Budapesti Hírlap, 1884. december (4. évfolyam, 331-359. szám)
1884-12-09 / 338. szám
-0 — (Becsületsértés telefon utján.) Sauer berlini kereskedőnek a berlin anhalti vasút igazgatóságával volt valami ügye, amelyet az igazgatóság már régóta hozott-halasztott. A napokban türelmét veszítve újból megsürgette a dolgot s telefon utján ezt mondta a kezelő hivatalnoknak : Be fogom panaszolni hanyagságáért az igazgatóságot, meg kell már egyszer szűnniük ezeknek az alávaló visszaéléseknek. Az igazgatóság ezt becsületsértésnek vette és beperelte Sauert. A törvényszék a vádlottat felmentette. (Sikkasztó gróf.) Mint annak idejében jelentettük, a bécsi rendőrség nemrég egy gr. Apraxin Sándor nevű oroszt fogott el, akiblen a prágai törvényszéknél nagy sikkasztás miatt följelentés történt. Apraxin azt beszélte, hogy irodalommal foglalkozik és jelenleg Ilik Sándor cár életrajzán dolgozik. A napokban lesz ellene a végtárgyalás Prágában. Ila itt leüli büntetését, akkor átszolgáltatják a salzburgi törvényszéknek, ahol nagymérvű adósságcsinálás miatt történt följelentés ellene. (A végzetes cipőtalp.) Egy szegény bécsi néptanítónak néhány héttel ezelőtt templomba kellet kísérnie a nála tanuló gyermekeket. Útközben azonban elveszítette a cipője talpát , ennek következtében nem kísérhette vissza a gyermekeket az iskolába, hanem kénytelen volt egy társaskocsin viszszatérni. Az iskolaigazgató hivatalbeli mulasztást látott ebben és bepanaszolta a tanítót az iskolaszéknek. Az iskolaszék azonban felmentette őt a vád alól, tekintetbe véve azt, hogy cipőtalp nélkül veszedelmes járni ilyen hideg időben, s hogy a tanító elszakadt cipőjével nevetségessé válhatott volna tanítványai előtt. Ezzel a „cause celébre“ el lett intézve. (Tolvajok helyett magát lőtte meg.) F. hó 1-én éjjel Hant János szajki (Baranyamegye) lakos szokatlan neszt hallott udvarában s minthogy Szajkón hosszabb idő óta a lopások napirenden vannak, a gazda sejtvén, hogy őt is a tolvajok látogatták meg, lerántó falon függő pisztolyát, hogy hívatlan vendégét kellően fogadhassa. Ijedtében azonban nem vigyázott, a fegyver elsült kezében s mutató és hüvelykujját elszakítva a golyó combjába fúródott, honnét azt az orvos még az éjjel szerencsésen eltávolitotta. (Égő munkás.) Véber Ferenc ó-budai napszámos tegnap délután a Grünwald fele ó-budai szeszgyárban a nagy szeszhatárnál dolgozott s a csövek és csapok igazítása közben nagy mennyiségű szesz fecskendezett a ruhájára. A munkást később a katlan mellé rendelték, de ahelyett, hogy átöltözködött volna, ebben a spiritusos ruhában közeledett a tűzhöz, melytől a borszeszes könnyű nyári öltöny csakhamar tüzet fogott s mire segélykiáltásaira elesiető társai égő ruháit letépték róla, életveszélyes égési sebeket szenvedett. Bevitték a n óbudai fiókkórházba, hol a szerencsétlen még aznap borzasztó kínok közt meghalt. — (meggyilkolta saját gyermekeit.) A múlt hétfőn Buryban (Lancashire) egy Mason nevű asszony három gyermekét — kik közül az első négy éves, a második három éves, az utolsó nyolc hónapos — meggyilkolta s azután öngyilkossá lett. Az asszony különben már régóta búskomorságban szenvedett. Mikor hétfőn este férje hazajött, az ajtót zárva találta. Rosszat sejtve, befeszítette a zárat s a szobába lépve, ott látta feleségét és három gyermekét a padlón fekve, átmetszett nyakkal, élettelenül. A gyilkos anya egy levelet hagyott hátra, amelyben bocsánatot kér férjétől tettéért s kijelenti, hogy a gyermekeket csak azért ölte meg, hogy árván ne maradjanak s ne jussanak idegen kézre. (Névmagyarosítások.) Dr. Hirsch József kolozsvári illetőségű berlini lakos vezetéknevének „sorvát“-ra, Vrba József banni illetőségű lőcsei lakos vezetéknevének „Bánfi“-ra, és Mráz Antal nagyfalui illetőségű szobi lakos saját, valamint Mária és Ilona kiskorú gyermekei vezetéknevének „Déri“-re kért átváltoztatása belügyminisztériumi rendelettel megengedtetett. (Rövid hírek.) Tűzvizsgálatot tartottak tagnapelőtt a szervita-tér Sk szám alatti házban, ahol a napokban veszedelmes tűz támadt. A bizottság az épületet tűzveszélyesnek találta és erről jelentést tett a tanácsnak. — Hirtelen halál. Koóz Jakab bankhivatalnok az éjjel 1 órakor kerepesi uti 14. sz. lakásán hirtelen meghalt. — Gyufaoldatot Ivott ma éjjel szerelmi csalódásból Erdei Mari szolgáló. Még élve szállították a Rókusba. — Lopás. Almoszina Miksa kereskedőnek nádorutca 32-ik sz. a. lakásából ismeretlen tettes egy pár 80 írt értékű gyémánt fülbevalót ellopott. — (Hymen.) Nagy János városi számtiszt nov. 29-én tartotta esküvőjét Brunner Mariska kisasszonnyal Szatmáron. — Abonyi Gyula, a debreceni színtársulat tagja szombaton vezette oltárhoz Debrecenben Kósz Ilona kisasszonyt. — Pap Mihály soproni adófelügyelőségi fogalmazó eljegyezte Walter Anna kisasszonyt. — Fischer Antal dzsidás főhadnagy oltárhoz vezette Bicskén Mihályfi Mariska kisasszonyt. — Mészáros Antal kikindai törvényszéki tisztviselő és földbirtokos a napokban vezette oltárhoz Vingán Frohmann Matild kisasszonyt. — Tarkovich Adolf az osztr. magy. bank hivatalnoka eljegyezte Berkovich Gábor, a magy. államvasutak felügyelőjének leányát Angyalkát. — Schippert János laki (Baranya megye) postamester f. hó 10-én vezeti oltárhoz Yogis pécsváradi nyug. uradalmi kasznár leányát, Emíliát Német-Bolyban. — Barka Géza 8 ik honvédhuszár ezredbeli nyug. kapitány f. hó 6-án vezette oltárhoz Dertzen Idát. Pécsett. — (Gyássrovat.) Duza Antal, a hatvani takarékpénztár igazgatója, hevesmegyei bizottsági tag és földbirtokos f. hó 3-án elhunyt 68 éves korában. — Rácz Ferenc aradi ügyvéd élete 34-ik évében meghalt. — Bethlen Biszterszky Gyula közös szabályozási mérnök e hó 5-én Erdőhegyesen 50 éves korában elhunyt. — Özv. Hindelang Jánosné szül. Csama Teréz asszony élete 69-ik évében elhunyt Tatán. — Marton Kálmán, a rimamurány-salgótarjáni vasmű részvénytársaság nyugalmazott jogtanácsosa meghalt 57 éves korában. — Hegedűs István debreceni nyomdász tegnapelőtt meghalt. — Özv. Lager Gyuláné szül. Kinszl Karolin asszony Budapesten hirtelen elhunyt. — Speizer József szabadkai volt üvegkereskedő f. hó 3-án meghalt életének 55-ik évében. — G a 11 er i J. L. történetfestő elhunyt. — Kasseik Ferenc volt műépítész, háztulajdonos, a fővárosnak legtöbb adót fizető polgára f. hó 6-án 89-ik életévében Budapesten meghalt. — Magyarossy Ferenc hivatalnok, 1848—49-iki volt honvédhadnagy Kolozsvárt elhunyt élete 56-ik évében. Makróczy László, a szorgalma és tevékenységéről ismert böődi körorvos e hó 1-én meghalt a legnagyobb szegénységben. (A hivatalos lapból.) Kinevezések. A közoktatásügyi miniszter Gerő Virgil közalapítványi erdészfelültet erdészszé nevezte ki. A pénzügyminiszter Csia Ignác bányagyakornokot a selmeci bányászati és erdészeti akadémia bányatanszékéhez tanársegéddé nevezte ki. — Megerősítés: A közoktatásügyi miniszter dr. Schwarz Gusztávot a római jogból egyetemi magántanárrá lett képesítése folytán e minőségében megerősítette. — Gazdasági tudósító. A földmivelésügyi miniszter Kedl László salamonfai lakost Sopronmegye csepregi járására, — Trischler X. Ferenc hódsági lakost Bács Bodrogmegye hódsági járására és Molnár Gyula titeli lakost Bács-Bodrogmegye titeli járására nézve állandó gazdasági tudósítói tiszttel bízta meg. — A honvédség köréből. Kaiser Sándor m. kir. trencséni 55. számú honvédzászlóaljbeli szabadságolt állományú hadnagy, viselt tiszti rendfokozatáról önként leköszönt. — (Időjárás.) A nagy légnyomás (773-774) a kontinens déli részéből kiterjed annak többi nagy részére is (760). Az idő, mérsékelt, szelekkel, délnyugaton derűs, északkeleten felhős-borús, helyenkint csapadékkal. — A hőmérséklet keveset változott. — Hazánkban: Többnyire délkeletien mérsékelt szelek mellett, a hőmérséklet keveset változott, a légnyomás mindenütt még nagyobb lett. Az idő csendes, enyhe, délnyugaton derűs, északkeleten csapadékokkal változó. Éjjeli gyenge fagy a közép és déli részekben volt. — Kilátás a jövő időre: Hazánkban. Többnyir csendes, délkeleten derűs, északnyugaton felhős-borus időt várhatni, itt helyenként kevés csapadékkal. A vid. K. — Breznóbányai élet. Annyi a hó nálunk — írja breznyóbányai levelezőnk — hogy a városháza lépcsőin is feljuthatni — szánkán. Máskülönben az adót fizetjük, mert muszáj. Mulatnánk is, ha volna kivel és mivel. Dalárdánk, mely egészen megmagyarosodott, november vége fele hangversenyt rendezett egy zongora beszerzése céljából. A hangverseny, mely Reger Ferenc úr vezetése alatt szépen sikerült, 120 fort.ot jövedelmezett. Mint halljuk, Szilveszter estéjén dalárdánk újra bemutatja magát uj műsorral. — Trencsenmegye, és az ezredéves ünnep. Trencsénből írják ■, Magyarország ezredéves fennállása emlékének mdlus megörökítése végett Trencsén megye törvényhatósági bizottságának Janovszky László megyebizottsági tag és főgimnáziumi tanár egy emlékiratot nyújtott be, melyre c. megye törvényhatósági bizottsága egyik rendkívüli közgyűléséből azt határozta, hogy: Janovszky Lászlónak a megyei monográfia megírása és egy régészeti és ethnográfiai múzeum felállítása ügyében benyújtott emlékirata Zsámbokréthy Emil alispán elnöklete alatt Charusz László, Mednyánszky János, Némák János, Janovszky László és Turzó Miklós bizottsági tagokból álló küldöttségnek megvéleményezés végett kiadatik. A kiküldött bizottság megyebizottsági határozat következtében még a múlt évben megtartott őszi közgyűlés előtt megtette indítványát, hogy: 1. Magáévá téve Janovszky László megyebizottsági tag által felterjesztésében kifejtett indokolást, mondja ki a megyei közgyűlés, hogy: megyéjének egyes, vagy több író által kidolgozott monográfiáját megbírálás végett elfogadja, a benyújtott művet jónak, tudományos színvonalon állónak találván — kiadó hiányában — a megye saját költségén kiadja, végre a monográfia egy, esetleg több szerzőjét utólagosan megfelelő tiszteletdíjjal jutalmazni fogja. 2. Az ethnográfiai és régészeti múzeumot illetőleg határoztassák, hogy a megye közigazgatási tisztviselői, Trencsén sz. kir. város hatósága, a megyebeli lelkészek, egy szétküldött tájékoztató tárgymutató nyomán a közbevágó tárgyak és leletek gyűjtését és átadását szorgalmazzák és ezeket elküldjék a megyei alispáni hivatalhoz vagy egyenesen a trencséni kir. kath. főgimnáziumhoz, hol e tárgyakat elhelyezni és külön leltározni fogják. A bizottság ez indítványát a megye hazafias közönsége egyhangúlag elfogadta.* — Zeneestély tánccal. Lapunknak irjak ,j£vá-ról: A vöröskereszt-egyesület ungvári fiókvínaa Uradhatatlan elnöke Nehrebeczky Györgyné, nov. 19-én az egyesület védasszonya Erzsébet királyné névnapja alkalmából a helyben állomásozó 66. gyalogezred tisztikarának szives támogatásával a „Korona“ vendéglő nagytermében táncmulatsággal egybekötöttenenestélyt rendezett, mely dacára a mostoha pénz- és időviszonyoknak, igen jól sikerült. Az estély bevétele 128 frt, mely összegből egyéb kiadáson kivül a helybeli árváknak 25 frt jutott. * — A protekció. Egerághról írják lapunknak: Az egerághi körjegyzőség derék agg jegyzőnk Zserdényi Gábor úr nyugdíjaztatása következtében megüresült, a pályázat f. hó 2-ik napjára tűzetett ki. A nép bizalma egy becsületes fiatalemberben, Györgyi Ede rác petrei segédjegyzőben öszpontosult, kit egyhangúlag meg is akartak választani. Azonban a járás szolgabirája a nép jogát semmibe nem véve, egy kedvenc emberét akarta a jegyzőségbe beültetni. Minden eszközt felhasznált, sőt még hatalmával vissza is élt, s igazságtalan okokból a választás pillanatában Györgyit a kandidációból kizárta. Ámde a nép kijelentette, hogy a választás joga őt illeti, s Györgyi éljenzésével a legpéldásabb rendben ott hagyták a választás színhelyét. Derék csendőreink, kik példás becsületességük és erélyességük által a nép szeretetének tárgyai, kényszerülve voltak a választó bizottság egyik-másik tagját inkorrekt magaviselete miatt rendreutasítani, az összegyülekezett választók és a nagyszámú nézők között pedig egy ember sem akadt, ki illetlen magaviselet által okot szolgáltatott volna csak megintésre is. Mint értesültünk megyénk derék főispánja, Perczel Miklós úr az új választásról már intézkedett is. * — A szombathelyi ügyvédi kamara választmánya dec. 3-án tartott rendkívüli ülésében Egerváry Miklós h. elnök indítványára egyhangúlag elhatározta, hogy Szabó Miklóshoz a kúria másodelnökévé történt kineveztetése alkalmából üdvözlő föliratot intéz. A felirat elkészítésével Bokrer Miklós a kamara kitűnő tollú titkára bízatott meg.* — Zeneestély Selmecbányán. A selmecbábányai m. kir. bányász és erdész akad. „Ifjúsági kör“ f. hó 13 án a Sembery teremben saját alaptőkéje javára szavalattal s felolvasással egybekötött zeneestélyt rendez. Az estélyt tánc követi. Belépti díj : személyjegy 1 frt, családjegy 3 frt. — Selmecről Írják lapunknak: Selmecs Bélabánya sz. kir. bányavárosok törvényhatósági bizottsága dr. Majthényi főispán elnöklete alatt az újonnan szervezett erdőmesteri állomásra a 11 pályázó közül Krausz Gézát, körmöcvárosi erdészt és selmeci főkapitányunk fiát f. hó 3-án megválasztotta. Ugyanez alkalommal az aljegyzői állásra Veress Rezső joggyakornok neveztetett ki. — Sopron város képviselőtestületének tegnap délután meg Esterházy főispán elnöklete alatt tartott közgyűlésén, főjegyzővé, a nyugalomba lépett Ihász helyére, Reichenhauer Béla ügyvéd, első aljegyzőnek pedig dr. Kresch Sándor választatott meg nagy több— A kassai m. kir. gazdasági tanintézet önképző köre — írják nekünk — nov. 21-én Lissovich Károly intézeti tanár s a kör. t. b. elnöke jelenlétében megtartotta alakuló és tisztújító gyűlését, melyben elsősorban a kör alapszabályai olvastattak fel és némileg módosíttattak, azután pedig a tiszti kar választatott meg. És pedig : elnöknek megválasztatott Zsák János III. éves, alelnöknek Pösch Béla III. éves, főjegyzőnek Koperniczky János III. éves, aljegyzőnek Párai Ottó I-s. éves, könyv- és pénztárnoknak Sárkány István III. éves. BUDAPESTI HÍRLAP, (338. sz.) 1984. december 9.