Budapesti Hírlap, 1884. május (4. évfolyam, 120-150. szám)

1884-05-05 / 124. szám

124. szám. IV. évfolyam. Budapest, 1884. Hétfő, május 5. Előfizetési árak : Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr. egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kalap­ utcza 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Aktivisták és passzivisták. Minden nép saját természete szerint csi­nál politikát. A vérmérsékletnek szerepe a­­közéletben ugyanakkora, mint a magánkörben, befolyásolja a gondolkozást, de még inkább az elhatározást. Az oláhok passzivitását mi magyarok alig vagyunk képesek megérteni, mert mi ak­kor is tüntetve opponáltunk s akciókat csi­náltunk, mikor nem volt szabad s kényszeritve valánk a passzív ellenállásra. A mi hazai oláhjaink lehetnek kormánypárt, lehetnek el­lenzék, csatlakozhatnak valamely létező ma­gyar párthoz, vagy, ha tetszik, mint a szászok, és horvátok alakíthatnak külön nemzetiségi pártot, senki őket ebben nem gátolhatja; saj­tójuk szabad, egyházi, községi autonómiájuk van, két vármegye — Fogaras és Naszód — kezeik közt van s oláhul adminisztráltatik, számos más megyében befolyásosak és sok választókerületben többségben vannak; a tör­vények jogegyenlőséget állapítanak meg az ál­lam minden polgára között s a magyarnak nincs több politikai joga, mint az oláh vá­lasztónak; semmi akadálya nincs hát annak, hogy közéletünkben részt vegyenek s alkot­mányos küzdelmet folytassanak azért, mit el­érni törekesznek ; legyen bár e cél magában véve utópisztikus és hazafiatlan, vagy hazafias és célszerű, a mód politikát csinálni a ma­­­­gyar oláhoknak az alkotmányban megadatott. És ők mégis azt mondják: nem kell, ma­radnak otthon és kijelentik, hogy nem válasz­tanak. Ha e passzivitás által megakaszthat­nák a magyar állam alkotmányos működését, ha az oláhok sztrájkjának az a következménye lenne, hogy mi nem tudnánk meglenni nélkü­lük, a parlament csonka maradna, mint a cse­hek nélkül a reichsrat, vagy határozatképte­lenné válnék, mint hogyha a németek a prágai tartománygyűlésből kilépnek, úgy még volna értelme a passzivitásnak, vagy hogy ha az oláhok kimaradásából európai bonyodalom szár­mazhatnék, avagy az unió Erdélylyel megin­­gattatnék — de mindebből semmi sincs. Va­lamennyi erdélyi kerület képviselve van az országgyűlésen, dacára a passzivista határoza­toknak s az oláh választók szépen leszavaznak a kormány leküldött jelöltjeire, pénzért és a szolgabiró úr rendeletére. A passzivitás tehát politikailag teljesen hatástalan. És mégis ragaszkodnak hozzá. Mi lehet ennek az oka? Oka leginkább a tempe­ramentum. Az oláh nép politikailag közömbös és tétlen, de e tétlenségben van bizonyos szívósság. Elzárja magát a külvilág befolyásá­tól és marad oláh, nem jön fel Budapestre, de otthon terjed, nem akar képviselő lenni, de falusi jegyző szívesen, így a passzivitás bi­zonyos értelemben az oláhságot konzerválja, migyen az aktivitás, attól tartanak, hogy de­­komponálná. Nekünk magyaroknak a kérdés másod­rendű fontosságú, mert az aktivitástól sem ijedünk meg, mint a megyei választások mu­tatják, melyekben az oláhok egész erővel részt vesznek, hogy hivatalokhoz jussanak. De a passzivitás nekünk kényelmesebb, az erdélyi magyar urak legalább jobb szeretik. Mi nem. Mert mi azt kívánjuk, hogy a két nemzet értse meg egymást s a magyar alkotmányt a hon minden fia tisztelje és szeresse. S noha a történetet meg nem történtté tenni s az uniót Erdélylyel felbontani nem lehet s békés után nem fog sikerülni senkinek, háborút pedig a passzivisták nem kezdhetnek, mégis az akti­vistáknak fogjuk pártját, mert ezek törvényes alapon állnak s jobb hazafiak. Ezért üdvözöltük a budapesti értekezlet határozatát, annak kormánypártiságától egészen eltekintve. Hiszen különben is az oláh kerü­letek kivétel nélkül kormánypártiak. Egy sincs közülök ellenzéki Erdélyben s Magyarországon Aradról kettő és azzal vége. Az országgyűlési pártok számarányain te­hát aktivitás vagy passzivitás semmit sem vál­toztat. Ám az erdélyi oláhság, úgy látszik túl­nyomó részben passzivista akar maradni, a ma­gyarországi különben sem az. Az erdélyiek Szebenben tartanak legkö­zelebb „országos“ értekezletet, mint ezt min­den új választás előtt tenni szokták. Ez hatá­roz a románság magatartása felett. Eddig mindig a passzivitást fogadtak, ezúttal Román Miron és Vancsa érsekek kísérletet fognak tenni az aktivitás mellett, mivel ezt kívánja tőlük a kormány, de előreláthatólag meg fog­nak bukni. Ami miatt azonban semmi bajuk nem lesz. A választások a szebeni konferenciára most folynak. Gyulafej­ér­vár­ott összejött Alsó- Fejér megye románsága s nagy többséggel a passzivisták győztek. Axente Severu volt a vezérük. Ez kimondotta, hogy legyen Erdély, a „BUDAPESTI HÍRLAP11 tárcája. Szambuitól Párisig. II. — Saját külön tudósitónktól. — Bukarest, április 27.*) A trónörököspár utazása hivatalos részének reám nézve immár vége szakadt a tegnap esti „nemzeti bállal“. Ő fenségeik éjjel tizenegy óra tájban elutaztak Belgrádba, hova őket el nem ki­sértem, mert a szerb fővárosból érkezett távirat szerint, az ottani programmszerű ünnepélyességek legérdekesebb mozzanata, a topsideri népünnep a szakadatlanul záporként omló eső miatt nem fog megtartatni, s az ünnepélyességek csak a fogadta­tásra, az udvari ebédre és az elbucsuzásra fognak szorítkozni, ezekről pedig önöket a táviró értesí­tendő A bukaresti időzés még kőanyagot szolgál­tat e levelemhez. A magas vendégek látogatásának fénypontját a „nemzeti bál“ képezte, mielőtt azon­ban belépnénk a „nemzeti színház“ fényesen kivi­lágított termeibe, tegyünk egy rövid látogatást Ring K. francia követnél, kitől érdekes dolgokat fogunk hallani.* Konstantinápolyi tapasztalataimból megtanul­tam, hogy osztrák-magyar diplomatákkal nem jó érintkezni külföldön, s igy M­a­y­r br. bukaresti követünknél csupán névjegyem hátrahagyásával tettem eleget az udvariasságnak, ellenben a fran­c) Elkésve érkezett. Szerk.­cia köztársaság követét Ring bárót fölkértem a szükséges jegyek és passe partoutk megszerzésére, amit ő a leglekötelezőbb szívességgel teljesített. De bármily hálával tartoztam is neki ezért, még sok­kal háladatosabb vagyok ama érdekes és jellemző dolgok miatt, melyeket Abdul Hamid szultánról beszélt, s melyek azt bizonyítják, hogy a jelenleg uralkodó padisah lelkét már régóta gyötrik ama sötét gondolatok, melyek ideges gya­nakvásában és komor bizalmatlanságában találják kifejezésüket. Nagybátyja Abdul Azisz a tűztől félt, és elővigyázatból mindenütt vasajtókat alkalmaztatott, még lakosztályának szobáiban is. Bátyja Murádnak idioszinkráziája volt a macskák ellen. Palotáiban egyetlen macskát se tűrtek meg, és bárhova ment, környezetének gondja volt reá a macskákat idejekorán agyonveretni. Abdul Hamid összeesküvésektől és meg­gyilkoltatástól fél, és kénytelenek vagyunk beval­lani, hogy dinasztiájának történelme után ítélni szabad, e rögeszme talán több alappal bír közvet­len elődeinek rögeszméinél. Ring báró, ki életének nagy részét keleten Tuniszban, Egyiptomban és Törökországban töltötte személyesen igen jól ismeri a szultánt, kitűnő dip­lomáciai tulajdonságain kívül nagyon figyelemre méltó zenészeti tehetséggel is bír, igen szépen zongorázik és zongorajátéka nem csekély mérték­ben járult ahhoz, hogy megnyerje számára A­b­­d­u­l Hamid rokonszenvét, ki e hangszeren maga is igen ügyesen és nagy előszeretettel játszik. Mint Ring báró mondja, a szultán néhány év előtt még nem zárkózott el annyira a külvilág­tól, mint most. Gyanakvása és bizalmatlansága nem volt oly nagy fokú, milyenné azóta lett, és Ring báró, ha egyszer-másszor Therapiából Konstantiná­polyira ment gyalog a hegyeken keresztül, több ízben találkozott a minden kiséret nélkül, egyedül sétálgató szultánnal. De akkoriban is gyötörték néha sötét gon­dolatok s e részben a francia követ egy érdekes esetet beszélt el saját tapasztalataiból. * Egy este a szultánnal négy kézre zongorá­zott és Abdul Hamid zongorázás közben el­beszélte neki, hogy volt egy öcscse, még­pedig, ami a szeráljban nagy ritkaság, anyjáról is édes testvére,­­ aki szintén szenvedélyesen szerette a zenét és nagyon fiatal korában halt meg, tüdő­vészben, melyet a „sok fuvolázás következtében kapott.“ Legalább így hangzott a szomorú eset hivatalos magyarázata. — Az Ozmán dinasztia tagjai nem szoktak sokáig élni, folytatá a szultán. Ring báró látván, hogy a társalgás kelle­metlen fordulatot kezd venni, néhányat felemlített ama szultánok közül, kik igen magas életkort ér­tek el. — Igen, viszonzó Abdul Hamid, de ezek megannyi kivételek és ön tudja, hogy elődeim és általában a császári család tagjai közül sokan múltak ki erőszakos halállal. A párbeszéd mind kényesebb természetűvé vált, Ring báró belátta, hogy minden áron véget kell szakítani e fájdalmas théma vitatásának. — Utóvégre is, Sire, mondá, egészen közöm­bös dolog akár sokáig éljen, akár ifjan haljon meg valaki, a fődolog az, hogy nemesen és férfiasan Mai fiamnak 8 oldalt tartalmaz.

Next