Budapesti Hírlap, 1883. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1883-07-10 / 189. szám

I. Melléklet a „BUDAPESTI HÍRLAP“ 18®. »lámához. A tisza­eszlári bi­­per 'ürég'tárg'yra­lása. Tizenhatodik nap. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti távirata. — Nyíregyháza, jul. 9. A tárgyalás­t« 11-kor megnyittatván elnök a hallgatóságot csendre hívja fel. Szeyffert jelenti, hogy az orvosi szakér­tők megérkeztek s kihallgatásuknál főleg a láb­fejen látott forradásra és a lábujjak fekvésére lesznek kikérdezendők. Friedmann azt kívánja, hogy a hulla­­usztatásra és szemlére vonatkozó anyag még ma elintéztessék. Ein, a hullaagnoszkáló tanuk töb­bi része a szakértők előtt volnának kihallga­­tandók. Friedmann ebbe beleegyezik. Eötvös azt hiszi, hogy akkor a többi tanukat se kellett volna a szakértők távollétében kihallgatni. Szey­ffert ezt már eddig is hibának tarta. Em­­­mára agnoszkálási tanuk különben nincsenek beidézve.­­A megvert Julcsa anyja. Bevezetik Vámos Józsefné szül. Tóth Erzse asszonyt. Szül. Dadán, 48 éves, férje napszámos. Sin.: Most a napokban jul. 3-ikán megjelent maga az eszlári elöljáróság előtt, mondja el, hogy miket beszélt maga ott ? Tana: Azt beszéltem alá­­san instálom, azért folyamodtam az elöljárósághoz, hogy a lányomat behozták ide tudtom nélkül. Em­.: Ki hozta be ? Tana : Máskép én nem tudom nevezni : Likman fia, aztán meg valami ki­rályi ügyész, úgy adták nekem elő. Hát mondtam, hogy miért hozták el a gyermeket, azt mondta az asszony, mert ne hozta volna, mikor egy kir. ügyész­szel jött el. Ein.: Ki az az asszony ? Tana : Kint volt egy izraelita, én nem tudom a nevét. Ein.: Annál szolgált a leánya ? Tanú : Igen, annál szolgál, most már harmadik esztendeje. Be­hozták a leányt, megeskették, én nem tudtam sem­mit, hát kitisztítanám tőle, a bűn alól kivenném a gyermeket. Em­.: Tudja maga, mit vallott a leánya ? Tana : Azt vallotta, hogy arra kérték, hogy esküd­jön meg arra, hogy ő egy órakor látta Solymosi Esz­tert. Itt már most nekünk ismét azt vallotta, hogy láttam édes­anyám, de 10 és 11 óra közt, itt az ura, egy izraelita ember arra kérte, hogy arra esküdj, hogy te egy órakor láttad Solymosi Esztert. Nagy jutalmat fogsz kapni érte. Ein.: Ki mondta azt neki, hogy nagy jutal­mat fog kapni ? Tana : Azt Lichtmann mondta. Ein.: De azt maga nem hallotta ? Tana: Én nem. Ein.: Még körülményesebben beszélt maga az elöljáróságnál, hogy most csütörtökön este ment haza­felé a szőlőből, hát útközben kivel találkozott? Tana : Ott találkoztam, úgy nevezik, hogy Tulipán zsidó, én ezeknek az izraelitáknak neveivel bizony nem szolgálhatok, mert neveiket nem tudom, mert nem vagyok helybeli születés, csak oda vittek férj­hez, ennek a leányával találkoztam. Elnök : Tulipán leányával találkozott, hogy hívják ezt a leányt ? Tana : Háni. Hova volt a kérdi. Én voltam a leányomat jelenteni, hogy miért eskü­dött hamisan. Kár volt jelentkezni, mondja csak az igazra esküdött, hiszen a­miért megesküdött, 100 írt van neki ígérve, mihelyt kijön az igazság, azonnal megfizetik neki. Ein. : Ezt Háni leány mondta ? Tana : Igen, továbbá megint, hogy elmentem a gazdasszonyához, hogy elvigyem a lányt, az izraelitáktól a szolgá­latból. Ein. : Hát azt hogy hívják ? Tana, úgy ne­vezik, hogy Salamon. Nála voltam és kértem, hogy engedje el lányom. De visszajön ugy­e? Nem, míg egy darab lesz belőle, Eszláron nem fog szolgálni. Nézze, ne haragudjék meg mindjárt, hogy a maga leánya megesküdött, ha megesküdött, igazra eskü­dött, mihelyt kijön az igazság, megkapja azt, ami neki meg volt ígérve. Ein.: És maga kész arra hitet tenni, hogy ez így történt ? Tana : Kész vagyok. Ein.: Hát a leányát azután haza vitte ? Tana: Haza, idebent van velem. Ein.: Ő is azt mondta ? Tana : Megvan rá­beszélve, hogy esküt tegyen arra, hogy egy órakor látta Solymosi Esztert. Azelőtt olyan lány volt ez, hogy talán egy kanál vízben is elvesztette volna ezeket az izraelitákat, nemhogy olyant beszélt vol­na, mint itt most, azonban az utóbbi napokban úgy meg tudták hódítani vagy mi, hogy én édes­anyja vagyok, húsz esztendeje vagyok asszony, de olyan még velem nem történt, hogy amit előbb nem tu­dott, most egy pár nap alatt tudta meg, hogy ő Solymosi Esztert még egy órakor is látta. Ein.: Mikor maga Háni leánynyal beszélge­tett, csak négyszemközt beszélt vele ? Tana : Nem négyszemközt. Ein.: Ki volt ott ? Tana: Három izraelita fiú volt, egy fiú, hogy hívják nem tudom, a nagy korcs­mában volt (gondolkozik) Dávid volt nevezetesen azt tudom. A másik kettőt hogy h­ívják nem tudom. Ein. : Nagy fiuk voltak azok, vagy apró fiuk ? Tana : Bizony nem nagyok, körülbelül van 18 éves, aki hallotta, a másik pedig lehet 12—13 éves. Igen, Wildmann a neve. Ein. : Odavalók, eszláriak ? Tana : Nem Esz­­lárra, ott lakott, valami korcsmája volt, most már kitelt abból, úgy lakik bérelt házban. Ein. : Tehát ott lakik, férje nem hallotta ezt a beszélgetést ? Tana : Nem. Férjem csak tőlem hal­lotta, hogy így panaszoltam neki. A hamis eskü a pénzért. Eötvös : Maga azt hiszi, hogy leánya hami­san esküdött ? Tanú : Hamisan. Szeyffert : Miből tudja azt ? Tana : Csak abból tudom, hogy miért nem beszélt azelőtt, holott tudott Eszterről és csak most ezelőtt pár nappal esküdött hamisan. Igazságosan nem is esküdött. Eötvös: Hogy a lánya hamisan esküdött azt csak onnan gondolja, hogy eddig nem beszélt? mert menni a Rajnáig. Bámulatos pl. az is, amiket Thierry beszélt Atilláról és ennek utódjairól: Al­­moszról meg Árpádról. Nem olvasták ? Hanem Ber­­nier drámáját csak látták ! Most három éve adták az Odeonban. Hatalmas jelenetek voltak abban. Ho­­mér hőseiben se volt nagyobb ütere, mint azokban a hunokban. — Hát Unyady zsánoszt (Hunyadi Jánost) nem ismeritek? Nem a keserűvizet értem, hanem azt a hőst, kiről Chassin barátunk roppant tudós köny­vet irt. Ötszáz lapra terjed a könyv és tele van la­tin citátumokkal, de végig olvastam mégis. Hogy harcolt az az ember a németek és a törökök ellen. Milyen szép csatákat vívott. Ha rajta múlt volna, Európa sohasem hallott volna hírt a konstantiná­polyi háremekről. — Hát az kár lett volna. Jobb szeretem Ra­­koszkyt, aki a katholikusok ellen harcolt és a né­meteket akarta kiirtani. Milyen szép drámát lehetne ebből csinálni. — Biztos forrásból tudom, hogy d’Ennery hozzá is fogott ehhez a drámához. Le is fordíttatott már sok adatot magyarból. Nem tudom, hogy miért hagyta abba. —­ Pedig egy ilyen drámával rengeteg pénzt lehetne keresni. Pixere-Court irt egy ilyen magyar drámát. Valami­f­élt­ék­ szerepel benne, aki a maga és szép felesége hősiessége által foglyul ejti az osztrák Caraffát, egy afféle Hénaut és nagylelkűleg megbocsát neki úgy hogy ez a Caraffa a legdühö­sebb németfalóvá lesz. — Mikor játszották ezt a darabot ? — Gondolom, az első császárság alatt. Több mint ezerháromszáz előadást ért. Ton­ : Igenis, onnan gondolom, mert addig miért nem volt a lánynak valami nyilatkozata, mikor az történt ? mert én akkor mondtam neki, hogy mégis nincs olyan becsületes ember, mint a te gazdád, mert nem járkál oda. Azt mondta a lány esh ! egyik zsidó olyan mint a többi, csak egy fából teremtet­ték. Hogyan beszélhetett volna most máskép, ha nem lett volna megkérlelve. Eötvös: Bérelve, vagy bérelve? Tana: Kér­lelve, mert bérelve nem láttam egy fityinget sem. Eötvös: Mikor a múlt esztendőben Solymosi Eszter elveszett, hol szolgált a maga leánya ? Tana : Annál az izraelitánál. Eötvös: Tudja-e hol lakik az az izraelita? Tana : Tudom, járok hozzá. Eötvös : Hát azt tudja-e, hogy ennek szom­szédságában egy másik zsidó is lakik ? Tana: Igen, a metsző zsidó. Eötvös : Hogy hívják ? Tana: Nem tudom. Eötvös : Az napon, mikor Solymosi Eszter el­veszett, beszélt e lányával? Tana: Nem, mert kinn lakom a tanyán. Eötvös: Leánya láthatta-e az napon Soly­mosi Esztert ? Tana: Azzal nem szolgálhatok. Eötvös : Maga miatt láthatta ? Tana : Igen, miattam láthatta, mert nem laktam odahaza. Eötvös: Leánya azt vallotta a tek. kir. tör­vényszék előtt és esküt tett rá, hogy ebéd után, mi­kor már mosogatott, ki is söprött s más munkát is végzett, kijővén látta, amint Eszter hazafelé jön a boltostól és a­mint beszélt Zsófi testvérével. Ha ha­misan vallott, bezárják, ha igazán vallott, kötelessé­gét teljesítette. Maga azt hiszi, hogy leánya hamisan vallott ? Tana : Hamisan vallott. Eötvös: Hogy egy anya, leányát a tömlöcbe juttassa, ez furcsa dolog, de nemcsak a maga leánya, hanem Eszternek édes testvére Zsófi és Rosenberg Rózsi és egyéb tanuk is vallották, hogy 12­ 1 óra közt látták, amint jött vissza a boltból, így tehát ha a maga leánya nem is látta volna, akkor sem eskü­dött volna hamisan hamis dologra. Tana: De akkor 1 órakor nem láthatta volna. Eötvös : Honnan tudja ? Tana : Bizonyítja az egész falu, hogy akkor nem is létezhetett, ő 11—1­2 órakor láthatta csak. Eötvös : De Solymosi Zsófi édes testvére is 12 órakor látta, mondja meg, ki hívta magát az elöljárósághoz ? Tana: Én magam jelentkeztem. Eötvös : És kinél jelentette ezt ? Tana : Az elöljáróságnál. Eötvös : Hogy hívják ? Tana : Az egyik Far­kas Gábor eszlári bíró. Eötvös : Ki hallgatta ki magát ? Tana : Far­kas Gábor és a jegyző. Eötvös : Mikor kihallgatva lett, vettek-e fel írást és ki vette fel ? Tana: A falu jegyzője. Eötvös: Mit mondtak, hogy mi van abban az írásban és aláiratták azt magával ? Tana : Alá­íratták. Eötvös: Tud maga írni? Tana: Oda tettem kezem keresztvonását. Eötvös : Azt jelentették nekem, hogy midőn Julcsa leánya haza jött és a maga ura megtudta, hogy mit vallott, nagy dühösen kereste a leányt és — Ennyiszer még az Angot asszonyt sem, adták. — De hatásos is volt a darab. Akkor mondta I. Napoleon, hogy egy magyar huszárezreddel meg­­h­ódítaná az egész világot. — Elhiszem neki. Nem hallottátok a hirét Walch-Eszterházy grófnak? gyönyörű daliás ember volt. Büszkén emlegette, hogy ősei Rakoszkyval jöt­tek Franciaországba. Algierban harcolt csapataink közt. Egy forró nyári napon ezrede élén farkassze­met nézett a beduinokkal. Katonái fáradtak voltak a hőségtől, ő meg unatkozott. Egyszerre lóra kap, odavágtat az arabok táborába, lelövi a seikh-ot, aztán nyugodtan megfordítja a lovát és visszaüget ezredéhez. — Hát lesz ez nagyon hősies nép. Tavaly meg is írták a „Mot d’Ordre“-ban, hogy a keleti kérdést igen könnyen lehetne megoldani. A bolgárokat, szer­­beket, montenegróiakat szabad népekké kellene nyil­vánítani, Magyarországot pedig semleges állammá tenni. A magyarok meg tudnák védeni a kelet sza­badságát. — Nem tudom, tavaly a „Liberté“ egy cikkében azt olvastam, hogy a lengyelek szabadítot­­ták fel Magyarországot. — Az az író összezavarta a dolgokat. Bizo­nyosan azért, mert Victor Hugo a decemberi államcsíny előtt és után közzétett nyilatkozataiban, melyek „Actes et Paroles“ cím alatt jelentek meg, a lengyeleket és magyarokat sűrűn emlegeti együtt. Azok voltak akkor a szabadság vértanúi. — Pedig hogy védték magukat, kivált a ma­gyarok. Az a h o­s­z it­t páratlan egy nép­vezér. Olvastam egy regényt is róla. Clémence Robert írta vagy 25 évvel ezelőtt, és most újabb kiadást vend Francia titánok Magyarországról. —A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Budapest, júl. 10. A boulevard Montmartre-on, a Café de Mad­ridban (Páris Kammon-kávéháza) mostanában két­ségkívül sokat fecsegnek Magyarországról. Gyártják a blaque-okat a magyar írói karavánról, mely most útban van Páris felé. Párisban időzésem alatt sokszor fordultam meg a Café de Madridban törzsvendégei közt, gyakran csevegtem velük Magyarországról. Szinte ide hallom tehát Budapestre, hogy fiatal francia h­irlapíró-kol­­legáim most miket csevegnek rólunk. Ott ülnek pl. többen d. u. 5 óra tájban az absynthe mellett. Vala­melyikük szóba hozza Montelet vagy Clarette leg­utóbbi ch­ronique-jét és erre körülbelül a következő társalgás fejlődik. — Be fura gondolat azoktól a magyaroktól nyári kéjutazás örve alatt csinálni politikai tün­tetést. — Forró júliusi időben Olaszországnak men­nek, csakhogy elkerüljék a poroszokat! — Szép asszonyokat is hoznak! kétségkívül itt hagyják őket szövetség megkötése után tú­szokul. — No akkor meg is kötjük a szövetséget! De mérgesek lesznek a németek ! — Nem bánják azt azok a magyarok. Roppant hősies nép ám az, nem fél az a nyomorult néme­tektől. — Minap olvastam épen Duttieux egy essay-jét a magyarok invázióiról. Iszonyú vakmerő kalando­rok voltak azok. Egy-egy maroknyi csapatjuk el

Next