Budapesti Hírlap, 1884. október (4. évfolyam, 271-301. szám)
1884-10-10 / 280. szám
1884. október 10. TUDJanSSTO máf.280. n.) KÖZGAZDASÁG. — A vaskapu szabályozása. A közlekedésügyi miniszter,— hir szerint — a vaskapu szabályozásának terveit illetőleg a technika-tanács véleményében megnyugodott, s most az országgyűlésnek szánt javaslat elkészítésébe fognak és pedig a szabályozásra vonatkozólag két javaslat fog beadatni. Az egyik javaslat műépítkezéseket proponál a szabályozandó folyam, illetőleg a vaskapu illető részein, s ezenkívül egy csatorna vonását a szerb parton, míga másik javaslat a jelenlegi hajóvonal sziklaalapján nyilt hajózási csatornák kirobbantására szorítkozik. Az utóbbi terveket és javaslatokat Lauer őrnagy, az ismert robbantó technikus készítette s az ő költségvetése néhány millióval kevesebbre rug, mint a másik skála ; a műépítési költségek is el fognak esni. — A mi kiállításunk háziipara szakcsoportjának egyik legtekintélyesebb részét a női kézimunkák fogják alkotni, s ehhez is a legnagyobb kontingenst a hazai nőipariskolák és iparrajziskolák szolgáltatják. Első helyen áll ezek közt Baja városa, honnan 33 bejelentés érkezett. A fővárosi nő kiállítók száma 18. A fővárosi felső iparrajziskola nő-növendékei kivétel nélkül mind részt vesznek a kiállításon, részint kézi munkákkal, részint keramikai tárgyakkal. Az 1885. évi budapesti általános kiállítás csoport-bizottsága f. hó 11-én d. e. 10 órakor, a kiállítás területén levő igazgatósági épületben ülést tart. Tárgy: a szabadon álló szekrények területének beosztása. — A nemzeti bank szűkkeblűsége miatt régóta általános a panasz kereskedői körökben. Egyik laptársunknál felszólalnak ez ellen kereskedői körökből, azt állítván, hogy egy cég, melynek hitelképességét 150,000 frtban állapították meg, 10,000 frtos váltót sem képes elhelyezni a banknál. Mint konkrét esetet felemlíti a felszólalás, hogy egy 90,000 frtos váltót a budapesti főintézetnél d. e. visszautasítottak, d. n. pedig „az egyik cenzor odaszent a visszautasított váltó benyújtójához, hogy kész az ő váltóit privatim leszámítolni.“ A bajok fő okát a felszólalás abban találja, hogy a kereskedelmi kamara jelölvén ki a cenzorokat, ezek évek óta ugyanazok és oly egyének szoktak lenni, akik csak az ő pártfogoltjaiknak mérik a bankhitelt. A pozsonyi vészhírek következtében Beszterce Naszód megyében a kormány közegei szigorú vizsgálatot tartottak s az állatok megyeszerte egészségeseknek találtattak. A vizsgálat rendén kiderült az is, hogy Csallner Dániel marhakereskedő Bukovinában vette s onnan Besztercén át, minden hosszasabb megállás nélkül, egyenesen Pozsonyba hajtotta a gyanúsnak tetsző falkát. A keleti marhavész Romániában újabban kitört : Darabani, Oroftiana és Pomárla (Popeni puszta) községekben, mind a dorohoi kerületben ; megszűnt Stubeni községben (dorohoi kér.); részes helyek jelenleg : Saveni, Hudestimare (Alba puszta), Darabani, Oroftiana és Pomárla (Popeni puszta) a dorohoi kerületben, Salageni (falcini kér.). Európa többi államai — Orosz- és Törökország kivételével — a marhavésztől mentesek. — Két szép szőlőküldemény érkezett a köztelki gyümölcskiállitásra. Az egyik Andrássy Gyula gróf szőllőskei szőlőtelepéről való, összesen 35 faj s némelyik fürt 2—3 kilót nyom és van diónagyságu szőlő is. A második küldemény Bethenfalvi István miskolci szőlőtepéről való. Van 22 faj e küldeményben s köztük rendkívül nagy fürtök. — Kivételes díjszabások. F. hó 10-én a román német forgalomban teljes kocsirakományokban elszállított gazdasági gépek, vas- és vasáruk számára kivételes díjszabások lépnek hatályba, mint az osztrákmagyar államvasuttársaság közli. -f- Filloxera itt is, ott is. Biharmegye székelyhídi járásába kebelezett Jankafalva és Szilágymegye tasnádi járásába kebelezett Nagy- Pacal községben filloxera konstatáltatott s a földmivelési miniszter a nevezett községek összes szőlőterületeit, valamint az olyan kerteket, melyekben esetleg egyes szőlőtök állanak, zár alá helyezte. — Új vámkirendeltség. A krasznai szorosban a bodzai m. k. mellékámhivatalnak II. oszt. mellékvámhivatali hatáskörrel felruházott kirendeltsége állíttatott fel s e kirendeltség teendőinek ellátásával az ott felállitot pénzügyőri szakasz bizatott meg. — A budapesti gabnatőzsdéről. Ma is mérsékelt volt a kínálat búzában, a vételkedv javult s 20 ezer mmázsa kelt el jól tartott árakon. Egyéb gabnanemekben csekély volt a forgalom, árak nem változtak. Következő kötések történtek : Búza, tiszavidéki: 100 mm. 79 k. 8 frt 20 kr, 100 mm. 79 3 k. 8 frt 271/, kr, 100 mm. 79 k. 8 frt 271, kr, 100 mm. 79 k. 8 frt — kr, 100 mm. 78 k. 8 frt 15 kr, 100 mm. 77 2 k. 8 frt 15 kr, 1000 mm. 78 k. 8 frt 12'/, kr, 100 mm. 78 k 8 fik 05 kr, 100 mm. 78 k. 8 frt 10 kr, 200 mm. 77.4 k. 7 frt 90 kr, 100 mm. 77 k. 7 frt 90 kr, 100 mm. 77 k. 7 frt 80 kr, 600 mm. 78 k. 3 frt 15 kr, 100 mm. 76-5 k. 7 frt 85 kr, 500 mm. 76 k. 7 frt 85 kr, 100 mm. 75-5 k. 7 frt 60 kr, 100 mm. 75-5 k. 7 frt 621,5 kr, 100 mm. 75-5 k. 7 frt 70 kr, 700 mm. 75 k. 7 frt 70 kr. — Pest megyei: 300 mm. 78-5 k. 8 frt 05 kr, 100 mm. 785 k. 7 frt 90 kr, 100 mm. 78 k. 8 frt 05 kr, 400 mm. 775 k. 7 frt 85 kr, 200 mm. 77 k. 7 frt 85 kr, 100 mm. 77 k. 7 frt 85 kr, 100 mm. 77 k. 7 frt 85 kr, 200 mm. 76 8 k. 7 frt 85 kr, 100 mm. 76 k. 7 frt 80 kr, 100 mm. 76 k. 7 frt 70 kr, 100 mm. 76 k. 7 frt 80 kr, 100 mm. 76 k. 7 frt 60 kr, sárga, 100 mm. 758 k. 7 frt 60 kr, 450 mm. 75 k. 7 frt 67'/8 kr, 1100 mm. 75-5 k. 7 frt 95 kr, 200 mm. 77-2 k. 7 frt 85 kr. — Perjámosi: 3800 mm. 76'5 k. 8 frt 20 kr. — Felvidéki: 300 mm. 78-8 k. 8 frt 05 kr, 300 mm. 78-5 k. 7 frt 95 kr, 100 mm. 76 k. 7 frt 80 kr. — Bánáti: 200 mm. 765 k. 7 frt 80 kr, 100 mm. 74-5 k. 7 frt 50 kr. — Bácskai: 100 mm. 795 k. 6 frt 90 kr, 300 mm. 71 k. 7 frt _ kr. — Fehérmegyei: 1000 mm. 755 k. 7 frt 85 kr. — Dunai: 750 mm. 72 k. 7 frt 071/.. _ — Északmagyarországi 200 mm. 78 k. 7 frt 85 kr, 100 mm. 785 k. 7 frt 90 kr, 200 mm. 778 k. 7 frt 90 kr, 100 mm. 753 k. 7 frt 60 kr, 200 mm. 745 k. 7 frt 47% kr Rozs: 400 mm. 6 frt 80’kr, 150 mm. 6 frt 82'/,. kr, 200 mm. 6 frt 90 kr. Árpa: 400 mm. 7 frt 20 kr. Zab : 500 mm. 5 frt 90 kr, 200 mm. 6 forint 07 V, kr. A határidőüzlet iránya kevéssel kedvezőbb, forgalom kevés volt. Hivatalosan felmondatott, e hó 14-én történendő átvételre, 4000 mm. búza és 3000 métermázsa zab. — A délutáni tőzsde üzlettelen volt, jegyeztek : Búza őszre 7 72 — 74, tavaszra 8.33—85, tengeri május—júniusra 5.74—75. — A budapesti terménytőzsdéről, okt. 9. Nyersterményekben ma változás nem volt. — A bécsi árutőzsdéről. Bécs, október 9. Búza készáru 9.75—9.—, őszre 8.15—8.20, okt.— nov. 8.15—8.20, tavaszra 8.55—8.60, máj.— jun. 8.70 876. — Rozs készáru 7—8.—, őszre 7.18—7.23, okt.—nov. 7.18—7.23, tavaszra 7.28—7.33. — Zab készáru 6.55—7.25, őszre 6.60—6.65, tavaszra 6.70— 7.75. — Kukorica készáru 6.90—7.15, okt. —.— —.—, május—jun. 6.20—6.25. — A budapesti értéktőzsdéről, október 9. Bágyadt hangulatban és csekély forgalommal indult meg az előtőzsde. A járadékok szilárdultak, a hitelrészvényeket pedig csökkenő árakon adták el. A déli tőzsdén is gyenge volt a hangulat. — Jegyeztek : Új aranyjáradék 93.121/,—93.17 */-ig kész áru, 93.05—93.07% per ült. — Papirjáradék 88.75—88.771/, ezekért, is esetleg kölcsönpénz fizettet ib. — Osztrák hitelbankrészvények 282 20—281.10 —282.40. — Magyar hitelbankrészvény 281—281.75. — Leszámítoló bankrészvények 84.75. — Osztrákmagyar államvasuti részvények 304.50. — Anglobank 104.25. — Unicbank 87.25. — Lombard 147.50. — Sóskúti kőbánya 67—69. — A helyi értékek felette csendesek maradtak. — D ijbiztositások változatlanok. — Arany és valuták nem változtak. — Húsz frankos arany 9.68. — A zárlat 1 óra 30 perckor kissé szilárdabb , főleg a járadékokra nézve. — Jegyeznek : Új aranyjáradék 93. 9. — 5°/0-kos magyar papirjáradék 88.82/2. — Osztrák hitelrészvények 283.20. — Magyar hitelbakrészvények 282.25. — Leszámítoló bankrészvények 84.75. — Osztrák-magyar államvasuti részvények 304.50. — Felszámolási árfolyamok. Magyar általános hitelbank 282. — Osztrák hitelintézet 283. — A többi változatlan. — Előfordult kötések. Magyar kir. 4%-os aranyjáradék 93.27/2—93.071/,. — Magyar kir. 5°/0-6s papirjáradék 88.67%—88.78%. — Szőlődézsmaváltsági kötvények 98.75. — Magyar ált. hitelbank 282.50—280.50. — Osztrák hitelintézet 283.20—281. — Pannonia-malom 1085—1080. — Drasche-féle kőszénbánya 170. — Rimamurányi vasmű 116. — Spodium-gyár 69. — A délutáni magánforgalomban osztrák hitelrészvények 282.80-tól 283.80-ig, magyar hitelrészvények 282.75-ön, 4%-os aranyjáradék 93.32‘/2-től 93.30 ig, 5%-os papirjáradék 88.85—88.82%-on köttettek. — Az esti tőzsdén osztrák hitelrészvények 283.40-en, magyar hitelrészvények 282.75-ön, 4%-os magyar aranyjáradék 93.27 ‘/2-en köttetett. — Az esti tőzsde zárlata után osztrák hitelrészvények 283.70-en, 40/8-kos aranyjáradékban 93.30 en köttettek. Szilárd. — A bécsi értéktőzsdéről. Bécs, okt. 9. Az előtőzsde lanyha volt a török dohányrészvények nagy kínálatára. A cukor emelkedése és jobb berlini jegyzésekre a déli tőzsde szilárd volt. — 1 órakor jegyeztek: Osztrák hitelrészvények 282.60. — Magyar hitelrészvény 282.25. — — Anglobank 104. — Unionbank 87.50. — Bankverein 102.60. — Länderbank 101. — Májusi osztrák járadék 80.95. — 4°/?-os magyar aranyjáradék 93.30. 5%-os magyar papirjáradék 88.80. — Osztrák-magyar államvasutr. 304.95. — Lombardi 147.60. — Győri vasutr. 172. — Észak-keleti vasutr. 165. — Kassanderbergi vasút 147.25. — Erdélyi vasút 176. — Zárlat magyar járadékvételekre igen szilárd. — 11, órakor jegyeztek : Osztrák hitelrészvények 283.80. — Magyar hitelrészvények 282.85. — Anglobank 104.50. — Unionbank 87.25. — Bankverein 102.60. — Länderbank 101. — Májusi osztrák járadék 81. — 4%/s-os magyar aranyjáradék 93.37. — 5%-os magyar papirjáradék 88.85. — Osztrákmagyar államvasutr. 304.90. — Alföldi vasutr. 178.25. — Észak-keleti vasutr. 165.25. — Lupkovi vasút 171. — Lloyd-részvények 564.—. — (Távirat.) (Iffi&gystr értékek zárlata.) Magyar földteher cs. kötv. 100.80. — Erdélyi földteherm. kötv. 100 25. — 5*/,e m. földh. int. zálogletél 101.25. — Erdélyi vasut-részvény 176.25. — 1876. m. k. VI ál), el. kötv. 102.75. — Magyar nyer. k. sorsjegy. 114.70. — Szőlődézsma válts. kötv. 98.75. — 6%-os aranyjáradék 122.80. — Tisza és szeg. köles. sorsjegy 115.50. — 4%-os aranyjáradék 93.42. — M. orsz. bank-részvény —... — Magyar vasúti kölcsön 142.70. — Magyar hitelbank-részvény 282.—. — Alföldi vasut-részvény 178.25. Magyar északkeleti vasut-részv. 165.—. — 1869. m. k. v. áll. els. kötv. 96.70. — Tiszai vasut-részvény 249.50. — M. lesz és váltóbank részv. 85.—. — Kassa-Oderberberg vasúti részv. 147.25. — 5%-os papirjáradék 88.85. — Magyar jelzálog hitelbank részvények. —.—. — Adria m. teng. gőzh. részvény —. — Dohányrészvények —.—. — (Osztrák értékek zárlata.) Osztrák hitelrészvény 283.10. — Déli vasutrészvény 147.20. — 4%-os aranyjáradék 103.10. — Londoni váltóár 121.85. — Károly Lajos v. részv. 270.—. — 1864. sorsjegy 171.75. — 4.2%-os ezüstjáradék 82.10. — 1860. sorsjegy 135.—. — Török sorsjegy 20.—. — Angol-osztrák bank-részv. 104 25. — Osztrák államvasut-részvény 305.—. — 20 frankos 9.68—. — 4.2%-os papirjáradék 81.—. — Osztr. hitelsorsjegy 176.25. — Osztrák-magyar bank-részv. 859.—. — Cs. k. arany (vert) 5.76. — Német bankváltók 59.75. — Nemzetközi vagyonkölcs. —.—. Szilárd. — Budapesti sertésvásár. Kőbánya, okt. 9. (A „sertés-kereskedelmi csarnok“ távirati jelentése.) Az árak emelkednek. — Magyar urasági öreg, nehéz —.—.-----, fiatal nehéz 44.-----45.—, közép 45.— —45.50, könnyű 46.----47.—. Szedett nehéz —.------.—, közép 44.-----44 50, könnyű 45.-----46.—. Romániai bakonyi nehéz —.--------.—, átmeneti, közép —.----—.—, bakonyi könnyű —.--------.— átmeneti. Eredeti nehéz —.-------.— átmeneti, közép —.---------.— átmeneti. Szerbiai nehéz 45.-----46.— átmeneti, közép 45.-----46.— átmeneti, könnyű 45.-----47.— átmeneti. Hízó 1 éves élősúlyban % —•--------•— két éves —.—------—, öreg-----.—•—.— — Budapesti marhavásár, okt. 9. A mai marhavásárra 2349 db nagy- és 4554 db apró marhát hajtottak fel. Ebből eladatott: 36 db bika, dbja 75—145 írtig; 1441 db ökör, párja 200—310 írtig; 709 db v. tehén párja 155—300 írtig; 220 db f. tehén, dbja 70—145 írtig; 129 db bivaly, párja 140—278 írtig ; 330 db borjú, dbja 7—16 írtig; 4218 db birka, párja 6.50—15.50 írtig ; ökörhus 52—56 írtig ; tehénhus 47—50 írtig; borjúhús 48—55 írtig ; bivalyhus 44—48 írtig; birkahús 34—37 írtig, mind 100 kilogrammonkint. — Budapesti lóvásár, okt. 9. A ma tartott lóvásárra 328 db lovat hajtottak föl. Ebből eladtak: átiratás mellett 168 dbot, új lólevél mellett 42 dbot, bécsi vágóra 12 dbot. Jobb kocsilovakért 65—175 frtot, gyengébbekért 14—42 frtot fizettek. Bécsi vágóra került lovakért 25—34 frtot fizettek darabonként. — A pozsonyi juhvásárra, — mint mai kelettel Pozsonyból távirják — összesen 4182 db juhot hajtottak fel. A vásár élénk volt. Vevők nagy számmal voltak jelen és 11 órára az összes juhok elkeltek. — Fizettek : Kiviteli juhért páronkint 19 — 24 frtot, silányabb fajta juhért páronkint 12—17 frtot, cikk juhért 18—21.50 frtot páronkint. — Bécsi vágómarhavásár. okt. 9. A készlet borjukban 2565, élő disznókban 1642, vágott disznókban 659, élő juhokban 4415, levágott juhokban 608, bárányokban 140 drb volt. Vágatott összesen 30.500 klarm hús. Borjukban az üzlet a gyönge behozatal dacára vontatott volt, változatlan árakon. Juhokból kevés jött a vásárra, ennek folytán az üzlet szilárd árakon élénkebb volt, fizettek: borjukért 42 írttól 56 írtig 100 klgramonkint, juhok párjáért 11 írttól 24.50-ig. 7 Vízállás, október 9. Das*! Pozsony 2.34 apadt 0.05m.-rsl Komárom 2.08 áradt 0.24n Budapest 182 áradt 0.38 n Mohács 169 áradt 0.17 U) Újvidék 198 változatlan— Pancsova 0.93 áradt 0.48n Orsova 1.30 áradt 0.01 fl&3£ I M.Sziget 0.68 apadt 0.03 fi V.Námény 1.26— — Tokaj 1.03 áradt 0.17 KSzolnok 0.46 áradt 0.08 j Szeged 0.83 apadt 0.07 fl Bodrog, Sárospatak— — — Iharosi Arad 0. a. 0.78 változatlan— Szamos: Szatmár— — — Kőrös: B.Gyula 0.02— — Gyoma 0.74— — Szarvas 0.36— — Régi Temesvár 0.04 áradt 0.02 T) Dráva : Barcs 1.12 áradt 0.14 i Eszék 1.75 áradt 0.20 Száva: Sziszek 5.80 áradt 0.95 v Mitrovitza 4.20 áradt 0.92 r