Budapesti Hírlap, 1884. március (4. évfolyam, 60-90. szám)

1884-03-29 / 88. szám

4 eredetét és előbbi foglalkozását, mely igen ért­hetővé tette Rombaud Ferencz elhatározását Bordeauxban született a borostárak egy pincéjében ; anyja a főfelügyelő leánya volt. Mi­kor más állapotba jött, némelyek szerint egy girondei tengerésztől, mások szerint egy gazdag pálinkakereskedőtől, volt e szép teremtésnek bátorsága a föld alatt lakni négy hónapon át lebetegedése előtt. Kerülni volt kénytelen atyja haragját, a krimi és az olasz hadjáratok egy vén vasgyúró­­jáét, aki nem sokat feszegette a becsület kér­dését s nem tudván kihez tartsa magát a csábí­tás dolgában, minden áron azt akarta megölni, aki elhagyta magát csábítani. Bizonyos, hogy a pálinkakereskedőnek volt valami része a bűnben, mert ő fizette a gyermek szoptatása idejebeli költségeket, s ő adta a kis Ferencet, Rombaud lányasszony s egy ismeretlen apa gyermekét egy nevelő inté­zetbe, mikor nyolcadik évét betöltötte. A fickó eszes volt, de nem igen kapott a munkán. Nevelése hosszú sora volt a penzumok­nak és a büntetéseknek, melyekhez végre hozzá­szokott, aminthogy a ló beleszokik a hámba. A legsikerültebb kozák lett belőle, melyet az egye­temi kurzus valaha kinevelt. Mikor doktorizálnia kellett, minden szem­telensége mellett is tátott szájjal állott vizsgáló professzorai előtt, s agyon feketegolyózva hagyta el a vizsgáló szobát. Pártfogója erre tisztára cserben hagyta. Rá nézve Ferencnek egyetlen egy, de rettenetes hibája volt, hogy az ő hiúságára éppen nem volt hízelgő. Ahoz ugyan hasztalan ment a fiú elját­szani az elérzékenyülés egy-egy menetét. Fa­gyosnak találta a vén tőkepénzest egy kölyök iránt, kit balsikerei végképpen nagyon kétséges­nek tüntettek föl előtte s ki még hozzá, mintha rész után is indulna. Ferencz az öreg lábaihoz veté magát, sóhajoktól megszaggatott szókkal s végre is kétségbeejté őt, midőn melodramatikus hangon kiáltozá: Atyám! A kereskedő, ki egy zsiros polgári élet édességei közé vonult vissza, a bolondos fiatal ember makacs ragaszkodásá­ban egy kincs­jelenetekkel teli jövendőt látott előre. Kijelentette neki, hogy eddig is csak jószí­vűségből érdeklődött iránta, s hogy egyébként semmi köze az ő életéhez, óva inti, tartsa is magát tőle távol, különben rendőrökkel fogja el­távolíttatni. S ezzel egy férficseléd buzgalmára bizta őt, aki ahhoz a fajhoz tartozott, amely a franczia lovasságot öles legényekkel látja vele a fiút kidobatta az ajtón. (Folyt. köv.) Napirend, Naptár. Szombat, márc. 23. — R. kath.: Czirill szerpap. Prot.: Cszák. Görög-orosz. (márc. 17.) Elek, Zsidó: (nizán 3.) Sabbat Trum. — Nap kél 5 ó. 46 p., nyug. 6 ó. 25 p. — Hold kél 6 ó. 54 p. reg., nyug. 9 ó. 51 p. este. — Hold reggel 2 órakor földközelében. — A csángó­­magyar egyesület évi rendes közgyűlése d. u. 5 órakor az uj városháza társalgó termében. — Az országos magyar gazdasági egye­sület kertészeti szakosztályának ülése d. u. 4 órakor a Köztelken. — A fővárosi izraelita szegény gyermekkert egyesület hangversenynyel egybekötött tánzvigalma este 8 óra­kor a vigadó éttermében. — A tudomány és műegyetemi olvasókör bizottsági ülése d. u. 5 órakor. — Képkiállitás a mű­csarnokban d. e. 9—d. u. 6. — Belépti díj 50 kr. — Ötvösműkiállitás a nemzeti múzeum­ban délelőtt 10—délután fél 5 és este fél 7—10 (villamos világítás mellett.) Belépti díj 1 írt. — Egyetemi füvészkert az üllői­ után d.e. 8—12 és d. u. 2—4. — Akadémiai könyvtár d. u. 3—7. — Egyetemi könyvtár d. u. 3—7. — Múzeumi könyvtár a. e. 9—d.u. 1. — Állat­kert nyitva egész nap. ITia&Ua­, március 28 Kiadó és tepinfajácEott Usakáasi József, Rákosi Jenő. DEUTSCH GÁBOR zongora­telepe Gizella-tér 2. szám. Május hó 1 én megtörténendő átköltözködé­sem következtében az új dalszínháznak átellené­­ben (Wahrmann palota) eladom hírneves mesterektől való zongorák, pianinók, harm­onium­ok­ból álló dúsan föl­szerelt raktáromat jóval leszállított árakon, sőt igen ju­tányos havi részletfizetések mellett is. Kölcsön zon­gorákat is olcsón. Javítások és­ szállítások jótállás mellett eszközöltetnek. Hangolásokat, igen jó zongora-hangolák által pontosan telje­sittetek. 2269 Sugár-ut 29/80. el­s S­ZÍNHÁZAK. Budapest, szombat 1884. március 29-én nemzeti színház Wiltné assz. csász. kir. udvari és kamara-éne­kesnő — és Perotti Gyula ur utolsó vendég­játékául : Aida. Opera 4 felvonásban. Irta Ghislanzoni. Zenéjét szer­zette Verdi. A király T­álk­án Amneris Bartolucci V. Aida Wilm­é Radam és Perotti Gy. un Ramils Ney Amonasto Bignio Küldött Rise D. Fő­papnő Tsurnai S. Holnap • Először: Kendi Margit Történelmi dráma 5 fel­vonásban. Irta Bartók Lajos. NÉP­SZÍNHÁZ. Kék Feri. Történeti operett 1 3 fel­vonásban. írták Dubre­­nil, Humbert és Burani, fordította Evva és Fái. Zenéjét szerzette Ber­ni­cat. Bernier Feri Victor Funchon Hegyi A­anka Poncoiné Solmo&i De la Savon­niere L.-i­é Jenei Anna Holnap: Blaha L. asszony mint vendég. A tolonc. 100 arany pályadijjal ju­talmazott eredeti nép­színmű 3 felvonásban. Irta Tóth Ede. Zenéjét Erkel Gyula. Utolsó előadás. VÁRSZÍNHÁZ. Fedóra. Dráma 4 felv. Irta Vic­­torien Sardou. Ipán of Borisz De S­iriez Grets Rouvel Tslef Dr. Sgoreck Dr Müller Boros Désiró Szobnb Dimitri Czir­i Laamazky Bazil Tiomazof Fedors Bzokaref De Tenmis-né Oekar bárón­é Marka Szacsvay Bercsényi Egrese­n Mihály­­i Szigeti iae G­y­enes Béthei Kőrösmezei Heényi Tóth Adorján Pintér Császár Bám­ba Helvey L. Lendvayné Györgyn­é J. Gaát L Császárné StAHB&C Milika Nicole Kirsvaeseer Gré tiné Courtalin Jázmin Manón Juliette, Kápolnád Aron B­ossiné Sik Gizella Szabó Mezei Komáromi Újvári Ágostom BeliJ Bori Margit Izeme ? Pozsony 1.90 apadt 0.05nwe! Komáromn 190 apadt 0.18n Budapest 2.31 apadt 0.15n Mohirca 3.48 áradt 0.09 Újvidék 3 40 áradt 0.19n Pancsova 2 37 áradt 0.26 Orsova 3­ áradt­ 0.20n BL Szipes 1.26 apadt 0 21 V.NÖEfény 5.93 áradt 029n Tokaj 5.17 áradt 0.15 Seosnok 4 35 áradt 0.23 Szeged 4.04 áradt 0.52n Dráma, Barcs 0.32 apadt 0 06 Essék 1.42 apadt 011n Száma: Sziszek 2.10 apadt 0.35n Mitrovica 405 aradt 0.10 iasszos sArad (0 a.)0 80 áradt 0.14n Hörös: B.­Gyzsla 1.18 áradt 0.08 .? Gyom» 3.27 áradt 0.87 Ti Szarva« 2.40változatlan_1( Elfigy­­ Toffiöívár 0.93 áradt 0.09V BUBAFESTI BIBLAF, 1884. március 29. A listdapesti áru­­m irték-tiizsti* fcvatilot árjegyzés®! március 28-án. AUwoadoaság. ML, kir. aranyi irodák Adóméul. £?•. * w papirjiranék ” . fi», A&. vasúti köl. 1*20 frt o. é. (sOÖ fr.)62/j jj „ ISO frt egyes dbok rj­od­aok­ áramvauuti zálogi. 5*% „ 1869.kel.V.áll.­kötv.(ftl3«)adóTi­. r , 1873. „ „ ftr. v «-Ab. „ A „ 1876. „ „ Arany bari­n­n kir. nyeramány-kölcsön TOO tr. n K -50 frt darabU Tiszai én szegedi kölcsön . . , 1871-iki m. áll.­kölcflu­k. rtr*. t 1873-iki r „ , » « , &«/«, M« k. féldtm. kötvények . . . #'/„ 9­9 a B 1867 sárftá.fl% * e » « ienoa&i . £•*/, * » * * 18117.»árftd­í.­»/1( * ft n fl horvátoros.ó /,, » »/ »» or erdélyi . 5% „ .., or. fel- arb. rá. te. flO0 frt) 3% ífestlődéssmaváU. kötv.­­100 frt) 5°/., M.fc. kftm.kineat. ut, (8) u­. (300 frtja) Pest vároa kölcsöna 1876. árból 1, és 1871. évből 8*/e Budapest főv. 1880, kötést na RÉSZVÉNYEK, a) Bank­olu Által, ta, municipális hitelm­ései Angol-osztr. bank ............................... Budapesti bankegys. részvényt. , , Franke-m. b. (felgy árad­ás alatt) . Iparbank, budapesti ...... Magy. ált. hitelbank . , . » . nagy. jelzálog hitelb. «, \ , , 4 Magy. jel a. hiti. U. k!b. la. olto^w,! Magy. le­/., éa pénzváltób................ Magy. orsz. bank részvény társa Báj: Osztrák hitelintézet Oaztr.-magyar bank , * „ , , . I. magyar iparbank Pesti keresk. bank ♦ r , , , , b) Biztosító t­ralék, Bécsi bl­t. tt­rsult......................... Bécsi élet s Jár. bit. társulat . . Sloó magy. általános bizt. társ. Fonóiéra, pesti biz. társ. Magy.-fran. bist. tára . , e­t , Poznoni, vlszb. társ. . . , e) Gőzmalmok, Concordia malom , . . . . ,3180 budapesti malom . „ , Erzsébet malom ... t , Hengermalom tsusza malom ..... Molnárok é® sütők me­llya pétlé­­érti m 70199 91809185 88508876 1050142— 14250148 955096__ 137—138— 10050101—­117__11750 117—117 114—11450 1007510175 997510075 100—103 917510076 100—102— 995010050 965096— 8750 0850 .10550116 10.160767— 9750 18­• Utolsó ár­folyam 10595 Siz-r 104 8050 sas 90 84S 14860 m —[206 -m 3100 80 60 975 -1415 259 - 650 - 655 295 480 105 71 104 87 S24 846 149 10 60 924 - 625 — 226 3120- 81 -985 I 571 - M18 160 -48 $ . IJ22 raanoma snaiosa t « r » s « 100 ViktoriA malom . , • « . . ..) Közlekedési vállalaton. 300 Adria“ ro. tengeri hajós., főévv. t 261- Alföld-fiaméi ^Abtit .... 5®/e 200 Dá­ttfcözék-dolmit.CsákÁcy rasc® SCO Déli vasút 900 É­szakkeleti vasút............................... 900 Erdélyi várcJ ...... 6P/. 200 (Győr-sopron-ebeafrrt? var.tJ) . 200 KftsBA-oderbergi vasút . . . 4°/ 200 Magyar galiczia vasút . , * 6% 100 ny. v. f­izekeBf.-gydr-yrici v./ „ 900 Osztrák állam­vasút . . . . „ 200 Péce barcai vitéut ...... 200 Tiszat-vidéki vasút.........................„ 600 OR3tr. vdíf P­ftgSzhajózási társaság „ 200 P^lsti kosár­ vaspálya. „ „­élyezet jegy­et­ . . • fej TádtorétapíSaztáralL 50 BttaapM* HI. kerületi » . . * e 300 Országos központi .«*„*.* 1000 baiat­ela* » . . . . p f . 200 SJgyesült Budapest fővár­??! f * . 100 ^aa^yar ált. takarékpénzt. részvényt !) Különféle vállalatik. 106 41**nt.................................................. gO AUalánoR 'Naggr/Q kölcsönad tárcas, 150 JPTaaklin^-társulat 400 Ganz és társa vasé.­ás gépgyár * 200 Gsehwindt-fél szeszgyár . »­­ 200 Gyapjúm. és biz. L magyar a « • aa„ 810- Ka***k»#d. épülete. •••st« 591 ^ Künyvny. „Athenaeuza” . . « * , I 500 ft 'Pesti Sőfi Bénb. és téglagy« (Draachei « 4 751­ gg Pesti épiS5-i,k­efcarg Simamurány-salfé-tarj. vaam. rvía utolsó ár­u­ folyta*£ 1 pona áru ISS 1178-1190-108 «8 -412 -200 100 400 -- — __ -200 172 75373 20 800 17» 75174 60200 144 —145 —300 157 f10168 -200 174 60175 —160 147 —147 50 íte —169 -169 -169 50 316 —316 60, &48 50*49 25 660 —565 -575 —577 — í 85 -49Í -70 — 499 -Í9U0— 437 — 71 — 481 - 6260— 440 •­­— 93 Í00 187 —188 — SOG 300 300 100 95 50 83 -96 — m --1005 1010-475 —480 — 300 1000 SS2 —US — —200 05n —7000—300 SÖC 200 178 60174 — 119 25119 75 200 íMufic-töcsfeal­kot!Sex»b» s , Sehlíck-fé­le va*ö. és iá»gyár , . M ., r. * a. U». «erfőzde clne magyar « . n » , J 8fertőal Uz/.al­ ..... . * , l déhkút» kőbánya Spediuxc és cacallinztgyár . „ t t szálloda-részvénytársaság , « * Tégla és mészégető újlaki t .Gőztéglagyár, kőbányai cselv. célk* ZÁLOGLEVELEK. földhitszint, papirérták 54/»‘% * ' » ^/s e * AVs*/6' ^ Arany v. esülyt '1% j«$*a)ogbaoh* . &lkPI­, 9 P * . • G' le, Eisbirth­ok. erse. felőhitelisa*. 6'/^/'o Oszt.-magys.v bank o. á. * . 5°/c ® n « • n - * a*•',% „ » » . * . ? » * •­­°/$ magy. kereske á. bank . S » - e * SVA) s a k » 5°/o Albina tat. és hitelint. . » . ELSŐBBSÉGEI. Alföld-fiumei t. (nagyv.-esz. v. Alföld-fiumei v. 1873. kib. . . .*­»/, Betta-ízék-Dombovár-Rákányi v. Dnnsgőzhaj­­tár#. ...” Ésaakkelatí ■»asut . „ * * , i'a­ranybai L). •»» * , ® * « • &*&:syvö8utc-Eiai vaaut . . „ « » » 1» -G!» kb. * . k. ny. v. f Soéketíf.-győr-gTAeS N* n n­y. 1874. kiboc? . . „ ■». ei. tölöa. beruh. cedU r.r. •g ^/o f/o «% G&vJasO hi­­rolyií.csá I pénz ina« 133 -34 — 100 SOI —303 -aoc— 200 798 ~800 ~1­563 -300 -300 52 —54 _• stop 140 —242 — SCO 83 — 810 -350 —351 -WIO 169 —184 — 100 100 101 85107 -100 50101 -94 25 96 75 1*2 501£9 -101 r lül 50 98 25 98 75 100 —101 ~ 102 -102 2^. 100 15100 35 98 -54 30 191 75102 — 101 50102 ~ 99 — 39 10 100 —101 ~ bank kassai 99 50100 25 lit. 99 — --97 40 18 20 8% *% — --— 95 75 9« 25 *°/o 3</3 ■Ä 118 50119 — 184 75125 25 97 75 98 25 Wf 98 75 97 25 W'u 88 50 99 — 98 5099 -6 115 50116 — 1* erdályi vasút « . » « * 6»6 Győr-sopr.-ebenf. v»kité • t * 6% Saaaa-oderbergi ve».. . . ezüst 5e/P K.-ötterb. V«. (ep.-tam. v* m. r.) „ 6% „ (owetr. v.) 3879. k. „ 5% „ 9 (sn.-Vo81870. k. arany 0**tr. állasa) vasul .... 5®/s Tiszavidéki vasut ..... &19 Budapesti láncahíd .... 5^ Kőor,és én téglagy. kötetervény 6«/0 Lloyd- és M.»n.i©'épület . . 6% MAGÁN-SORSJEGYEK, Osztrák ültetiintézet Budavirod­ »orsjegy ....... Sz­eglevieß r, ...... M. qs. k. pre*. vörös-keress! eorsj. Osztrák vörösi kereszt egylet • . sorsjegy PÉNZNEMEK, ma. kir. arany (vert) . . . • . . Qs. kir. arany (kör) Osztrák-magyar 8 frtos arany e * 10 frankos arany ....... Török aranylira . ...... Osztrák és magyar ezüst • • . . Német »írod, bankj. vagy ezekkel egyénért, bankj. (100 márkáért.­ .) Váltófe ítrforj'«m­a hitre Námetbankp. 100 ssém. bir. márkáért Amsterdam ICC hollandi frtéri Brüssel 100 frankért . « Pária 10­­ frankért . . Harseilla 100 frankért. . . Svájcai pénzpiacaik 1ö0 frankért fin­rich ..... 100 frankért London 10 font sterlingért , Szentpétervár 100 rubelért , Milano 100 lire nuovo itaL. , Utolsó ár­­olyam pénz áru 97 60 98 25 — — — —i 100 —íoa -1 97 50 98 50 101 —101 M, — — 102 50lí3 — 103 60 97 — 87 W 174 -175 -j 43 75 42 75 39 5ü 20 5G S 50 * 80 12 603 38 -38 5C 6 69-l> 71-6 61-6 63 -9 60-8 62- j S 60—S SS— 89 20 59 85 59 20 | 69 40 100 1(J100 30 48 —48 30 43 10 48 £0 48 0548 15 48 05 48 15 121 35ISI 65 — *" I A budapesti gabnatőzsde avatatos árjegyzései március 28-án. T e 9 n á x y Tiszavidéki • • . i « * 9 C ■ Partvidéké­rt «40 iFehérmegyei ... Bánsági .... Uáak­yár éBpajck^lefcf , Ár 100 kilóg?. ?S 79 W7? 75 IS S3 18 7« 9.65—9.70 9.75- a80 9.56—9.60 9.70- 9.75 9.55—9.60 9.70— 9.75 9.2»$—9.30 9­35-9.40 Ia a*» 83 81 2b-81 6O 31 »0a mMl AT Ipft baktol« 9.85-9.90 180-9.85 9.180—9.85 945—also T 6 ? m 6 M f kx ISO USofit, . ..... Arj?a takarmány ,­s égetni val* , , serfőzdéi , , M ..... . i'«a*ert bÁnsági , » másnemű • Hepee-káposzta . b bánsági , 7ZHl*n . . « « . aj 76-78 8.05 8.35 8&—8S 7.­­7.85* S3—0a 7.75 8.60 84-88 8.76 10.250 «—tó 1.95 7.25 6^5 6.60 n 8*50 6.55 6.25 6.35 — —y— 5 d­.­.ai — i— 6.90 7.3» ti

Next