Budapesti Hírlap, 1884. március (4. évfolyam, 60-90. szám)
1884-03-23 / 82. szám
1884. március 23. BUDAPESTI HÍRLAP.A rágcsokor, még virágos szónoklat elég is, sok is. Évről-évre elhalványodott azonban az emlékezet. Utóbbi időkben már nem is hederitett a rendőrség arra a pár szál idealistára, ki pietásból oda kizarándokolgatott. Csak az idén zavarodott ki ismét a szent hermandad is nyugalmából, ugyancsak a föntebb említett kiáltványok által, melyeket a műhelyekben s a munkások lakhelyei körül nagy számban szétszórva találtak a 13-at megelőző napokon. Megfordult az én kezemben is egy ilyen az „Executiv- Comité“ által aláírt proklamáció, s nem tagadhatom, hogy volt biz abba sok akasztófára valóság beleirva. De én részemről éppen azért nem tudtam komolynak venni. Mindenekelőtt arra emlékezteti az „Executiv- Comité“ a „testvéreket“, hogy március 13. nemcsak arról emlékezetes, hogy 1848-ban e napon „gyilkoltalak le a szabadság hősei Bécsben“ .... (ki által? .... azt már, engedje meg szerkesztő úr, hogy az illető kiáltványban foglaltató jellemezéseket konfiskáljam .. . .) hanem arról kiváltképpen, hogy ugyan e napon hajtatott végre Szt-Pétervártt ezelőtt négy évvel „a zsarnokság veszett..........ján“ a „nép ítélte.“ Fölhívja az „Executiv Comité“ a testvéreket, jelenjenek meg a „szabadság szent sírjánál“ minél számosabban, s legyenek elkészülve a közeledő pillanatra, amelyben itt Bécsben is „igazságot fog szolgáltatni a nép a zsarnokoknak.“ Körülbelül ez volt a kiáltvány tartalma, habár — ismétlem — az irály tajtékozó vadságát, émelygős színezetét visszatükrözhetni, már csak a műveit olvasó iránt tartozó tekintetből sem tartom megengedhetőnek. De éppen azért, mondom, nem vehettem az egész tüntetést oly félelmetes eseménynek, mint amilyennek vette rendőrségünk, mely erősen hitte márc. 13-ka előestéjén, hogy másnap véres csatára megy. Nem szoktak dobszóval lázongást hirdetni előre, mint valamely garasos komédiát. Előre meg voltam győződve, hogy csak erős tréfa az egész, hogy csak meg akarták az anarkhisták kissé szepegtetni a „hohe Obrigkeit“-ot. Légió számra masírozott éjjel-nappal rendőr, csendőr s katonaság a Smelz körül, de bizott ráértek legyet fogdosni, az anarkhistáknak nem látták se hitét, se hamvát. Kissé komolyabb már a másik tréfa, melynek pár napra reá szintén ott a Smelz körül volt a színhelye. Hruby főhadnagy a 8-ik dragonyos ezred egyik svadronját ott exociroztatá a smelci síkságon, mely tudvalevőleg a bécsi garnizon hadgyakorlatának rendes színhelye. Lovaglás közt a főhadnagy egy vastag papirosba burkolt, spárgával jól körülfont csomagot pillant meg ott a gyepen. Leszáll a nyeregből, felveszi, megtapogatja a csomót, melynek nehéz és gömbölyű s kemény a belseje. Nem csoda, hogy a mostani viszonyok közt csakhamar gyanú ébredt a vitéz főhadnagy úrban, hogy — hátha tán valami anarkhista portékát talált. Megszüntető azonnal a gyakorlatot, haza küldé a legénységét, ő maga pedig szépen, óvatosan elvitte a gyanús izét a legközelebbi rendőrhivatalba. Itt nemsokára meggyőződhetett, hogy nem volt gyanúja alaptalan. A csomagban csakugyan dinamit-bomba volt elrejtve, amelyről a rendőrség szakemberei azt vallották, hogy ha a főhadnagy azt meg nem találja, hanem csapatja talál fölötte elszáguldozni s véletlen az egyik, vagy másik hadimén patkója meggázolja, a svadron fele bizonynyal szétzúzatik a robbanás által. Méltóságos és főtisztelendő egyetemes konvent! Nem tagadhatom meg magamtól, hogy tanácskozásaink berekesztése alkalmából hő köszönetet ne mondjak, valamint a méltóságos és főtisztelendő konvent tagjainak irántam tanúsított kegyességükért, úgy tisztelt elnöktársamnak is közös teendőink legnagyobb részének vállaira tett vételéért; — de —s ezt azt hiszem, mindnyájunk nevében tehetem elismerésünket is ne nyilatkoztassam ki, működéseinket megkönnyített szakbizottságainknak, a a nagytiszteletű jegyző uraknak. Egyébiránt, aki működésünket figyelemmel kísérte, meggyőződhetett róla, miként a magyar református egyetemes egyház kisebb apparátussal ugyan, kevesebb füsttel és tüntetéssel és kivált csekélyebb anyagi erővel, de ősei példáját követve, nem szűnt meg s nem is fog megszűnni soha, szívvel-lélekkel fejleszteni, nemzetiségünk érdekében is, szellemi erejét, s rajta lesz mindig, hogy érvényesítse, a fölvilágosultság szövetnöke segélyével, minden erre kínálkozó alkalommal, csak is szeretett hazája javát, dicsőségét szeme előtt tartó befolyását! Aminthogy ez okból, melegen fog mindig, minden körülmények között s bár minő helyzetében is a protestantizmus alapelveihez ragaszkodni, anélkül azonban, hogy a felekezetességet, ha csak kényszerűségből nem, valaha a közéletbe átplántálni szándékában lehetne! De, aki akarta, láthatta azt is, hogy egyházunk, önkormányzata szervezetéhez való hű ragaszkodása mellett sem késett egész készséggel hódolni az ország — noha régi és jogait némileg megszorított — törvényeinek. Azonban viszont követeli az államtól, hogy a vallásszabadság és jogegyenlőség újabb törvényeink biztosította szabályait, egyenlő mértékben alkalmazza minden s így a mi felekezetetünkre is, s pedig anélkül, hogy kényszerülve érezhetné bármikor is magát egyházunk, egyházi és iskolai ügyei alkotmányos rendezésében és feltartására tett fáradozásában a politikai életben esetleg elveitől eltérő pártirányzatokra, legyenek azok akár klerikálisok, akár más protestáns elveinktől eltérők, reflektálni. Magam részéről végre csak is azon óhajomnak adok még — az életben talán utolsó konventi párbeszédemben — kifejezést, hogy vajha az a zavartalan egyetértés, mely jelen együttlétünket fűszeresé, áldásként szállana egyetemes egyházunkra, hogy lenne az szoros összetartása által mentől erősebb, éppen úgy be-, mint kifelé, — egyszersmind mintaképe, egy jól szervezett , saját erejében méltán bizó, de az állam által is teljesen megbízható, annak támaszául szolgálandó semerre sem gravitáló, szilárd talapzatú hittársadalomnak. Ez imaszerű kívánsággal veszek búcsút a méltóságos és főtisztelendő konventtől“ A legközelebbi konvent ez év szeptember végén, Budapesten fog megtartatni. A ref. egyház konventje. — VI-ik és utolsó ülés. — A konvent ma tudomásul vette az egyházi peres ügyeket megbíráló eljárásról s a dékánságokról szóló bizottsági jelentést. A bukaresti ref. magyar egyház kérvényét, melyben 15000 frt segélyt kér iskolai célokra, az erdélyi püspökségnek adta ki s Kiss Áron indítványára kimondá, hogy az egyházak segélygyűjtésre a maguk körén kívül fel nem hatalmazhatók, s ha segélyre van szükségük, a közalaphoz tartoznak fordulni. E határozatról a belügyminisztérium is értesittetni fog. Most megválasztá a konvent titkos szavazással a középiskolákra vonatkozó adatok megvizsgálására kiküldött bizottság tagjait. Végül egy személyes ügy zárt ülésben elintéztetvén, Vay Miklós báró következő beszéddel zárta be az egyetemes gyűlést: TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. — A válópörök. A budapesti kir. Ítélőtábla V. polgári tanácsának birái a házassági válópörökben felmerült némely fontosabb vitás elvi kérdés eldöntése tárgyában teljes ülést tartottak, s a következő határozatokat hozták. — I. „Midőn a ref. vallásu felperes a szentszékhez beadott keresetlevelében csak az ágy- és asztaltól elválasztást kérelmezvén, a szentszék az előtte lefolytatott és ítélettel ellátott pert az illetékes kir. törvényszékhez átteszi, és az utóbbi előtt aztán felperes a házassági kötelék végleges felbontását kéri“, a házassági kötelék felbontásának nincs helye. Az 1868. XLVIII. t.-c. 1. § a értelmében a házassági kötelék végfelbontása iránt is a rendes kereset alperesnek illetékes bírósága előtt teendő folyamatba és a végleges felbontás érdemében is csak akkor hozható alperes felett ítélet, ha alperesnek illetékes bírósága ez érdemben ítélt, vagy az érdemleges elbírálást megtagadta. Miért is hivatalból észlelendő semmiségi eset forog fenn, ha az első biróság ily esetekben az ügy érdemében jár el. Ez álláspont különben megegyezik a kir. kúria eddigi gyakorlatával. — II. Tanácskoztak a fölött, hogy minő eljárás követendő oly esetben, „midőn a kath. vallásu felperes a kir. tszék előtt a prot. vallásu alperes ellen az iránt indit keresetet, hogy a házassági kötelék alperesre nézve végleg felbontassék, magára nézve pedig felperes ágy és asztaltól elválasztást kér“. Kimondatott, hogy ily kereset a válóperben való eljárásra nem alkalmas, és hivatalból észlelendő semmiségi esetet képez, ha az első biróság a keresetet elfogadva, az ügy érdemében jár el. — III. Kimondatott, hogy „a házasságvédői díj viselésére a peres felek egyetemlegesen kötelezendők“. Hamis tanúskodás. Splényi Ödön báró egy Ágoston Jánossal, a Baldácsy-féle jószágok volt igazgatójával folyt magánjogi perben tanúképp szerepelt és az ő vallomása folytán Ágoston elvesztette a pert. Ágoston János emiatt Splényi Ödön báró ellen — mint a „P. Lloyd“ írja — följelentést tett a budapesti kir. fenyítő törvényszéknél hamis tanúzás miatt. Drill vizsgálóbíró befejezvén az elővizsgálatot, a törvényszék ma a főrendiháztól Splényi Ödön báró mentelmi jogának fölfüggesztését kérelmezte. — Sajtópörök Debrecenben. A debreceni sajtóbíróságnál több rendbeli sajtóügyi tárgyalások folynak. Ezeknek egyike, amely a legérdekesebb, Máramaros megyének alispánja, Miháka László által indított sajtóper a „Közérdek“ c. lapban megjelent becsületsértő és rágalmazó cikkek miatt, nevezett lap szerkesztői ellen. — A második sajtópör szintén a „Közérdek“ szerkesztői, névszerint Rományi István és Hollósy István urak ellen folyik. Ezt a pert Nyegre László máramarosmegyei szolgabiró indította. — A harmadik sajtópörben magánvádlók Gaál Imre, Szabó István és Jakab Imre. Mindhárman a „Nagyvárad“-ban megjelent s Szemes László által irt rágalmazó cikkekért pörölnek. A vizsgálatot mind a három sajtóperben Simonffy Antal bíró vezeti. A VIDÉK, a Jász-Nagykun-Szolnok megye tanügyi állapotáról s múlt év második felében részletes jelentést nyújtott be a közoktatási miniszterhez Bárdosy Gyula kir. tanfelügyelő. Kiemeljük jelentéséből a következőket: Az iskolalátogatás az egész félév alatt általában jónak mondható. Az igazolatlan mulasztásokért befolyt összegek a kir. tanfelügyelő intézkedésére az illető népiskoláknak taneszközök beszerzésére és a szegény tanulóknak tankönyvekkel való ellátására fordíttatnak. Az iskolába való járás társadalmi úton is jelentékenyen előmozdíttatik. Ugyanis a szolnoki „szegény tanulókat segélyző egyesület“ közel 100 tanulót látott el télire ruházattal, sőt magánosok úgy, mint takarékpénztárak s elöljáróságok e tekintetben nem szűntek nemes versenyre kelni egymással, így Szüts Mihály jászfényszarui földbirtokos 200 frt alapitványnyal, a karcagi takarékpénztár, a t.-vezsenyi közs. elöljáróság stb. E félévnek mintegy 7 iskola köszöni lételét, illetőleg berendezését. Alapító tényezők a községek, az állam, a felekezetek egyaránt, sőt magánosok is, amennyiben Justus J. alattyáni esp. plébános nagylelkű adományából egy tanítói állomást már ez évben rendszeresíteni lehetett. A vallás- és közoktatási miniszter e félévben 5 szorongatott helyzetben lévő néptanítót segélyezett s több megyei népoktatási intézet részére állami segélyt, valamint tanszereket és taneszközöket is adományozott.• A Pozsonyváros kölcsöne. Mint Pozsonyból írják, a belügyminisztérium megengedte Pozsonyvárosának egy kölcsön felvételét a régi adósságok törlesztésére és a színház építésére. • — Telepítés Délmagyarországon. A temesmegyei rékasi járásban alapított Józseffalva és Gizellafalva, úgy szintén a Krassó-Szörény megye begai járásában alapított Bethlenháza telepközségekben több telephely megszállatlanul maradt, s pedig Józseffalván 30, Gizellafalván 91 és Bethlenházán 41. Mindegyik telep a belső- és külsőséggel együtt mintegy 10—10 holdat foglal magában, mely után megváltási ár fejében holdanként Józseffalván 36, Gizellafalván 31 és Bethlenházán 30 frt fizetendő 22 év alatt. E telepitvényeket kizárólag róm. kath. vallásu németek lakják, a szomszédos községbeliek azonban románok. A netán letelepedni szándékozó jobb módú gazdák — vagyoni helyzetük és erkölcsiségükről szóló igazolványaikkal együtt — a temesvári kir. jószágigazgatósághoz forduljanak. Regény-Csarnok. A lyoni futár. 24 Zaccone Péter regénye. Mielőtt átlépte volna a küszöböt, visszafordult, s szólt : — Még egy utolsó kérdést: ön egyedül lakik a házban ? — Egészen egyedül, polgár. — Sohasem ad éjjeli szállást senkinek ? — Soha. — Tehát nincs lakója ? — Ah, ez más . . . Három nap óta kiadtam bérbe a padlásszobát, melynek ablaka éppen a szomszéd kertbe nyílik. — Kinek ? — Egy fiatal embernek. — Hogy hívja őt ? — Hercegnek. — Ismeri közelebbről? — Nem én. — Mit csinál ? — Semmit? Pingard homlokát ráncolta. — Az ördögbe is! — káromkodék, — ez tervembe ütközik. — Ugyan miért ?