Budapesti Hírlap, 1883. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1883-07-01 / 180. szám

1883. Julius 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (180. sz.) 3 űzik, vagy a görögkeleti vallás üldözése címén, mi­kor Oroszországot támadják a lapok ? E cikk nem a vallásfelekezetet, hanem az önálló zsidófajt támadta. Nincsen ugyan ennek állama, nincsenek határai, de annál ve­szélyesebb, mert államot képez az államban és min­denütt ott van. Ha a főügyész úr olyan buzgó a vallásfelekezetek elleni izgatás felderítésében, hát miért nem keresi fel a zsidó könyveket, miért nem a talmudot, a­melyben a keresztény templomot ár­nyékszók­ne­k, tisztá­talan helynek, az utolsó gyónást g a n a­j­o­z­á­snak nevezik, a­mely szerint a keresztényt megcsalni, megkárosítani nemcsak sza­bad, de kedvelt cselekmény Isten előtt. A zsidó vallási könyvek szerint a keresz­tény gyermek undokság, a ke­resztény leány olyan leány, a­kivel éjfélkor találkozha­­tik az ember az utcán, a nevét nem is ve­heti szájába az ember. Ilyenek foglaltatnak a zsidók könyveiben. Ezek leplezik az ő gaz lelkületüket. És ezért nem jut eszébe a miniszternek, nem jut eszébe az államügyésznek sajtópert indítani a ke­resztények érdekében a zsidók ellen, mert hát persze a keresztények nem futkos­nak a miniszterhez, hogy ha nem in­dít sajtópert, hát nem kötik meg az államkölcsönt vagy a z­e­n­­­e kon­verziót. Csak­hogy hát ez nem annyira a főügyészséget, mint inkább a kormányt terheli. Mert nem köve­telte a kormány az egyenjogúsítási törvény megal­kotása előtt a vérlázitó undoksággal izgatást invol­váló zsidó tan- és imakönyveket s mért nem mondta ki, hogy azok kinyomatása lehetetlenittessék ? Hogy mi, antiszemiták, folytatni akarjuk a kultúrharcot más felekezetek ellen. (Az ügyész taga­dókig int­ hát erre csak azt mondom, hogy a zsidó lapok szövetkeznek ellenünk a rituális bűntettek le­leplezése érdekében, szövetkeznek a keresztény pap­ság ellen, mely az egyetlen hatalom, mely a zsidók káros befolyását ellensúlyozni igyekszik és hivat­va van. Konstatálom, hogy az inkriminált cikk a zsi­dóságnak, mint politikai, társadalmi és közgazdasági egésznek, mint népelemnek, mint emberfajnak kinövéseit veszi bírálat alá. Én is ezen az alapon fogom bírálat alá venni a vádlevelet. Az mondatik itt, hogy a királyi főügyész úr inkrimi­nálja az egész cikket. Én nem hihetem, hogy a királyi főügyész úr figyelemmel olvasta végig ezt a cikket, mert hisz akkor szemébe ötlöttek volna azon természeti és tör­téneti igazságok, mivel fel kell tennem, hogy a fő­ügyész úr ezen igazságokért a btk. 172. §-a alapján hűvösre nem tétetné Istóczy urat — nem beszélek az egész cikkről, hanem annak különösen kifogásolt pontjaira térek át. Hogy a zsidóság gyarapszik, hogy az ősne­messég fogy, hogy szegényedik, pusztul : ez csak általánosan elismert igazság s az csak világos, hogy ez a mai civilizációból származik. Ezek tények. Hogy a zsidóság erős, nem szorul bizonyításra , ha­talmába tudta keríteni a tőke-, ipar- és sajtósza­badságot. A zsidó­ tőke immár mozgósítá a földbir­tokot, az uzsora földönfutóvá tette a családok ezreit. Hogy ezek tények, bizonyítja a jelen cikk megjele­nése után hozott uzsoratörvény s a korcsmai hitel megszorítása. A zsidószédelgés megronta iparunkat s kereskedelmünket. Közéletünkbe is belevágta ma­gát a zsidószellem. Példa rá a büntető kódex, mely az üzleti csalásokat nem minősíti bűnténynek, nem hiába Csemeghy csinálta. Hogy a parlamentben erős a zsidószellem, mutatja az is, hogy Istóczyt a képviselő­ház kiadta a bíróságnak ez ügyben. Micsoda parlament az, hol a kisebbség pártvezérétől a többség úgy szabadítja meg magát, hogy egyszerűen elteszi láb alól. Magyarországon a Böszörményi esete óta Istó­­czyé a második eset. Ez egy politikai per, mely a kormánynak a zsidóktól függését jelenti, de jelenti azt is, hogy a kormány Istóczyban az ellenzéki em­bert üldözi. Míg Istóczy a kormánypárton ült, nem támadták meg sajtóperrel. Hogy a zsidók a sajtó­­szabadságból mit csináltak, arra nézve felhozza, hogy a zsidók a rabok kényelmetlen helyzete miatt zú­­du­ltak fel a lapokban, s hogy a rablóhistóriákat részletesen leírják, lerajzolják. Hivatkozik arra is, hogy a zsidók vesztegetnek, hamisan tanúskodnak, — példa rá a Gyürky esete s a tisza-esz-­­­á­r­i per­ így végzi beszédét: Két eszköz van törvé­nyeink közt a zsidó­kérdés antiszemitikus módon való törvényes megoldására : egyik a kérvényezőé a par­lamenthez, másik a közvélemény felvilágosítása a sajtó útján. Mit ér a kérvényezés ? Azt láttuk a ta­polcai kérvénynél. Most a sajtó eszközét is el akar­ják tőlünk venni. Az esküdtek vannak hivatva, hogy ez eszközt fenn­tartsák. Azért kéri védence felmen­­tetését. Fekete Ödön replikája. Ami azon kérdést illeti, hogy miért nem indí­tott a kir. ügyészség sajtópereket azok ellen, kik mint a szemita irodalom garázdálkodói s a nyíregy­házi kir. törvényszéket „banda“ stb. efféle kifejezés­sel illették, megjegyzi, hogy védő sem a főügyész, sem annak helyettese fiókjába nem láthatott be, hogy vájjon nincs-e azok ellen sajtóper foganatban. Mondhatja, hogyha majd az izgalom, melyet az an­tiszemita irodalom provokált s a jelenleg folyamat­ban lévő ügy csendesül : igazság fog szolgáltatni, mindkét résznek. Védő azon állításait, melyekkel Rothschild­­d­e­l hozta ez ügyet összefüggésbe, oly komikusak­nak találja, hogy alig képes magát a hahotába való kitöréstől visszatartani. Minthogy a 12 röpiratot ké­sőn küldik be az ügyészségnek, mi nem a szerkesz­tőnek, de a kiadónak hibája, az inkriminált cikknek a kassai ügyészség útján jött tudomására július 3-án. Megjegyzi, hogy a tizenkét röpiratot oly fél tudományos iratnak tekintették kezdetben az ügyészségnél, a­melyet mosolylyal fogadott a közön­ség. Ez oka, hogy ezen röpirat cikkein annak idejé­ben átalában mulattak s csak a múlt nyári zsidó­heccek után látták be veszélyességét. Erre október­ben indíttatott meg a vizsgálat. Védő az inkriminált cikkben nem lát vallás­elleni izgatást s fejtegetéseit, melyekben állítja, hogy a vallás a fajjal ugyanaz, de a faj még nem vallás, oly össze-vissza kuszáltnak találja, hogy nem bírta kivenni, hogy velük tulajdonképen mit akar mondani. Midőn Magyarországon valaki zsidóról beszél , a vallást vagy valami különös társadalmi osztályt vagy fajt kell-e ezalatt érteni ? nem akar efölött vi­tatkozni ; de midőn tény, hogy ezen fogalom alatt : „zsidó“ törvényes értelemben hitfelekezet értetik, s ha e cimen a zsidóság ellen történik izgatás , ezt valláselleni izgatásnak kell tekinteni. Különben meg van róla győződve, hogy ha a cikk faj szempontjából inkrimináltatott volna, védő azt mondta volna, hogy nem a fajt, hanem a vallást kell érteni „zsidó“ alatt. Ami a zsidóság vallási s erkölcsi könyveiből védő által felhozott citátumokat illeti, azt hiszi, hogy védő életében még nem látott talmudot (Derültség) , vagy ha látott, azt olvasni nem tudja, mert ő a szúr, chaldei és héber nyelvből annyit ért, mint a közvádló maga. (Derültség.) Részéről biztosnak csak oly dolgokat állít, melyekről érzékeivel is meg­győződhetett. Egyébiránt, mert provokálva lett, kifejti ez al­kalommal legjobb tudomása szerint, hogy mi a tal­­mud ? Az ó­szövetségi, szentirás nem egységes, nem egyöntetű és nem rendszeres, hanem különböző idő­ben inspirált a más meg más fenkölt szellemű fér­fiak kijelentései. Vegyük csak az ó­szövetségi szent­­írásból az isten fogalmát. A zsidóság az istent fel­sőbb teremtményü lénynek „Eloah“ vagy „Elohim“­­nak tartották, mely minden létezőnek alapolta. Ké­sőbb már Jehova vagy mindenható és örökké való lény, Izrael istene tehát nemzeti, s nem világi isten. Egy helyütt erős beszuálló égő tűz, más helyen igazságos s jó világitó fény s ismét mint az urak ura, a királyok királya. Ez mutatja a felfogás kü­lönbözőségét. Az ó-szövetségi szentirás nem is azon embe­rektől, s nem is azon időből ered, akiknek tulajdo­nítják, a melyből származtatják. Mózes törvénykönyvé­nek 2-ik és 5-ik része nem zsidó eredetű, s nem hé­berül, hanem görögül íratott, s csak később for­­dittatott héber nyelvre. Már a bibliai korban szük­ségessé vált az ó­szövetségi szentírás némely helyének magyarázata s gyakorlati m­ó­­dosítása, s abban az időben, midőn a zsidók világgá széledtek a magyarázás kedvéért Jeruzsálem közelében tudós testületet szerveztek. A száj­r­ól-szájra származott hagyomány Krisztus után 200 évvel később gyűjtetett össze, a­melyet „Misnah“-nak, ta­nulmánynak neveztek. Mások szerint e kifejezés a törvény ismétlését jelenti 300 évvel később, tehát Krisztus után 500-ik évben készült a második gyűjtemény, melyet „Gemarah“-nak, tanulmánynak, bevezetésnek neveztek. Ez a két gyűjtemény együttvéve a bibliai talmud. A talmud tehát azt jelenti: Tanulmány, hittan, olyasmi, a­mit más­tól tanul az ember. Ezenkívül volt még egy másik t­a­l­m­u­d is, az melyet Jeruzsálemben csináltak. Erre azonban nem fektetnek nagy súlyt, mert önök dr. Rohling után a babyloni Talmud szerint indul­nak. A­mint a zsidó hagyományok tartják 2000 hit­tudósnál több dolgozott 500 évig ezen a művön, és pedig oly időszakokban, midőn a zsidó faj és vallás erőszakos üldöztetéseknek volt kitéve. Természetes tehát, hogy ebben különböző felfogással és külön­böző véleménynyel lehet találkozni. Ezekből azt aka­rom kihozni, hogy a talmudban lehetnek oly kifeje­zések, a­melyek egymás mellé állítva, a mai felfo­gás szerint képtelenségek. Óriási nehézségekkel jár a talmud olvasása és megértése, a „Tizenkét Röpirat“ szerkesztője szerint is egy embernek egész élete szükséges e nyelv megtanulá­sához. A Talmud egyes kifejezései és szavai felett jelenleg is igen eltérők a vélemények. Voltak idők, midőn a keresztények az egész Talmud-irodalomnak megégetését sürgették és ekkor épen a keresz­tény theolog­u­sok akadályoz­ták ezt meg, mert sokkal több jót, mint rosszat találtak a Talmudban a theologia szempont­jából. A Talmud felett a vita századok óta tart. A jelen század kezdetén Eisenmenger heidelbergi tanár kezdte meg a hadjáratot és az ő iratai nyomán in­dult dr. Rohling ág. hitv. hittanár is „Der Talmud-Jude“ c. művében, melyből a mi antiszemi­táink is tudományukat merítik. Azonban ne méltóztassék ezt a tudományt készpénznek venni, mert valamint Eisenmengernek an­nak idején, úgy most dr. Rohlingnak is kimutatták sok tévedését. Igen erélyesen lépett fel dr. D­e­­­i­t­z­s­c­h lipcsei hittanár, ki szintén ág. hitv. hittanár, egye­nesen kimondta, hogy dr. Ro­hling idézései részint hazugságok, részint pedig célzatos rosszakaratú ferdítések. Legközelebb Bloch floridsdorfi rabbi felelt Roh­lingnak és nemcsak azt mutatta ki, hogy Rohling ten­denciózus, rágalmazó és ferdítő, de azt, hogy a legtudat­lanabb filagrát­or is. Az antiszemiták dr. Rohlingot azzal igyekeztek népszerűvé tenni, hogy felhozzák, misze­rint 1000 tallér díjat ígért annak, aki tévedéseket, ferdítéseket mutat ki műveiben. Ezzel szemben Bloch rabbi háromezer forintot tett le, azzal a kijelentés­sel, hogy ezt fizeti, ha Rohling a Talmudból csak egyetlen egy lapot is le tud fordítani hiba nélkül. Úgy tudom azonban, hogy Rohling nem je­lentkezett ezen háromezer forint­ért, de ajánlkozott a nyíregyházi bírósághoz tanúnak. (Élénk derültség.) Hogy ez mennyire egyezik meg egy tudós te­kintélyével, azt bírálja meg a tudós világ. Én csak azt akartam bebizonyítani, hogy a Talmud oly kö­rülmények közt keletkezett, hogy ha vannak is ben­ne helyek, melyek a mai felfogással meg nem egyez­tethetők, ez a különböző idők felfogásának tulajdo­nítandó. De ha csakugyan az mondatnék is, a Talmud­ban, ami állíttatik, hogy az egész világ a zsidóké, hogy a zsidóknak az isten hatalmat adott minden földi embernek élete és vagyona felett, hogy a zsi­dónak szabad a keresztényt, miután nem tartja fele­barátnak, megcsalni, meglopni és megölni — ebből a jelenlegi zsidó nemzedék vallási meggyőződésére és erkölcsiségére következtetést vonni nem lehet, azon örök igazságnál fogva, hogy amit nem kívánsz magadnak, ne tedd embertársadnak. Kérdem a védő úrtól, bizonyos-e ő abban, hogy a kereszténység hasonló korú vagy­ újabb időből eredő irataiban nincsenek kétértelmű helyek, melyek ép oly kevéssé állják meg a modern kritikát, mint a Talmud. Én kétségbe vonom, sőt állítom, hogy ázott korból, midőn az inkvizíció uralkodott, vagy midőn a pápaság a világi hatalom egész súlyával neheze­dett az államra, népekre és fejedelmekre, m­a­r­a­d­­tak hitt­a­ni iratok, melyekből a Talmudból fel­hozottaknál sokkal veszélyesebb kifejezéseket lehet­ne összegyűjteni, és hogy az orthodox zsidóságnak a Talmudban nyilvánuló felfogása párhuzamba tehető az ortho­dox kereszténység­ irataival. Az idéztetik a Talmudból, hogy az egész föl­det a zsidóság a maga tulajdonának tekinti. Ezzel szemben azt látjuk, hogy a kereszténység meg az egész menyországot kon­fi­s­­kálta magának. Meglehet, hogy imprak­­tikus felfogás (élénk derültség) de a fogalmak talál­koznak az egymást kizárni akarásban. Azt hiszem, hogy nem szükséges ez állítást sok idé­zettel bizonyítani. A keresztény­ hittanítók azon századokban, mi­dőn hatalmuk mindinkább növekedett, a földi java­kat is kizárólag a keresztényeknek vindikálták, mert lehet, hogy irigyelték a zsidók felfogását. (Mozgás) Pharm­aceusnál olvassuk pl. hogy a nem keresztényeket a puszta életnél egyéb nem illeti meg, hogy nekik világon való létezés, a halál pedig a végleges vésztek. Aqu­inói Szent Tamás ennél is to­vább ment, amennyiben azt mondja, hogy a nem-ke­resztények a túlvilágon a keresztények gyöngüségére az örök tűzben fognak égni. Azt mondják, hogy a zsidó a keresztényt nem tartja embernek, hanem baromnak, sőt annál is alább valónak: „gojim“-nak. Ennek magyarázásá­nál is messzire kellene menni és ismertetni a közép­kort, IX. Gergelynek, I. és II. Frigyes római csá­szárral kötött egyezményét, mely szerint a zsidók megfosztatnak minden emberi méltóságtól. Nehogy azonban után útfélen agyonüssék a zsidókat, mint kutyákat, megengedte az egyházi hatalom, hogy őket a császárok és királyok ép úgy tulajdonuknak tekinthessék, mint akár a lovat és ökröt. Ha mé­lyebben menne a dologba bebizonyíthatná, hogy a kereszténység a zsidóságot nemcsak baromnak te­kintette, hanem zsidókkal tényleg mint barmokkal is bánt, mivel megfosztotta emberi jogaitól. Minthogy­ Drezdában szokott e kongresszus tartatni, méltóztassanak megnézni a szász „Ju­­denordnungot“ s meg fognak róla gy­őződni, hogy annak értelmében a szász zsidók mint igavonó és vágó­ marhák lettek összeirva és megadóztatva. Hogy szabad-e zsidónak a talmud szerint a keresztényt megcsalni, meglopni, vagy megölni, jó lesz e tekintetben is párhuzamot vonni. Aquinoi szent Tamást kivéve minden keresztény egyházatya állítása szerint a kereszténynek a nem kereszténynyel szemben kegyes célú csalást és hazugságot szabad elkövetni. Ezek nemcsak meg voltak engedve, hanem dicsérete­sek is valának, sőt az egyházatyák állítása szerint a nem kereszténynek még legnemesebb célú cselekedete

Next