Budapesti Hírlap, 1885. november (5. évfolyam, 300-329. szám)

1885-11-01 / 300. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP (300. sz.) 1885. november 1 Ha ez azonban igy van, mikép tör­ténhetik, hogy a harcvágyó és bátor fiu­meiek elkeseredésük ostromát nem ez ellen, nem az eddigi rendszer és kormá­nyok ellen indítják meg, nem a kormány­zókat és közegeiket kritizálják és nem e téren sürgetnek orvoslatot, hanem eddigi maguk viseletét képmutatásnak bélyegez­vén, igaz szívük mutatásával fenyegetik az anyaországot ? Hiú ürügyeket hánytorgatnak, a la­kosságot izgatják Magyarország és állító­lagos törekvései, e szerint maga a haza ellen, a­helyett, hogy esetleges sérelemeik orvoslását keresnék komoly férfias szóval és tiltakozással? Ezt tehát nem lehet komolyan venni. Lehet bajuk az odavaló állami képvise­lőkkel is, de a „bajuk“ nem lehet ez. Kérdés: nem idegen befolyások dol­goznak-e Fiuméban ? Oly gyűlölettel em­legetik azt a két magyart, a­ki bejutott a képviselőtestületbe, hogy önkénytelen azt kell kérdeznünk, avagy csupa ben­­szülött fiumei ember ül-e e két magyar leszámításával Fiume tanácsában ? Nin­csen ott más „idegen“, csak a magyar ? Dalmata, isztriai, olasz és más jövevény nem idegenebb ott mint az anyaország gyermeke? És nem az ily jövevények be­folyása — mert hivatalban, tanító állo­máson s mindenfelé vannak, úgy látszik, ilyenek, nemcsak a képviselőtestületben — nem ezek befolyása korrumpálja-e, sőt megmérgezi, meghamisítja-e Fiume köz­hangulatát, a tengerparti város közszelle­mét ? Fontos dolog és érdekes jelenség, ha így van : méhébe kell neki nézni. Avagy pénzüzletről, kölcsönről lévén a szó, — láttunk már példát reá, hogy a közületben a magánérdek kereste gyara­podása forrásait — avagy nem egy érdek­­hajhász klikk áldozata-e Fiume városa abban az esetben ? Csak piszkos magán­érdek szokta a közérdek és érzület palást­ját oly provokatív, oly merész és piaci föllépéssel viselni, minőben Fiume képvi­selőtestületének szónokai életbenk léptek ezúttal... De nem folytatom föltevéseimet. A minapi közgyűlés magaviselete közmeg­­botránykozással fogadtatott Magyaror­szágon, mert érthetetlen. Vagy komédia és hazugság az egész s ekkor vesszőre méltó eljárás országos ügyben ; vagy ko­moly valóság és megfelelő motívumokkal biró közhangulat s ez esetben végzetes fordulata melylyel Fiuménak is,Magyar­­országnak is le kell számolnia. Egymást bolonddá tenni nem vagyunk hivatva. — Nem a 300.000 írtról van itt a szó, s nem az volt voltaképem­ tárgya a minapi fiumei közgyűlésnek, hanem e város vi­szonya és hűségének értéke az anyaor­szághoz. Reméljük, a belügyminisztérium is így fogja fel e dolgot és fenekes fene­kéig fog elmenni. Ha így nem lenne, mit kellene Fiumétól várnunk, ha nem arról lenne szó, hogy megengedi-e neki egy magyar miniszter elkölteni 300,000 irtot, hanem p. o. 1 millió vagy 2 millió fo­rintot. Akkor a tenger minden tajtékát Magyarországra okádná a kényeztetett város. Hátha még egyszer nagy dolgokról lenne szó, ha a város hűségét kísértené meg egy nehéz óra, akár a tenger felől, akár szárazföld felől; ha Fiuménak azt inszinuálnák, hogy életet, vért és vagyont áldozzon a magyar hazáért, s mit kellene még akkor tapasztalnunk Adria gyön­gyétől ? Íme, uram, ily gondolatokkal foglal­kozik a magyar közvélemény és Fiumé­tól várja rájuk az illetékes feleletet. Ön szíves lehetne becses lapja útján e gon­dolatokat Fiume tudomására hozni. A magyar delegáció albizottságainak tár­gyalásai, a kiállítás bezárása alkalmából, a jövő hét végéig félbeszakíttatnak, a­mely időre valamennyi Bécsben időző magyar miniszter vissza­jön Budapestre, s úgy van tervbe véve, hogy a magyar minisztereknek november 5-én történő Bécsbe való visszautazása után a két kormány között a kiegyezési tárgyalások is újból megkez­dődnek. A miniszterelnök s a bán. A Starcsevica­­pártot az új közigazgatási reform, melylyel a bán a h­orvát megyéket a magyar közigazgatási rendszerrel összhangzatosan átalakítni készül, nagyon leverte lá­báról. A túlzók nem látnak benne kevesebbet annál, hogy Khuen-Héderváry gróf bekebelezni akarja Hor­vátországot az anyaországba. Dühül­ben rá­fogják a bánra, hogy e terveit a magyar kormánytól függet­lenül kovácsolja s Tisza miniszterelnök a főkérdé­sekben nem ért vele egyet. E híresztelés célja elhi­tetni a horvát közvéleménynyel, hogy a horvát bán állása a magyar kormány felől meg van rendítve. Igen természetesnek tartjuk, hogy a „Nemzet“ e híresztelésnek fonalát ketté vágja s kijelenti mai esti lapjában, hogy a kormányelnök s a bán közt teljes az egyetértés, s a horvát közigazgatási reform a napokban a tartománygyűlés elé fog terjesztetni. Samassa a kongrua-kérdésről. Amit a „Budapesti Hírlap“ hetekkel ezelőtt megírt, hogy az ep­szkopatus maga akarja a kisebb javadalmazású papság dotációjának kérdését megoldani s Trefort miniszter kezdeményezését, — mint illetéktelent, visszautasítja, — immár ténynyé vált. Nemrég Ray­­nald bíboros érsek pásztorlevelében, legújabban Samassa egri érsek itt ismertetendő beszédében benne foglaltatik a püspöki kar álláspontja e kér­déses szemközt, s határozottan kizárja az állami beavatkozást. Az egri érsek az egyházmegyei papság nyugdíjintézetének közgyűléséül mondá el, mint elől ülő, ezt a beszédet. Harciasan kezdődik. Szól a tár­sadalom és állam veszedelmeiről, melyek a lelkek mai erkölcsi forradalmában azt is, ezt is felbontással fenyegetik. Kijelöli e bomlasztó proceszszusban a pap­ság konszerváló hivatását, melylyel az államfenn­tartó tényezők közt az egyház az első vonalban foglalhat helyet, s ezért viszont az államtól az egyházi érde­kek tiszteletben­ tartását kívánja, célozva mindama mozzanatokra, melyek a papságban egyenetlenséget idézhetnek elő. Ilyennek mondja a kongrua-kérdést is. Gúnyosan céloz a minisz­erre, ki az alsó papság ér­dekeinek taksálásában a püspöki kart megelőzni igyekszik, holott a püspökök papjaik sorsát lelkükön viselik. Végül egy váratlan fordulattal reményének ad az egri érsek kifejezést, hog­y a kérdés az egy­ház és állam egyetértésével közmegelégedésre fog megoldatni, a jelenlegi „előzékeny államférfiakétól, „kikre a magyar egyház gazdag alapítványainak gondozása bízva van“, nem is vár egyebet, mint hogy tek­itélyük súlyával és bölcs tanácsaikkal (tehát intézkedéseikkel nem) közreműködnek a sze­rencsés megoldásban. A kiegyezési tárgyalásokról, melyek az osztrák s a magy­ar kormány közt folyamatban van-­ nak, azt írják a bécsi lapok, hogy vontatottan ha­ladunk, mert a közös terhekh­ez a hozzájárulási arány (kvóta) kiszámítása nehéz és lassú munka A számí­tások — bécsi forrásaink szerint — a két államnak 187­5—1888 közt befolyt jövedelmei alapján történ­nek, s az 1883 óta kivetett adók a szám­lásból ki­hagyatnak. Azt is jelentik, hogy a fogyasztási adók ezentúl közvetlenül fognak elszámoltatni s ez iránt már a két szakminiszter megállapodott egymással. A horvát tartománygyülés mai ülésén — mint egy táviratunk Zágrábból jelenti — az 1883. évi zárszámadási­k tárgyaltattak. Vita nem volt. Csak Bukovina b. (Starcsevics-párti) kelt a többség ellen,­­ miért az ultrákat az ülésből ki­zárta, s néhány kifakadásáért az elnök őt rendre uta­­sítá. Az ülés elején az okt. 5-ki botrányos ülés két hősét, Kumicsicsot és Radosevicset a tartomány­­gyűlés a törvényszéknek kiadta. A legközelebbi ülés szerdán lesz. ... FŐVÁROS! ÜGYEK. A kiállítási terület jövője. A savanyú almába bele kellett harapni. A fő­­városi kiállítási bizottság ma hivatalosan szőnyegre hozta a kiállítási pavillonok jövendőjét. Tudjuk, hogy a tervezők és ilmádozók száma régió. A k. egyszer végig sétált a kiállítási korzón s a szép jú­niusi estéken egy-egy pohár pezsgőt megivott, bi­zonyára fölsóhajtott, heh szép, de jó lenne, ha mindig igy maradna ! stb. Az álmodozók mellé so­­rak­oznak a spekulánsok, korcsm­árosok, kávésok, a­kiknek az üzlet jól beütött s az éhező és szomjazó közönség nevében ugyancsak esdekelnek a pavillo­nok életéért. Vannak reformátorok, kik a kiállítási terület nagy részét érintetlenül akarnák hagyni , még a kerítéseket is sajnálják. Az orsz. bizottságnak kü­lönösen a szívén látszik feküdni számos rozoga faalkot­mánynak a fentartása ; a fő­ orákulum S­c­h­n­i­e­­r­e­r Gyula az ideiglenes pavillonok élettartamát minimo­m—7 esztendőre teszi s elmésen fölhozta a­­ barakkó­r­ház példáját, hogy ime ott a város 20—22 évig tartogatta a betegeket! A mai ülésen B­o­b­u­l­a, a­ki Schnierer e méltóságának a tendenciáját előre nem ismerte eléggé, a tőle szo­kásos határozottsággal és elokvenciával kijelentette, hogy az iparcsarnokon, királypavillonon és művész­csarnokon kívül — legfeljebb még az osztrák állam vasút faházát véve ki — a többi pavilion olyan, hogy 2—3 év múlva örülnünk kel­lene, ha valaki azokat elhordja. Kiváncsiak lehetünk, hogy egy jövendő alkalom­mal nem fog-e Bobula valami kis korrekciót tenni a kimondott igazságon. Látjuk, hogy a városliget ostroma következik, a­mit csak egy évre adott a város, azt most szeretnék állandósítani — a­nélkül, hogy a kö­zönségnek valamely nagyobb , 11 ülő heverő hely rendelkezésére állana Ma a kiállítás rendezőinek csak egy szeme van, a fővárosnak két szemének kell lenni, s ugyan csak jól meg kell látnia a kiáltó szükséget üdülő, kirán­­duló helyek után. A városligetet vissza kell adni rendeltetésének, hogy ott kiki járkálhasson kedvére. Maradjon három szilárd épület, jó, de aztán a töb­bit vigyék el és el ne rekeszszenek egy talpalatnyi területet se, s ha a város beleegyezik az iparcsarnok előtti tér elrekesztésébe, siessen megkészíttetni a két népligetet, az üillei útnál, meg a váci­ úti kis sör* csarnoknál.* — A fővárosi kiállítási bizott­ság ma Gerlóczy Károly alpolgármester elnök­lete alatt ülést tartott, a­melyen az elnök örömmel jelentette, hogy az országos kiállítás alkalmával a főv­áros úgy is mint kiállító, úgy is mint a közön­ség sokféle érdekeire őrködni hivatott hatóság fé­nyes sikert ért el. Mint kiállító, egynek kivételével, minden csoportban díszoklevéllel tüntettetett ki, mint a kiállítási lakásiroda életbeléptet­ője s az olcsó la­kások megteremtője elérte azt, hogy lakás dolgában a közönség zsarolásnak nem volt kitéve s kiki kap­hatott pénzviszonyainak megfelelő szállást minden­kor. (Éljenzés.) Ezután fülemlíti az elnök, hogy a kiállítás utolsó óráiban égető szükség immár foglal­kozni a kiállítási épületek sorsával s a városliget jö­vendő berendezése tekintetében hozni határozatokat; a pavillonokkal első­sorban kell végezni, kiválogatni a végkép fönmaradhatókat, mert a parkolás tervét csak ezután lehet elkészíteni. Különösen kell foglal­kozni a fővárosi pavillonnal, mert az építő vállalko­zóval erre nézve oly szerződés áll fen, hogy, ha a város a pavillont meg nem tartja, 5000 frtért köte­les visszavenni. Bemutatja még ama kérvényeket, a­melyek egyik-másik magánpavillonra nézve beadat­tak, így Dreher Antal a korcsmát meghagyni, Müller cukrász a hattyú-szigeti pavillont meg­hagyni (bérfizetéssel) kéri, s e­zt­­ a magáét meg­vételre ajánlja föl, Drobnits szintén, bár a fenhagyást is elfogadja, Zala György, a­ki a rima-murányi pavillont műteremnek megvette, azt ugyanott fenhagyni óhajtaná, Schwarzkopf Samu a bosnyák kávé­­házból kecskesavó „gyógycsarnokot“ (!) szeret­ne csinálni. Kreisz János a kávéháza fenn­állását hat évre prolongáltatná, az athletikai klub és Strausz A. vételi ajánlatot tettek a fővárosi pavillonra, végre az iparcsarnok jövő felhasználása tekintetében két memorandum adatott be. A vitát, mely a teendők felől megeredt, Steiger Gyula nyitotta meg azzal az indítvány­­nyal, hogy, miután mind e dolgok megvitatása a­z elintézése többféle szakközeg hozzászólását igényli,­­ nem volna jó a közigazgatási apparáns hosszú pórázára

Next