Budapesti Hírlap, 1883. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1883-07-10 / 189. szám
I. Melléklet a „BUDAPESTI HÍRLAP“ 18®. »lámához. A tiszaeszlári biper 'ürég'tárg'yralása. Tizenhatodik nap. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti távirata. — Nyíregyháza, jul. 9. A tárgyalást« 11-kor megnyittatván elnök a hallgatóságot csendre hívja fel. Szeyffert jelenti, hogy az orvosi szakértők megérkeztek s kihallgatásuknál főleg a lábfejen látott forradásra és a lábujjak fekvésére lesznek kikérdezendők. Friedmann azt kívánja, hogy a hullausztatásra és szemlére vonatkozó anyag még ma elintéztessék. Ein, a hullaagnoszkáló tanuk többi része a szakértők előtt volnának kihallgatandók. Friedmann ebbe beleegyezik. Eötvös azt hiszi, hogy akkor a többi tanukat se kellett volna a szakértők távollétében kihallgatni. Szeyffert ezt már eddig is hibának tarta. Emmára agnoszkálási tanuk különben nincsenek beidézve.A megvert Julcsa anyja. Bevezetik Vámos Józsefné szül. Tóth Erzse asszonyt. Szül. Dadán, 48 éves, férje napszámos. Sin.: Most a napokban jul. 3-ikán megjelent maga az eszlári elöljáróság előtt, mondja el, hogy miket beszélt maga ott ? Tana: Azt beszéltem alásan instálom, azért folyamodtam az elöljárósághoz, hogy a lányomat behozták ide tudtom nélkül. Em.: Ki hozta be ? Tana : Máskép én nem tudom nevezni : Likman fia, aztán meg valami királyi ügyész, úgy adták nekem elő. Hát mondtam, hogy miért hozták el a gyermeket, azt mondta az asszony, mert ne hozta volna, mikor egy kir. ügyészszel jött el. Ein.: Ki az az asszony ? Tana : Kint volt egy izraelita, én nem tudom a nevét. Ein.: Annál szolgált a leánya ? Tanú : Igen, annál szolgál, most már harmadik esztendeje. Behozták a leányt, megeskették, én nem tudtam semmit, hát kitisztítanám tőle, a bűn alól kivenném a gyermeket. Em.: Tudja maga, mit vallott a leánya ? Tana : Azt vallotta, hogy arra kérték, hogy esküdjön meg arra, hogy ő egy órakor látta Solymosi Esztert. Itt már most nekünk ismét azt vallotta, hogy láttam édesanyám, de 10 és 11 óra közt, itt az ura, egy izraelita ember arra kérte, hogy arra esküdj, hogy te egy órakor láttad Solymosi Esztert. Nagy jutalmat fogsz kapni érte. Ein.: Ki mondta azt neki, hogy nagy jutalmat fog kapni ? Tana : Azt Lichtmann mondta. Ein.: De azt maga nem hallotta ? Tana: Én nem. Ein.: Még körülményesebben beszélt maga az elöljáróságnál, hogy most csütörtökön este ment hazafelé a szőlőből, hát útközben kivel találkozott? Tana : Ott találkoztam, úgy nevezik, hogy Tulipán zsidó, én ezeknek az izraelitáknak neveivel bizony nem szolgálhatok, mert neveiket nem tudom, mert nem vagyok helybeli születés, csak oda vittek férjhez, ennek a leányával találkoztam. Elnök : Tulipán leányával találkozott, hogy hívják ezt a leányt ? Tana : Háni. Hova volt a kérdi. Én voltam a leányomat jelenteni, hogy miért esküdött hamisan. Kár volt jelentkezni, mondja csak az igazra esküdött, hiszen amiért megesküdött, 100 írt van neki ígérve, mihelyt kijön az igazság, azonnal megfizetik neki. Ein. : Ezt Háni leány mondta ? Tana : Igen, továbbá megint, hogy elmentem a gazdasszonyához, hogy elvigyem a lányt, az izraelitáktól a szolgálatból. Ein. : Hát azt hogy hívják ? Tana, úgy nevezik, hogy Salamon. Nála voltam és kértem, hogy engedje el lányom. De visszajön ugye? Nem, míg egy darab lesz belőle, Eszláron nem fog szolgálni. Nézze, ne haragudjék meg mindjárt, hogy a maga leánya megesküdött, ha megesküdött, igazra esküdött, mihelyt kijön az igazság, megkapja azt, ami neki meg volt ígérve. Ein.: És maga kész arra hitet tenni, hogy ez így történt ? Tana : Kész vagyok. Ein.: Hát a leányát azután haza vitte ? Tana: Haza, idebent van velem. Ein.: Ő is azt mondta ? Tana : Megvan rábeszélve, hogy esküt tegyen arra, hogy egy órakor látta Solymosi Esztert. Azelőtt olyan lány volt ez, hogy talán egy kanál vízben is elvesztette volna ezeket az izraelitákat, nemhogy olyant beszélt volna, mint itt most, azonban az utóbbi napokban úgy meg tudták hódítani vagy mi, hogy én édesanyja vagyok, húsz esztendeje vagyok asszony, de olyan még velem nem történt, hogy amit előbb nem tudott, most egy pár nap alatt tudta meg, hogy ő Solymosi Esztert még egy órakor is látta. Ein.: Mikor maga Háni leánynyal beszélgetett, csak négyszemközt beszélt vele ? Tana : Nem négyszemközt. Ein.: Ki volt ott ? Tana: Három izraelita fiú volt, egy fiú, hogy hívják nem tudom, a nagy korcsmában volt (gondolkozik) Dávid volt nevezetesen azt tudom. A másik kettőt hogy hívják nem tudom. Ein. : Nagy fiuk voltak azok, vagy apró fiuk ? Tana : Bizony nem nagyok, körülbelül van 18 éves, aki hallotta, a másik pedig lehet 12—13 éves. Igen, Wildmann a neve. Ein. : Odavalók, eszláriak ? Tana : Nem Eszlárra, ott lakott, valami korcsmája volt, most már kitelt abból, úgy lakik bérelt házban. Ein. : Tehát ott lakik, férje nem hallotta ezt a beszélgetést ? Tana : Nem. Férjem csak tőlem hallotta, hogy így panaszoltam neki. A hamis eskü a pénzért. Eötvös : Maga azt hiszi, hogy leánya hamisan esküdött ? Tanú : Hamisan. Szeyffert : Miből tudja azt ? Tana : Csak abból tudom, hogy miért nem beszélt azelőtt, holott tudott Eszterről és csak most ezelőtt pár nappal esküdött hamisan. Igazságosan nem is esküdött. Eötvös: Hogy a lánya hamisan esküdött azt csak onnan gondolja, hogy eddig nem beszélt? mert menni a Rajnáig. Bámulatos pl. az is, amiket Thierry beszélt Atilláról és ennek utódjairól: Almoszról meg Árpádról. Nem olvasták ? Hanem Bernier drámáját csak látták ! Most három éve adták az Odeonban. Hatalmas jelenetek voltak abban. Homér hőseiben se volt nagyobb ütere, mint azokban a hunokban. — Hát Unyady zsánoszt (Hunyadi Jánost) nem ismeritek? Nem a keserűvizet értem, hanem azt a hőst, kiről Chassin barátunk roppant tudós könyvet irt. Ötszáz lapra terjed a könyv és tele van latin citátumokkal, de végig olvastam mégis. Hogy harcolt az az ember a németek és a törökök ellen. Milyen szép csatákat vívott. Ha rajta múlt volna, Európa sohasem hallott volna hírt a konstantinápolyi háremekről. — Hát az kár lett volna. Jobb szeretem Rakoszkyt, aki a katholikusok ellen harcolt és a németeket akarta kiirtani. Milyen szép drámát lehetne ebből csinálni. — Biztos forrásból tudom, hogy d’Ennery hozzá is fogott ehhez a drámához. Le is fordíttatott már sok adatot magyarból. Nem tudom, hogy miért hagyta abba. — Pedig egy ilyen drámával rengeteg pénzt lehetne keresni. Pixere-Court irt egy ilyen magyar drámát. Valamifélték szerepel benne, aki a maga és szép felesége hősiessége által foglyul ejti az osztrák Caraffát, egy afféle Hénaut és nagylelkűleg megbocsát neki úgy hogy ez a Caraffa a legdühösebb németfalóvá lesz. — Mikor játszották ezt a darabot ? — Gondolom, az első császárság alatt. Több mint ezerháromszáz előadást ért. Ton : Igenis, onnan gondolom, mert addig miért nem volt a lánynak valami nyilatkozata, mikor az történt ? mert én akkor mondtam neki, hogy mégis nincs olyan becsületes ember, mint a te gazdád, mert nem járkál oda. Azt mondta a lány esh ! egyik zsidó olyan mint a többi, csak egy fából teremtették. Hogyan beszélhetett volna most máskép, ha nem lett volna megkérlelve. Eötvös: Bérelve, vagy bérelve? Tana: Kérlelve, mert bérelve nem láttam egy fityinget sem. Eötvös: Mikor a múlt esztendőben Solymosi Eszter elveszett, hol szolgált a maga leánya ? Tana : Annál az izraelitánál. Eötvös: Tudja-e hol lakik az az izraelita? Tana : Tudom, járok hozzá. Eötvös : Hát azt tudja-e, hogy ennek szomszédságában egy másik zsidó is lakik ? Tana: Igen, a metsző zsidó. Eötvös : Hogy hívják ? Tana: Nem tudom. Eötvös : Az napon, mikor Solymosi Eszter elveszett, beszélt e lányával? Tana: Nem, mert kinn lakom a tanyán. Eötvös: Leánya láthatta-e az napon Solymosi Esztert ? Tana: Azzal nem szolgálhatok. Eötvös : Maga miatt láthatta ? Tana : Igen, miattam láthatta, mert nem laktam odahaza. Eötvös: Leánya azt vallotta a tek. kir. törvényszék előtt és esküt tett rá, hogy ebéd után, mikor már mosogatott, ki is söprött s más munkát is végzett, kijővén látta, amint Eszter hazafelé jön a boltostól és amint beszélt Zsófi testvérével. Ha hamisan vallott, bezárják, ha igazán vallott, kötelességét teljesítette. Maga azt hiszi, hogy leánya hamisan vallott ? Tana : Hamisan vallott. Eötvös: Hogy egy anya, leányát a tömlöcbe juttassa, ez furcsa dolog, de nemcsak a maga leánya, hanem Eszternek édes testvére Zsófi és Rosenberg Rózsi és egyéb tanuk is vallották, hogy 12 1 óra közt látták, amint jött vissza a boltból, így tehát ha a maga leánya nem is látta volna, akkor sem esküdött volna hamisan hamis dologra. Tana: De akkor 1 órakor nem láthatta volna. Eötvös : Honnan tudja ? Tana : Bizonyítja az egész falu, hogy akkor nem is létezhetett, ő 11—12 órakor láthatta csak. Eötvös : De Solymosi Zsófi édes testvére is 12 órakor látta, mondja meg, ki hívta magát az elöljárósághoz ? Tana: Én magam jelentkeztem. Eötvös : És kinél jelentette ezt ? Tana : Az elöljáróságnál. Eötvös : Hogy hívják ? Tana : Az egyik Farkas Gábor eszlári bíró. Eötvös : Ki hallgatta ki magát ? Tana : Farkas Gábor és a jegyző. Eötvös : Mikor kihallgatva lett, vettek-e fel írást és ki vette fel ? Tana: A falu jegyzője. Eötvös: Mit mondtak, hogy mi van abban az írásban és aláiratták azt magával ? Tana : Aláíratták. Eötvös: Tud maga írni? Tana: Oda tettem kezem keresztvonását. Eötvös : Azt jelentették nekem, hogy midőn Julcsa leánya haza jött és a maga ura megtudta, hogy mit vallott, nagy dühösen kereste a leányt és — Ennyiszer még az Angot asszonyt sem, adták. — De hatásos is volt a darab. Akkor mondta I. Napoleon, hogy egy magyar huszárezreddel meghódítaná az egész világot. — Elhiszem neki. Nem hallottátok a hirét Walch-Eszterházy grófnak? gyönyörű daliás ember volt. Büszkén emlegette, hogy ősei Rakoszkyval jöttek Franciaországba. Algierban harcolt csapataink közt. Egy forró nyári napon ezrede élén farkasszemet nézett a beduinokkal. Katonái fáradtak voltak a hőségtől, ő meg unatkozott. Egyszerre lóra kap, odavágtat az arabok táborába, lelövi a seikh-ot, aztán nyugodtan megfordítja a lovát és visszaüget ezredéhez. — Hát lesz ez nagyon hősies nép. Tavaly meg is írták a „Mot d’Ordre“-ban, hogy a keleti kérdést igen könnyen lehetne megoldani. A bolgárokat, szerbeket, montenegróiakat szabad népekké kellene nyilvánítani, Magyarországot pedig semleges állammá tenni. A magyarok meg tudnák védeni a kelet szabadságát. — Nem tudom, tavaly a „Liberté“ egy cikkében azt olvastam, hogy a lengyelek szabadították fel Magyarországot. — Az az író összezavarta a dolgokat. Bizonyosan azért, mert Victor Hugo a decemberi államcsíny előtt és után közzétett nyilatkozataiban, melyek „Actes et Paroles“ cím alatt jelentek meg, a lengyeleket és magyarokat sűrűn emlegeti együtt. Azok voltak akkor a szabadság vértanúi. — Pedig hogy védték magukat, kivált a magyarok. Az a h osz itt páratlan egy népvezér. Olvastam egy regényt is róla. Clémence Robert írta vagy 25 évvel ezelőtt, és most újabb kiadást vend Francia titánok Magyarországról. —A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Budapest, júl. 10. A boulevard Montmartre-on, a Café de Madridban (Páris Kammon-kávéháza) mostanában kétségkívül sokat fecsegnek Magyarországról. Gyártják a blaque-okat a magyar írói karavánról, mely most útban van Páris felé. Párisban időzésem alatt sokszor fordultam meg a Café de Madridban törzsvendégei közt, gyakran csevegtem velük Magyarországról. Szinte ide hallom tehát Budapestre, hogy fiatal francia hirlapíró-kollegáim most miket csevegnek rólunk. Ott ülnek pl. többen d. u. 5 óra tájban az absynthe mellett. Valamelyikük szóba hozza Montelet vagy Clarette legutóbbi chronique-jét és erre körülbelül a következő társalgás fejlődik. — Be fura gondolat azoktól a magyaroktól nyári kéjutazás örve alatt csinálni politikai tüntetést. — Forró júliusi időben Olaszországnak mennek, csakhogy elkerüljék a poroszokat! — Szép asszonyokat is hoznak! kétségkívül itt hagyják őket szövetség megkötése után túszokul. — No akkor meg is kötjük a szövetséget! De mérgesek lesznek a németek ! — Nem bánják azt azok a magyarok. Roppant hősies nép ám az, nem fél az a nyomorult németektől. — Minap olvastam épen Duttieux egy essay-jét a magyarok invázióiról. Iszonyú vakmerő kalandorok voltak azok. Egy-egy maroknyi csapatjuk el