Budapesti Hírlap, 1884. december (4. évfolyam, 331-359. szám)
1884-12-03 / 333. szám
IV. évfolyam, 333. szám. Budapest, 2884. Szerda, december 3 Előfizetési árak : Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn ég ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Ilukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 16. iz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Magyarország és az állam. Az állam kérdését ma Grünwald Béla fejtegette a képviselőházban, ő az »állam“ bátor lovagja, ki évek óta a magyar állameszméért rajong s Magyarország vesztét, a magyar faj pusztulását látja előre, ha az állam nem szerveztetik s erősbittetik. Hite az, hogy »amint ma van, a szakadozottság, a faji antagonizmus s ezzel szemben a tervtelenség, komoly ok van aggodalomra a nemzet jövője felett. Mint partikularista nemzet elveszünk, vagy állami nemzet leszünk, vagy nem leszünk.“ De hát mit kell értenünk állam alatt ? Más az ország, más a nemzet, más a kormány, más a törvényhozás, egyház és társadalom is más, mi hát az állam? Grünwald, ki theoretikus a szó jobb értelmében, állam alatt a közigazgatási szerkezetet érti. Előtte lebeg Poroszország és Franciaország, melyeket nagy uralkodók a közigazgatás által úgyszólván teremtettek , tettek nagggyá, vagy talán Ausztriára gondol, mely semmi egyéb, mint egy közigazgatási szerkezet. Magyarországon szerinte ez értelemben állam voltakép alig létezik, mert itt, ahova lép, egyházi, községi, megyei, osztrák katonai hatóságokkal találkozik s az államot nem képviseli más, csak a finánc. S ez magyarázhatja meg Grünwaldnak is azt az általa csodálkozással felemlített körülményt, hogyebben az országban nincs népszerűtlenebb intézmény az államnál.“ Hazafiság van itten sok, de népszerű intézmény csak az lehet, mely a néppel sok jót tesz : hogyan legyen az állam népszerű, ha a nép bárhol találkozik annak képviselőivel, csak igazságtalansággal, erőszakkal és pénzkövetelésekkel zaklattatok? Ez a gyakorlat, az állam fenséges hivatása az elmélet. Éppen azért állítja Grünwald, hogy úgy kellene újjá szervezni az egész államot, hogy törvényes, hatalmas, jótékony és nemzeti legyen egyszerre. Igaz, ez volt a feladat 1867-ben s ezt tenni elmulasztottuk, vagy hibásan cselekedtünk. Most már sokkal nehezebb a dolog. Mert akkor lelkesedés uralkodott Magyarországon, most pdig félelem és közöny. És annyival inkább igaza van Grünwaldnak abban, hogy szükséges volna az államot szervezni, de az most nehezebb mint valaha, mert az emberekben nem a politikai meggyőződés hatalmas, hanem a gyanú, hogy ha már most is a kormány mindent elkövethet és nincs mód, hogy vele szemben az egyes polgár jogát, vagyonát és szabadságát megvédhesse, ha az államközegek által bármi okból megtámadtatik, mi lesz akkor, ha minden hatalom azállam, más szóval a kormány kezében koncentráltatik ? Ez az aggodalom nyújt tápot a municipalistáknak, kiket Grünwald partikularistáknak nevez, nem pedig a mostani vármegye iránti szeretet. A legtöbb ember nem bánná, sőt szeretné az állami adminisztrációt s belátja, hogy a modern államnak az egyik kelléke; azt is tudjuk, hogy vannak nemzetiségi vármegyék, hol az uralkodó pártok egyike mindig paktál a szeparatista túlzókkal, vagy pedig máris ezek kezében van az egész megyei adminisztráció, hanem a keserves tapasztalatok, melyeket az állami hivatalokban a magyar bürokráciává másfél évtized óta tettünk, azt a Csakhamar felfedeztem benne az egyházfit, aki a nap tizenkettedik óráját leste, s csengő harangszóval volt figyelmeztetendő polgártársait, hogy meg ne feledkezzenek az ebédelésről. Ebédeltek-e a lékaiak azon a napon, nem tudom, de annyi bizonyos, hogy a derék egyházfi, amint óhajtásomat megtudta, azonnal készen volt, hogy a sírboltba kalauzoljon. Persze, hogy borravaló is lesz, azt ő már kilátta a szememből. Kényelmes lépcsősor vezet le a Nádasdyak lékai örökébe. Amint leértünk, még jól körül sem tekinthettem, vezetőm egy sötét sarkofág előtt állott meg. A koporsó fedeléhez nyúlt, nyitva volt, fölemelte. Egy aszott, szürkés-barna holttest feküdt előttem, foszlányos ruhában, s ami bámulatomat szerfölött felköltötte, fej nélkül. A fejnek ott volt ugyan a helye, de maga a fej nem volt a nyak végében. Csak tüzetesebb szemle után fedeztem fel, hogy a száraz koponya a holttest hóna alá van helyezve. Megbotránkozva, kérdő tekintetet vetettem kalauzomra. — Jaj, uram, — válaszolt ő — sokan jönnek ide s a sok között akad istentelen ember, aki, ha észre nem veszik, még a halottal is csúfot űz. Közbevetőleg megjegyzem, hogy ilyen most már nem történhetik, mert hogy a gyakori kegyeletien visszaélésnek elejét vegyék, a koporsót néhány évvel ezelőtt leszögezték. Azután alkalmam akadt az én kalauzomban a történettudóst bámulhatni. Minden egyházfi kész történész, közérzületet keltették, hogy akkor se lesz jobb, ha kinevezett hivatalnokaink lesznek, kiket miniszteri protekció nevez ki s léptet elő s kiknek a miniszteri abszolutizmus parancsol. A nemzet a létező rosszat az ismeretlen roszszal felcserélni vonakodik, ebbe áll ma a magyar partikularizmus. Ez valóban pesszimista nézet, melylyel politikát csinálni, kormányozni, vagy törvényt alkotni lehetetlen. Ez igazán stagnációra vezet. És ime ott vagyunk, benne a stagnációban. Ezt szomorúan konstatáljuk, szemben a Grünwald idealizmusával, valamint a kormánypárt megelégedésével. Vannak állatok, melyek a stagnáló vizeket szeretik s esténként roppant többségben s tökéletes összhangban kuruttyolják békés boldogságukat. Gólyakirály hatalma a polgárok tehetetlenségén alapszik. Grimwald azt kívánja, hogy Tisza miniszterelnök és a mindenre kész többség teremtsék meg azt a magyar államot, melyet ő képzel s melynek feladata összegyúrni egy testté a különböző fajokat és felekezeteket, melyek itt Magyarországon egymástól elkülönözve s elidegenedve élnek egymás mellett. Grünwald fel is hívja rá őket.) Felszólítása kevés emberismeretre mutat. Tisza felelt neki. Azt felelte, hogy nem teszi. Ezeket felelte: A kormánynak kötelessége a nemzetiség érdekében, amennyire a fennálló törvények engedik, mindent megtenni, de túl a törvényen mennie nem szabad. De vége van annak az időnek, midőn törvényekkel vagy kormányzati rend Elmondta, hogy ez itt a rebellis Nádasdy Ferenc gróf, akinek Bécsben, 1671-ben, a fejét leütötték. Bajtársai , Zrínyi és Frangepán Bécs-Ujhelyen, Tadtenbach pedig Grácban aluszszák a szabadság örök álmát. Ah, Frangepán! Mily költői, mily kedélyes idők is voltak azok! Házasodott a fiatal gróf, jegyese a Zrínyiek sarjadéka volt, kivel Csáktornyán ülte fényes lakodalmát. Zalán kívül a szomszéd megyéket is meghívta boldogsága tanaiul, pedig Csáktornya és Bécs-Ujhely oly közel voltak akkor már egymáshoz ! De halljuk a mi ciceronénkat Nádasdyról. — Nos, hát rebellis volt, Wesselényivel együtt fújták a kigyókövet. Megtudta ezt az egyik Esterházy és besúgta Bécsben. A zsoldosok megindultak a nemes vad felkeresésére s Kéry gróftól csakhamar megtudták, hogy az, akit keresnek, a rohonci várban rejtőzködik. Rajta ütöttek. Nádasdy neszét vevén a dolognak, a földalatti folyosón akart menekülni, de késő volt, a sok pribék mindenfelé elállta útját. Bécsbe vitték, aminek a vége aztán az lett, hogy a feje a hóna alá került annak a férfiúnak, aki már 12 éves korában Vas megye főispáni székéről osztotta parancsait. A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. Egy 12 éves főispán. (A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája.) A gyönyörű lékai uradalmat elvették a rebellis Nádasdytól, s lett belőle Eszterházy -birtok , hanem hogy a veszett fejszének mégis nyele kerüljön, a sírboltot meghagyták a Nádasdyak számára. Itt találkoznak a család tagjai, amikor egymásután utolsó lovaglásukat teszik a szent Mihály lován. Van ennek a sírboltnak a többi között egy lakója, kinek felkeresésére még kevéssel ezelőtt is, de főként az elnyomatás napjaiban igen számosan látogattak el Lékára az ország minden részéből. Egyszerű kíváncsiság vezette-e őket, vagy imádkozni jöttek titkos vágyakozással ? — azt most már nem feszegetem. Elég az hozzá, hogy mikor a vándor látogatása után, a bolt lépcsőjén felfelé haladt, egy-egy fájó könnyet morzsolt szét kezével az arcáján. A hatvanas évek elején egy alkalommal ittamengem, is a Nádasdynak ősi fészkébe vezetett. Éppen az egykor zárda — most pedig plébánia lak előtt haladtam el, mikor eszembe jutott a mártír története. Körülnéztem: nincs-e valaki, a ki kalauzolna ? A templom előtt egy kék dolmányos atyafi bámult fel a toronyórára. Hátratett kezeiben egycsomó fades volt. * 1635. április 13-ika nagy nap volt Vas megyében. Az uj főispán tartotta székfoglalóját Nádasdy Ferenc gróf még alig maitól 12 Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.