Budapesti Hírlap, 1886. március (6. évfolyam, 60-90. szám)

1886-03-01 / 60. szám

Budapest, 1986. VI. évfolyam. 60. sz. Hétfő, március . Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Szerkesztőségi és kiadóhivatal: IV., Kalap-utcza 16. ez. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Experimentum. Magyarország közigazgatása rossz mindenütt, sok helyütt botrányos. Mindenek fölött egyenlőtlen, mert mindenik megye másként adminisztrál. A milyen az alispán, a minek a szolgabirák s főleg a falusi jegyzők milyenek, attól függ a közigazgatás jósága vagy rosszasága a népre nézve, melyet nem törvények kormányoznak és nem a miniszterek, hanem azok az emberek, kik fölötte a hatalmat közvetlen gyakorolják. Ezek tetszésétől függ minden. Ha jó az alispán, szorgalmas a szolgabiró és becsületes a jegyző, az állapotok tűrhetők, ellenkező esetben a rendetlenség, basáskodás, zsarolás és sikkasztás vannak napirenden, de senki mukkanni sem mer és a visszaélések századrésze sem kerül napfényre, s ha valaki jelentést tesz, legtöbbször eltussolják. Sok megye tud erről mesét Nyitrától Krassóig. Ez onnét van, hogy az adminisztráció hazánkban nincs szervezve, nem rendszer, hanem a személyekre van fektetve. Szervezett közigazgatás mellett az államgép dolgozik és a hivatalnok szolgál, szervezetlen állapotban a hivatalnok úr, a ki parancsol s az állam munkája akadozik*! Régen volt, hogy Eötvös a „Falu jegyzőjét“ megírta, azóta sem tudtuk közigazgatásunkat reformálni, mert nem akartuk. Mert mindig az uralom volt a fő s nem a közérdek. Pedig örökösen a közigazgatást reformáljuk. Hányszor toldoztuk 1867 óta? Írsak maga Tisza hány hiábavaló kísérletet nem ten tíz év óta ? Javított az adminisztráción ? "Nem, mert ha jó lenne, nem tenne egy újabb kísérletet, hogy az ördögöt Belzebubbal kiűzze. A főispánokkal akarja a közigazgatást jóvá tenni, nem intézményekkel. Ismét a régi hibába esik : nem rendszert alkot, hanem embereket nevez ki. Megyei adminisztráció helyett főispáni adminisztrációt teremt: annyi az egész. E főispánoknak korlátlan hatalom adatik kezükbe, semmi képesítés tőlük nem kívántatik, felelni a törvénynek sem tartoznak felelősséggel csak a miniszternek, kinek bizalmi férfiai. Magyarország tehát bizalmi férfiak által fog igazgattatok A XIX-dik században, Európába való kormányrendszer ez, vagy inkább visszatérés a középkorba, mikor várispánok voltak. Ilyen nemzeti reakciót mi nem kívánunk, mi nemzeti haladást óhajtunk, vagyis modern közigazgatást, melynek lényege, hogy az állam rendszeresen végrehajtja a törvényeket. Tehát a törvény uralmát kérjük a személyek uralkodása helyébe a felelősséget az önkény, a rendet a rendetlenség, az államot a megyék helyébe és a szabadságnak garanciákat követelünk. A polgároknak jogot az állam és hivatalnokaival szemben és ellenőrzést. Nem kapjuk meg ezeket, kapunk új főispánokat, több önkényt és a régi slendriánt. Törvény helyett korbácsot. Liberális Geszlereket az „államhatalom“ erősbitésére, mint ha hatalom és hatalmaskodás egy lenne s nem ép azért volna az állam gyönge, mert egyesek túl hatalmasok. Ám a kormánypártnak így jó, az megszavazza ezt a törvényjavaslatot is, először, mert Tisza kívánja, másodszor, mert sokan remélik, hogy főispánok lesznek. Ez lesz jövőre a legszebb állás Magyarország és a nagy világon időre, ki még miniszter akar lenni, ha főispán lehet? Szuverén. Dolgoznia nem kell, van titkára. Lakást, fizetést, penziót kap s az emberek csúsznak, másznak előtte. Magyarország közigazgatása pedig rosszabb lesz, mint sem volt; jobb semmi esetre. A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. Cora Pearl emlékiratai. - A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Paris, 1886. febr. 25. Ki ne hallott vagy ne olvasott volna valaha Cora Pearlről, a divathölgyek királynőjéről, a második francia császárság alatt,i vörös hajú angol leányról, akinek szerelmi kalandjai és főrangú udvarlói nemcsak a boulevardokon képezték annak idején a közbeszéd tárgyát, hanem a legelőkelőbb szalonokban is, a Tuileriáktól kezdve. Bizalmas ismeretséget köthetett vele mindenki, a kinek az erszénye tele volt aranynyal és a tárcája bankjegyekkel s a ki e mellett szeretett mulatni és nem sajnálta szórni az aranyat és a bankjegyet. Cora Pearl elhomályosított mindenkit. A lapok csak róla beszéltek, kalandjairól regényeket írtak, sőt a második császárság színműírói is megörökítették tipikus alakját. A szellemes M e ihac és Halévy, aki most az aka- Jétuikusok aranyhímzésű zöld frakkjában vezeklik fiatal korában elkövetett irodalmi ledérségeiért, a Fanny Lear című színműben a színpadra vitték a több mint kétes hirű Corát, kinél Franciaország nem ismert hirhedtebb és sűrűbben emlegetett divathölgyet Ninon de Tinclos óta. Hanem az idő múlik — még pedig nagyon gyorsan múlik ilyen életmód mellett és noha Cora nem korosabb negyvennégy évesnél, arcát már fölbarázdálták a ráncok és termete teljesen elvesztő egykori elegáns karcsúságát. Küzdenie kell az idő ellen, de egyúttal a balszerencse ellen is, amelyek nem igen szokták kímélni azokat a nőket, akik az életben csak a gyönyöröket keresték és vaktában szórták a pénzt, amelyet oly könnyű szerrel kerestek. Cora Pearl jelenleg egy igen szerény lakásban él, mely ugyan csinosan van bútorozva, de hiába keresné benne valaki az egykori pazar fényt és pompát. Az utóbbi időkben huzamosan betegeskedett és nagyon súlyos anyagi viszonyok közé jutott. Emlékiratait azért írta meg, hogy egy kis pénzmagra tegyen szert. És kétségtelen, hogy a legközelebbi napokban megjelenendő kötet nagy mértékben föl fogja kelteni a közkiváncsiságot s a közönség, dacára az eltorzított, de e mellett nagyon átlátszó neveknek, könnyen rá fog ismerhetni a valódi nevekre. Nem kevesen vannak, akikre nézve e könyv megjelenése nem lesz kellemes, hanem annyi bizonyos, hogy a galéria nevetni fog. * Cora Pearl, őszinteségét bebizonyítandó, a könyve elején közli keresztlevelének fényképezett másolatát. Ez az okmány azt tanúsítja, hogy épen tegnap töltötte be negyvennegyedik évét, amennyiben 1842. febr. 24-én született. Valódi neve Crouch Emma; az atyja zeneszerző volt, egyebek közt Svájcban, hol a herceg és Cora néhány hetet töltöttek együtt 1871. végén, Napoleon pranginsi villájában, nem mehettek ki a kertből a nélkül, hogy az utcán járókelők ne üldözték volna gúnyolódásaikkal. — Nézd ezt, mondák az emberek egymásnak, hanem a hosszú kardját nem kötötte föl. 1872. január 1-én Cora megkapta az újévi ajándékot: „Pénzt küldök ■ — írja a herceg — mert ezt legjobban szereted és sajnálom hogy többet nem küldhetek. De nagyon nehéz idők járnak.“ Egyébiránt a herceg egy cseppet sem volt féltékeny. Mikor anyagi bajai növekedtek, e sorokat írta kedvesének: „Nagyon örülök, hogy utazásod alatt jól mulattál; remélem, hogy kirándulásod minden tekintetben jőved címező volt.“ 1874-ben a következő tanácsot írta neki: „Ne egyél sok húslevest, mert attól az ember meghízik, a mi szép termetednek ártalmas volna.“ Végre 1874. novemberben bekövetkezett köztük a szakadás. „A kötelességgel szemben nem szabad haboznom — írja a herceg — ellened és saját magam ellen el kell magamat határoznom arra, a mi elkerülhetlen. Munkás életet kell élnem, a melynek nem szabad elfajulnia a tékozlás miatt s a mely fölött nem szabad uralkodniok a gyönyöröknek. Egy utolsó ajándék Mai számunk 8 oldalt tartalmaz: Bortermelők kongresszusa. (D. P.) Ma volt a bortermelők országos kongresszusának második ülése. Ott volt minden jóra való barátja a hazai bortermelésnek, aki csak ott lehetett. Csupán csak a magyar közgazdaság minisztere nem alázta meg magát arra hogy beálljon a magyar gazdák sorába, úgy mint beállt Andrássy Manó gróf, Esterházy István gróf és még igen sok ,jó magyar, kiknek az a kettős jelszó egyesül címerén, hogy noblese oblige és in labore nobilitas! Igaz, hogy ott volt az üléseken az orsz. borászati kormánybiztos, aki azonban ahelyett, hogy érdemleges tárgyalásokban adott volna bizonyságot szakavatottságáról, abban találta a virtust, hogy a régi magyar típus egy tiszteletre méltó veterán képviselőjének kedélyes beszédére sértő önteltséggel válaszoljon, a sajtóra pedig, melynek szolgálatait annyiszor igénybe veszi egyéni tapintatlanságára valló megjegyzéseket tett. Ha téved a sajtó szakkérdésben, a nyílt polémia mindig nyitva áll a szakember előtt. De a kormánybiztosnak ez vagy derogál, vagy nem tud hozzá. Amit a sajtónak a mintapince dolgában felel, formailag ízléstelen, tartalmilag pedig oly silány, hogy az előadó, Gamauf Vilmos királyi tanácsos úr szükségesnek tarta azt meg-