Budapesti Hírlap, 1886. október (6. évfolyam, 272-302. szám)

1886-10-01 / 272. szám

Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is.­ ­ Budapest, 1886.­­IV. X VI.évfolyam 272. sz. Péntek, október 1. Budapesti Hírlap Felelős szerkesztő:­ukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg korán intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen. Tisza, a diplomata. (bp.) Budapest, felé fordult ma egész Európa ügyel­me. Koronás fők, nagy és kis államok kormányai, a diplomáciai vi­lág minden fokozatban, a világrész min­den nyelvű sajtója, a tőzsdék, a béke és háború rougé et noir játékának golyópör­­getői, bankárai, spekulánsai szellemileg mind jelen voltak a Sándor­ utcai ország­ház karzatain. Millió figyelő szem kereszttüzének fókusában állt a magyar miniszterelnök, hogy alkotmányos tiszténél fogva feleljen a hozzá intézett interpellációkra a k­e­­leti válság ügyében. Csöppet se túlozunk, midőn e választ a nap első rangú politikai eseményének jelentjük ki. Hisz tudja a nagy közönség, mily megdöbbentő fordulatokat értünk meg a múlt hetekben a keleti dráma színpadán,­­ mily zavara a helyzetnek, a fogalmaknak, az érdekeknek állt elő a krízis rohamos fejlődése arányában,­­ és mennyire fokozta e zavart a kormányok zárkózottsága, mély és következetes hall­gatása a legkritikusabb események, a leg­­aggasztóbb hírek egész özönével szemben. Senki se tudta, mihez tartsa magát, hova forduljon hiteles tájékoztatásért, honnét merítsen némi bizalmat és megnyugta­tást, mialatt világrészünkben egy ret­tenetes bizonytalanság súlya nehezedett ónos köd gyanánt a közéletre, s a kormányok nemcsak egymásban, de még önmagukban se látszottak megbízni. Any­­nyira ment a titokzatosság a poli­tika intéző köreiben, hogy a mi­niszterek még a parlamenteket is ke­rülni igyekeztek, nehogy a keleti válság felől nyilatkozásért ostromoltassanak. Bis­marck nem ment el a német birodalmi gyűlésre,­­ a szociáldemokratákat pedig tervezett interpellációjukról lebeszélteté. Angliában és Franciaországban a keleti ügyek függő voltára s az állam másod­rendű érdekeltségére hivatkozva, megta­gadtak minden fölvilágositást. Ausztriában a rajtrat csak tegnap jött össze, de ott különben se szokás a külpolitikába avat­kozni s felvilágosításokat akár kérni, akár kapni. A magyar alkotmányosság tehát ezút­tal nagy szolgálatot tett Európának, mi­dőn Tisza Kálmánt nyilatkozásra bírta. Az ő mai felszólalása adta meg a világ­nak az első hivatalos nyilatkozatot a bolgár kérdés, az orosz terjeszkedés s a középeurópai hatalmak álláspontja felől. Maga a tény, hogy Tisza Kálmán belemehetett a kérdés meritumába s fel­olvashatta a magyar országgyűlésen azt az enunciációt, melyet Bécsben a külügyi hivatal fogalmazott s a berlini kancellária jóváhagyott, s ez a tény kettőt bizonyít. Először azt, hogy kormányköreink érez­ték egy alkotmányos testülettel, egy erős közvéleménynyel való érintkezésnek szük­ségét. Másodszor azt bizonyítja, hogy a külügyi hivatal a többi kormányok tar­tózkodásából megértette, mikép a bolgár válság ügyében e monarchia közvetlen ér­dekeltsége miatt az iniciatíva még a nyi­latkozások terén is Ausztria-Magyarorszá­­got illeti. A kezdeményezést Oroszország provokatív föllépésével szemközt tényleg tőle várja egész Európa. Maga a bolgár nép s a szófiai régensség a budapesti in­terpellációk első hírére attól tette füg­gővé a Kaulbars tábornok által képviselt orosz pretenziókra adandó válaszát, hogy mit fog Kálnoky és Bismarck a Tisza enunciá­­ciójában nekik üzenni: bátorítást olvas­hatnak-e ki belőle a bolgár függetlenség megvédelmezésére, avagy a sajnos kény­­szerűséget, hogy adják meg magukat bal­sorsuknak. A nyilatkozás megtörtént. S a poli­tikai ki­áka föladata keresni, várjon Tisza beszédében ennyi várakozásnak mily fo­kig van elég téve. Keressük benne első­sorban a megnyugtatást a monarchia köz­véleményének aggodalmaival szemközt. Ke­ressük az üzenetet, mely a Balkán szabad népeinek szól Oroszország hatalmi föllépé­sével szemközt. S keressük végre a poli­tikai iniciatívát a keleti válság mai ak­tualitásával szemközt. Azt hiszszük, minden elfogulatlan ol­vasó egyetért velünk a beszéd elolvasása után abban, hogy ez se tartalmilag, se formailag épen nem mestermű. Sőt messze lehull ama mérték színvonala alá, mely­­lyel egy valódi nagyhatalom kormányá­nak politikai eszméit, állását mérlegelni szokás. Oly férfiak művére vall, kik a rájuk váró nagy föladatból csak az aggodalom benyomását szerezték meg, s a közép­szerűségek obligát jóakarata ugyan él bennük, de oly erőtlen, hogy mindenütt, s mindenben feszélyezve van, ezért nem érlelődhetik meg szimplex jóakaratuk el­határozássá, s nem válhat ki belőle a tett sehol. Innen a félénk tapogatódzás, a sza­vak burkolt formulázása, s a félig ki­gondolt ideák a tervezésben, s a félrend­szabályok a cselekvésben. Ilyen a mon­archia külpolitikájának mai vezetése. Két gondolatot mégis elleshetni vé­lünk az enunciációból. Egyik az, hogy a monarchia a Balkán félszigeten önálló álla­mok alakulását óhajtja, mellőzve „minden növekedési és hó­dítási törekvést.“ Ez a Szaloniki felé tendáló programmok megtagadása akar lenni, a­mit megnyugvással kell fo­gadnunk. Bár e megnyugvást zavarja Tisza második felszólalásának az a része, melyben kijelenti, hogy e politikai irány változása esetén ő tudni fogja kötelessé­gét, vagyis lemond. Ezzel pedig azt mondta, hogy e monarchia döntő köreiben nincs kizárva a jelzett változás. Az enunciáció másik eszmei tartalma az, hogy külügyi hivatalunk a berlini szerződéshez ragaszkodik s fentartja ab­beli nézetét, hogy a Balkán félszigeten fegyveres erővel föllépni vagy protektorátust alkotni a szuverén Törökországon kívül egy európai államnak sincs joga. E kije­lentés éles ellentétbe állítja a monarchiát az orosz politika legújabb törekvéseivel. De ha így fogják föl a monarchia döntő körei Ausztria - Magyarország érdekeit, mit jelent akkor a hetek óta folyó meg­alkuvás az orosz politikával, mit je­lent paszszív szemlélése a beismert jog­talanságnak, amit Oroszország Bulgáriá­ban művel. Tisza második felszólalásában erre vonatkozólag az áll, hogy „egyes közbe­eső lépések koncertálva nem tehe­tők“, vagyis az orosz politikának való el­­lentállás s annak óvatos megfigyelése közt tehetők oly lépések, melyek a kitű­zött célt hátráltatják ugyan, de nem kom­promittálják. Csakhogy hol van a határ­vonal, a­meddig a passzív megfigyelés terjedhet, s hol a biztosíték, hogy a kor­mány e határon túl az ellentállás akara­tával és bátorságával bír. A kormányel­nök válaszában egyiknek se látjuk nyomát. S ebben osztozott velünk a ház nagy része, első­sorban mind a négy interpel­láló, kiknek egyike se vette tudomásul a választ, hanem a további tárgyalást, a homályos helyzet és akut válság körül­mény­es­ megbeszélését kívánta. És most konkludáljunk. A helyzet iniciatívát vár a monarchiától, s a külügyi hivatal abszolút várakozási állásba vonul vissza. A fölizgatott közvélemény meg­nyugtatást sürget, s a kormány csak egy óhaját és egy nézetét képes nyilvánitni, ezekhez való ragaszkodásáról azonban nyi­latkozni nem mer, s értük garanciákat még csak ígérni se tud. Tisza Kálmán a bizalmi kérdést veté föl, midőn a válasznak tudomásul vételét kívánta a képviselőháztól. S a kormány­párt megszavazta e presszió alatt a to­vábbi tárgyalás mellőzését. De ezzel súlyos felelősséggel terhelte Tisza Kálmán ön­magát. A képviselőház tudomásul vette, mit a miniszterelnök mondott, Tisza Kálmán felelősségére. Ő áll a nemzet előtt s a történelem előtt mint jótálló Kálnokyért. Ő a felelős érte a mai szavazás után, hogy Ausztria-Magyarország el ne késsék a cselekvés teréről, föl ne adja ma kifel- 2 maá számunk 12 oldalra terjed.

Next