ (mindháromban Arany a dal­társulatok könnyed hangját sok szerencsével egyesíti a magyar ritmus kívánalmaival, e téren is jóformán úttörő gyanánt próbálkozva) „To­­borzó“ Amadé Lászlótól („A szép fényes katoná­nak gyöngyarany élete“ kezdetű híres dal ropo­gós ritmusú dallama) „Csillagnak születés“ (Pe­tőfi gyönyörű dala,­­melynek Arany által írott zenéje valóban egyike a legszebb műdaloknak) Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.

Next