Budapesti Hírlap, 1886. január (6. évfolyam, 1-31. szám)

1886-01-01 / 1. szám

Budapest, 188& VI. évfolyam. 1. sz. Péntek, január 1 ^OTWtrs^így»?asig|rtr Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap-utcza 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg korán intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen. Boldogságos új esztendő- Legyen mindenkinek szerencsésebb az új év, mint volt a régi. A föld ne ismerjen éhezőt, az ég ne lásson boldogtalant. Minek van szenvedés a világon, mert gyötrelem az emberiségen ? Nem boldogságra vágyik minden élő ? Nem örömre születtünk ? Fényes napsugár mutatja meg nekünk a mindenséget, hogy gyönyörködjünk benne. Csillagok ragyognak a sötétségben is. Miénk a föld füve, a fák árnyéka, a madarak hala, virágok illata. Nekünk terem a szőlő, nekünk úszik a hal s a jármot húzó ökör számunkra szántja a barázdát. Éltető levegő nevel szabadságra és szivünkben szerelem lakik. Szólván megértjük egymást s magasztos eszmékért hevülve lelkesülünk. Nem vagyunk egyedül, ember emberek között honos. Anyánk emlőin tanultuk szeretni vérünket s gyermekeink mosolyán feledni bánatunkat. Szépen tud lelkesedni az ifjú, okosan tanácsolni az aggastyán. Van öröklött hazánk, melynek múltja dicsőség, jövője remény. Lehetünk boldogok, igen. De boldogtalanok is lehetünk. Mert láthatatlan isteni hatalom szövi az emberi élet sorsát. Nem szállhatunk mi azzal szembe, mit végzett ránk mert. Élni enged, hogy meghaljunk. Dolgozni parancsol, hogy élhessünk. Kötelességet ró ránk, hogy teljesítsük. Büntet, ha vétünk. Sújt, ha akar, fölemel, ha akar. Fuvallata lehet egészség és lehet betegség. Felhőben hordja a vészt és áldást. E végzet előtt meghajlunk könyörögve, hogy legyen gondviselésünk. Hogy segítsen, ahol nem bírunk, és adjon ajándékot, hol igyekezetünk nem használ. Hogy óvjon mindenek fölött, magunkat és kedveseinket, mert félünk. Mitől? A bizonytalantól. Szeretnék kérdezni, mit hoz a jövő? Nincs rá felelet. A babona tesz ígéreteket, az értelem beéri a kívánsággal. Kinek mi hiányzik, leginkább azt kívánja. Életet azonban mindenki kíván magának, mert a haláltól retteg. És az uj esztendőn uj életet hoz. Almából fölkölti a természetet s meghinti virággal, abból lesz a gyümölcs. Egy ciklus a föld életében és minden emberében. Fiatal reménynyel köszönt be s mikor elhagy, az idő egy évvel ismét ránk nehezedett. Hozott jót, rosszat, vegyest, senkinek csupa jót, senkinek csupa roszszat. Egyensúly a természet törvénye. A bánatot is fölosztja órákra az idő, hogy elviselhetőbbé tegye, az örömöket percekben méri, hogy az élvezet nagyobb legyen. Körül ha nézünk a szerencsét keresni, biztatót nem találunk. Az uralkodók parancsolnak, a népek szolgálnak, a polgár ha szerez, az állam elveszi, a béke munkáját a háború elpusztítja. Ki tudja megmondani nem-e fogják fegyveres népek ölni egymást, ha jó a kikelet ? Ki hiszi, hogy Magyarországon a kormány a szabadságot ápolja ? Nem hiszi senki. Mégis jót remél mindenki. Mert a remény a kebel fantáziája, mely tudni véli a jövendőt. Mézes beszéddel elhiteti hazugságait s elűzi a kétségbeesést. Uj év napja a reménység ünnepe. — Szabad kívánni minden jót és hinni, hogy teljesedni fog. Mert lehetséges, hogy a szerencse különösen kedvez; szeszélyes játékában részt vesz mindenki. Váljék is be ezúttal a boldog uj év, köszöntsön be minden faluba és minden házhoz. Hozzon enni, inni bőven és jó egészséget hozzá s az erszényt is tömje meg vastagon. A hazának is adjon dicsőséget. A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája Őszi tájnak___ Czyczy Vilmos hátrahagyott költeménye. Őszi tájnak hervadó világán Hordozom körül tekintetem, Sárguló rét elhaló virágán Zajtalan lehulló levelen. Szerte, messze bárhová tekintsek Rétre, lombra nincs felirva más: Bármi szépek voltak mind e kincsek, Sorsuk egy csupán •— a hervadás! Soh, hová lett mind a fény, az élet, Mely e tájon nem rég csillogott? Nincs-e földön semminek kimélet, Tegnap élt még és ma már halott? S föld szülötte én is — szinte sorsban A múlandóságban osztozom? Élni vágynám, s halni kell-e gyorsan, Porral egyesítni hült porom ?! Érzem, úgy van, — életem virága Napról napra egyre hervadoz; Napról napra pusztább a fa ága, Mind levélt visz, — s újat egy se hoz. Érzem, érzem, hervadásra lettem, S bármi hosszú légyen is korom, A halál prédájául születtem, — Rengő bölcsőm árnya kész sírom. Érzem, érzem, — de nem zúgolódom, Sőt csak áldni tudlak Istenem. Te vagy az, kiben vigasztalódom, Életben, halálban mindenem! saachisasiass Életemnek kincseit te adtad, Szent kegyelmed, érdemem felett. S eddig is, hogy birtokomba hagytad, Szem csak áldhat, áldott tégedet! Hála néked, a mi boldogított, Mind te szent kezed áldása volt, — A mi tisztább érzelmekre szított, Ki szeretve hűn felém hajolt, — A mi balzsam volt égő sebemre, A mi bánatomban vigaszom, A mi áldás teljes életemre, Mindazért csak neved áldhatom! Légy velem te, légy velem míg élek; Hogyha a te szent karod vezet, — Még síromnak élőben se félek, — Tudom ott is áldást nyújt kezed. A „Fehér farkas.“ — Srégi kép a régi Pestből. — (A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája.) Fejlődésben lévő nagy városok olyanok mint a kaczér szép asszonyok. Naponkint, más toalettben hódítanak. Ilyen Budapest is. Évadról évadra változtatja külsejét, s a régibb divatu házak helyébe mesés gyorsasággal szebbnél szebb paloták gyönyörködtetik szemeinket. A változás e folytonos vérkeringésében sok érdekes pontja, emlékezetes régi háza vész el a városnak, melynek múltjáról csak azok emlékeznek, kik e régi falak között jó órákat töltöttek. Ilyen volt a „Fehér farkas.“ Egyike a legrégibb józsefvárosi házaknak. Valamikor a nagy víz előtt építhették s azóta régi gazdájának, az öreg Ellenbacher bácsinak a közelmúltban történt haláláig, mindig u. n. parasztszálló volt, még pedig a legeredetibb, amit e gemeban a régi Pest produkált. A mai nemzedék már a vendégfogadót sem ismeri ezen a néven. A parasztszállóról dunsztja sincs. A jelenkor vagyonos fiatalsága csak a szálloda fényét és az étterem vixes parkettjét ismeri, míg a szegényebb része a kisebbszerű korcsmákat is a hangzatosabb vendéglő címén emlegeti. A negyvenes, sőt még az ötvenes években is ez nem így volt. Abban az időben az a néhány nyugati ízléssel berendezett szálloda, hova a finnyás ízlésű utas beszállhatott, alig bírt jelentőséggel. Egy pár gazdag mágnás, kincses nagykereskedő, vagy utazgatni szokott magánzó fordult meg bennük mindössze. A magyar társadalom akkori zöme, a földbirtokosok (dzsentryk és firtlik akkor még nem voltak) tanyája a szerény berendezésű újvilág-utcai „Arany-sas“, a mai Pannónia helyén volt „Griff“, vele szemben a „Hattyú“ és a kerepesi uton lévő Bazár telkén állott „Vörös ökör“ vendégfogadó volt, mig a vármegye apró tekintetes urai s a vidéki prókátorok hada rendszerint a soroksári utcai „Két kék bakokhoz“ szállt. A szoros értelemben vett nép, a „subaszaguak“ a módosabb mesteremberek s a falusi honoráciorok, minők a pap, nótárius, biró és kántor, a parasztszállókba szálltak be, mert Pestre jövet nemcsak magukról, de a lóról, kocsiról is kellett Mai számunk 1© oldalt tartalmaz. A bankegyezmény Prágából sürgönyzik, hogy az ottani önálló cseh kereskedők és iparosok klubja elhatározta, hogy kérvényt intéz az osztrák képviselőházhoz és a cseh klubhoz, az iránt, hogy a bankprivilégium megújításához csak akkor járuljanak, ha a prágai kereskedelmi kamara követelései, melyek a cseh kereskedelmi forgalom érdekében az óhajok minimumát jelentik, kifejezést nyernek az új bankstatutumban. A kereskedelmi kamara föl fog kéretni, hogy a budweisi és pilseni kamarákkal egyetérőleg járjon el.