Budapesti Hírlap, 1884. szeptember (4. évfolyam, 242-270. szám)

1884-09-03 / 244. szám

1884. szeptember 3. BUDAPESTI HÍRLAP. (244. n.) Milán s a kelenföldi baleset. — Saját tudósítónktól. — Az önkéntelen vendég. A szerb király tegnap éjjel nem utazhatott el Bécsbe. Az egész éjt a pályaház perronján töltötte. Milán királyt már tegnap délután baleset érte, a mennyiben a Zimonyból jövő rendes személyvonattal csakis Szabadkáig jöhetett, mert útközben annak a kupénak a tengelye, hol a 7 éves Sándor trón­örökös aludt, megpattant. A szabadkai vasúti főnök­ség külön vonatot rendezett be a szerb király és kísérete számára. A király különvonata e miatt 38 perc késéssel vagyis 10 óra 48 perckor érkezett a fővárosba. A szerb király útközben sürgönyzött a budapesti vasúti igazgatósághoz, hogy a maga és kí­sérete részére Bécsig különvonatot rendezzenek be. Tudta, hogy a Bécsbe induló rendes személyvonatot ha Budapesten beéri is, nem lesz annyi ideje, hogy podgyászait átszállíthassa. A Bécsbe induló sze­mélyvonat a rendes időben 10 óra 36 perckor el­indult. Reggeli lapunkban megírtuk, hogy a szerb ki­rály különvonata éjjel 1 órakor még a pályaház per­ronján állott. Az a sürgöny, a­melyet a szerb király kupéjába bevittek, és melyről említést tettünk, nem volt más, mint a kelenföldi vasúti főnökség jelen­tése arról a szerencsétlenségről, mely a rendes sze­mélyvonatot a 2. sz. váltó előtt érte. A király nyu­godtan adta vissza a sürgönyt Langer fel­ügyelőnek, aki biztosította a fejedelmet, hogy nem sokára el lesz hárítva az akadály s akkor a vonat tovább mehet. A vasúti igazgatóság kérdést intézett a baj oka iránt a kelenföldi főnökhöz, honnan nem sokára az a válasz jött, hogy a vonat kisiklott. A vasúti igazgatóság rögtön két segélygőzöst és azokon 150 munkást küldött a veszély helyére. T­h­a­i­s­z főkapitány rendeletet adott ki, hogy azonnal egy szakasz lovasrendőr siessen a helyszínére, hol a bal­eset történt s ott az utat állják el és idegent ne bo­csássanak a vonat közelébe. O­s­g­y­á­n lovasrendőr­­felügyelő vezénylete alatt pár perc múlva már útban volt a kis csapat, sebesen vágtatva a lánchídon át. T­h­a­­­s­z főkapitány is később bérkocsiba ült és kihajtatott Kelenföldre. Milán király megtudva az esetet, arra kérte a vasúti tisztviselőket, hogy legalább ma délig Bécsbe érkezhessék. A fejedelem az egész éjen át remélte, hogy tovább indulhat s ezért a pályaudvart nem hagyta el. Rövid időközökre bement a kocsikba, me­lyekben a királyné és a trónörökös nyugodtak, de álomra nem dőlt s cigarette-re gyújtva sétált alá s fel a pályaudvaron, mely tele volt hordárokkal, lám­­pagyujtogatókkal és rendőrökkel. Éjfél utáni há­rom órakor újból valamennyi villamos lámpát fel­gyújtották a pályaudvaron (mert éjfél után csak ke­vés lámpa ég rendesen) s ekkor Milán király M­e­r­k 1 állomásfőnök, S­p­e­i­d 1 m. államv. mérnök, T­o­m­o­r­a a villamos világítás vezetője és főszárnysegéde kí­séretében megtekintette a központi személypályaud­var helyiségeit, megszemlélte a várótermeket, buffe-t, előcsarnokot s különösen az előcsarnok nyerte meg tetszését. Majd innen a fedett csarnokon, az udvari pavilion melletti kerten s a pályaház előtti téren ke­resztül haladva a villamos gépházba ment a király, a­hol Tomola a villamos világítás berendezésére, Speidl mérnök, mint a személypályaudvar építésve­zető mérnöke, a pályaház építésére , Merkl állo­másfőnök pedig a forgalmi viszonyokra vonatkozó­lag szolgáltak felvilágosításokkal ő felségének, ki szeretetreméltó nyájassággal beszélgetett a tisztvi­selőkkel s „merénylet“ miatt a legcsekélyebb aggo­dalmat sem árult el. Miután a király ismételten ki­fejezte óhaját, hogy délre Bécsbe akar érkezni s a tisztviselőktől kérdezősködött, hogy miképen volna ez lehetséges, Langer magyar államvasuti főfelügyelő még az éj folyamán bérkocsin az osztrák-magyar ál­­lamvasuttársaság pályaházába hajtatott, hogy a ki­rály számára külön vonatot rendeljen. Dr. U­­­­­m­a­n­n Pál szerb alkonzul a király oldala mellett maradt, mely alkalommal a király a fogadtatására kivezényelt rendőrök számára 1000 frankot adott át az alkonzulnak. A királyi család kénytelen volt az egész évét a központi személypályaudvarban tölteni. A királyné kupéjában maradt. Reggel a szerb király az „Angol királynédba hajtatott, hol megreggelizett. Ezalatt a király vonalját Kőbányán keresztül a kapcsoló „ki­rályvágány“ segítségével átvitték az osztrák-magyar államvasút vonalára, honnan a vonat az osztr­ állam­­vasút indulóházába vitte a királynét, fiát és a kísé­retet, hol nemsokára bérkocsiján a király is meg­jelent.­ Az osztrák-magyar államvasút pályaházában Hyeronimi vezérigazgató, L­e­i­t­n­e­r felügyelő és Littmann állomási főnök fogadták a szerb királyi családot, melylyel az utat idáig Thaisz főkapitány és dr. U­t­t­m­a­n szerb konzul is megtet­ték. A király szívélyesen társalgott a reá várakozó urakkal, majd a trónörökössel s a kisérő urakkal a királyi pavillonba ment, hol a vasúti restaurateur reggelit szolgált föl. A királyné kíséretével a kocsi­ban reggelizett. Pár perccel 8l/2 óra előtt, miután jelentették, hogy a vonat indulásra készen áll, a ki­­rály Thaisz Eleknek és dr. Ullmannak köszöne­tét jelentvén ki, hogy egész éjszakájukat az ő kedvé­ért feláldozták, felült a vonatra, melyet ez alatt a reggeli 8­/2 órakor induló rendes bécsi gyorsvonat­hoz csatoltak. A vonat pont fél 9-kor kirobogott a pályaudvarból.* A kelenföldi baleset, Thaisz főkapitány a helyszínéről visszaér­kezve, jelentést tett az esetről Milán királynak. E szerint szó sem lehet arról, hogy a vonat kisiklása merénylet követ­keztében történt volna. A vizsgálatból kiderült, hogy ott, ahol a kisiklás történt, kanyaruló van az öt öl magas töltésen. Egyik vasúti talpfa megkorhadt, meglazult, és a vonat terhe alatt szétmállott. A mozdony és a tender minden baj nélkül haladt át a sínen, az ez után következő egyik szenes kocsi terhe alatt azonban már megtör­tént a baj, mert ekkor érezték az utasok és a moz­donyvezető a rázkódást. Ekkor történhetett, hogy a megroppant talpfa sráfjai meglazultak, minek foly­tán a sínek most már szabadon hevertek. A dupla postakocsi közül az egyik baj nélkül ment át, azonban a második kocsi erősen jobbra fe­szítette a síneket, így azután a postakocsi után kap­csolt személykocsi kerekei laza földet értek, minek következtében a hátulsó kocsik által a kupé a pos­takocsira feltolatván, torlódás támadt. Szerencse, hogy a mozdonyvezető hamarosan megállította a vonatot, különben a szerencsétlenségnek kiszámít­­hatlan következményei lettek volna. A kisiklás egész hosszában a hevedercsavarok s szegek elszakgattat­­tak, de annak megtörténte után is tisztán lehetett konstatálni, hogy a baleset előtt minden szeg, kap­csoló szer s maguk a sínek is helyükön állottak. A pályán egész napon át egy lelket se láttak. A sinek vályúi porosak és piszkosaknak találtattak, tehát minden kétséget kizár az a feltevés, hogy a szeren­csétlenség merénylet műve. De nem is lehet, mert — mint biztos forrásból tudjuk — nem vasúti, hanem állítólag bombamerényle­tet terveztek a szerb király ellen. A sínek a kisiklás folytán most kissé eltor­zulva s összeroncsolódva feküsznek a talpfákon. A vonaton lévő utasok semmi sérülést nem szenvedtek­ egy kis ü­tődést vagy horzsolást leszámítva. A telje­sen felfordult kocsiból azonban az utasokat csak létra segítségével lehetett kiszállítani. * A baleset okának kinyomozására a m. kir. államvasutak igazgatósága a legszigorúbb vizsgálatot rendelte el. Mindjárt a reggeli órákban az igazgató­ság kebeléből több magas rangú tisztviselő, úgy szin­tén a közlekedésügyi minisztériumból is többen Ke­lenföldre mentek, hogy úgy a kisiklás mérvéről meg­győződést szerezzenek, mint az okot is, mely ezt elő­idézte, kifürkés­szék. T­o­l­n­a­y Lajos vezérigazgató, ki jelenleg Nagyváradon időzik, sürgönyileg kért haladéktalan tudósítást az egész balesetről. Miután azonban a vizsgálattal megbízott kiküldöttek mind­eddig nem tértek Kelenföldről vissza, a vezérigazga­tót még nem értesíthették. I­rály ez alkalommal is kitüntette Fröhlich urat hosz­­szabb megszólítással, azután a gyakorlat színhelyére lovagolt. József főherceg, ki a tegnap reggel Aradra érkezett G­r­a­e­f lovassági tábornok adlátu­­sával már fél 7 órakor indult el Aradról és a Rét­háton (Wiesenheid) át vezető rövidebb utat válasz­totta, majd egy órával érkezett korábban a pusztára, mint ő felsége­s ennek megérkeztéig a fővezérletnek ide vezényelt tisztjeivel, valamint Fröhlich úrral ba­rátságosan beszélgetett, többek között a fiatal K­o­­b­u­r­g herceg szerencsétlen esetéről, kinek állapota felöl ő felsége is táviratilag kérdezősködött. Mázlak főhadiszállás, szept. 2. (Futárral Vin­­gáig.) A két ellenséges hadtest műveletei ma az összes rendelkezésre álló csapatokkal megkezdettek. A déli hadtest vardasi Lichtenberg altá­bornagy parancsnoksága alatt megkezdi az előnyo­mulást a Marosvölgy felé. Az előrehatolás a déli hadtest jobb szárnya által rendkívüli erélylyel tör­tént, úgy, hogy a déli hadtest balszárnyán álló lo­vasság már i. e. 9 órakor megjelent Réthát és Füs­kút között és keleti irányban Al­os felé igyekezett hatolni. Itt azonnal készen várta a Schönberg altábornagy parancsnoksága alatt álló északi hadtest jobbszárnyának lovassága. A déli hadtest előre­törő lovassága az ágyuk támogatása mellett át­karolni igyekezett az Alios felől nyugati irány­ban előrerohanó lovasságot, ami azonban nem sike­rült, mert az itt fejlődő lovasság Alios felett északi irányban kiterjesztve arcvonalát, egy hatalmas ro­ham segélyével egynegyed 10 óra után visszaszorí­totta ellenfelét. A déli hadtest lovassága erre lassan visszavonult, követve az északi hadtest lovassága ál­tal, melynek ágyúi folyton tüzeltek, a tovavonuló ellenséges lovasságra. A harc e szárnyon ekként be volt vezetve; az északi hadtest lovasdandárának pa­rancsnoka, Varga vezérőrnagy csak a Féregyháza fölötti csőszházig nyomta az ellenfél lovasságát, mert az északi hadtest balszárnya, melyen a gyalogság tört előre, lassabban fejlődhetett csatasorba Máslak és Königshof között. Így telt el körülbelül fél óra, midőn Máslak felől, a­hová az északi hadtest balszárnya nyúlt le, ágyuszó hallatszott, jelezve a gyalogság előnyomulását. Varga vezérőrnagy ekkor elhatá­rozta, hogy teljes erejével a déli hadtestnek bal­szárnyára veti magát s a lovasság az ágyutűz fe­dezete alatt Al­ostól nyugati irányban megindult. Míg itt a lovasság tört egymásra, azalatt délen Máslak, Fibis és Remete környékén rendkívül érde­kes kép fejlődött ki. A déli hadtest visszavonta lo­vasságát a balszárnyon és a jobbszárnyon álló gyalog­sággal és tüzérséggel Fibist elfoglalván, Máslakba nyomult be, az előrehatolás azonban kissé gyorsan tör­tént, mert Máslakot csakhamar megtisztította ellen­felétől az északi hadtest balszárnya, mely tömör so­rokban és folytonos ágyutűz támogatása mellett könnyen behatolt a faluba és az ellenfél gyalogságát Fibisbe szorította. Ekkor már mindkét félen meg­indult hosszú körvonalban a gyalogság zöme. A raj­­vonal egyes tüzét felváltotta a századok tüze. Itt az ágyú tüzét rögtön viszonozta az ellenoldalon egy ágyúlövés. Ekkor délelőtt­­/411 óra volt. Az északi hadtest azon osztaga, melynek sikerült Maslakot el­foglalni és Fibist lövöldözni, ott csak alig fél óráig tarthatta magát. A déli hadtest lovassága Füskut felől rohamot intézett az északi hadtest jobbszár­nyára, mely kénytelen volt visszavonulni. Másrészt a déli hadtest jobbszárnya kiterjesztő gyalogságának hatályos tűzvonalát Fibisen át félkörben egész Re­metéig, minek következtében az északi hadtest éle Máslakban két oldalról volt kénytelen ma­gát védeni nyugatról és délről, észak felől pe­dig az összeköttetést, minthogy az ellenfél lo­vassága a vele szemben álló csapatokat hatal­masan fenyegette, nem volt képes f­entartani. A kép, mely itt fejlődött, rendkívül megkapó és festői volt. Óriási félkörben a délen elvonuló szőlők alól a sűrű tömegben előnyomuló, majd előrefutó, majd lefekvő rajvonalak tüze egy pillanatra sem szűnt meg, felet­tük a magaslaton ágyúik fedezték az előhatolást, szemben velük az északi hadtest gyalogsága kezdett megrendülni s az egész csatárláncok vissza kezdtek húzódni. Rövid idő múlva az északi hadtest parancs­noksága, mely Maslakból kivonult és arccal Re­mete felé foglalt állást, fokonkint veszteni kezdte a tért, és midőn a déli hadtest lovassága a balszár­nyon megjelent, az egész északi hadtest fokozatosan volt kénytelen megkezdeni a visszavonulást. Legto­vább tartotta magát a gyalogság Remetével szem­ben, de itt is kénytelen volt feladni pozícióját. 1II­. órakor az északi hadtest az egész vonalon meg­kezdte a visszavonulást, melyet Schönberg b. a hadtest parancsnoka meglepő szabatossággal esz­közölt. Az előre törő déli hadtest sűrű sirokban nyomta vissza ellenségét, mely a visszavonulást ha­talmas ágyutűz által fedezve, észak-keletre Siadna felé távozott. A déli hadtest gyalogsága Máslak északi­­végén megállott és itt táborba szállott. Ő felsége a rendkívüli fárasztó gyakorlat minden részletét figyelemmel kisérte s az egész harcvonalat, annak folytonos fejlődését figyelemmel kisérte, belovagolta. A csapatok műveletei felett tel­jes megelége­dé­s­é­t nyilvánítá. Óriási ne­hézséget gördített a gyalogság elé a 3—4 mértföldnyi út, melyet nagyobbára felszántott földeken kellett megtenni. A meleg rekkenő volt, a­minek következ­tében számos ember kidőlt. A csapatok d. u. 1 óra­kor végezték be a gyakorlatot, és sokan közülök, 3 A király Aradon. A hadgyakorlat: Fröhlich-puszta, Fáskut mellett, szept. 2. (Futárral Aradig) A tegnapi dispozíciók ellenére ő felsége ma már reggeli 6 órakor hagyta el szállását és kocsin Uj-Aradon, Ki­s-Szt.-Miklóson, Keresztesen, Féregyházán és Füskuton át Fröhlich képviselő pusztájára ment. Az út másfél óráig tartott. A ki­

Next