Budapesti Hírlap, 1884. december (4. évfolyam, 331-359. szám)
1884-12-01 / 331. szám
IV. évfolyam. 331. szám. Budapest, 1884. Hétfő, december I. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 16. se. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Állam és társadalom. Szívesen ragadom meg az alkalmat, hogy egy kollegánkról írjak egy kis cikket, a ki mint ujságiró régen kipróbált és hasznos munkája a magyar sajtónak s aki képviselővé választatván, első fellépésével kellemesen vodja magára a figyelmet. Beksics Gusztáv tegnapi szűzbeszédének külső sikerét méltányolta tisztelt kollegám, aki országgyűlési tudósításainkat szerkeszti. Kiemelte a kedvező benyomást, melyet az ujságiró mint szónok tett hallgatóira úgy ■ külső eszközeivel, kellemes hangjával, szerény, de nyílt föllépésével, továbbá beszédének tartalmával és formájával is. Reám annyi marad, hogy az uj képviselő úr egy tévedésével foglalatoskodjam. Beksics Gusztáv, somogyi születés, — Pécsett a szemináriumban papnak készült. Mielőtt azonban átlépte volna az egyházba való fölvétel küszöbét, mást gondolt, és sok más fiatal ember módjára feljött Budapestre szerencsét próbálni, jövőt keresni. Itt jogi tanulmányoknak élt, alkalmazást talált a zsurnalisztikában. Mint deákpárti hírlapíró nőtt embernyive s ma elsőrendű írója a kormánypártnak. Tehetségeinek, jellembeli megbízhatóságának és készültségének, tehát tisztán magának köszöni azt, ami. Az ilyen ember, aki mintegy maga hódítja meg magának a világot, természetesen többet és mélyebben gondolkozik a politikai élet és a társadalom kérdéseiről, amelyekkel in praxi egyszersmind birkózik, mint az, akit szerencse, születés, nexus, pártfogók hatalma juttat könnyű dicsőségre. Rendesen tehát több figyelmet is érdemelnek az olyan ember tanításai, aki a maga lábán jutott el tömegeken keresztül a kathedrába, amelyről beszél, mint azéi, akit ápoló kezek úgy ültettek oda. Ez hallomást hirdet, tehetsége szerinti kidolgozásban, amaz tapasztalás által érlelődött; inspirációját fékezi és mérsékli saját életének soknemű tanulsága, így kellene a dolognak lenni. így van-e épen Beksics Gusztávnál akkor, mikor tegnapi beszédében társadalmunkról beszél, melyen szerinte egy betegség vesz erőt, az a betegség, hogy kötelességeit áthárítani iparkodik az államra. Azt mondja, a magyar társadalom nem vesz megfelelelő részt a kulturális cél megoldásában. Azt is mondja: nemcsak a közkormányzat autonomikus része s az ezzel járó költségek hárulnak át mindinkább az államra, hanem a társadalmi feladatok nagy része is. Azt tanítja Beksics Gusztáv továbbá, hogy a magyar kultúra még ma fölötte áll a szláv kultúrának, de ha a magyar társadalom nem sietteti lépteit a haladás útján, akkor nem csak az a veszély támad, hogy a pénzügyi reorganizáció meghiúsulhat, hanem az is, hogy a szláv kultúra a magyart utolérhetné. A magyar társadalomtól függ, úgymond, hogy a szláv kultúra a Kárpátok vonalán találja meg gátját. De, mondja tovább, az utóbbi időben egy akció sem sikerült társadalmi téren, így történt szerinte a csángókkal, a székely kivándorlással s Szlavóniával, melyet először a magyar társadalom adott fel, aztán kénytelen volt feladni a magyar állam is. Az okoskodás elmés és tetszős. Egy hibája van: hogy minden porcikájában igazság nélkül való. Nem egyéb, mint egy elégtelen állami szervezet dicsérete a társadalom rovására. Beksics nem pillantott bele abba a társadalomba, melyben oly tiszteletreméltó pályát futott meg Beszédében nincs meg komoly szándéka annak, hogy igaz ítéletet mondjon az állam és a társadalom funkcióiról, csak az, hogy az állam neve alatt a kormányt megdicsérje. Első tévedése az, hogy egy bajt keletkezőben lát, amely baj lényegében enyészőben van. Az 1818. előtti magyar társadalom, magyar állam egyaránt a magyar nemesség volt. Akkor úgy volt, hogy soha sem lehetett tudni, hol kezdődik a társadalom s hol végződik az állam, amennyiben állam alatt nem a bécsi kormányt értjük, hanem a magyar országgyűlést. Ha a pozsonyi országház termében tanácskoztak és határoztak az urak, akkor állam voltak; ha átmentek egy privátpalota termeibe, akkor társadalom voltak. De itt is, ott is ugyanazon érdekek és célok szolgálatában voltak és ugyanazok , és más társadalom, egy kis írói csoporton kívül, nem volt, mint ezeké. Amit ezek ki tudtak vinni — akár állami dolog, akár társadalmi feladat — kivitték, amit nem tudtak kivinni, az megmaradt jámbor óhajtásnak vagy gravamsnnek. Tehát társadalom az akkori világban oly értelemben mint ma mondjuk, nem volt. Össze volt keverve minden érdek egyazon kezekben. Ha ma is sokszor összekeveredve vagy épen összetévesztve látjuk, ez nem új baj keletkezőben, hanem a régi világrend maradványa, hozzá enyészőben. Mert 48 ledöntötte a kiváltságokat és összekeverte az osztályokat és az abszolutizmus idejében megvolt a khaosz, amelyből kibontakozott az új társadalom, amelyet Beksics Gusztáv ma vádol, tegyük mindjárt hozzá, hogy méltatlanul. Mert sehol a világon fiatalabb társadalom ennél a mienknél nagyobb dolgokat nem mivelt. Első föladata ugyan nem társadalmi volt. Alig hogy kiszabadult a 60 as években bilincseiből, óriási politikai feladatok megoldásának kellett magatartásával súlyt adnia. Szerepelnie kellett a nagy politikai harcban s végig játszotta szerepét majdnem a kimerülésig. Ha ma se nem olyan gazdag, se nem olyan egységes, se nem olyan erős erkölcsileg és anyagilag, mint más, százados, fejlődésen épült társadalmak, annak kell tulajdonítani, hogy közreműködése nagy, országos, állami dolgokban igénybe vétetett keletkezése pillanatában. Erősnek kellett lennie, mielőtt megedződött, áldozatokat kelle hoznia, mielőtt meggazdagodott, csatasorba volt kénytelen állani, melőtt fölszervezkedett volna. Mi a csoda, ha ma lazábbnak látja Beksics Gusztáv mint óhajtaná, annál rosszabb, ha ennek valódi okát ki nem találja. Ez azonban nem a társadalom hibája, hanem az övé. Ma kétségen kívül más az állam és más a társadalom feladata és világos, hogy mind a kettőnek meg kell a magáét tenni, ha boldogulni akarunk. És ha Beksics Gusztáv észrevette, hogy a társadalom szereti egynémely feladatát az államra hárítani, valószínű, hogy nem mindig tévedett a tényben, de itt is igaztalan a vádban. Ez a fiatal társadalom annyiszor és oly fényesen tett, dolgozott és áldozott az állam helyett, hogy nem volna csoda, ha ma, kissé kimerülve és látva egy oly fényes állami gépezetet működésben, mint még a Habsburgok uralkodása óta nem székelt Budán, azt gondolná, hadd dolgozzék most már egy kicsit az állam is én helyettem, amíg új erőhöz jutok. Magyarországon minden, ami magyar és nemzeti — tudomány, művészet és irodalom — a társadalom által hozatott létre. Még a lánchíd is. Akadémia, múzeum, színházak, szobrok, ami csak van, és ami másutt mindenütt az állam égise alatt jön létre. Bécsben, Berlinben, Münchenben, Párisban: minden császári, királyi és állami. Nálunk csak az opera, az is fele olasz, fele német s csak ami ezentúl található, az magyar. A társadalmi jótékony egyesületek tömege virágzik, lokális kulturális intézetek szerte tartatnak fen a hazában. Állami lelencház, tébolyház és több efele vagy nincs, vagy aránylag megrendítő semmi az, ami van. Ami fiatal társadalmunk aránylag sokat tesz. Ha nem eleget, az az állami élet felszabadulásával támadt szükségek nagy sokaságát inkább bizonyítja, mint a társadalomnak elernyedt voltát. Ha a társadalom a közkormányzat autonomikus részének költségeit az államra iparkodik hárítani, ez csak egyet bizonyít: azt, hogy ez autonomikus rész nem ér a társadalomra nézve annyit, amennyibe kerül, fizesse az, akire nézve érték. Itt reform kell: ez a tanulság. De az „állam“ inkább reformálja a főrendiházat, mely eddig legalább semmibe sem került. Az állam inkább vádolható azzal, hogy áthárítja kötelességeit a társadalomra, mint megfordítva. Mi a vörös kereszt egyesületnek a társadalmi jótékonyság ereit alákötő rémes szervezete egyéb, mint a társadalom mértéktelen megsarcolása annak a hadseregnek a javára, amelynek költsége amúgy is a legnagyobb tétel a büdzsémben. Egy az állam válláról a társadaloméra gördített rémes teher ! És azok a boldogtalan csángók, akiket Beksics argumentumnak e zord időben kirukkoltat! Hol látta valaki a telepítés munkáját társadalmi úton végrehajtani? Sehol! Arra a magántevékenység és a társulás hatalma egyenlő a semmivel. A magyar társadalom arra volt felszólítva, hogy 20,000 frtot adjon össze a csángók „behozatalára.“ A magyar társadalom egy pár hét alatt összeadott 60,000-t. Behozta a csángókat, átadta illetékes kezeibe az „államnak“ és az állam nyom Mai számunk 8 oldalt tartalmaz.