Budapesti Hírlap, 1885. február (5. évfolyam, 32-58. szám)

1885-02-01 / 32. szám

2 köszönet. Két veszély fenyegeti az intézményt, Scylla és Charybdis: az osztrák hadsereg ör­vénye, mely minden nemzeti hadszervezetet elnyelni szeretne és a nemzetiségi izgatás kő­­szirtje, mely a népfelkelésből Hóra, Húrban, Rajacsics vagy Jellacsics lázadást csinálhatna. Magyar állami, magyar nemzeti népfelke­lés kell nekünk, ilyent ha tud szervezni a kormány jó, ha nem tud, hagyja abba. A szolgaságból is elég van, a nemzetiségi izga­tásból szintén, ne adjuk magunkat annak bé­­kéiba egészen, ne adjunk fegyvert kezébe emelnek. A kormány jól fontolja meg, mily ala­pokra fekteti a népfelkelést? Csak magyar ál­lami alapon építhet okszerűen. Hogy magyar intézmény legyen, arra ügyeljen. Ennek min­den garanciáival a törvényjavaslatot az ország­gyűlés elfogadhatja. Budapest fejlődése. (Termek és végzések.) I. Négy új híd Budapesten. Míg a fővárosi egyesület csak a negyedik állandó híd létesítése ügyében kíván fellépni, s Habonay József erről szóló indítványát csak szakszerű megbeszélés céljából utasítá egy bizott­sághoz,­­ addig e bizottság sok tárgyalgatás fényes eredménye gyanánt nemcsak a negyedik, de a he­tedik, s igy összesen négy új hídnak ter­vét dolgozta ki az egyesülethez beterjesztett jelen­tésében. A jelentés rövid visszapillantást vetvén a fő­város negyed­század előtti viszonyaira s a nagy ne­hézségekre, melyek közt az első Dunahid, Széchenyi lánchidja létesült, elmondja többek közt, hogy e hi­dat a főváros forgalmi viszonyainak sokkal megfele­lőbben ott kellett volna építni, hol a két hídfő mind­két parton tágas tért s nagyobb útvonalat érint: ez a régi hajóhíd helye, a D­e­á­k-u­tcaöble s a budai várfeljáró közti partrész. Csakis a Duna mederviszonyai miatt voltak kényte­lenek akkor más pontot választani. De ma, a tech­nika fejlett eszközei legyőznek minden akadályt, s e pontok közt egy új híd építése által a forgalom a király- és Deák-utcákon át egyenes vonalban közle­kedhetnék a budai oldallal, összeköttetnék Buda két elhagyatott városrésze: a váralja s a tabán a pesti belső körút életereivel. A bizottság tehát ide ok­vetlen akar egy hidat, egyelőre beéri azon­ban hajóhiddal is, mert a jelentés szerint Budapestnek — a jövőre való tekintetből — még két, sőt három új hid kell ezen kívül. Ennek megokolására felhozza a jelentés, hogy a főváros fejlődése a Margit-híd építésére kénysze­­ríti a kormányt, de e híd a lánchídtól s a főváros zömétől oly távol esik, hogy a gyors­forgalom­nak érdekeit nem szolgálja ki eléggé, különösen Buda fejlődését éppen nem moz­dítja elő. Arra pedig a jelentés nagy súlyt vet, hogy a főváros e két partrésze lépést tartson egy­mással az emelkedésben, gyarapodásban, s e célt Buda elmaradottságán segítő híd­építési politikával kívánja elérni. Példákkal bizonyítván, mily hatása van a vál­lalkozási kedvre a hatósági iniciativa és mily roha­mos a fejlődés ott, hol a magánvállalatok elől az akadály elhárittatik s a tér hozzáférhetővé tétetik, — egész lelkesedéssel állítja a jelentés, hogy a fő­város egész uj lendületet vesz, ha a széles Duna a partterület hosszában az állandó és folytonos közle­kedést — hidak épülvén — nem képezi aka­dályát. Első­sorban egy állandó k­ő- vagy v­a­s­h­i­­dat a vámházkörút torkolata és a sáros­­fürdőnél torkoló kelenföldi és buda-eörsi utak közé kíván a bizottság építtetni, ezzel pedig párhu­zamosan egy hajóhidat a fennemlített helyen. E két híd által a belső körút két végpontja Buda felé folytatást érne. A kerepesi út, a fővárosi forgalom ez egyik főere szintén kér ily folytatást a hatvani utcán át az eskütérnél Buda felé. E pont s a Rudas­­fürdő közé tervezi a jelentés a második ál­landó, tehát harmadik új hidat. E híd nemcsak a várba vezető feljárattal, de a Krisztina­városon át­­kanyargó új körúton keresztül a Margit-híd for­galmával is korrespondeálhatna. Utolsó híd terve a jelentésnek már egészen a jövő zenéje. A jelentés a külső nagy körút két tor­kolatát úgy akarná Buda felé hidakkal meghosszab­­bítni, mint a belső körúttal a vámház- és hajóhíd által tervező. Az egyik torkolat tényleg már meg van hosszabbítva a Margit hídon át a budai oldalig, s a másikra tán sor kerül a jövő században, mikor a külső körút ferencvárosi torkolata s vele szemben a „kelenföld“ városrész kiépülvén az új negyedik, s igy Budapesten a hetedik hídra ráutalva lesznek. Tartózkodunk most minden érdemleges tárgya­lásától e terveknek; közöltük ismertetésüket, mint érdekes olvasmányt. II. A közmunkák tanácsa. A tanács tegnapi üléséről következő közérdekű határozatokat közöljük. Tudomásul vétetett, hogy a balparti v­í­z­m­ű végleges megállapítása ügyében szakértő gyanánt a londoni vízművek állami felügyelője , Sir Bolton Ferenc hivatott meg. A L­u­j­z­a­ utcának a Teleky­ térig meghosz­­szabbítása tervét a tanács felülvizsgálni, esetleg mó­­dosítni kívánja, ezért az új utcarész megnyitásának ügye függőben marad. A N­a­p-h­egy (Budán) szabályozási tervét a tanács elfogadta, s elvileg kimondta, hogy az ott levő telkeket csakis családi házak építé­sére 300 négysz­­örnyi parcellákban fogja eladatni. A házak a mészáros­ utcában zárt sorban, másutt szabadon állva lesznek építendők. A Spitze­r-féle óbudai gyárnak egy az ó­bu­dai védőgát közelében levő utcaterületét megfelelő árért csak helyszíni szemle után engedheti át a ta­nács. A szemlére négy tagú bizottság küldetett ki. Több útépítési, kövezési és világítási részlet­terv jóváhagyatván, az osztrák-magyar államvasút nagy pályaudvara körül fekvő mély te­­­rületek feltöltése ügyében elhatárza a tanács, hogy a déli oldalon a munkát maga elvégezteti, a nagy körút felé eső terület feltöltésére pedig, a költ­ségek megtérítése mellett, a vasúttársulatot fogja felszólítani. A X. ker. új temető úthálózatához a ta­nács csak oly kikötéssel járul, hogy a temetőbe a közúti vas­­álya be ne vezettessék. A kiadott építési engedélyek közül kiemelendő: Ybl Miklós a VI. ker. hajós­ utcában négy emeletes ház, K­ó­­­e­r Napóleon VI. ker. Szondy- és Izabella-utcák sarkán négy emeletes ház, a főváros közönsége a nádor-szigeti fürdő kibő­vítése, Weiss Berthold V. ker. fegyvergyár­ és Pannónia-utcák sarkán ideiglenes toloncház építésére. A többi engedélyek földszintes házakra, javításokra stb. szólanak. Tisza Kálmán miniszterelnök Bécsből kapott értesülésünk szerint ma délelőtt ő felségénél kihall­gatáson volt, délben pedig hosszabb ideig értekezett K­á­l­n­o­k­y gróf külügyminiszterrel és S­z­ö­g­y­é­­n­y­i osztályfőnökkel. Bedekovics miniszter ma reggel Bécsbe érkezett. Budapest főkapitányául — mint halljuk — Kormos Béla verseci kir. közjegyző van kilátásba véve, aki gróf Ráday működése alatt Szegeden, mint a biztosság egyik közege, kitűnő rendőrnek bi­zonyult. Az általános magánjogi törvénykönyv tervezetének megvitatása céljából összehívott értekez­let mai ülésében az öröklési jogra vonatkozó részben a hagyományokról szóló fejezet tárgyalását folytatva, a 295. §-ig haladt. A képviselőház pénzügyi bizottsága mai ülésében a költségvetési törvényt tárgyalta. A bi­zottság a törvényt általánosságban és részleteiben változatlanul elfogadta. A jelentést Hegedűs Sándor előadó a kedden tartandó ülésben fogja a háznak benyújtani. Báró Fiáth Ferenc, ki Veszprém megyének másfél évtizednél tovább volt főispánja, az utóbbi időben meggyengült egészsége miatt felmentését kérte, melyet a kormány elfogadott. Utódja ifj. gróf Esterházy Móric lesz, kinek kinevezését leg­közelebb fogja közölni a hivatalos újság. Az 1885. évi költségvetés úgy, amint azt ma a pénzügyminiszter a részletes tárgyalás folytán megállapított szöveggel a képviselőházban előterjesz­tette, a következő mérleget mutatja: összes kiadások 337,940.264 frt, összes bevételek 326,056.501 frt, hiány 11,883.763 frt. Ez a hiány hitelművelet útján fedezendő. A költségvetési törvényjavaslat legutolsó olvasása legkésőbb a képviselőház pénteki napirend­jére fog kitüzetni. Az appropriácionális vita, noha az ellenzéki pártok részéről több szónok behatóan fog a költségvetés ellenében szót emelni, előrelátha­tólag egy ülés folyamában befejeztetik. De a közönség feledékenyebb s egy évre rá, alig hiszem, hogy valaki emlékezett volna az én Loreleymre, az én reduti sikeremre. Szerencsére mégis volt egy ember, ki nem felejtett el­s e derék ember az öreg E­r­k­e­l Fe­re­n­c­z, az opera igazgatója volt. B­a­l­á­z­s­n­é­ B­ognár Vilma ugyanis erős indiszpozíció következtében lemondott a „Huge­­nották“-ban a királyné szerepéről, az öreg maesztro tehát felkeresett engem s kért, vállalnám el a sze­repet — holnapra. Tudtam a szerepet s habozás nélkül igent mondtam. Az ősz mester atyailag figyelmeztetett, hogy nagy gonddal igyekezzem e szerepet játszani, mert — úgy lehet — ettől függ egész jövőm. Egész nap fülembe csengtek e szavak, lázas szorgalommal készültem játszani, hanem este-este elfelejtettem mindent. Egy kedves barátnőmnél ugyanis estély volt s mi már régebben oda ígér­keztünk. Röviden, mi elmentünk az estélyre s én csaknem reggelig folytonosan táncoltam. A mazur, a polka, a csárdás elfelejtete velem a klasszikus zenét, melyet másnap előadnom kellett. Hja 17 éves leány voltam! Mikor hajnalba haza mentem, torkomat oly konok rekedtség lepte meg, hogy egy félhangnak nem voltam ura. Azonnal orvost hivattunk. Ez rö­viden kijelentette, hogy itt nincs segítség, ma ez­zel a torokkal nem lehet énekelni. Képzelhető, milyen kétségbeesés szállt meg. íme — dicsőségem küszöbén eljátszottam — nem eltáncoltam egész jövőmet. Borzasztó! Az orvos megszánt s tudtomra adta, hogy ha egész nap fekszem, s egy árva hangot nem szólok, akkor talán még énekelhetem a királynőt Úgy is jön. Én egész nap feküdtem s egy árva szó nem hagyta el ajkamat, mindaddig, mig­jelenésem következett. Mindamellett az első színpadi szereplés sike­rével meg lehettem elégedve, a közönség rokon­szenvesen fogadott, meg-megtapsolt s a sajtó más­nap meleg, biztató hangon emlékezett meg rólam. Az igazgatóság (a művészek földi gondvise­lője) azonban — úgy látszik — csak mérsékelten volt elragadtatva e szereplésem által s jónak látta nem sietni szerződtetésemmel. Egy év telt el — egy hosszú, kínos év, csüggedésteli, melynek minden napján azon sötét gondolat kisértett, hogy sután maradok. De nem — a walesi herceg meg­mentett! Netalánt félreértések kikerülése végett sietek kijelenteni, hogy én ő fenségével soha egy árva szót sem váltottam, s mindössze annyiban volt ő az én megmentőm, hogy Budapestet meglátogatván, az igazgatóság „Hunyadi László”-t akarta neki bemutatni. Igen ám — de nem volt Gara Mária, egy csepp sem. Ismét eszébe jutottam tehát az agg szerzőnek, a direktornak. A direktorok általában udvarias emberek, hát még mikor meg vannak szorulva! Erkel Ferenc meglátogatott s a legnyájasabb, a leghizelgőbb szavakkal kért, hogy vállalnám el Gara Máriát. Mondhatom, hogy kedveske­dése teljesen felesleges volt, én egy szóra kész voltam beleugrani. (Ez a valódi mít kifejezése egy szerep hirtelen elvállalásának.) Elénekeltem Gara Máriát, az opera tetszett a walesi hercegnek s én harmadnap szerződött tagja voltam a budapesti magyar operának. Sokan azt mondhatnák, hogy a véletlen jut­tatott hozzá, de én büszkén mondhatom, hogy ki­tartó, szívós szorgalmam, egész ifjúságom minden egyéb örömének feláldozása juttatott e szerződéshez. BUDAPESTI HÍRLAP (32. n.) 1385. február 1.

Next