Budapesti Hírlap, 1883. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1883-07-01 / 180. szám

Elnök felolvassa a 36 esküdt nevét s kérdi a feleket, van-e kifogásuk a névsor ellen ? Vadnay Andor védő: Kívánatosnak tartja, hogy a cikkben állítólag megtámadott vallásfelekezet tagjai ne szerepelnének az esküdtek közt. Fekete Ödön főügyészi helyettes: Ha e felszó­lalás a jegyzőkönyvbe felvétetik, kéri felvenni azt a kijelentést is, hogy a kifogás törvényellenes. Elnök: Minden felszólalás felvétetik a jegyző­könyvbe. Most felszólítja a feleket, hogy az esküd­tek kisorsolásánál visszavetési jogukkal éljenek. A közvádló a következő esküdteket utasí­totta vissza: Vajdafi Emil, Heuszmann Kálmán, Zu­­bek Bertalan, Lipp Gyula, Pettich György, dr. Varga László, Zboray Béla, Harsányi István, Bernácsky Antal, Hilbert Károly, Érczhegyi Ferenc, és Schwarcz Antal. A vádlott a következőket utasította visz­­sza: dr. Bókay Árpád, Rákosi Jenő, Bernát Béla, Stokinger János, Markusz Ede, Beksics Gusztáv, Mandl Ignác és Kugler János. Az esküdtszék a következőkép alakult meg : dr. V­á­m­o­s­s­i Károly, dr. Plussich Frigyes , Á­r­k­a­y Sándor , E­m­i­c­h Gusztáv, Lechner József, R­o­m­y Béla , Parányi István, S­p­e­t­t Vince, Brezelmayer Gott-­fried, V­értessy Sándor, A­m­o­n József és Kartschocke János. Póttagok : dr. C­s­e­n­­g­e­r­i Loránd és K­a­a­s Vilmos. Az esküdtek leteszik az esküt. A bizonyítási eljárás. Elnök kérdéseire vádlott előadja, hogy neve Istóczy Győző, 41 éves, r. kath­. vallásu, Vasmegyében Kereszturon született, Budapesten la­kik s állása orsz. képviselő. Sajtóvétségért még nem volt büntetve.. Elnök konstatálja, hogy a vád tárgya a 12 röpirat „elzsidósodott Magyarország“ című pszeudonym cikke. Felszólítja a hallgatóságo­kat, hogy minden tetszés és nemtetszés nyilvánításá­tól tartózkodjék. Krenedics jegyző felolvassa a vádlevelet, melyben a főügyészség vallásfelekezet elleni izgatás miatt emel vádat a 12 röpirat szerkesztője ellen, mint aki elvállalta a felelősséget a 12 röpiratban megjelent „Elzsidósodott Magyarország“ című inkri­minált közleményért. Elnök: felszólítja a vádlottat, hogy nyilat­kozzék az eljárásra nézve. Vádlott: Egyelőre nem kívánok egyebet, csak arra kérem a t. elnök urat, kegyeskedjék az inkri­minált­ cikket egész terjedelmében felolvastatni, mert a vádlevélben csak egyes kiszaggatott mondatai van­nak közölve s igy a­z. esküdt urak nincsenek abban a helyzetben, hogy az egész cikkről hü képet alkot­hassanak maguknak. Elnök : Vádlott ur kérése nélkül is felolvas­tatott volna. Krenedics jegyző olvassa az inkrimi­nált közleményt. E szerint „a magyar sajtó, a magyar közhivatalok, zsidó kezekben vannak, a magyar képviselőház tagjai zsidó befolyás alatt álla­nak. Írók és költők meg vannak vesztegetve, a föld­birtok zsidó kézre került, zsidók itt az urak és nem­sokára egészen elnyomnak bennünket, ha ki nem ker­getjük őket. Tehát ki velük­ úgy, ahogy lehet, mint a betolakodott tolvajjal.“ Elnök kérdéseire előadja a vádlott, hogy a cikket nem ő írta, de szerkesztése alatt jelent meg s érte a felelősséget elvállalja. Elnök: A bizonyítási eljárást ezennel befejezettnek nyilvání­tó­m s felkérem a közvádló urat vádjának előter­jesztésére. Fekete Ödön főügyészi­ helyettes: Tisztelt esküdt uraim! Egy éve már elmúlt, hogy hazánkban a zsidók elleni hajsza, gyűlölködés és izgatottság megindult, s azóta nincs a megvetés­nek és a gúnynak azon kifejezése, melyet a zsidó­ság ellen nem intéztek, feléjük nem szórtak volna. Történtek komoly javaslatok és nyilatkozatok is a felmerülő új kérdés megoldására, a mérges pálinka gyártásának eltiltásától egészen az egyenjogúsítási törvény eltörléséig. Szóval a gúnyból, szidalmakból, javaslatokból és komoly felszólalásokból igen bőven kijutott. Hallottunk csúnya kifakadásokat, de olyat, t­ esküdt uraim, mint a­milyen itt van, olyan kifaka­dásokat, mint a­milyeneket az inkriminált közlemény tartalmaz, hogy a zsidó akár orthodox, akár neolog rossz és javíthatatlan, hogy nő mindenfelé, mint a fi­loxéra, hogy beveszi magát a társadalom testébe és ki kell irtani: ilyet még nem hallottunk- Ez már szenvedélyes kitörés, ez már a vad indulat őrjöngése. Valóban jól mondta Istóczy Győző úr egyik kép­viselőházi beszédében : C’est la guerre! Igenis ez a harc! Vagy legalább is a fegyveres harcra való izgatás. Mert hát, tisztelt esküdt uraim, mit jelent most a cikknek ama pontja, hogy: „Ki a zsidóval, úgy, a­hogy lehet, ki vele mint a tolvajjal!“ vagy mit je­lent az, hogy: „Nem jelenhetünk meg a zsidókkal együtt hazánk ezredéves ünnepélyén! ?“ Ez azt teszi, uraim, hogy „Készüljetek a fegyveres harcra, vessé­tek ki a zsidókat erőszakkal, kergessétek ki őket erővel, mert hisz a zsidókkal hazánk ezredéves ün­nepélyén megjelennetek nem szabad.“ Hát szabad-e ezt tenni, megengedi-e ezt az önök jogérzete ? — erre várok önöktől, tisztelt esküdt urak, választ,­­ erre kérek határozatot. Ez a cikk a szenvedélyes fanatizmus kitörése. Honnan származott ez a fana­tizmus, elmondom. Az antiszemitizmust Európában kisebb-nagyobb mérvben három államban ismerik, u. m. Oroszor­szágban, Németországban és Ausztriában. Orosz­országban, a­hol az állatias kitörések a vad szenvedélyek kitörései napirenden vannak, hol min­den előfordulhat, hol a szabadság és jogérzet oly mélyen nyugszik, hogy minden megtörténhetik a fe­jedelemgyilkosságtól kezdve a németek és zsidók ül­dözéséig, ott — mondom — nem igen csodálkozhatunk a zsidóüldözésen. Az a nagy szörnyeteg, amelyet nihi­lizmusnak neveznek, enni akar, prédára vágy, pré­dára les; nem nagyon válogatja meg áldozatait, s ha más nincs, jó neki a zsidó préda is. A kormány jó-e vagy rész, nem célom vitatni, nem lépett fel a kellő erélylyel ellene, ez az ő dolga, de hogy Orosz­országban a zsidóüldözés anyagi érdekekre vezethető vissza, az kétségtelen, az minden kételyt kizár. Németországban nemzeti tra­díció, hogy üldözni kell a zsidókat. Csodálatos, hogy a jámbor, munkás, türelmes német nép, amely mindig oly megfontolva cselekszik, itt vak szenvedélye után indul. Szószerinti értelemben veszi Máthé evangélista első könyvének első részé­ben foglalt ama kijelentését, hogy „Elvétetik az is­ten országa a zsidóktól s átadatik a pogányoknak.“ A német nép tehát azt hitte, hogy a freiheitlieben­des, kulturbildendes Volk, die Germanen, van hi­vatva arra, hogy teljesítse az apostol jövendölését. De a német nép sokkal előrevigyázóbb, sokkal öntudatosabb, hogysem meggondolatlanul cseleked­nék. Tulajdon kezeivel nem teljesíti az üldözés kö­zönséges munkáját, hanem jobban szereti — mint Dürer mondta — ha más kaparja ki számára a gesz­tenyét. Ezért szítják a németek oly nagy buzgalommal a más államok­ban keletkező tüzet. Ausztriában divattá vált a spree-parti metropol példáját követni. Az osztrák azonban nem fanatizmusból, nem vak rajongásból lett zsidóül­döző, mert hisz jól jellemzi őket az a bécsi dal, hogy : Warum bin i­á antisemit Das wás é net. I sóh’ hald án, Etwas muas i­sán. Ez a kis mondat híven jellemzi az osztrák an­tiszemitákat. Nálunk, Magyarországban, so­hasem volt zsidóüldözés. Még a legsötétebb kor­szakban sem tett a magyar király esküt arra, amint más államokban volt szokás, hogy elnyom egyes fajokat. És ha a magyar nép törvényhozásában találkozunk is itt-ott egy kis intoleranciával, talá­lunk ismét más nyomokra, más törvényekre, melyek az előbbiek ellensúlyozására voltak hivatva. A kulturtörténetírók elismerték, hogy nálunk nem üldözték a zsidókat, elismerték ezen dicsősé­günket, s épen a magyar nép türelmes józanságá­nak, szabadságérzetének lehet tulajdonítani, hogy nálunk nagyobb számmal telepedtek le az üldözött zsidók és itt békés otthont találtak az idegen üldö­zők elöl. Most már ezen dicsőségünket is beárnyékolják az epigon utódok. Istóczy Győző úrnak és tár­sainak jutott a herosztratesi dicsőség, hogy részint öntudatosan, részint öntudatlanul gyújtogatják itt benn a Spree vagy a Volga melletti dicsőségnek a tüzét. Talóban joggal fakadt ki a nagy szám­űzött: „Pro pudor!“ Szégyen és gyalázat, hogy Magyarországon zsidóüldözés is lehet. Szónok ezután előadja, mily kezdetleges elődi rendszer állt fenn nálunk 1848. előtt, mely a megél­hetéshez szükséges nyers­anyag termelésére szorítko­zott. Elmondja, hogyan szob­ta ki e régi rendszert a művelt nyugat gazdasági rendszere, mely a föld mozgósításából és tőkegyűjtésből áll. Nálunk az át­alakulás alatt, melynek Magyarországot alávetni kellett, csak a nagy elveket fogadta el a nemzet, tartalmukat azonban kevesen fogták fel s csak ezek tudták hasznát venni. Amely elem munkához látott, gyárat épített földje mellé s ipart űzni megtanult, az gyarapodik, h­a tétlen elemek pusztulnak. Ezért a bajért sokáig a közös ügyeket okolták sokan. Is­tóczy kezdett egy új okot kitalálni: a zsidókat. Eleinte csak az egyetemi ifjúság körében hódított vele. A sajtóban még a „Függetlenség“ is elítélte. Ennek bizonyságául idéz e lap egyik vezércikkéből. Azután így folytatja : Hát kérdem, kik csinálták ná­lunk a zsidókérdést­ csinálták azok az emberek, akik elvesztették pártjukban a jelentőséget és csatlakoztak Istóczy úr mellé, akik azelőtt kine­vették és pedig hozzáteszem, joggal kinevették. Ezek az urak telelármázzák az országot, hogy most már nem a politika a fő, hanem minden a zsidó­kérdés: „Ki a zsidókkal!“ És ez tetszik, mert varietas delectat. Aztán meg ez olcsó is. És azóta jelszóvá vált, hogy az — hogy a 12 röpirat nyelvén szóljak — „judeizmus által megbélpoklosított nyavalyás, a­kinek ne adjon nyugalmat a föld, hanem vesse ki magából“, az nincs kvalifikálva ma a törvényhozói tisztre, még ha maga a nagy száműzött hazafi És azóta őszinte szót ritkán hallunk. Mert a zsidógyűlölők annyira terrorizálták a közönséget, hogy a­ki józanul gondolkodik, az inkább hallgat, mintsem kitegye magát az inzultusnak. Ezek az urak pedig nem törődnek azzal, hogy ez a viszály lerontja a társadalmat, hogy válságot idézhet elő, hogy meg­döntheti jó hírnevünket a külföldön. Hisz nincs-e oka félni ennek az államnak, hogyha épen a ma­gyar faj provokálja a nemezist, épen a magyar faj szítja a gyűlölséget, akkor az ellene is fordulhat, mert idegen nemzetiségek vesznek körül. Veszélyes ez az agitáció, tekintsük azt akár vallási, akár társadalmi kérdésnek. Ha vallási kér­désnek tekintjük, akkor csak egyet említek, azt hogy már a protestánsok ellen is megindult a hajsza. (Istóczy Győző tagadólag int.) De igenis, megindult , aki nem hiszi hivatkozom a „Katholikusok ébredjetek“ című röp­­iratr­a és más röpiratokra. Vagy emlékez­zünk vissza a középiskolai törvény­­j­avaslat tárgyalására. Többet erről szólni nem kívánok. Ha társadalmi kérdésnek tekintjük, akkor igaz, hogy a kommunizmus szívesen fog önökkel kezet, hanem az aztán tovább megy és nem kérdi, tetszik-e Istóczy úrnak, hogy milyen vallású az a gyáros, vagy gróf, hanem csak vagyonára törekszik. Oroszország elviselhet egy kis zsidóüldözést, Németország is meglehet egy kis zsidójuk mellett, Ausztriának sem törik bele a foga, de nálunk ez nagyon életbevágó kérdés. Majd mondaná a spree-parti kultúrnép Euró­pának, hogy nézzétek ezt a maroknyi magyar fajt, mint töri, szakgatja össze alkotásait, mint tagadja meg előbbi nagy elveit, a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget, — hát hisztek-e még ennek a nép­nek, hiszitek-e, hogy ez a nép, mely oly nagy han­gon beszélt a szabadságról — de amelyet én mindig barbárnak tartottam — képes a haladásra ? De, uraim, mondhat-e valaki jót a külföldön arra a népre, melynek egyik tagja maga azt írja s elveit nyomtatás által terjeszti, hogy „nálunk min­den szellemi munkás és közhivatalnok meg van vesz­tegetve, vagy pedig nyomorult koldus ?“ Hát igaz-e ez, tisztelt esküdt uraim ? Helyeslik-e azt, hogy ez az álláspont fenma­­radjon ? Ha nem, akkor kötelességük a törvény ere­jével előállani s ellensúlyozni ezt a törekvést. Ne gondolják azt, hogy hisz ez csak hóbort, hát mit árthat egy ilyen hóbortos mozgalom? Ne higgyék ezt, uraim, mert a történelem azt tanítja, hogy épen a hóbortosok mozgalmai voltak a legveszélyesebbek, mert azok közé bűnösök is vegyülnek. No de hát Istóczy úr ezt nem tartja hóbort­nak, Istóczy úr nem tartja tréfának. Ez a reakció élet-halál harca, ez nem tréfa. Minek bizonyítsam ezt tovább, be fogja ezt bizonyítani Istóczy úr vádbeszéde. Kérem önöket, esküdt uraim, hogy fél­retéve minden félreértést, gyűlölséget, önösséget, a jogrend és hazánk jó hírének nevében, mondják ki a vétkest. Vadnay Andor védő. Jól érzem én feladatom súlyát, hogy olyan fő­ügyészszel állok szemben, aki a jogra hivatkozik, és azt mondja, hogy védencem vallásfelekezet ellen izgatást követett el és e mellett még a gyakorlat embere, aki tud a szóval bánni. De hát ezzel szemben áll az én meggyőződé­sem. Avagy miért nem indít a királyi főügyészség sajtópert az ellen a lap ellen, amely hónapok óta rituális bűncsináló bandának nevezi a nyíregy­házi törvényszéket ? (Zajos felkiáltások : Úgy van ! Igaz !) Elnök szigorúan rendre inti a hallgatóságot és kijelenti, hogy ismétlés esetén kiüríti a termet. Vadnay Andor: Miért nem indította meg a keresetet a 12 röpirat ellen taval júliusban, mikor az inkriminált közlemény megjelent ? Azért, mert e vádat, a frankfurti Rotschildház nov. 1-é­n a kormányhoz küldött em­lékiratában rendelte meg. Az emlékirat csak az alternatívát állítja fel, hogy vagy vessen véget a magyar kor­­mány a zsidóüldözéseknek, vagy nem kap több kölcsönt. A párisi Alliance universel Israelite beavatkozik a mi belső ügyeinkbe s csak egy szavába kerül, elrendelik a pereket s a vizsgálatokat. Odáig jutottunk hát Ma­gyarországon, hogy néhány pöffeszkedő külföldi zsi­dótól függ minden? Pedig úgy látszik, a főügyész­ség nem értette meg az inkriminált cikk tartalmát, hisz vallásfelekezet elleni izgatással vádol. Miattunk és e cikk miatt bátran imádhatják a zsidók Jehová­­jukat, megtarthatják rituális szokásukat egész a vérvételig, mert e cikkben a zsidókérdés politikai, társadalmi és közgazdasági szempontból van érintve, s nyoma sincs benne a vallási türelmetlenségnek s a vallásfelekezet elleni izgatásnak. Azelőtt a zsidó lapok teljesen terrorizálták a közönséget. Aki ezt a szót : „zsidó“, kimondta, az már a zsidók ellen merényletet követett el. Épen úgy látják most is a zsidók által okozott politikai és társadalmi bajok felderítőjében a vallásfelekezet elleni izgatót. Mert nem jut eszébe a főügyészségnek sajtópert indítani a lapok ellen a protestánsok üldö­zése cimén akkor, amikor a divatos német herceget BUDAPESTI HÍRLAP, (180. sz.) 1883. julius 1.

Next