Budapesti Hírlap, 1886. április (6. évfolyam, 91-119. szám)
1886-04-08 / 98. szám
u tcán megérdemlett rokonszenvét elveszítse, és kétségkívül fog időjártával arra is mód találtatni, hogy a Sándor uralkodásának állandósítására vonatkozó aspirációk és méltányos igények kielégíttessenek. Ily körülmények közt feltétlenül valószínűnek látszik, hogy az egyesült két Bulgária fejedelme, aki politikai tapintatát ismételten bebizonyította, nem fogja eddigi vívmányait kockáztatni az által, hogy az európai hatalmak ünnepies alakban kifejezett egyhangú akaratának ellenszegüljön és a most már tényleg létező jogalapot maga alól kirántsa. A konstantinápolyi konferencia eredménye remélhetőleg józanítólag fog hatni Görögországra is, amely, mint tudjuk, előbb Szerbiára, a legutóbbi időkben pedig fél szemmel Bulgáriára, fél szemmel Oroszországra kacsintott. Noha Görögország korántsem a Balkán-félsziget egyensúlyának megháborítása miatt a „status quo ante“ helyreállítása érdekében tette költséges hadikészülődéseit, kénytelen volt ezt használni ürügyül, mert nem vallhatta meg nyíltan, hogy az európai török birodalom egyik vagy másik foszlányára áhítozik. Oroszország e részben igen érthetően nyilatkozott az által, hogy képviselője az ápr. 5-ei jegyzőkönyvet aláírta; ha — amint remélhető — Bulgária is alárendeli magát a nagyhatalmak akaratának, akkor Görögországnak nem marad egyéb választása, mint elkezdeni a háborút saját rovására és viselni annak következményeit, vagy pedig takaródót hivatni, bármily nehezére essék is az önmegtagadás dicséretes aktusa. A keleti ügyekről szólván, nem hagyhatjuk említés nélkül Szerbiát sem és a legutóbbi napok eseményeit. Itteni irányadó körökben Risztics megbízatása kormányalakítással épen nem idézett elő emóciókat. Amit a „Budapesti Hírlap“ e tárgyról néhány nap előtt írt, híven visszatükrözte az itteni mérvadó körök nézeteit és hangulatát. E körökben nagyon jól ismerik Risztics úr irántunk való rokonszenvének hőfokát. De másrészt azt is tudják, hogy a jó baráti viszony monarkiánk és a szerb királyság közt oly erős érdekközösségen alapul, amelyet egy államférfi akarva sem alterálhatna, ha csak egyenesen az nem volna a célja, hogy a hazájának ártson, amit pedig Risztics úrról föltenni senkinek sem jutott eszébe. És e részben inkább azt mondhatnám, hogy talán sajnálni lehet a Risztics-féle kombináció megbukását, mert azok, akik a szerb ellenzék fejének kormányra jutásától azt várták, hogy a két szomszéd állam közt évek óta fönnálló jó viszony azonnal fölbomlott és romjain a pánszláv politika ült volna diadalt, csakhamar kénytelenek lettek volna meggyőződni a felől, hogy bizony Risztics sem terelte és nyilván nem is akarta volna kiterelni Szerbia politikáját abból az irányból, amely politikai, kulturális, közgazdászati és kereskedelmi érdekeit leginkább biztosítja. Igen természetes azonban, hogy Gavasanin, aki helyes politikai tapintatának és lojális szomszédi érzelmeinek annyi tanújelét adta, — minisztertársaival egyetemben, akik mindannyian Szerbia legkiválóbb politikai elitjéhez tartoznak, még sokkal inkább megszilárdíthatják bennünk ama meggyőződést, hogy a szomszéd fiatal királyságban ezentúl is az a politika fog uralkodni, amelynek eddig mind az osztrák-magyar monarkia, mind Szerbia a hasznát látta. Új államadósság. A pénzügyminiszter a képviselőház mai ülésében fölhatalmazást kért a törvényhozástól arra, hogy 19.943.971 frt 83 kr. erejéig kölcsönt vehessen föl az ország terhére pa pir járadék-kötvények kibocsátása útján. Ez a pénz arra szükséges, hogy fedeztessék az 1884-iki év 5.892,159 frt 50/2 krajcárra menő pénztári hiánya; a magyar államvasutaknál 1884. és 1885. években eszközölt építkezések költsége 4.075.000 forint; a közlekedésügyi minisztériumnak az államvasutaknál 1885-ben törvényen túl ment kiadás a 3.264,443 frt 58 kr; vasúti kamatbiztositásoknál mutatkozó nagyobb szükségletek. Fölment a főkapitányhoz, aki családját és őt régtől ismerte. Beküldte névjegyét a tanácsos úrnak, aki rögtön csodálkozva sietett eléje, hogy mivel szolgálhat. — Különös a kérésem, — mondta az aszszonyka, alig fojthatva magába a sírást. — Az uram — hiszen ismeri őt — a legbolondabb féltékeny, aki valaha volt a földön. Kapitány úrnak nincs titkos rendőre, aki jobban tudna kémkedni mint ő. Ha csak a nénihez megyek át megkérdezni, jobban van-e a kisfia, hát kisér lépten-nyomon, a fal mellett osonva. Ez a dolog megaláz, idegessé, őrültté tesz, bele kell halnom. Csakis ön segíthet rajtam, tanácsos úr. Rendeljen holnaptól a Pista mögé egy detektívet, aki folyton a sarkában legyen. Hadd tudja meg, micsoda gyötrelem és szégyen az, ha az embert kémlelik. Szentül hiszem, hogy egy pár nap alatt ki fog gyógyulni abból a mániából. A főkapitány mosolygott és szerencsésesnek találta az ötletet. A menyecske nem győzte köszönni a szívességet, aztán boldogan sietett haza. Másnap egy kicsit fájt a feje és azt mondta, hogy egész nap nem megy ki a szobából. Pista örült ennek. Oly vidáman indult a hivatalába, mint aki nem félti a feleségét. Fütyörészve sétált végig a váci utcán, meg-megállt egy könyvesbolt kirakatánál. Egyszerre, annál a különös magnetikus erőnél fogva, amely mindnyájunkban él, érezni kezdi, hogy valaki egyre kiséri őt. Ha megáll, a valaki is megáll. Ha odább megy, az is indul. Hátra nézett. Zömök, időses embert látott maga mögött, az ismeretlennek vöröses volt az arca, kopott a fölöltője, borzas a cilindere és gombos nádpálca a kezében. „Mit akar ez az ember?“ kérdezte magában. Befordult a koronába, meginni egy pohár konyakot és „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. A kém. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — A unokaöcsém meg az unokahugom férj és feleség. Már bizony jó két éve, hogy egybekeltek, de azért bobó gyerek mind a kettő és nem is hiszem, hogy egyhamar benőjön a fejek lágya. A gyerekebbik persze a fiú. Kezdte a bolondságot azon, hogy megkeserítette már a mézes hetek édességét az ostoba féltékenységével. A nászút alatt Velencében (halljátok, emberek, Velencében!) kezdte üldözni az ő aranyos jó kis feleségét, ezt a szegény, tudatlan babát. És még oktalanabb volt, mint az a másik velenczei féltékeny, annak legalább megvolt a rágója, aki bolondította. Az én Pistám nem tudhatott a felesége ellen nem zsebkendőt, de egy árva cérnaszálat sem. De azért ott ült szívében a zöldszemű szörnyeteg és Budapesten, itthon kezdődött egyszer csak az igazi kaddelhadd. A szegény menyecske nem húzhatta ki a lábát anélkül a házból, hogy az ura utána ne osonjon, lappal mint egy tolvaj, gyanakodva, mint egy detektív. E mellett olyan ügyetlenül, olyan föltűnően kémkedett, hogy az asszonyka már az első öt percben észrevette. Bájt ez Mariskának nagyon egész tisztasága, egész szerelme föllázadt a megaláztatás ellen. Csakhogy sem könnyei, sem haragja nem használtak. Pista maradt a régi, sőt napról napra gonoszodott. Szegény Mariska végre kegyetlen dologra határozta el magát, hogy az urát kigyóayítsa. A legutóbbi szerb miniszterválság lefolyásáról, egyidejűleg különböző közlemények helyreigazításául Belgrádból a következőket távírják a „Bud. Corr.“-nek: Midőn Risztics egy új kabinet megalakításával bízatott volt meg, nem reflektált sem a haladó párt ama részére, mely Procsanác vezetése alatt néhány héttel ezelőtt újból összeköttetésbe lépett az addigi párttöredék előtt ellenszenves Riszticscsel, sem pedig a radikálisok ama frakciójára, melylvel a skupstinában ismételve egész nyíltan paktált, hanem a kabinet megalakulásánál kizárólag a saját kis pártja nagyon szűk körére szorítkozott. Minthogy Risztics elsősorban sógorát, a Szerbiában nem kedvelt Milojkovics Radivojt szemelte valaki az oly fontos belügyminiszteri tárcára, a kabinet megalakítása már eleve meg volt nehezítve ; mindazáltal négy napi alkudozás után sikerült Riszticsnek minden tárcára többé vagy kevésbé ismert férfiakat találni, s csak a hadügyi tárcát nem akarta azoknak egyike sem elvállalni, akikhez Risztics ez iránt fordult. Végre csütörtökön Belgrádba hivatott a kragujeváci hadosztályparancsnok Miskovics ezredes,aki eddigelé mindig híve lévén a Risztics-pártnak azonnal késznek is nyilatkozott a hadügyi tárcát átvenni, de a kabinetbe való lépését létfeltételhez kötötte. Mindenek előtt teljesen szabad kezet kért a személyi ügyekre nézve és azt a jogot, hogy erre vonatkozólag csak közvetlenül a királylyal érintkezhessek. Több órai gondolkodási idő után Risztics késznek nyilatkozott a minisztertanács tekintélyét erősen érintő e föltételt elfogadni, jóllehet még nem volt alkalma e felől a kabinet többi tagjaival értekezhetni. Miskovics második feltétele a hadügyi budget volt. Kijelenté, hogy a hadsereget föltétlenül fen kell tartani a jelenlegi békelétszámon, s lőszer beszerzésére is minden évben bizonyos összeget szükséges a átfutni a lapokat. Az ember utána leült a szomszéd asztalhoz, szilvóriumot hozatott és pipát vett elő a zsebéből. Pista végre fizetett, fizetett a borzas kalap is. Pista indult, indult a másik is. A szegény fiú kezdte magát nagyon rosszul érezni. Szinte futott a hivataláig. Útközben egyre hallotta háta mögött a nehéz csizma kopogását. Végre beért a kapu alá. Alig tudott lélekzeni. Vájjon föl is kiséri a titokzatos vörös arc? Nem, ezt nem cselekedte. Csak állást foglalt a kapu előtt olyan formán, mint aki ott egy pár óráig fog most strázsálni. Pistát elöntötte a harag. Visszafordult, kiszaladt és ráförmedt az emberre : — Mit jár maga nekem mindig a sarkamban ?. — Én ? Nem járok én senkinek a sarkában. Csupa véletlenségből jöttem erre. — Kicsoda maga? — Pencz a nevem. — No hát, hallja Pencz, én magának csak annyit mondok, hogy engem többet ne merjen kisérgetni ! — rikácsolt Pista dühtől forgó szemekkel, aztán fölrohant a hivatalába. Mikor délután két órakor kiért a kapun, Pencz még mindig ott állt s mikor meglátta Pistát, jobbra-átot csinált és elszántan,indult utána. A szegény fiút elfutotta a hó. Érezte, hogy menekülnie kell. Fölugrott egy Újpest felől jövő lóvasúti kocsira. Alig érte a lába a lépcsőt, a másik oldalon már föltermett a Pencz is és elhelyezkedett a kocsi tetején. „Hova fussak ?Az kérdé magától a boldogtalan. És ez bizony igazán nagy kérdés volt, mert Pencz egy gép kérlelhetetlen pontosságával járt el a hivatalában. Kisérte Pistát mint az árnyék — kisérte immár őt egész napon át BUDAPESTI HÍRLAP. (98. sz.) 1886. április 8. államadósságoknál és az egyes minisztériumoknál fölmerült 6.712,368 frt 747. kinyitó kiadások, mindössze: 19.943,971 frt 83 kr., tehát 20 millió forint. Ebben az összegben a törvényen túl menő kiadások 9.976,812 forint 32/2 krajcárra rúgnak, tehát majdnem 10 millió forintra! Egy más törvényjavaslata is van a pénzügyminiszternek, amelyben fölhatalmazást kér arra, hogy a közös pénzügyminiszternek még pótlólag 465,173 forint 29 és félért fizethessen 1883. évi tartozás fejében — Magyarország terhére. Könnyű fizetgetni a más kontójára! A képviselőház igazságügyi bizottságának mai ülésében a telekkönyvi betétekről szóló törvényjavaslatra vonatkozólag a képviselőházhoz beérkezett és a bizottsághoz áttett kérvények a bizottság jelentésének kíséretében a háznak bemutatni határoztattak, annak indítványozásával, hogy a kérvények a ház irodájában letétessenek.