Budapesti Hírlap, 1886. március (6. évfolyam, 60-90. szám)

1886-03-01 / 60. szám

t aposztrofálni, különben ha neki ez nem lenne elég, szolgálhatunk tényekkel és adatokkal arra nézve, hogy milyen minta az a „minta­pince,“ a­mely saját 30-as bizottságának jelen­tése szerint, néhány családnak elárul évenként sok ezer forint áru borát, holott sok más bortermelő évek hosszú során sem tud eladni a mintapince útján egy hordó bort, annak az árát is 10—20 forintos cseppekben elkallódva kaphatja meg, melyből előbb jó részt levonnak minden néven nevezendő kezelési és másnemű címek alatt. Pe­dig a mintapincét az adófizetők pénze tartja fönn. Az nem családi pince. Ezt jól tudhatná a borait áruló kormánybiztos és pincedirektora. A „borházasítás“ ügyében megtettük tegnapi szá­munk közgazdasági rovatában észrevételeinket. De ha ez nem nyugtatja meg a „mintapincét“, akkor szolgálhatunk mennydörgéseire villámcsa­pásokkal. Pápákat és deszpotákat a független sajtó el nem ismer a gondolat szabad világá­ban. Az igazságot elfogadjuk. Az önhittséget és gőgöt az üres gőzök puffogó tüzijátékakép ott hagyjuk a farsangi piac közepén a járó­kelők olcsó mulatságának. Pelénél romlik a hal. Nem új jelenség a hatalom urai körében újabb idő­ben, hogy a sajtót kicsinyük, sértik , de ha ér­dekük kívánja, esdekelnek a sajtónál kegyért. Nem­rég egy miniszter nyilatkozott nyilvános helyen képviselők előtt oly módon a sajtóról, hogy azt elmondani tiszta ajakkal nem is lehet. A nagyok divatát majmolják a parányok. De a sajtó fönsége, a gondolatnyilvánítás szabadsága, a szabad polgárok szólásjoga nem törődik az utca pocsolyájával, hanem sasszárnyakon tör a magasságba, hogy napfényt nyújtson az égen az igazsággal. Ezt szeni a független sajtó a mennydörgő hatalom csalhatatlan pápáinak. A bortermelők kongresszusa ma is nagy és termékeny munkát végzett. Ledolgozta egész programmját. E­g­y e­s­s­ő előadó határozati ja­vaslata szerint, kérni fogja a kongresszus a kor­mányt, hogy a borkereskedelem és borkivitel ér­dekében minden lehetőt megtegyen. Hammers­berg Jenő a borhamisítások ellen nemzetközi konvenciók kieszközlését hangsúlyozza igen he­lyesen. Konzulátusok és követségek útján föl kell világosítani a külföldi közönséget a bo­rainkkal űzött visszaélésekről. Szükség van rek­lámra itt is, mint minden téren. Nagy mozgal­mat kell indítanunk boraink kelendősége érde­kében főkép Németországban. Okszerű pinceke­zelést kell vinnünk. Rohannunk azonban nem le­het, mikor még harc van a régi zászló és az új iskola emberei között. Minden kiválóbb borvidé­ken fiók-mintapincéket kell fölállítani közsegély­­lyel. (Csak ne váljanak azok is családi pin­cékké!) Szövetkezetek létesítésével segítsünk a tulajdonképi borkereskedők nagy hiányán. Ha minden borvidéknek lesz borászati szövetkezete, akkor gondoskodjunk központi kapocsról. B­a­­r­a b­á s hangsúlyozza, hogy a pénz a fő. Pénz kot küldök neked, a­melynek talán hasznát ve­heted.“ S ezzel mindennek vége szakadt köztük.­­ Természetes, hogy az anekdoták hemzseg­nek Cora Pearl könyvében és vannak köz­tük nagyon jellemzők is. A második császárság egyik főhivatalnoka nagyon szeretett a nőkkel szemtelenkedni az ut­cán. Egy esős napon kissé nagyon is átcsapott a tulságokba egy polgári állású nővel, a­ki őt egy rendőr által letartóztatta. A főhivatalnok megjelent a rendőrbiztos színe előtt és jegyző­könyvbe igtatta nevét és állását. Természetesen rögtön szabadon bocsátották, és miután a vádló azzal fenyegetőzött, hogy dobra üti a kalandot, a haragját azzal csillapították le, hogy engedélyt adtak neki a dohánytőzs nyitására. Egy éjjel a „Maison dorée“-ban, ahol Cora több igen előkelő és fényes nevű úr körében va­csoráit, a szeszélyes leány boszúságában a föld­höz vágott egy pompás és értékes nyakéket, melynek gyöngyei szerteszét gurultak a szobá­ban. Az urak előrehúzták a bútorokat, lehajol­tak, fölszedték a gyöngyöket és visszaadták neki. De a fölhevülésében is óvatos Cora megszám­lálta a gyöngyeit és konstatálta, hogy­­ nem kapta vissza valamennyit. Az ő szerzeménye a „Kathleen Mavour­­neen“ című ismeretes angol románc is. Emma még nem volt tizennégy éves, mikor elhagyta az apai házat legelső kedvese társasá­gában, az utána következők egyike elvitte őt nélkül nem tehetünk semmit. Borászati bank kell nagy tőkével. A borkereskedés nincs szolid kezekben. A Hegyalján minden városban gyárt­ják a bort. A nép a faktorok kezében van, de még a nagyobb termelő is. A faktoroktól a kül­földi vevő nem fér a termelőkhöz. E­miatt hagy­tak itt a német és orosz borvásárlók. Anyagi erő kell. Attól talpra állunk újból. M­e­z­ő­s­s­y László kedélyes beszédben védi az ősi tiszta bor régi zászlóját derült közérdeklődés mellett. Miklós Gyula a tiszteletre méltó ősz borász kedélyes beszédére a nyers hatalmi gőg sértő modorában pattogott általános visszatetszés mel­lett. Huszár István francia szakemberek be­hozatalát ajánlja. A tárgyalások derekát a r­e­g­á­l­e-v­á­lt­­s­á­g sürgetésének kérdése képezte. Boros Bálint előadó általánosságban javasolta a kormánynál a regále-váltság sürgetését. E tárgy szót adott egy nemes férfiú ajkaira, ki a megyeház törté­nelmi nagy termében fölelevenítette a letűnt kor igazán nagy alakjait, kik a szabadság zászlajá­val kezükben ostromolták az elavult kor hűbéri maradványait, a kiváltságokat és jogkülönbsége­ket. E nemes férfiú Esterházy István gróf. Emelkedett szellemben, előkelő, de lelkes hangon szállt síkra az italmérési jog megváltása mellett az állam által, miként azt már az 1848-iki törvény is elrendeli. Erre nem is szük­séges új törvény. Csak az szükséges, hogy a kormány teljesítse kötelességét és hajtsa végre a régen meghozott törvényt. Lelkes éljenzésekkel és tapsokkal fejezte ki a kongresszus tetszését és helyeslését. Csak Göndöcs Benedek ajánlotta a regálénak a községek által való megváltását. Azonban Hammersberg, Andrássy Manó gróf és többek fölszólalása után határo­zatba ment az Esterházy gróf javaslata S­z­i­­vák Imre azon indítványának hozzátoldásá­­val, hogy a megváltásig is törvényes védelemben részesüljön a regalisták igaz joga. Ezután következett a borászati szakoktatás, az okszerű szőlőmivelés és pincekezelés pontja, mely tárgyról Gamauf Vilmos kir. taná­csos ur egy tartalom, szellem és irányzat tekin­tetéből egyaránt kitűnő előadásban indokolta nagyérdekű határozati javaslatait. A kongresszus elrendelte, hogy Gamauf úr kiváló előadása kinyomassék és a felirattal együtt a kormányhoz terjesztessék. Bethlen György gr. előadó az újonnan beültetett szőlő­­területek részére indítványozott tartalmas indo­kolás kíséretében adómentességeket, mely indít­vány érdeméhez a kongresszus hozzájárult. S­z­a­l­a­y Károly szőlőhegyrendszabályok alko­tása ügyében tett a kongresszus által elfogadott indítványt. Szabó a tarcali vincellérképezde igazgatója a filloxéra ellen ajánlott intéz­kedéseket. D­e­i­­ Jenő indítványozta, hogy a kormány sürgősen keressék föl az élelmi és él­vezeti cikkek hamisítása ellen hozandó törvény­ Párisba, a­hol oly nagy föltűnést keltett és oly előkelő egyéniségek pártfogolták, mint Murat herceg, Vilmos orániai herceg és németal­földi trónörökös, a­ki a nyolcvanas évek elején halt meg, M o r­a y herceg, N­a­p­o­l­e­o­n Je­romos­ herceg stb.-k végtelen hoszszú sora. Emlékirataiban azt állítja, hogy valameny­­nyien, de főleg „Jean herceg“ (ezen álnév alatt mutatja be Napoleon Jeromost) óriási összegeket raktak a lábai elé, csakhogy Cora Pearl a mitológiai Paktorust is képes lett volna kiapasztani. Havonként huszonöt­ezer franknál csekélyebb összeggel nem tudta beérni. Sőt azt meséli, hogy egy ízben, mikor rövid lá­togatást tett Vichyben, az asztala két hét alatt kerek szám harmincezer frankba került. Cora életében a legnagyobb tért „János herceg“ foglalja el. Ismeretségük nyolc évig tar­tott, 1874-ben szakadt félbe s azóta nem látták egymást — legfölebb távolról. Az emlékiratokban számos levelet találunk, a­melyeket a herceg írt kedvesének. A legérde­kesebbek 1870-ből vannak keltezve, a legkülön­bözőbb helyekről és súlyos politikai gondokra és pénzbeli zavarokra vallanak. A boldogabb idők­ben ka­von kint tizenkétezer frankot adott C­o­­r­á­n­a­k és egy palotát vásárolt számára, a Rue des Bassinsben, 450.000 frankért, de mostani pénzküldeményei igen rendetlenül érkeztek és nagyon csekély összegekig terjedtek. „Biztositlak, hogy nagy pénzzavarokkal küzdök — írja neki a herceg — korlátozó javaslat törvényhozás elé terjesztésére. A kon­gresszus ez indítványt is elfogadván, programm­ját teljesen földolgozta. Elnöknek, előadóknak, a vendéglátó megyének köszönetet szavazott és aztán 3 óra után jóval ment Rusche­rhez közlakomára, hol a Ruscher kitűnő asztalai­nál, pompás borok tüzén tosztokra gyuladt a szózatos magyar borászlélek. Egymást éltette elvbarát és ellenfél. Mezőssy bátyánk fölköszön­tőin égig emelkedett a jókedv. A kormánybiztos is nyomdahibának nevezte jobb indulatában a sajtó cikkeit. És mi elfogadjuk a sajtó iránti tisztelethez való megtérést a férfiak egymásnak nyújtott barátságos kezével. Hadd fejezze be éltető összhang a bortermelők kongresszusának termékeny működését és legyen áldás a jó igye­kezeten ! BUDAPESTI HÍRLAP, (60. sz.) 1886. március 1. Trefort a kat. autonómiáról. Trefort Ágoston közoktatási miniszter következő köriratot intézte a püspöki kar tag­jaihoz : Nagyméltóságu püspök úr! Azon kérdések közt, melyek Magyarország katolikusait évtizede­, óta, váltakozó érdeklődéssel ugyan, de azért szün*­telenül foglalkoztatják, az u. n. „egyh­ázi auto­nom­i­a“ kérdése kiváló helyet foglal el, mint erről az országgyűlésen ismételve tett fölszólalások félre nem érthető bizonyságot tesznek. Nem kétlem ugyan, hogy a t. c. püspöki kar az „autonómia­ azon nemét, mely újabban is több oldalról sürgettetik, velem együtt sem kívánatos­, de talán kivihetőnek sem tekinti, meg lévén győ­ződve arról, hogy a viszonyoknak ilyetén gyökeres megváltoztatása sem magának az egyháznak, sem pedig azon viszonynak előnyére nem szolgálna, mely Magyarországon állam és egyház közt száza­dok óta fönnállván, a szellemek bárminő, gyakorta élesebb súrlódásai dacára is, végeredményeiben az egyházat kitűnő állásában megtartotta s az állam­nak társadalmi és közművelődési tekintetben min­denka fényes szolgálatokat tett. Vannak azonban, s ezzel úgy hiszem, ismét a nm. püspöki karnak nagybecsű nézetével találko­zom, feles számmal oly mozzanatok az egyházi köz­életben, melyekre nézve a világi hívek az eddiginél nagyobb befolyást méltán igényelhetnek, a nélkül, hogy ez által a szorosan vett egyházi szervezeten bárminő csorba ejtetnék. Ilyen a felekezeti iskolán kívül, melyre nézve az iskolaszékek intézménye által oly befolyást nyertek a hitközség világi tagjai is, mely gondos és tapintatos vezetés mellett a jó irá­nyú közérdeklődést hathatósan ápolhatná, — a hit­községi vagyonnak kezelése s ezzel összefü­ggőleg a hitközségi terhek az egyes tagokra kirovása, eset­leg behajtása s mindenekelőtt a lelkészválasztás oly kiadásaidat, a­mennyire lehet. Nagyon szeretné­lek viszontlátni, de mikor és hol? Az esemé­nyek bizonyos óvatosságra kényszerítenek, mert minden oldalról körül vagyok véve kémektől.“ Néhány nappal később keltezett levelében így ír: „Mindenfelől csak gyászt és nyomort látok , no de nem szabad csüggednünk.“ 1871. augusztus hóban a herceg azt hiszi, hogy nagy események vannak készülőben. „Re­mélem— írja levelében C o r­á n­a­k, — remélem, hogy néhány nap múlva küldhetek neked egyet- mást. Hanem kövesd komoly tanácsomat légy óvatos, igyekezzél értékes tárgyaidat biz­tosságba helyezni. Esztelenség mindent magad­nál tartanod, főleg ékszereidet. A vihar kitörése előtt kell menhelyet keresni. Nagy nehézsé­gek fognak bekövetkezni, rajta légy, hogy ne lepjenek meg készületlenül. Ennél fogva fizess minél kevesebbet, helyezz biztosságba minél töb­bet és légy meggyőződve a felől, hogy az ese­mények közel vannak.“ . . . Kétségtelen, hogy Cora Pearl em­lékirataiból rövid idő alatt ezer meg ezer pél­dány fog elkelni, s így a „divathölgyek király­néja“ eléri a célját. Az irodalom e kiadványnyal aligha fog va­lamit nyerni, ellenben másfelől tagadhatatlan, hogy a második császárság társadalmi életének történetét nem lehet megírni, sem pedig erkölcs­rajzát kiegészíteni a­nélkül, hogy az egyikben úgy mint a másikban helyet ne foglaljon Cora Pearl alakja, Hubrrd J.

Next