Budapesti Hírlap, 1884. október (4. évfolyam, 271-301. szám)
1884-10-14 / 284. szám
IV. évfolyam. 284. szám. Budapest, 1884. Kedd, október 14. Előfizetési árak : Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 - 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukánl József. Szerkesztőség és kiadóhivatal , IV. kalap-utcza 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. ——------------------ ----------------- ~~......................................................................................................................................* Andrássy gróf a Tiszavölgy élén. (bp.) Egész csendben, mondhatnék : a legszűkebb családi körben tarta meg tegnap a „Tiszavölgyi Társulat“ évi közgyűlését. A sajtó csak a közgazdasági rovatban veszi ad referendum az ott történteket. Mi az igazgatóság újjáalakulását s a társulat élére Andrássy Gyula gróf megválasztatását nemcsak első rangú napi eseménynek, de a közgazdasági politika egy fontos mozzanatának tekintjük. Ezért nem szükség mentegetőznünk, hogy vele lapunk élén foglalkozunk. Tisztelettel elbucsuztatjuk mindenek előtt Lónyay Menyhért grófot az elnöki székből, melyet a társulat legválságosabb epochájában, a kezdet nehézségeivel megküzdve, a szervezés feladatai közt kitartva foglalt el. Nem mosolygott reá e pályán se a szerencse. Itt is arra látszék kiszemelve lenni a gondviseléstől, hogy megjelölje saját példáján az utakat, amelyeken nem tanácsos járni, s az eszközöket, amelyeket nem célszerű használni. Itt is a keserű tanulságok összegyűjtése jutottneki osztályrészül, mint a politikában, — bajokkal kellett vívódnia, melyeket nem idézett fel, a katasztrófák következéseit kellett elviselnie, melyeket nem okozott. De ha az óriási munka, mely a Tiszavölgy vízműtani rendezésével jár, s az érte hozott nagy áldozatok nem állanak is arányban a Széchenyi kezdeményezése óta lefolyt idő eredményeivel, megnyugvásunkra szolgál, hogy a megpróbáltatások iskoláit szerencsésen átélhettük, a feladat reális alapokon nyugszik s a társulat tisztában van ennek minden esélyeivel. Ez Lónyay érdeme, ki nehéz szituációkban nem veszte erélyét, s nem hagyta elveszni a Tiszavölgybe fektetett közgazdasági értékeket, nem hagyta lankadni a sikerben helyezett bizalmat. S ma tisztultabb viszonyok közt adhatja át helyét egy szerencsésebb utódnak, ki előtt már fix célok, ismert veszélyek, kipróbált erők segítsége állanak, s ezeket megragadva amazokkal bátran szembe szállhat. Az utódot a Széchenyi iskola egyik legzseniálisabb tanítványának személyében sikerült megtalálni. Andrássy Gyula gróf valódi akkvizíció a társulat számára. A Tiszavölgy ügye ma már nem egyszerű gátépítési, medertisztítási ügy többé, — kombinált szabályozás, hajózhatóvá tétel, csatornázási hálózat, nagy területek mesterséges öntözése, szóval az alföld nagy részének magyar Kánaánná restaurálása: ez a feladat. Amit az egyiptomiak a Nílussal, a régi kalifák az Eufráttal végeztettek, azt kell a magyaroknak a Tisza partvidékén teljesítni. Természetes, hogy ily munkáknál a jó terv és jó szándék értéke nem mérhető pénzzel, s ha amazok meg is vannak, pénzt külön kell előteremteni a vállalathoz. E közköltségek financozása, a terhek megosztása, kivetése s behajtása az érdekeltségek körében szintén a társulat feladata lesz, mi a megoldást szerfelett bonyolulttá teszi, mert belevág a magánérdekek egész rétegeibe. De épen ezért oly férfiúra van szükség a vállalat élén, ki ez érdekeket, a személyes motívumokat tapintattal, a Tiszavölgy érdeklett köreinek közelről ismerésével, egyéniségének tekintélyével képes kiegyenlítni. Andrásy Gyula gróf e várakozásnak bizonynyal teljesen megfelel. A célok — mint azt megnyitó beszédében örömmel látjuk — általános vonásaikban tisztán állanak előtte, s remélhető, hogy a detail-kérdésekről is mielőbb informmáltatja magát. Ennek zálogát leírjuk a kijelentésben, hogy állását nem tekinti színe kúrának. Nem vérmes remények közt, nem nagy ígéretekkel foglalta el helyét. s őszinte kifejezést adott hazafias aggodalmának, hogy a feladat terhei alatt a Tiszavölgy birtokos osztálya esetleg el is vérezhet, ha kötelezettségeit nem veszi komolyan, s nem teljesiti szigorúan. Szolgáljon ez figyelmeztetésül az öszszes érdekeltségeknek. Vegyék memento-nak a nemes gróf szavát, hogy a magángazdálkodás könnyelműsége a Tiszavölgy átalakítása alatt a birtokosok névcseréjére vezethet, őrizzen a magyarok istene, hogy a restaurált „alföldi Kánaán“ majdan e nevet ne a terményektől, hanem a termelőktől nyerje! Annál nagyobb és szebb a társulat feladata. Fogják fel ezt azzal a lelkesedéssel az összes tagok, amily lelkesen Andrássy gróf megnyitó beszédében róla nyilatkozik, mondván: őseink e hazát barbár népektől hódíták el, de a legszebb részét a tiszavölgyi társulat foglalta el a Tisza zabolátlan uralmától. A nemes gróf már nagy szolgálatokat tett hazájának, tizenkét éven át a legelső állomásokon végzett magyar miszsziót a közéletben. De állítjuk, hogy se a belkormányzat, se a külpolitika élén nem szerzett annyi érdemet, mennyit a Tiszavölgy szerencsés kultúrája által szerezhet. Társuk államférfiul Mai ss&munk 12 oldalt tartalmas. i I „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. Munkácsy képe. ----A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — A „Harmonia“ című kritikai és művészi szaklapban Munkácsy új festményéről „Kritikai hangodat“ olvasok, melyek szerint „az emberiség példányképéül tekintett ember kivégeztetését feltüntető festménynek szemlélése, első pillanatban a tragikai hatásnak minden húrját megrezegteti (rezgeti) keblünkben; de „a hosszú szemlélet után, midőn a tragikai hatás élvezése alatt eltompultak érzékeink, s a hatásos szinek megszokottá lettek előttünk, a kép hátrányai, vagyis a kompozíció és a rajz hibái, teljes valóságukban feltűnnek szemünk előtt.“ A tér, melyet Castornak, aki a kérdéses cikket írja, egy hírlap hasábjai nyújtanak, szűk arra, hogy a művet, amely „remeknek van kikiáltva“ részletesen bírálja, azért csupán a remekmű feladatát s Munkácsy képe műbecsének fokozatát óhajtja néhány vonással vázolni. Egy tragikai hatás, melynek „élvezése alatt érzékeink eltompulnak* nyilván Castor ur felfedezése. Sem újabb sem régibb műbirák a tragikai hatás e különös következményeit nem ismerték. Viszont Castor ur bár ismeri, de meg nem értette az avatott műbirák által elvont művészi szabályokat. Hogy e szerinte „remeknek kikiáltott“ mű remek-e valóban, azt, úgymond Castor ur, a jövő fogja megmutatni. —i nmiw i »nimm»twm—— „Mi egy újabbkori alkotásra, azt mondja Castor ur, csakis saját vérmértékünk, korunk ízlése és műveltsége, általában a jelenkorhoz való viszonyaink alapján mondhatjuk, hogy „remekmű“ a ugyanezen alapon fogadjuk el a múltból fenmaradt remekműveket is „remekmű“-veknek. De az időnek gyorsan múló évei megváltoztatják a világ rendjét. Más vallás, más művészet, más politika és más erkölcsi nézetek lesznek a más emberek uralkodó nézetei, mely uralkodó nézetek szolgálnak majdan a műbirálatnak egységül, a „remekmű“ meghatározásánál“. Bőven idézek, mert abban sem akarom műbirámat megrövidítni, amit én vagyok neki mondandó. Az új Krisztuskép tán megér egy kishoszszabb polémiát, amely meglehet, nincsen az olvasóra nézve is némi tanulság és érdekesség nélkül. „Más vallás, más művészet, más politika és más erkölcsi nézetek“, így szól a tanítás. De remélem, csak a tömegre és nem egyszersmind a Castorokra nézve, nem a műbirákra nézve, nem az ókor és újabb idők remekein pallérozott ízlésre, amely ismeri a művészet lényegének idők óta változhatatlan szabályait, melyek szerint ítél. Ami a művészetben a koráé, az a korral vesztheti becsét, ami benne a művészeté , az elmúlhatatlan becsű. Amely műtárgynak a kor ízlése és felfogása a lényegét szorítja ki jogaiból, azt az idők koros ízlése kikiálthatja remeknek, ünnepelheti is; de a műbiró, akit nem tud kora e tévelyedése megtántorítani a megismert igazságokban, formulázni fogja különvéleményét. Az antik tragédiák, az ókor művészetének egyéb tárgyai nem a mai Ízlés stíljében vannak dolgozva, de ha a mai Ízlés művészei remeket akarnak alkotni, csak ama törvények megtartása mellett érhetnek célt, amelyek szerint ama régiek dolgoztak. A „más vallás, más művészet, más politika, más erkölcsi nézetek* gyakorolja hatását a népre, a tömegre, a színházi közönségre, a képtárak látogatóira, de nem a műbirákra is, legalább mikor a becsről ítélnek, akik a régi remekek abszolút művészi becsét hirdetik, bárha tapasztalják, hogy modern silányságok is közvetlenebb hatást gyakorolnak a mai tömegre és természetesen, mert felfogásához, eszejárásához, tapasztalataihoz közelebb állnak s rólok csakis tanulatlan érzékeknől. Más a múló és változó hatás és más a múlhatatlan érték, mely független mindentől a maga, a művészet szabályain kívül. Sok alkotás ismertetett fel kontárságnak, noha a maga idejében remeknek hirdettetett; ami azonban remek volt valaha, az ma is remek és nem is szűnik meg annak lenni. Egy későbbi kor színpada épp úgy meghaladhatja Shakespeare tragédiáit, mint ahogy a máin szinte lehetetlenek Szofoklész és Euripidész művei. De sem ezek, sem a nagy brit alkotásai nem szűnnek meg azért soha a tragédia remekeinek lenni, legtisztább forrásai maradnak a színpadi termékek törvényeinek. Ami bennük koruké, szokásaié és intézményeié, az megnehezíti élvezésüket a változó, korszerinti, nem műveltebb ízlésre nézve, de se nem csökkenti, se nem takarja becsüket, mint műremekeket a tanult ízlés előtt. A művészet nem egyéb, mint föltüntetése a szépnek másolásban. És ami művészileg szép, az mindenkor az volt, ma is az és soha sem szűnik meg annak lenni. Lényegében nem változhatik, csak esetleges, mellékes részeiben. A szemnek semmi sem szebb a tökéletes emberi formáknál és a mai kor szobrászaira nézve nincsen nagyobb csapás. Minimi—v—imijiimiiiimiiiiimiiii—■—■mwi—