Budapesti Hírlap, 1887. január (7. évfolyam, 6-30. szám)

1887-01-07 / 6. szám

1887. január 7. BUDAPESTI HÍRLAP. (6. sz.) folynak be az E. M. K. E.-hez most az esedékes agdijak beküldéséből is.­­ (A beteg zeneszerző.) Sárosi Ferenc­ről, az „Abenszeradzs“ szerzőjéről, ma azt irta több lap, hogy súlyos beteg. Mint értesülünk, Sárosi ma már sokkal jobban érzi magát. Láza csillapult s re­mélhető, hogy most már a javulás állandó lesz.­­ (Éljen Pozsony !) Azt hallani gyakran , Pozsony a legnémetebb városa Magyarországnak. Lehet, de ha Pozsony a legnémetebb, akkor igen kevés már közöttünk a német. A bécsi „Neue Freie Presse“ egyik munkatársa a bizonysága ennek, a­ki nemrég meglátogatta Pozsonyt. Hosszabb tárcá­ban ismerteti a várost s ennek a tárcának ez az utolsó passzusa: „Elhagytuk tehát Pozsonyt, öröm és egy bizonyos melankólia között ingadozva. Jól esik mindig, egy olyan várost látni, a­hol minden lépten-nyomon egészséges élettel, vidám gyarapo­dással találkozunk, de keserű cseppet vegyít a tü­zes borba az a gondolat, hogy ez a város egykor tiszta német volt, ma pedig már kétnyelvű s előbb­­utóbb, talán már a következő generációban, csak egy nyelvet fog beszélni, és pedig nem a németet. Bécs határváros s a határ innen és túl között mind mélyebbre vágódik a földben. A helyzetet minden­esetre jól illusztrálja ez a kis német melankólia.­­ (Nagy tűz Szegeden.) Tegnap éjjel 2 órakor Szegeden nagy tűz volt, mely a budapesti­­sugár­ uton a Lövy-sééle fatelepen keletkezett. Egy szín kigyuladt és csakhamar földig leégett. A lán­gok azonban átcsaptak a szomszédos szeszgyár ká­dár műhelyének udvarára is, hol hordó dongafák voltak piramisokban felrakva. A dongafák is égni kezdtek s kevéssel azután kigyuladt a közelben levő rongy- és csontraktár is, melyek Pollák M. és társa tulajdonát képezték. Borzasztó látvány volt a sötét éjszakában az az óriási kísérteties fény, mely a tűz színhelyén felverődött. Egyszerre három nagy udvaron égett s a tűz, mint rettenetes lángkígyó húzódott végig a nagy területen. Az égő rongyok, csontok és az udvaron nagy halmokban hevert kóc­­anyag égése fojtó bűzt terjesztett szét, úgy, hogy a közelben alig lehetett megmaradni. Az elpusztult rongy- és cson­traktárak értékét 20,000 frára teszik. A tűz még a reggeli órákban is tartott, de a csont és rongyraktárakban fölhalmozott anyagok és a nagymennyiségű tölgyfa óriási parázstengerét még délben is oltogatni kellett. A tűz oka még nincs ki­derítve. — (Hazai Merlatti.) Merlatti lekoplalta Suc­cit, de Merlattit utol fogja érni — ha igaz — F­­­e­­­s­c­h­e­r Sámuel, a­ki megirigyelte a koplaló Succi és Merlatti sovány dicsőségét. Fleischer Sá­­muel Szegeden csatornázási felügyelői minőségben működik s a „Szegedi Hiradó“ szerkesztőjéhez a következő levelet intézte: „Tekintetes szerkesztő úr! Azon alázatos kérelemmel járulok tekintetessé­gedhez, miszerint velem tudatni méltóztassék, hogy hol kellene jelentkezni az iránt, ha én az alulírott 40, azaz negyven napi böjtölésre vállalkoznám, mert ne hozzák a lapok azt, hogy csak külföldi egyénekben van vállalkozó szellem. Legyen az egy­szer magyar ember is, a­ki ilyesmire találkozik“. — Kiváncsiak vagyunk, várjon Fleischer Sámuel megy-e tovább a koplalásban — a levélírásnál. — (Az ügyvédi vizsgára) ez évre kitűzött napok ezek: Január 28. Február 25. Március 25. Április 29. Június 3. Június 24. Szeptember 30. Október 28. November 25. December 16. — (Öngyilkos merénylő.) Molnár Sán­dor, a­ki tegnapelőtt Debrecenben B­e­k­e Mihály árvaszéki elnökre reá lőtt — mint levelezőnk tár­ira — tegnap éjjel börtönében felakasztotta magát. A törülköző kendőjéből készitett hurkot ő nyakára. Reggel halva találták meg.­­ (Elfogott postasikkasztó.) A szegedi rendőrség elfogta tegnap a „Hótválasztó“ vendéglő­ben Mannheimer Zsigmond tótváradi postake­zelőt, ki szökése előtt ötödfél ezer forintot sikkasz­tott el a reá bízott idegen pénzekből. Aradról uta­zott Szegedre, de előtte járt a rendőrség távirata, közölve személyleírását, melyről könnyű volt ráis­merni. Mielőtt útra kelt volna, két hamis postautal­ványt küldött saját neve alatt Szegedre és Temes­várra, hogy oda érve, fölvehessen 300 frtot. A sze­gedi postahivatalba elküldött egy parasztembert, hogy váltsa ki az utalványt, de akkor már ott volt a rendőrség levele, mely megtiltotta a pénz kiszol­gáltatását. Azt üzenték neki, hogy menjen el maga az utalványozott összegért, mert megbízottjának nem fizethetik ki. Csakhogy nem ment el. A rendőrbiz­­tosok egész nap keresték a városban, míg végre megtudták, hogy a „Hétválasztó“-ba szállott. De nem találták otthon, mert színházban volt s csak az előadás után keríthették kézre. Mannheimer aradi illetőségű, 36 éves, zsidó vallású, nős, két gyermek ,atyja, törődött, lakóbőrű, beteges ember. Találtak nála bizonyítványokat, levelet Fálk Miksától és egy ajánlólevelet az ő címére, egy nagy arany órát és 382 frt 69 krajcárt. A sikkasztó megvallotta, hogy Szegedre két 150—150 frtos utalványt küldött, Tót­váradról Szent-Miklósra pedig vasúton 350 frtot a saját nevére. Találtak nála egy jegyzőkönyvet, a­melyből felolvasta, hogy kinek mennyi pénzt kül­dött. Zirner és társának Pécsre 65 frtot, Weisz és társa bankcégnek Bécsbe 400, 400, 200 és 600 frtot, Adler és társa banküzletének Budapestre 600 frtot, Koritz és társának ugyanoda 600 és Lőry Jenő banküzletének szintén Budapestre 400 frtot, végül a saját nevére 400 frtot Temesvárra. Ezeket az ösz­­szegeket Munk H. és fiai szlatinai cég kárára sik­kasztotta el. Ezután előadta, hogy a 65 frtot Zir­­nernek Pécsre tartozása fejében küldte; a Weisz és társa cégnél 1000 frt van, a másik 600 frtot ő vette föl. A többi cégeknek küldött pénzt mindenütt a cég vette föl és azoknál megkapható, valamint a szegedi postán levő összeg sincs még fölvéve, de a Temesvárra küldöttet már fölvette. Így hát a pénz­nek több mint fele még megvan, csak 2235 forint hiányzik. Erre nézve azt vallja, hogy 200 frtot az elkezelt postapénzek egyenlítgetésére fordított, 1500 frtot elloptak tőle egy alkalommal, midőn Soborsin­­ban mulatott. Aradon lakó nejének is küldött 200 frtot, a többit pedig házi kiadásokra fordította. Elárulta azt is, hogy Amerikába akart szökni s a bank­házakba azért küldött kisebb - nagyobb összegeket hogy angol pénzre váltsák. Előttünk van két levél, a­melyet a sikkasztó postahivatalnok Lőry Jenő budapesti bankházához intézett német nyelven, ál­névvel. Az első levél így szól: „Lőry bankház, Bu­dapest. Két postautalványon b. címére 300 forintot küldtem, ez összeget, ha lehetséges lesz kinn levő követeléseimet beszednem, még ki fogom egészíteni 1000 írtra és a beszedett összegeket szukcesszíve fel fogom önnek küldeni. Lesz aztán oly szíves e pénzt rem részére egészen az ő kívánsága szerint külföldi pénzre felváltani, de kérem, hogy a most küldött összeget azonnal nyugtázza és hogy csak annak váltsa föl a pénzt, a­ki az ön nyugtáját sajátkezű­­leg át fogja adni. Ez föl van hatalmazva, a pénzzel egészen belátása szerint rendelkezni. Szíveskedjék egy­uttal megjegyezni, hogy a pénz átvevőjének a „kuruics“ jelszót kell kimondania. Kiváló tisztelettel Brummel B. Tótvárad, Aradmegye.“ — A második levél igy hangzik : „Lőry J. urnák, Budapest. A mai postával b. címére 400 frtot és e szerint 700 forintot küldtem. Kérem a 400 frt nyugtázását nem részemre, hanem rem nevére : Mannheim Zsigmond, Arad, Zoltán­ út 4. sz. megküldeni, ő a jövő hóban Budapestre érkezik és akkor aztán szíveskedjék neki a 700 forintot az ő tetszése szerint kiszolgál­tatni vagy felváltani, a­mint azt már első levelem­ben kértem. A nyugtát ajánlva szíveskedjék meg­küldeni. Brummel B. Tótvárad, 1886. dec. 27.“ — Lőry bankár mihelyt a lapok közléseiből értesült, hogy sikkasztóval van dolga, azonnal Sélley rendőr­­tanácsoshoz fordult, a kinek utasítására a 700 fo­rintot nyomban deponálta a főpostaigatóságnál. — (Kétlábú hiénák.) Szörnyű gaztettet kö­vettek el minap a c­s­ö­k­­­i temetőben. A falucska temetőjében már régebb idő óta fekszik eltemetve Király István volt csökli plébános. Sírját a köz­­ség lakói mindig kegyelettel őrizték és jó rendben tartották. Képzelhető, minő volt az egész falu föl­­háborodása, mikor a minap egy reggel a temetőbe menő emberek a plébános sírját felásva találták. A koporsó ki volt emelve a sírból, födele fölfeszitve s a nyitott koporsóban ott feküdt a plébános felosz­lásnak induló holtteste összevissza tépett halotti köntösben. Az esetről rögtön jelentést tettek az il­letékes hatóságnak, mely a legszigorúbb vizsgá­latot indította az ocsmány bűntett földerítésére. Nem is sejtik, mi lehetett a gaztett indító oka, ki vete­medett arra, hogy meggyalázza a néhai plébános sírját, kit az egész helység szeretett és tisztelt. Mégis vágy­ boszt műve lehetett a sirbontás, vagy pedig rablók jártak a temetőben, a kik tudták, hogy a plébános tehetős ember volt s parasztészszel azt hitték, hogy értékes tárgyakat találnak a sírjában.­­ (Hajléktalan örültek.) Az őrültek száma a legutóbbi időben az egész országban, de különö­sen a fővárosban oly mértékben szaporodott, hogy sem az országos tébolyházban, sem a Rókus megfi­gyelő osztályán nincs több hely számukra. A Rókus kórház igazgatósága, hogy újonnan érkező betegek­nek helyet szerezzen, 11 betegnek a lipótmezei té­bolyházba való átszállítását kérte, a belügyminisz­ter azonban kénytelen volt azt helyhiány miatt meg­tagadni. — (A csépai augur.) Mészáros Mihály a neve — írja levelezőnk — s jóslatainak és tudo­mányának olyan nagy a hire, hogy a környékbeli nép tömegesen tódul Csépára (Heves m.), a nagy­hírű jós szavainak hallatára. Nem is kis dolog az, a­mihez Mészáros uram ért: hírt ad arról, milyen álla­potban vannak a holtak a túlvilágon, s megmondja azt is, hogyan lehetne segíteni kényelmetlen állapo­tukon. A csénai augurnak nem is kerül ez olyan nagy fáradságába, mert — mint maga mondja — az illető halottak a kérdezősködővel együtt szemé­­lyesen jönnek el Mészáros Mihály látására. Épen ezért nem szabad Csépára kocsin menni, mert a lelkek, azok — Mészáros Mihály szerint — mindig gyalog járnak és nagyon elfáradnának, ha hozzá­tartozóik kocsija mellett kéne futni. Ilyen és ehhez hasonló ostobaságokkal csavarja el Mészáros a ba­bonás nép fejét. A kérdezősködőknek apró cédulá­kat osztogat, levelezőnk be is küldött hozzánk egy ilyen cédulát. Az augur sajátkezűleg írja rá az illetőknek, hogy mivel lehetne halottjaik állapotán javítani. „Egy szál gyertyát égetni, 14 cipót sütni, 14 olvasót imádkozni, egy kis misét szolgáltatni“ — ezek a tanácsai. Van annyi esze a furfangos em­bernek, hogy a vallás dolgait összekeverje a maga kóklerségeivel, így annál könnyebben behúzhatja a népet. Nem hiányzik különben a humor sem a csé­­pai augurból. Egy Kiss László nevű embernek, a­ki meghalt apja állapota után tudakozódott, azt a feleletet adta, hogy az apja a más világon — be van sorozva a 12-dik gyalogezredbe közlegénynek. — A plébános újévkor már a templomban is intette a népet Mészáros csalásaitól, de csak annál job­ban tódulnak hozzá. Nem ártana, ha a politikai ha­tóságok is erősítenék a plébános úr szavát erélyes közbelépésükkel.­­ (A tabániak táncestéje.) A tabáni is­kolaszék a budai kör termeiben ma este kitűnően sikerült táncestét és hangversenyt rendezett a ta­báni szegénysorsú gyermekek felruházására. Az es­tén igen díszes közönség volt jelen. A hangver­senyben Sigmond Sándor, E­b­e­r­­­i­n­g Ist­ván, G­o­c­z­i­g­h József és Canders Manó Haydn vonós­négyesét játszották. Komáromi Mariska a kir. operaház tagja a „Salvator Rosa“ dalmű nagy áriáját énekelte nagy tetszés mellett. A közönség zajosan megtapsolta a fiatal művésznőt, ki ezután még magyar népdalt énekelt. Grimm X. Ferenc zongorán Bruch Miksa egyik hangver­senydarabját adta elő, Sigmund Sándor pedig hegedűn Sarasaiétól „Spanyol dalokat“ és egy „Románcot“ játszott.­­ A hangverseny után kö­vetkezett a tánc, melyben résztvettek: Herman Béláné, Eisdorfer Gusztávné, Szávoszt Alfonzné, özv. Molnár Béláné, Bajor Lajosné, Janicsek Józsefné, Fuhrmann Rezsőné, Telkesy Ivánné, Glasz­­ner Jánosné, özv. Hódy Lajosné, Altmann Henrikné, Gulyás Kálmánna, Kék Oszkárné úrhölgyek, továbbá Komáromi Mariska és Piroska, Herman Lujza, Mol­nár Vilma, Hody Lenke, Szávoszt Emilia, Eisdorfer Ilka, Fill Ludmilla és Emma, Tóth Karola, Lux Anna, Gerick nővérek, Telkezy Irén és Jolán, Ja­kab Ilonka, Gläszner Etelka, Altmann nővérek, Rötter Janka és Etelka, Hankel Ilka és Ambrózy Árpádin kisasszonyok. — (Névmagyarosítások.) Geitner Lajos csepregi illetőségű, soproni lakos vezetékne­vének G­ö­m­ö­r­i-re; kiskorú Berger Ákos nagy­károlyi illetőségű, debreceni lakos vezetéknevének B­i­r­ó-ra; kiskorú Schächter Márkus buda­pesti illetőségű, ugyanottani lakos vezetéknevének Vág­ó-ra; Ringwald Izrael budapesti illető­ségű, ugyanottani lakos vezetéknevének R­ó­n­a-ra és kiskorú E­g­­­e­r Károly budapesti illetőségű lakos vezetéknevének Dics­ő-re kért átváltoztatá­sát belügyminiszteri rendelettel megengedték. A „Magyar Iskolaegyesület“ részére ma következő adományt kaptunk: A január 2-iki kedé­lyes társaság 2 frt 3 kr. Ezt az összeget azonnal eljuttattuk rendeltetési helyére.­­ (Rendőri hirek.) Elfogott betörő. Pórul járt a múlt éjszaka J­o­s­i­p­o­v István bolgár mé­­szároslegény, a­kit veszedelmes betörőnek ismer a fővárosi rendőrség. A vakmerő ember beférkőzött Müller Zsigmond fakereskedő irodájába s fesze­getni kezdte a Wertheim-szekrényt. A kereskedő meghallotta a zajt s kapva revolverét, rohant az iroda felé, melynek ablakán hirtelen kiugrott a be­törő. A központi pályaház körül cirkáló őrjárat el­fogta a menekülő tolvajt s bekísérte a főkapitány­sághoz.­­- Halálos esés. Simon József tímár, ki az újpesti bőrgyárban dolgozott, hétfőn este oly szerencsétlenül esett el pincelakása lépcsőjén, hogy fejét bezúzta s nemsokára meghalt. — Névtelen halott. A Szondy-utcai 9. számú ház kapuja alatt egy 35 évesnek látszó ismeretlen nő holtteste fe­küdt tegnap este- Bevitték a Rókus-kórházba. — Gyermekek szerencsétlensége. A Kárpát-utca 2. számú házában szörnyű halállal múlt ki ma délután Juricska Mária napszámosnőnek két kis leánya. A napszámosnő őrizetlenül hagyta otthon a gyermeke­ket. Mialatt játszadoztak, a kályha elé állított szal­mazsák tüzet fogott, megfojtva mindkettőjüket sürü füstjével. Az egyik leányka öt, a másik két éves volt.­­ . . — (Rövid hírek.) Piskin művekedvelői elő­adást tartottak Szilveszter estéjén az ev. ref. hit­község javára. A műkedvelők, kik egytöl-egyig polgáremberek voltak, „A tolonc“-ot adták elő nagy ügyességgel. — Az orsz. magyar izr. ösztöndíj« 5

Next