Budapesti Hírlap, 1884. december (4. évfolyam, 331-359. szám)

1884-12-01 / 331. szám

IV. évfolyam. 331. szám. Budapest, 1884. Hétfő, december I. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 16. se. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Állam és társadalom. Szívesen ragadom meg az alkalmat, hogy egy kollegánkról írjak egy kis cikket, a ki mint ujságiró régen kipróbált és hasznos mun­kája a magyar sajtónak s a­ki képviselővé választatván, első fellépésével kellemesen vod­ja magára a figyelmet. B­e­k­s­i­c­s Gusztáv tegnapi szűzbeszé­­dének külső sikerét méltányolta tisztelt kolle­gám, a­ki országgyűlési tudósításainkat szer­keszti. Kiemelte a kedvező benyomást, melyet az ujságiró mint szónok tett hallgatóira úgy ■ külső eszközeivel, kellemes hangjával, szerény, de nyílt föllépésével, továbbá beszédének tar­talmával és formájával is. Reám annyi marad, hogy az uj képviselő úr egy tévedésével fog­lalatoskodjam. Beksics Gusztáv, somogyi születés, — Pécsett a szemináriumban papnak készült. Mi­előtt azonban átlépte volna az egyházba való fölvétel küszöbét, mást gondolt, és sok más fiatal ember módjára feljött Budapestre sze­rencsét próbálni, jövőt keresni. Itt jogi tanul­mányoknak élt, alkalmazást talált a zsurna­lisztikában. Mint deákpárti hírlapíró nőtt em­­bernyive s ma elsőrendű írója a kormánypárt­nak. Tehetségeinek, jellembeli megbízhatósá­gának és készültségének, tehát tisztán magá­nak köszöni azt, a­mi. Az ilyen ember, a­ki mintegy maga hódítja meg magának a világot, természetesen többet és mélyebben gondolkozik a politikai élet és a társadalom kérdéseiről, a­melyekkel in praxi egyszersmind birkózik, mint az, a­kit szerencse, születés, nexus, pártfogók hatalma juttat könnyű dicsőségre. Rendesen tehát több figyelmet is érdemelnek az olyan ember tanításai, a­ki a maga lábán jutott el tömegeken keresztül a kathedrába, a­melyről beszél, mint azéi, a­kit ápoló ke­zek úgy ültettek oda. Ez hallomást hirdet, tehetsége szerinti kidolgozásban, amaz ta­pasztalás által érlelődött; inspirációját fé­kezi és mérsékli saját életének soknemű ta­nulsága, így kellene a dolognak lenni. így van-e épen Beksics Gusztávnál akkor, mikor teg­napi beszédében társadalmunkról beszél, me­lyen szerinte egy betegség vesz erőt, az a betegség, hogy kötelességeit át­hárítani iparkodik az államra. Azt mondja, a magyar társadalom nem vesz megfelelelő részt a kulturális cél megoldásá­ban. Azt is mondja: nemcsak a közkormány­zat autonomikus része s az ezzel járó költsé­gek hárulnak át mindinkább az államra, ha­nem a társadalmi feladatok nagy része is. Azt tanítja Beksics Gusztáv továbbá, hogy a magyar kultúra még ma fölötte áll a szláv kultúrának, de ha a magyar társadalom nem sietteti lépteit a haladás útján, akkor nem csak az a veszély támad, hogy a pénzügyi reorganizáció meghiúsulhat, hanem az is, hogy a szláv kultúra a magyart utolérhetné. A ma­gyar társadalomtól függ, úgymond, hogy a szláv kultúra a Kárpátok vonalán találja meg gátját. De, mondja tovább, az utóbbi időben egy akció sem sikerült társadalmi téren, így történt szerinte a csángókkal, a szé­kely kivándorlással s Szlavóniával, melyet elő­ször a magyar társadalom adott fel, aztán kénytelen volt feladni a magyar állam is. Az okoskodás elmés és tetszős. Egy hi­bája van: hogy minden porcikájában igazság nélkül való. Nem egyéb, mint egy elégtelen állami szervezet dicsérete a társadalom rovására. Beksics nem pillantott bele abba a tár­sadalomba, melyben oly tiszteletreméltó pályát futott meg Beszédében nincs meg komoly szándéka annak, hogy igaz ítéletet mondjon az állam és a társadalom funkcióiról, csak az, hogy az állam neve alatt a kormányt meg­dicsérje. Első tévedése az, hogy egy bajt kelet­kezőben lát, amely baj lényegében enyészőben van. Az 1818. előtti magyar társadalom, ma­gyar állam egyaránt a magyar nemesség volt. Akkor úgy volt, hogy soha sem lehetett tudni, hol kezdődik a társadalom s hol végződik az állam, amennyiben állam alatt nem a bécsi kormányt értjük, hanem a magyar országgyű­lést. Ha a pozsonyi országház termében ta­nácskoztak és határoztak az urak, akkor ál­lam voltak; ha átmentek egy privátpalota ter­meibe, akkor társadalom voltak. De itt is, ott is ugyanazon érdekek és célok szolgálatában voltak és ugyanazok , és más társadalom, egy kis írói csoporton kívül, nem volt, mint ezeké. Amit ezek ki tudtak vinni — akár állami do­log, akár társadalmi feladat — kivitték, amit nem tudtak kivinni, az megmaradt jámbor óhajtásnak vagy gravamsnnek. Tehát társada­lom az akkori világban oly értelemben mint ma mondjuk, nem volt. Össze volt keverve minden érdek egyazon kezekben. Ha ma is sokszor összekeveredve vagy épen összeté­vesztve látjuk, ez nem új baj keletkezőben, hanem a régi világrend maradványa, hozzá enyészőben. Mert 48 ledöntötte a kiváltságokat és összekeverte az osztályokat és az abszolutiz­mus idejében megvolt a khaosz, a­melyből kibontakozott az új társadalom, a­melyet Bek­sics Gusztáv ma vádol, tegyük mindjárt hozzá, hogy méltatlanul. Mert sehol a világon fiata­labb társadalom ennél a mienknél nagyobb dolgokat nem mivelt. Első föladata ugyan nem társadalmi volt. Alig hogy kiszabadult a 60 as években bilincseiből, óriási politikai feladatok megoldásának kellett magatartásával súlyt ad­nia. Szerepelnie kellett a nagy politikai harc­ban s végig játszotta szerepét majdnem a ki­merülésig. Ha ma se nem olyan gazdag, se nem olyan egységes, se nem olyan erős er­kölcsileg és anyagilag, mint más, százados, fejlődésen épült társadalmak, annak kell tu­lajdonítani, hogy közreműködése nagy, orszá­gos, állami dolgokban igénybe vétetett kelet­kezése pillanatában. Erősnek kellett lennie, mielőtt megedződött, áldozatokat kelle hoznia, mielőtt meggazdagodott, csatasorba volt kény­telen állani, melőtt fölszervezkedett volna. Mi a csoda, ha ma lazábbnak látja Beksics Gusz­táv mint óhajtaná, annál rosszabb, ha ennek valódi okát ki nem találja. Ez azonban nem a társadalom hibája, hanem az övé. Ma kétségen kívü­l más az állam és más a társadalom feladata és világos, hogy mind a kettőnek meg kell a magáét tenni, ha bol­dogulni akarunk. És ha Beksics Gusztáv észre­vette, hogy a társadalom szereti egynémely feladatát az államra hárítani, valószínű, hogy nem mindig tévedett a tényben, de itt is igaztalan a vádban. Ez a fiatal társada­lom annyiszor és oly fényesen tett, dolgozott és áldozott az állam helyett, hogy nem volna csoda, ha ma, kissé kimerülve és látva egy oly fényes állami gépezetet működésben, mint még a Habsburgok uralkodása óta nem székelt Budán, azt gondolná, hadd dolgozzék most már egy kicsit az állam is én helyet­tem, amíg új erőhöz jutok. Magyarországon minden, ami magyar és nemzeti — tudomány, művészet és irodalom — a társadalom által hozatott létre. Még a lánchíd is. Akadémia, múzeum, színházak, szobrok, ami csak van, és ami másutt min­denütt az állam égise alatt jön létre. Bécs­­ben, Berlinben, Münchenben, Párisban: min­den császári, királyi és állami. Nálunk csak az opera, az is fele olasz, fele német s csak ami ezentúl található, az magyar. A társa­dalmi jótékony egyesületek tömege virágzik, lokális kulturális intézetek szerte tartatnak fen a hazában. Állami lelencház, tébolyház és több efele vagy nincs, vagy aránylag megren­dítő semmi az, ami van. Ami fiatal társadalmunk aránylag sokat tesz. Ha nem eleget, az az állami élet fel­­szabadulásával támadt szükségek nagy sokasá­gát inkább bizonyítja, mint a társadalomnak elernyedt voltát. Ha a társadalom a közkor­mányzat autonomikus részének költségeit az államra iparkodik hárítani, ez csak egyet bi­zonyít: azt, ho­gy ez autonomikus rész nem ér a társadalomra nézve annyit, a­mennyibe kerül, fizesse az, a­kire nézve ér­ték. Itt reform kell: ez a tanulság. De az „állam“ inkább reformálja a főrendiházat, mely eddig legalább semmibe sem került. Az állam inkább vádolható azzal, hogy áthárítja kötelességeit a társadalomra, mint megfordítva. Mi a vörös kereszt egyesületnek a társadalmi jótékonyság ereit alákötő rémes szervezete egyéb, mint a társadalom mértékte­len megsarcolása annak a hadseregnek a ja­vára, a­melynek költsége amúgy is a legna­gyobb tétel a büdzsémben. Egy az állam vállá­ról a társadaloméra gördített rémes teher ! És azok a boldogtalan csángók, a­kiket Bek­sics argumentumnak e zord időben kirukkol­tat! Hol látta valaki a telepítés munkáját tár­sadalmi úton végrehajtani? Sehol! Arra a magántevékenység és a társulás hatalma egyenlő a semmivel. A magyar társadalom arra volt felszólítva, hogy 20,000 frtot adjon össze a csángók „behozatalára.“ A magyar társadalom egy pár hét alatt összeadott 60,000-t. Behozta a csángókat, átadta illeté­kes kezeibe az „államnak“ és az állam nyom Mai számunk 8 oldalt tartalmaz.

Next