Budapesti Hírlap, 1885. november (5. évfolyam, 300-329. szám)
1885-11-01 / 300. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP (300. sz.) 1885. november 1 Ha ez azonban igy van, mikép történhetik, hogy a harcvágyó és bátor fiumeiek elkeseredésük ostromát nem ez ellen, nem az eddigi rendszer és kormányok ellen indítják meg, nem a kormányzókat és közegeiket kritizálják és nem e téren sürgetnek orvoslatot, hanem eddigi maguk viseletét képmutatásnak bélyegezvén, igaz szívük mutatásával fenyegetik az anyaországot ? Hiú ürügyeket hánytorgatnak, a lakosságot izgatják Magyarország és állítólagos törekvései, e szerint maga a haza ellen, ahelyett, hogy esetleges sérelemeik orvoslását keresnék komoly férfias szóval és tiltakozással? Ezt tehát nem lehet komolyan venni. Lehet bajuk az odavaló állami képviselőkkel is, de a „bajuk“ nem lehet ez. Kérdés: nem idegen befolyások dolgoznak-e Fiuméban ? Oly gyűlölettel emlegetik azt a két magyart, aki bejutott a képviselőtestületbe, hogy önkénytelen azt kell kérdeznünk, avagy csupa benszülött fiumei ember ül-e e két magyar leszámításával Fiume tanácsában ? Nincsen ott más „idegen“, csak a magyar ? Dalmata, isztriai, olasz és más jövevény nem idegenebb ott mint az anyaország gyermeke? És nem az ily jövevények befolyása — mert hivatalban, tanító állomáson s mindenfelé vannak, úgy látszik, ilyenek, nemcsak a képviselőtestületben — nem ezek befolyása korrumpálja-e, sőt megmérgezi, meghamisítja-e Fiume közhangulatát, a tengerparti város közszellemét ? Fontos dolog és érdekes jelenség, ha így van : méhébe kell neki nézni. Avagy pénzüzletről, kölcsönről lévén a szó, — láttunk már példát reá, hogy a közületben a magánérdek kereste gyarapodása forrásait — avagy nem egy érdekhajhász klikk áldozata-e Fiume városa abban az esetben ? Csak piszkos magánérdek szokta a közérdek és érzület palástját oly provokatív, oly merész és piaci föllépéssel viselni, minőben Fiume képviselőtestületének szónokai életbenk léptek ezúttal... De nem folytatom föltevéseimet. A minapi közgyűlés magaviselete közmegbotránykozással fogadtatott Magyarországon, mert érthetetlen. Vagy komédia és hazugság az egész s ekkor vesszőre méltó eljárás országos ügyben ; vagy komoly valóság és megfelelő motívumokkal biró közhangulat s ez esetben végzetes fordulata melylyel Fiuménak is,Magyarországnak is le kell számolnia. Egymást bolonddá tenni nem vagyunk hivatva. — Nem a 300.000 írtról van itt a szó, s nem az volt voltaképem tárgya a minapi fiumei közgyűlésnek, hanem e város viszonya és hűségének értéke az anyaországhoz. Reméljük, a belügyminisztérium is így fogja fel e dolgot és fenekes fenekéig fog elmenni. Ha így nem lenne, mit kellene Fiumétól várnunk, ha nem arról lenne szó, hogy megengedi-e neki egy magyar miniszter elkölteni 300,000 irtot, hanem p. o. 1 millió vagy 2 millió forintot. Akkor a tenger minden tajtékát Magyarországra okádná a kényeztetett város. Hátha még egyszer nagy dolgokról lenne szó, ha a város hűségét kísértené meg egy nehéz óra, akár a tenger felől, akár szárazföld felől; ha Fiuménak azt inszinuálnák, hogy életet, vért és vagyont áldozzon a magyar hazáért, s mit kellene még akkor tapasztalnunk Adria gyöngyétől ? Íme, uram, ily gondolatokkal foglalkozik a magyar közvélemény és Fiumétól várja rájuk az illetékes feleletet. Ön szíves lehetne becses lapja útján e gondolatokat Fiume tudomására hozni. A magyar delegáció albizottságainak tárgyalásai, a kiállítás bezárása alkalmából, a jövő hét végéig félbeszakíttatnak, amely időre valamennyi Bécsben időző magyar miniszter visszajön Budapestre, s úgy van tervbe véve, hogy a magyar minisztereknek november 5-én történő Bécsbe való visszautazása után a két kormány között a kiegyezési tárgyalások is újból megkezdődnek. A miniszterelnök s a bán. A Starcsevicapártot az új közigazgatási reform, melylyel a bán a horvát megyéket a magyar közigazgatási rendszerrel összhangzatosan átalakítni készül, nagyon leverte lábáról. A túlzók nem látnak benne kevesebbet annál, hogy Khuen-Héderváry gróf bekebelezni akarja Horvátországot az anyaországba. Dühülben ráfogják a bánra, hogy e terveit a magyar kormánytól függetlenül kovácsolja s Tisza miniszterelnök a főkérdésekben nem ért vele egyet. E híresztelés célja elhitetni a horvát közvéleménynyel, hogy a horvát bán állása a magyar kormány felől meg van rendítve. Igen természetesnek tartjuk, hogy a „Nemzet“ e híresztelésnek fonalát ketté vágja s kijelenti mai esti lapjában, hogy a kormányelnök s a bán közt teljes az egyetértés, s a horvát közigazgatási reform a napokban a tartománygyűlés elé fog terjesztetni. Samassa a kongrua-kérdésről. Amit a „Budapesti Hírlap“ hetekkel ezelőtt megírt, hogy az epszkopatus maga akarja a kisebb javadalmazású papság dotációjának kérdését megoldani s Trefort miniszter kezdeményezését, — mint illetéktelent, visszautasítja, — immár ténynyé vált. Nemrég Raynald bíboros érsek pásztorlevelében, legújabban Samassa egri érsek itt ismertetendő beszédében benne foglaltatik a püspöki kar álláspontja e kérdéses szemközt, s határozottan kizárja az állami beavatkozást. Az egri érsek az egyházmegyei papság nyugdíjintézetének közgyűléséül mondá el, mint elől ülő, ezt a beszédet. Harciasan kezdődik. Szól a társadalom és állam veszedelmeiről, melyek a lelkek mai erkölcsi forradalmában azt is, ezt is felbontással fenyegetik. Kijelöli e bomlasztó proceszszusban a papság konszerváló hivatását, melylyel az államfenntartó tényezők közt az egyház az első vonalban foglalhat helyet, s ezért viszont az államtól az egyházi érdekek tiszteletben tartását kívánja, célozva mindama mozzanatokra, melyek a papságban egyenetlenséget idézhetnek elő. Ilyennek mondja a kongrua-kérdést is. Gúnyosan céloz a miniszerre, ki az alsó papság érdekeinek taksálásában a püspöki kart megelőzni igyekszik, holott a püspökök papjaik sorsát lelkükön viselik. Végül egy váratlan fordulattal reményének ad az egri érsek kifejezést, hogy a kérdés az egyház és állam egyetértésével közmegelégedésre fog megoldatni, a jelenlegi „előzékeny államférfiakétól, „kikre a magyar egyház gazdag alapítványainak gondozása bízva van“, nem is vár egyebet, mint hogy tekitélyük súlyával és bölcs tanácsaikkal (tehát intézkedéseikkel nem) közreműködnek a szerencsés megoldásban. A kiegyezési tárgyalásokról, melyek az osztrák s a magyar kormány közt folyamatban van- nak, azt írják a bécsi lapok, hogy vontatottan haladunk, mert a közös terhekhez a hozzájárulási arány (kvóta) kiszámítása nehéz és lassú munka A számítások — bécsi forrásaink szerint — a két államnak 1875—1888 közt befolyt jövedelmei alapján történnek, s az 1883 óta kivetett adók a számlásból kihagyatnak. Azt is jelentik, hogy a fogyasztási adók ezentúl közvetlenül fognak elszámoltatni s ez iránt már a két szakminiszter megállapodott egymással. A horvát tartománygyülés mai ülésén — mint egy táviratunk Zágrábból jelenti — az 1883. évi zárszámadásik tárgyaltattak. Vita nem volt. Csak Bukovina b. (Starcsevics-párti) kelt a többség ellen, miért az ultrákat az ülésből kizárta, s néhány kifakadásáért az elnök őt rendre utasítá. Az ülés elején az okt. 5-ki botrányos ülés két hősét, Kumicsicsot és Radosevicset a tartománygyűlés a törvényszéknek kiadta. A legközelebbi ülés szerdán lesz. ... FŐVÁROS! ÜGYEK. A kiállítási terület jövője. A savanyú almába bele kellett harapni. A fővárosi kiállítási bizottság ma hivatalosan szőnyegre hozta a kiállítási pavillonok jövendőjét. Tudjuk, hogy a tervezők és ilmádozók száma régió. A k. egyszer végig sétált a kiállítási korzón s a szép júniusi estéken egy-egy pohár pezsgőt megivott, bizonyára fölsóhajtott, heh szép, de jó lenne, ha mindig igy maradna ! stb. Az álmodozók mellé sorakoznak a spekulánsok, korcsmárosok, kávésok, akiknek az üzlet jól beütött s az éhező és szomjazó közönség nevében ugyancsak esdekelnek a pavillonok életéért. Vannak reformátorok, kik a kiállítási terület nagy részét érintetlenül akarnák hagyni , még a kerítéseket is sajnálják. Az orsz. bizottságnak különösen a szívén látszik feküdni számos rozoga faalkotmánynak a fentartása ; a fő orákulum Schnierer Gyula az ideiglenes pavillonok élettartamát minimom—7 esztendőre teszi s elmésen fölhozta a barakkórház példáját, hogy ime ott a város 20—22 évig tartogatta a betegeket! A mai ülésen Bobula, aki Schnierer e méltóságának a tendenciáját előre nem ismerte eléggé, a tőle szokásos határozottsággal és elokvenciával kijelentette, hogy az iparcsarnokon, királypavillonon és művészcsarnokon kívül — legfeljebb még az osztrák állam vasút faházát véve ki — a többi pavilion olyan, hogy 2—3 év múlva örülnünk kellene, ha valaki azokat elhordja. Kiváncsiak lehetünk, hogy egy jövendő alkalommal nem fog-e Bobula valami kis korrekciót tenni a kimondott igazságon. Látjuk, hogy a városliget ostroma következik, amit csak egy évre adott a város, azt most szeretnék állandósítani — anélkül, hogy a közönségnek valamely nagyobb , 11 ülő heverő hely rendelkezésére állana Ma a kiállítás rendezőinek csak egy szeme van, a fővárosnak két szemének kell lenni, s ugyan csak jól meg kell látnia a kiáltó szükséget üdülő, kiránduló helyek után. A városligetet vissza kell adni rendeltetésének, hogy ott kiki járkálhasson kedvére. Maradjon három szilárd épület, jó, de aztán a többit vigyék el és el ne rekeszszenek egy talpalatnyi területet se, s ha a város beleegyezik az iparcsarnok előtti tér elrekesztésébe, siessen megkészíttetni a két népligetet, az üillei útnál, meg a váci úti kis sör* csarnoknál.* — A fővárosi kiállítási bizottság ma Gerlóczy Károly alpolgármester elnöklete alatt ülést tartott, amelyen az elnök örömmel jelentette, hogy az országos kiállítás alkalmával a főváros úgy is mint kiállító, úgy is mint a közönség sokféle érdekeire őrködni hivatott hatóság fényes sikert ért el. Mint kiállító, egynek kivételével, minden csoportban díszoklevéllel tüntettetett ki, mint a kiállítási lakásiroda életbeléptetője s az olcsó lakások megteremtője elérte azt, hogy lakás dolgában a közönség zsarolásnak nem volt kitéve s kiki kaphatott pénzviszonyainak megfelelő szállást mindenkor. (Éljenzés.) Ezután fülemlíti az elnök, hogy a kiállítás utolsó óráiban égető szükség immár foglalkozni a kiállítási épületek sorsával s a városliget jövendő berendezése tekintetében hozni határozatokat; a pavillonokkal elsősorban kell végezni, kiválogatni a végkép fönmaradhatókat, mert a parkolás tervét csak ezután lehet elkészíteni. Különösen kell foglalkozni a fővárosi pavillonnal, mert az építő vállalkozóval erre nézve oly szerződés áll fen, hogy, ha a város a pavillont meg nem tartja, 5000 frtért köteles visszavenni. Bemutatja még ama kérvényeket, amelyek egyik-másik magánpavillonra nézve beadattak, így Dreher Antal a korcsmát meghagyni, Müller cukrász a hattyú-szigeti pavillont meghagyni (bérfizetéssel) kéri, s ezt a magáét megvételre ajánlja föl, Drobnits szintén, bár a fenhagyást is elfogadja, Zala György, aki a rima-murányi pavillont műteremnek megvette, azt ugyanott fenhagyni óhajtaná, Schwarzkopf Samu a bosnyák kávéházból kecskesavó „gyógycsarnokot“ (!) szeretne csinálni. Kreisz János a kávéháza fennállását hat évre prolongáltatná, az athletikai klub és Strausz A. vételi ajánlatot tettek a fővárosi pavillonra, végre az iparcsarnok jövő felhasználása tekintetében két memorandum adatott be. A vitát, mely a teendők felől megeredt, Steiger Gyula nyitotta meg azzal az indítványnyal, hogy, miután mind e dolgok megvitatása az elintézése többféle szakközeg hozzászólását igényli, nem volna jó a közigazgatási apparáns hosszú pórázára