Budapesti Hírlap, 1885. november (5. évfolyam, 300-329. szám)
1885-11-01 / 300. szám
V. évfolyam, 300. sz.________Budapest 1885. Vasárnap, november 1. Budapesti Előfizetési Arak. Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukászi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., kalap-utca 16 ez Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Adria gyöngye. — A „Bitania“ t. szerkesztőjéhez. — Tisztelt uram! Fiume városa fölirata az ország belügyminiszteréhez és a városi képviselet keblében erről folyt vita, jobban mondva dikciózás, melyet az ön becses lapja nyomán közöltünk, oly fölháborodást keltett Magyarország közönségének körében, hogy szükségesnek látszik újra visszatérnünk e kérdésre. Levelekkel ostromoltatunk, melyek égbekiáltónak mondják ama jelenetet a fiumei városi atyák tanácsában, a közelmúlt évek hangulata és nyilatkozatai után. Látogatók zaklatják szerkesztőségünket, akik további részleteket kérnek, mert abból, ami az említett közleményekben szemük elé került, nem tudnak kiokosodni. Mi történt ott ? Mi lappang a dologban ? Mit kell még megérnünk vagy megtudnunk ? Mi a magyarázata e titokzatosnak látszó nyilvános jelenetnek ? a holok és okozat meg fordított arányban állanak egymáshoz. ? Ugyanazok ülnek-e ma is Fiume tanácsában, akik az előző években ültenek ? Ha igen , úgy akkor voltak-e könnyelmű gyermekek s most értek meg komoly férfiaknak, vagy férfiak voltak s most fejlődtek vissza gyerkőckorukba ? Ha pedig nem azok ülnek ott, akik azelőtt ültek , kiknek a kezébe jutott Fiume városa és az érdek, mely a várost s az anyaországot egybe kapcsolja ? Ennyi és még több kérdés az, amire nem tudunk pozitív és kielégítő feleletet adni ama jelenet után. Mert mit mondjunk arra, mikor ellenmondás nélkül, sőt képviselők és karzatok tapsai közt mondja ki valaki, hogy ideje már nyíltan beszélni, ideje, hogy vége legyen a frázisoknak, ideje, hogy valódi színében mutatkozzék Fiume, ideje, hogy vége legyen a képmutatásnak. Nem tudom már a szókat, de a célzás és az értelem az, hogy ne érzelegjünk többé Magyarországgal, ne beszéljünk az ábrándos ifjúság szerelmének a hangján, hanem beszéljünk komolyan. Nem vagyunk már a szemérmes menyasszony, hanem a követelő szerető. Ha nem enged mindenben, a legsilányabb dologban is, kényünkre : hát csináljunk szcénát, mondjuk föl a hűséget, kacsintsunk más szeretőre , hála isten akad még vállalkozó férfiú, aki egy ilyen szép leányt hajlandó kitartani ! Ily értelmű nyilatkozatokkal gyalázza meg magát Fiume képviselőtestülete Fiume tapsai közt. Miért? Talán elhurcoltuk elöljáróságát ? Talán börtönre vetettük polgársága idiszét ? Talán kardra hánytuk ifjúsága ?' Nem, hanem azért, mert a minekutána milliók értékével felcicomáztuk, gazdaggá tettük, a belügyminiszterünk vonakodik neki megengedni egy 300.000 frtos kiadást. A belügyminiszternek erre vagy van joga, vagy nincsen. És ha a miniszter illetéktelenül imponálja akaratát a municipiumra , az-e a tisztességes, hű és lojális válasz reá, hogy Fiume hatósága Fiume lakosságát az anyaország elleni tüntetésre buzdítsa, a hazaszeretetbeli ledérségre tanítsa, hűtlenséggel fenyegetőzve a kapcsot köztünk lazítsa, a közjogi viszonyt zavaros jelenéből egy még tisztálanabb és még értéktelenebb jövő számára megrontsa ? Az-e a komoly, megfontolt, politikus és erkölcsös válasz reá, hogy a hatóság példát adjon a rakoncátlankodásban, oktalan nyelvelésben és éretlen fenyegetésben ? Ha ellenben a miniszternek igaza van, s az egész fellépés nemcsak egy hazaellenes tüntetés jellemével bír, hanem még a közönséges törvény ellen való szegülés is : micsoda színben tündöklik akkor az a testület, amely Fiumét képviseli az ország és világ előtt ? Hol e köztestület tisztelete a törvény, fölebbvaló hatóságai : a kormány, az országgyűlés, a fejedelem, hol a tisztelete önmaga iránt? Ilyen testület van-e hivatva egy város érdekeit óvni s őrizni, képviselni, vagyonát s erkölcsi értékeit kezelni ? Tisztelt uram ! Keresem a motívumokat, amelyek Fiume tanácsbeli és karzati közönségét oktalan magaviseletére ragadták, hogy Magyarország közönségének megfelelhessek a kérdéseire és nem találok, nem ismervén fejenként azokat,akik Fiuméban tekintélyükkel, befolyásukkal és ide irányzott munkásságukkal a hangulatot csinálják, — nem találok komoly választ sem a fiumei föliratban, sem a tanácskozásban, sem az okoskodás annak rendelkezésére álló összes ismeret- és tapasztalatbeli vagy kombinatív fegyvertáramban. A vitában a 300.000 forinton kívül még egy tétel van csak, az is azonban ép oly oktalan, nevetséges és semmis, mint a pénz kérdése. Ez a magyarosítás bolond vádja. Hogy a kormány Fiumét meg akarja magyarosítani : ez a feneke az iskolaépítésre szánt 300.000 frt megtagadásának. Fiúmét ? Bocsánat, melyik részét ? Az olaszt vagy a horvátot ? Vagy épen mind a kettőt ? Ha Fiumét az olasz nem tudta elolaszosítani, a horvát nem tudta elhorvátosítani, a német nem tudta elnémetesíteni.... akkor önök attól félnek, hogy mi el fogjuk magyarosítani ? Hogy nekünk jól esnék, ha Fiume tősgyökeres magyar város volna, az a legtermészetesebb dolog a világon. De ez az érzés nem fog bennünket semmi esztelen vállalatra csábítani. Lehetetlenségekre vállalkozni se fölös erőnk, se időnk, se korlátoltságunk nincsen elég. Mert nem gyanúsít a fiumei városi képviselet bennüket azzal, hogy a tengerüket akarjuk elsikkasztani, s Budapest alá hozni s Fiuméból Budapest külvárosát akarjuk csinálni ? Ebben sem volna kevesebb ész. Ránk nézve semmi sem teszi szükségessé azt, hogy Fiume magyar nyelvű város legyen. E tekintetben annyi az, amit kívánatosnak, mindkét félre nézve hasznosnak tartunk, hogy Fiume lakosságának megadassák a legkönnyebb mód arra, hogy intelligenciája megtanulhasson magyarul. Csak igy lehetséges oly állapotok létrehozása, hogy fiumeiek foglalhassák el a közvetítő állásokat Fiuméban és Fiumén kívül egyaránt. Hogy esetleg egy rátermett fiumei ember lehessen kormányzója is, országos képviselője is Fiuménak s hivatalnokokat a minisztériumok ott levő hivatalaiban ne innen kelljen leküldeni s fiumeiek esetleg Magyarországon is csinálhassanak karriert. Ne legyen, ne lehessen szó fiumeimagyarokról,akikről oly gyűlölettel nyilatkozott egyik-másik szónok a fiumei városházában. Ennyire van szükségünk a magyar nyelv dolgában, melyet a fiumei intelligenciának is, ha jól fogja föl érdekét, ily mértékben fel kell karolnia. Ennél több, Fiume „megmagyarosítása,“ ha magyar részről hangzik : egy nevetséges ábránd; ha Fiume — ha épenséggel a város képviselete — emlegeti: egy semmire való hazug ürügy. Nekünk általános magyar érzületre van ott lenn szükségünk , ezt meg is követeli a haza, mert e nélkül összes törvényeink, melyek együvé tartozóságunkat hirdetik, rongy és papiros értékre szállanak alá. De ime láttuk, mit kell tartanunk a magyar érzületről? És sem a képviselőtestületben, sem a karzaton, sem a városban nem akad egy ember, aki közbekiáltaná: esztelenek, mit akartok? Jele, hogy vagy egy ember sincsen Fiuméban, aki másképen gondolkoznék mint akik nyilvánosan fölszólaltak, vagy az erkölcsi bátorság minimuma szállt le ama szép tengeri szabadváros férfiainak a keblében. És én keresem, de hiába, a biztos magyarázatot s csak föltevések körül járhatok e jelenségekkel szemben. íme, e tekintetben egy távolról, szemlélő magyar kritikus elme gondolatai: Lehetséges, hogy a magyar kormány képviselői és közegei az évek során oly tapintatlanul képviselték az anyaországot, hogy ma már a legcsekélyebb alkalom is elégnek látszik, hogy az elkeseredett közérzület kitörjön. Mai számunk 16 oldalt tartalmaz.