Budapesti Hírlap, 1886. február (6. évfolyam, 32-59. szám)

1886-02-01 / 32. szám

Budapest 1886. VI. évfolyam. 32. sz. Hétfő, február fr Előfizetési érák: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is.­ Felelős szerkesztő: Lukássi József. Szerkesztőségi és kiadóhivatal: IV., Kalap-utcza 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A b­o­r. (D. P.) Magyarország egy nagy gyü­mölcsös-kert. Gyümölcseink királya a szőlő. Ez a gyümölcskirály széles e hazá­ban mindenütt uralkodik, a hol magas hegyek és havasok nincsenek. A hol pe­dig épen csak szőlő terem, olyan terület 70 négyszög mértföld van az országban. Ilyen nagy az ország szőlőterülete. A hány vidék, annyi a szőlőfajta, íz, szin, tűz, za­mat, test száz meg százféle. A homoki vinkótól föl a tokaji furmint isten italáig nincs száma a borfajoknak. A természet összehordta hazánk áldott földjére min­den talaj és minden ég borát, mint egy nagy raktárba. Megáldotta vele a ma­gyart. De szereti is áldását a magyar. Nincs jóravaló gazda, kinek szőlője ne volna, a­hol megterem a tüzes-mézes bogyó. És bár fagy, jég, öböl, eső nagy ellensége sokszor, melylyel most még a gyilkos gyökértetü is szövetségre lép ; mindazáltal egyre-másra jó 40 millió forint áru bor megterem hazánkban éven­ként. Keresetet ad több mint egy millió embernek. 10—12 milliócskát be is hoz évenkint külföldről az országnak Adófor­rásnak is becses. Mind­a mellett még állandó vigasztalója is a sírva vigadó ma­gyarnak, a­ki keserűségében fölhörpint­­get egy-egy esztendő folyásán vagy 30 millió forint áru borocskát. Sok a baj : sok vigasztalóra van szükség ! A­ki perét veszti, annak is csak borban az igazság utóvégre is. Nagy áldomásainknak a bor adja meg lelkét. Mi lenne bor nélkül a jubileumokból ?! Sőt van a magyarnak egy bora, melyet a föld hátán csak a magyarnak adott az a jó isten, a ki ka­lapjához hazánkat fűzte bokrétának. Az a bor tulajdonképen nem is bor, hanem orvosság. Úgy hivják, hogy gyógybor. Neve : tokaji. Szinte kár is az eleven ép embernek, mikor arra való, hogy csudaerejétől föltámadjon, a ki már félig meghalt. íme : a kincsözön, mely szőlőink tövéből fakad. Gazdaggá tehetné és bol­doggá a magyart, a mi most elfoly, talán el is sodor, mint az örvény. Mikor a bú­zát kizárják piacaikról az országok, mi­lyen jó kárpótlás lenne a bor, ha kivin­nénk jó pénzért. Jövedelmi forrásokat fa­kaszthatna szőlőművelésében a nemzet akkor, midőn más keresetforrásai mind­jobban apadoznak. És pedig olyan forrá­sokat, melyek kedvesek a magyarnak, ki a szőlőmivelést annyira szereti, mint akár a szántás-vetést. Csak hogy ahoz sok min­den kellene. Mindenek előtt szükséges lenne, hogy a magyar borok szűzi valósá­gát ne rontaná meg a mű­borgyártás. A magyar bor legyen tiszta, igaz jószág. Ne tapadjon rá a vizzel föleresztés po­gány divata. Faj szerint váljék külön az egynemű faj. Okszerű pincekezeléssel ké­szüljön és érjék az igaz jó bor. Meg kell tanulni a helyes borkezelést. Be kell ahoz kellő módon rendezni a szőlőgazdaságot Csak „palackérett“ borokat bocsássunk vásárra, hogy ne romolják boraink hitele a fél­ érett bor gyarlóságai miatt. Borá­szati szövetkezetek kellenének kitűnő pin­cékkel és pincemesterekkel, szakértő fel­ügyelet mellett, szigorú ellenőrzéssel. A­hol a boros gazda előleget is kap­hatna elhelyezett boraira, hogy megóv­hassa magát a szükség kényszeráraitól, de a­hol a kereskedő is biztos forrásokat találhatna. És aztán borászati ügynöksé­geket és üzleteket kellene nyitni külföl­dön minden ország főhelyein. Vándorügy­nökökkel kellene küldözgetni a bormin­tákat házról házra, hogy megismerje és megszeresse a nagy világ borainkat, me­lyekre az idegen versenyző kigyót-békát kiált. Üzleti összeköttetéseket kell létesí­teni, mint más élelmes nemzet fiai teszik. Csak­hogy a borkivitel útjából el kell há­rítani az akadályokat: a megbizhatlan vámokat, a magas viteldíjakat, sőt ked­vezményeket kell biztosítani a kivitelnek. idehaza pedig be kell zárni a bor helyett mérget áruló korcsmákat a regale­ váltság­­gal. Támogatni kell az államnak kedvez­ményekkel az új szőlők ültetését, mert ezzel nemcsak magának teremt kereset­forrást az iparkodó gazda, hanem az ál­lamnak is új adóforrást nyit. A szőlőültetés, mivelés és borászat hasznos tudományára minta-szőlőgazdaságokkal, pincekezeléssel, szakoktatással, gyakorlati tanfolyamok be-Léptei Ulyssest oly híven kisérték, Oly egyformán, szépen, mint vasúti sínek, Mik soha egymástól hajszárt se veszitnek. Kis fehér kötényét babrálta kecsessen, Majd Ulysses vállát érte delejessen; S mikoron megforgott, a húsz darab szoknya, Mely csípője körül vala fölhalmozva, Szép Telenyak Jánost úgy ütte derékon, Hogy eltörött majdnem! De az se volt vékony. Szelétől pediglen, illatos szelétől, Serege kérőknek elkábul a régtől. A bort is feledték, vérük csak úgy forrott, Zsuzska felé nyújtván szimatoló orrot. Hát Ulysses Miklós ? Oh be szépen táncolt ! Soha szebben lányhoz férfi még nem pászolt! Hogy is járta a hős? Nincsen szó lefestni. Nincs ecset, nincs eset csak belé is kezdni! Hiszen istennőkkel ő egykoron táncolt, És az istenekkel szinte quaterkázott, Istenasszonyoknak megzavará fejét; Istenek, mit ő birt, nem bírták csak felét! Penelopé Zsuzska egyre jobban nézé, Gyönyöre édesb volt, mint csurgatott méze; Miklós ölelése, karja szorítása, Borította arcát piros lángolásba; Kis fejecskéjében édes gyanú ébredt; Édesebb reménység szemeiben kéklett; Hej, tizenkét éve, s egy félesztendeje, Akkor mulatott igy, ő vele, ő vele! Ha talán ő volna, ki tudja, ki tudja, Ha talán végtére haza hozta útja! Bajusza, szakálla nem volt még akkoron, De megnőhetett már két katonasoron ! S már akkor időben, közel menyegzőjén, így ivott Miklós is, valamint a gödény! így rakta a csárdást, s ilyeket kurjantván Szeme így járt rajta, folyton a galambján! A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. Ulysses Miklós hazatérte. Mutatvány „Hári János O­dy s­z e á j­áb­ó­l.“ Irta: Seress Imre. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — XI. Ének. Szép Telenyak János, pirosan mint hajnal, Tekintgető környtíl kéjes diadallal. S mikoron harmadszor megrikkant a „hogy volt“, Nagy örömtől szíve olyannyira tombolt, Nagy gyönyörűségtől úgy berúgott lelke, Hogy szép Pénelopé Zsuzskát megölelte! De miként poharat, mely jó borral teli, Ha fölkapja a kéz és örömét leli Hajt a pislogó szem, a régen szomju száj Megkívánja szintén, s üríteni muszáj: Szép Telenyak János megállni nem bírta, S Pénelopé Zsuzskát hévvel megpuszilta! Oh dehogy puszilta! Csak akará épen, Máskép vala írva a sorsnak könyvében. Mert miként a pohárt, bár hogy is akarod, Még sem üríted ki, ha elejti karod: Eképen Telenyak nem adhata csókot, Mert szörnyű pofontól a falnak csapódott! S Pénelopé Zsuzska, ki a pofont adta, Megszólala ekkor, kontyát félre csapva: Imé a tanulság ifjú legények, Erkölcs dolgaiban nyomorúlt szegények: Pénelopé Zsuzskán, míglen nem jegyesse, Csókjait de senki meg ne kisértgesse! XII. Ének. erős Ulysses Miklós ekkoron belépett, És gyönyörűséggel hallá a beszédet. Rendele liter bort és ült vala mellé, Szemét Pénelopé Zsuzskára szögellé. Őt is a hajadon szótalanul nézte, De a legényeknek szeme fordult vészbe. Im ! Ulysses Miklós megfogá a litert, Emelé szájához, s még csak egyet se nyelt, Torka nem kortyogott, de pillanat múlva Üres jön a liter, és hozatott újra. De most két literest, és fölemelintvén, Végig önté torkán, egyhuzamba szintén, Egy akót eképen rettentőn bevágott, Fölkele azután, mert egyébre vágyott. Láttál-e kötélen, jó magasra húzva, (Ha talán lepottyan, nyakát töri-zúzza!) Táncoló művésznőt, három öles rúddal, Nyaka közt életúnt szegény nyomorulttal ? Láttad a sok férfit, a mint szinte hízván Távcsövet jártatnak játszadozó izmán ? Asszonyok csapatját fejüket fordítni, Mikor a művésznő lábát emelteti? Hős Ulysses Miklóst ezenkép bámulta Serege kérőknek s Pénelopé Zsuzska. De Ulysses Miklós állt vala középre, S Pénelopé Zsuzskát a csárdásra kérte. Megdöbbent szivében, megreszketett a lány, Ki vala legszendébb kis Itakafalván. Gondolkozott volna Penelopé Zsuzska, De késő vala már, a cigány ráhúzta! Fejéből szívén át lábaiba rohant Az isteni érzés! Még nem érzett olyant! Táncgerjedelemtől remegett két karja, Akaratlan indult és mégis akarva. Szép piros csizmái a földet nem érték, Mai számunk 8 oldalt tartalmaz.

Next