Budapesti Hírlap, 1883. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1883-07-01 / 180. szám

Ill. évfolyam. 180. szám, Budapest, 1883. Vasárnap, julius 1. Budapesti Hírlap Előfizetési árak : Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep utánni napon is. Felelős szerkesztő : Csukásai József. Egyes szám ára 4 kr. — Hirdetések dijszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal IV. kerület, Kalap­ utca 16. szám. Az osztrák császár útja. Múlt évben Triesztben volt Ferenc József császár, megünnepelni, hogy a város 500 év óta tartozik Ausztriához; az igaz, hogy nem sok öröme telhetett ama jubileumban. Most Styriába és Krainba indul ismét, fogadni ezen örökös tartományok hódolatát, melyek immár 600 esztendeje képezik a Habsburg-ház tulajdonát. 1282. évi december 27-ikén adta Habsburg Rudolf német császár az augsburgi birodalmi gyű­lésen Ausztria, Styria és Krain hercegségeket Al­brecht fiának hűbérbe, ki egy 1283-ban kötött csa­ládi egyezség alapján Styriát és Kraint birtokába vette. Most ennek emlékezetét ülik meg, s Ferenc József hű rendei és népe közé megy, megújítani és megerősíteni a kapcsokat, melyek ez országokat hozzá és családjához fűzik. Oly jámbor tartományok ezek, hogy hat év­ Század alatt semminemű gondot uralkodóiknak nem okoztak. Akárki akármit kívánt tőlük, ők engedel­meskedtek. El sem valának kényeztetve, mert a h ijedelem mindig Bécsben lakott s ők provincia valának csak. Uzok a császár igen nagy ur volt s rúgásán állott felettük, ők csak szolgálni tartoz­tak, ha valamit tőlük kívánt, katonát, pénzt. A Habsburgok különben természettől jóindu­­atu emberek s ha valamely tartomány szép csön­­des magaviseletű, annak alattuk nincs rosz dolga. S minthogy politikát se Styria, se Krain nem igen zsináltak, tehát a jogarból nem lett se buzogány, se bot, se vessző, hanem fejedelmeik a kormány­­­árcával igazgatták őket, mint karnagy dirigálja így kézmozdulatával az egész orchesztrumot. Styria­­- Krain idylli századokat éltek és boldogultak, -városaik gyarapodtak, földmivelésük, bányaiparuk fágyra fejlődött és ők igen meg voltak elégedve. Most azonban a múlt édes emlékei közé a s­en keserűsége vegyül, mert egyik igy élteti a tászári, hogy „Hoch“, a másik meg igy hogy Zsivió.“ És az annyit tesz, hogy németek és szlá­­vk összevesztek, mert azelőtt, ha valamely fő­­h­rceg arra keresztülutazott, mind unisono így­­abált, hogy „vivát“ ! Hol vannak a régi jó idők? Mikor az erők­ös tartományok mintegy privát dominiumát épezték a családnak. Most a bécsi lapok minden délben megérkeznek a gyorsvonattal és frhös cikkeket írnak a kormány ellen, szid­­ik a papokat és csúfolják, akinek neve nem errel végződik, de az sem elég, hogy adenki legyen német, mert ha nem polgár, ha­­ paraszt, vagy sőt nemes ember, vagy épen álmunkás akkor már gyanús, hogy nem igazi merális német, ami az egyetlen igazság itt a Földön és­­ a menyben is. Ugyanezt beszéli a Gracer­­­gespost és a Laibacker Zeitung­s ime Styria is ■ponál, Krain is opponál, mert a német valamint szlovén elégületlen. A bécsi Stefansthurm-politika okozta ezt. Ferenc József császár lemegy hát maga egmutatni a népeknek, hogy még mindig érdek­es osztráknak lenni és az uralkodóban bízni, ki­re legalább is van annyai érdeke Styriát és Saint még ezentúl is megtartani az osztrák ház­ati hűségben, mint a „Neue freie Presse“ szere­sztőségének. És meg fogja mutatni a merre jár, hogy a német neki csak olyan alattvalója, mint a szlo­vén, az úr, mint a pór, a pap mint a polgár. És reméli, hogy a nép lelkesedése lohasztólag fog hatni a pártoskodás tüzére s az ünnepélyek szívé­lyes öröme demonstrálni fogja a világnak, hogy még nem bomlik szét Ausztria azért, mert nem Herbst a császár minisztere, hanem Taaffe. A körút egy hétig fog tartani, az ovációknak nem lesz se hossza, se vége. Ha Styria és Krain hűségének egy kis szíverősítő kellett, a császár lá­togatása, beszédei, a fogadtatások, ebédek, fáklyás­zenék, kivilágítások és a kiosztogatott rendjelek megadják neki. Az alkotmánypárt fanyar képpel tekint utánna. A sok cifra deputáció között, mely audien­ciára jelentkezik, feltűnik nekünk egy, mely kar­dosan, mentésen ismerősnek tűnik fel előttünk. De nem, megcsalatkoztunk : ezen Pejacsevich, Erdődy nem magyarok az a kardinális a zágrábi érsek, ama patriarcha pedig a karlovici metropo­­lita; ez a horvát küldöttség. Mit keresnek ezek Laibachban? El akarják kérni Kraint Ausztriától, hogy adja nekik a császár ajándékba, vagy talán Hor­vátországot akarják csatolni Krainhoz , Laibach fővárossal ? Tudják az urak a határt a magyar királyság és az osztrák császárság közt? úgy látszik meg kellene azt nekik magyarázni. Mert mi része van abban Horvátországnak, hogy Krain a Habsburg-háznak adatott ? A horvá­­tok hűsége még nem oly régi s hűségük Ausztria iránt hűtlenség Magyarországgal szemben. Mit akarhatnak a horvát urak? Miben sánti­­kálnak ? Erre vagyunk kiváncsiak. Hogy valamit ki akarnak kunyerálni, az ép oly valószínű, mint az, hogy árulkodni fognak a magyarokra. Nem ugyan nyilvánosan, hanem titokban. De azért majd kiüti magát a szeg a zsákból. Minket tehát az osztrák császár hódolati körútjában legkivált azon fejezet érdekel, melynek címe: A horvátok Laibachban. Erre ügyelni fo­­gunk. És igen örvendenénk, ha az osztrák császár megtanítaná a horvát urakat arra, hogy miféle hű­séggel tartoznak a magyar királynak. Sajtóper Istóczy ellen (*) A „törvényszéki csarnok“ rovat máskor szerényen megfér a lap régiben, vagy a melléklet hasábjain. Most egy idő óta ide kerül a főcikk mellé s kiszorítja sarkából, kifordítja rendes formá­jából csaknem az egész lapot. A nagy perek idejét éljük s mindegyikben zsidómotivumok szol­gáltatják az izgató tartalmat. Tíz nap óta röpíti Nyíregyházáról a táviró monstre­ sürgönyeit hozzánk az eszlári szemiták részéről. Most pedig, hogy ott egy kis szünet állt be, a helybeli sajtóbiróság — változatosság ked­véért — egy antiszemita ügyében tartott nyilvános tárgyalást. Ma dúlt el Istóczy Győző sajtópere a Fortunában. S az alábbi tudósítás­ban közölt eredmény szerint a Fortuna kedvezett Is­­tóczynak. A u d a c e s Fortuna juvat! Az a cikk, mely­ért Istóczyt felelősségre vonták az esküdtszék előtt, tartalmában s formáiban elég merész. Mokány dol­gok vannak ott elmondva a zsidók ellen; a kifeje­zések, a modor szerzőjének fanatizmusára és nagy adag parlagiasságára vallanak. De sietek megje­gyezni: nem Istóczy úr írta.A szerző anony­­mus s igy nem perelhető. Istóczy azonban helyt állt érte, mert a cikk az ő lapjában, a „12 röp­­irat“ egyik múlt nyári füzetében jelent meg s ő nem akarta az írót megnevezni. A főügyészség csak hónapok múlva vetett szemet a cikkre s a vádlevél csak e téren nyujta­­tott be a törvényszékhez. A vádat Fekete Ödön úr képviselte. A perre, melynek tagadhatlan politikai háttere van, nagy ambícióval készült s tanulmányozta a zsidó­kérdés óriási anyagát, a talmudirodalmat, a kultur­történetet s a zsidókra vonatkozó régi kivételes tör­vényeket. E nagy apparátussal — mint hallom — hosszú vádbeszédet dolgozott ki, de a gondolatmenet a döntő körök tetszé­­sét nem nyerte meg, s elmondását quasi betiltották. Ő tehát ma egy rövidebb és erőtlen plaidovert rögtönzött, — no ez meg az esküdtek­nek nem nyerte meg tetszését. Ebben az eszme­menet hézagos a stil pongyola volt. A védelem egy fiatal kezdő kezébe való letéve. Ez Vadnai Andor úr ügyvédjelölt. Két év előtt még az egyetemen járt. Istóczy nagy bizalmat helyezett tehetségébe, melynek ma szép jelét adta. Védbeszéde ugyan nem egészen a mi ízlésünk szerint való, de a fiatal szónok kellő hi­degvérrel, nyugalommal, minden tréma és lámpa­láz nélkül adta elő, ami egészséges önérzetre mu­tat. Igen szép bariton hangja van s előadása csep­pet se modoros. Van érzéke úgy a páthosz, mint a humor iránt, de ízlése fejletlen, páthosza hamar átcsap a banálisba, humora meg a triviálisba. A replika, melylyel Fekete úr válaszolt fiatal ellenfelének, az imént hallott gyenge vádbe­széd után meglepte a hallgatóságot. Csaknem más­fél óra hosszat beszélt s polemikus formában érté­kessé azt a tanulmányt, mely a „betiltott“ beszéd­nek volt szánva. A nehéz tartalom dacára könnye­dén bánt a tárgygyal s erős sarkazmusával pi­kánssá tette azt. E beszéd olvasmánynak is érde­kes és tanulságos, azért bőven közlünk belőle, — bár tartalmát nem mindenben irnák alá. Vadnai duplikája után, melyben Istóczyt gondviselésszerű politikusnak nevezte el, közfigye­lem közepett szólalt fel a nap hőse: I s t ó c z y. De akik tőle a zsidók ellen katilinai beszédet vártak, ugyancsak megcsalódtak. Igen röviden szólt, s ki­zárólag ama pszichikai okokról, melyek őt az antiszemitizmus zászlóját kibontani kényszeriték. Elbeszélte röviden az ismert baltavári ügyet, melyben neki 14 év előtt egy zsidó ligával kellett küzdenie s melynek mozgatója Budapesten Wahr­­mann Mór volt. A szónok gyengéden megjegyzé még, hogy ez ar már 14 év előtt megérdemelte volna tőle a tavali nagy jelenetet, mely ké­sőbb sok dolgot adott a­­ Komjáthy pisztolyoknak. Az esküdtek, hamar készen voltak a fel­mentő verdikt­tel. A közönség, mely túlnyomólag Istóczy barátaiból s tisztelőiből állt, zajos éljen­zéssel üdvözlé ez eredményt, Istóczy meghajta magát a jury előtt, a közvádló pedig busán sem­miségi panaszt jelentett be. Kriszt János elnök nagy tapintattal vezette a tárgyalást és sakkban tarta a derültsé­gekre hajló közönséget, mely a terembeli afrikai hőség dacára reggel fél tíztől vitézül kiállta az őt id délután 3-ig. Mai számunk 14 oldalt tartalmaz, Az esküdtszék megalakulása. A tárgyalás 10 órakor kezdődött. A bíróság tagjai voltak : K­r­i­s­z­t János elnök­lete alatt Zsigm­adovits és Brinkmann szavazó bírák. Jegyző Krenedics. A főügyészsé­get Fekete Ödön főügyészi helyettes képviselte. Vádlott, Istóczy Győző, személyesen jelent meg védője, Vad­nay Andor kíséretében. Az esküdtek igen lassan gyülekeztek s igy hét esküképes tagot kellett az elmaradt esküdtek helyett bevenni. —

Next