Budapesti Hírlap, 1887. február (7. évfolyam, 31-58. szám)

1887-02-01 / 31. szám

tőle, hogy megtámad az ellenség bennün­ket. S minthogy, ez, ha bekövetkezik, ta­­vaszszal lesz, Okvetlen m­ost kell előre gondoskodni ruháról, élelemről, lovakról, hadi szerről, szállításról stb. Ezzel nem lehet és nem szabad elkésni. Ha nem jön a muszka, megmarad a puskapor, ruha és ló, s az élelmet el lehet adni. A veszteség kár, de ki tehet róla ? Nevezetesen a népfölkelés első osztálya, mely mint póttartalék be­­hivatik az ezred­ekhez és mozgósíttatni fog, a hadszertárakban nincs számításba véve, a hadügyminiszternek tehát ennyi­vel több emberről kell gondoskodnia az eddigi hadi létszám felett minden kellék­ről Ezt a delegációk nem vették tekin­tetbe, mert novemberben még nem volt a háborús veszély oly nagyfokú és közel. Hogy mit mindent kell beszerezni és mi mindenféle intézkedést tenni, azt mogt állapítja meg Bylandt Fejérváryval , ki Bécsben maradt. Tisza Iványi harmadik kérdésére, hogy el vagyunk-e szánva a Balkán­államok függetlenségét fegyveresen is megvédeni ? — a felelettel adós­ maradt. Az alkudozások folyamát nem akarta za­varni. Talán engedünk a cárnak, talán nem, minden a mértéktől függ. De mert fegyverkezünk, minden áron nem egyez­kedünk. Míg Tisza óvatos tartózkodással be­szél, a hadügyminisztérium lapja, a „Fremdenblatt“ elég meglepő nyíltsággal ír a helyzetről. Egyik bécsi táviratunk alább bőven ismerteti a fél­­hivatalos közlöny cikkét, mely a béke reménységét nagyon mellesleg emlegeti, a háború veszélyét a Rajn­a-v­o­­n­a­l­o­n látja kitörni s a vele járó nagy nemzetközi bonyodalma­ka­t, melyekkel szemben e monarchiának k­i­h­ogy tankönyveket írjanak. Az akadém­ia az aránytalan nagy mértékkel való élés által leg­először is magát tör­píti le , tekintélye haszontalan nagyképűséggé válik, fontoskodása ártatlan meddő­ség, exkluzivitása múmia-szerü beburkoltság s har­­madfél millióm tőkéje valósággal bolt kézen van. Mit lehetne a nőttön növő óriás vagyon jövedelmével a magyar kultúra érdekében tenni, ha az akadémia kilépne az unalom, a tunya grandezza falai mögül és közelednék a magyar közönséghez, amelyre nézve eddig nem létezik. Ha tudomást venne arról­, hogy Magyarországon van élet, vannak aspirációk. Szükségletek és köteles­­ségek ! Ha összeforratta a nem­zettel úgy mint a franciák akadémiája, a­mely nem az unalom­ban keresi a tudományos kvalifikációt, a­hol az akadémia a világra szóló nagy kérdéseken kívül még arra is ráér gondolni, hogy mily könyv való a gyermekek kezébe. Megbízásokkal, pá­lyázatokkal teremt egész irodalmat a történet­­tudomány, a természettudomány terjesztésére, nem derogál neki olyan könyveket is kiadni, a­melyek egészen érthetők, sőt könnyedek. Nem helyezkedik csökönyösen ellentétbe a közvéle­­mény­yel; pálmáját, aranyát adja irodalmi mű­veknek, a­melyeket a közönség osztatlan siker­ben részesített. Észre veszi a szép­ literatura ap­róbb jelenségeit is; regényeket­ jutalmaz meg és a negyven halhatatlan, a szép élvezésének finom mosolyával hallgatja Legpuyé csevegéseit onnan az ezüstös zöld szószékről. Mikor az emberi el­mének sikerült valami újat kivívni : az akadé­mia asztalán azonnal megjelenik a fonográf, a telefon, a meudoni hadi léghajó, Edison lámpája. Rögtön beleszólnak minden aktuális kérdésbe, ha az a tudományhoz tartozik, hogy Toulonban ki­tört a kolera, a francia akadémiában egy hét múlva már tárgyalták a Koch-féle teóriát. Pas­teur elmélete folyton napirenden van, figyelik és vitatják a kísérletek minden fázisát. E mellett ráérnek ötvenezer frank internacionális u­tat kitűzni a legjobb elektrom­ adó gépre. És van-e valaki, a­ki azt mondhassa, hogy a francia akadémia nem tekintélyes ? Hogy azen kell lenni minden e­s­é­l­y­r­e, s igy államéletünk e nagy válságát a légközelétibi Nőna­pokra jelenti be. BUDAPESTI HÍRLAP, (31. sz.) 1887. Minár ! Hábtírus jelek. Budapest, jan. 31. A delegációk egybesíivására vo­n­atkozólag a félh­ivatalos ,,B. C.“ a követke­zőket irja: „A delegációknak egy rendkí­vüli ülésszakra­­való e­g­y p­­e­lh­i­­vásának lehe­tőséget szem­ előtt kell tartani, mert, a monarchia abba a helyzetbe jut­hat, hogy a béke­­fentartá­sák érdekeiben n­a­­gyobb szabálu­g­v­ó r­e­n­d­s­z­a­b­á­­lyokat lesz kénytelen tenni. A delegációk, ha összehívatnak, Budapesten fogják üléseiket tartan­i.“ * A kiegyezési válság. A magyar és az osz­trák miniszterek közt a még fenforgó kiegye­zési kérdésekre nézve legújabban lefolyt tárgyalások — mint a félhivata­­los „B. C.“ írja — egy irányban sem ves­zettek megállapod­ásra. A kiegyezés, tárgyalások eddigi lefolyása jogosultnak tünteti fel azt a fértevést, he­gy az osztráfe kormány maga sem viseltetik valamely kü­lönös érdekkel a kiegyezés létre­­jövetelé í­r­árá­t. A megye­r kormány oly a­l­­t­e­r­n­a­t­í­v­ j­a­v­a­s­l­a­t­o­k­a­t terjesztett az osz­trák kormány elé, melyek a legmesszebb menő előzékenységről tanúskod­nak. Ha e propozíciók után nem történik m megálla­­podás, hiányozni fog az alap a tárgyalások foly­tatására. Az aradi vár parancsnoksága 100 ezer mm­ázsa lisztet rendelt meg a Neumann testvérük gőzmalmában. A mini­sz hírül ment, az aradi piacon a gabona ára mmázsánként 20 k - r­a­­ emelkedett.* Sátoralja-Ujhelyben a honvédség X. gyalogsági féld­andárjának ott állomásozó 3/4 zászlóalja jan. hó 26-án parancsot kapott a felké­szülésre. Ugyancsak a „M. é. k. v.“ sátoralja­újhelyi állomásán naponként 200 munkás dolgo­zik egy új vágány lerakásán. Szápáry Gyula gróf lemondása­ Szápáry Gyula gróf pénzügyminiszter — mint értesülünk — végleg elhatározta, hogy tár­cájáról lemond. A pénzügyminiszteri tárca veze­tését ideiglenesen Tisza Kálmán miniszter­­elnök fogja átvenni és tegnap Bécsben már ő tárgyalt Rothschild báróval. K­ö­f­f­i­n­­ger pénzügyminiszteri­­, államtitkár még egy évig fogja viselni hivatalát, akkor telik be szol­gálatának 40 esztendeje és akkor nyugdíjba lép. Köffinger nyugdíjaztatása után W­ekerle miniszteri tanácsos, ki mit legközelebb elfog­lalja Lukács Béla helyét a magyar állam­vasutak igazgatóságában, pénzügyminisz­terré fog kinevez­tetmni, nem szolgál komoly tudományos célokat ? Mert a mi akadémiánk sivár semittevését azzal szok­ták védeni, hogy alapszabályai értelmében a legszorosabban vett tudományt kell művelnie és nem sülyedhet le népszerűsítő társulatok szín­vonalára. Ámde a legszorosabban vett tudo­mányt úgy műszeti, hogy abból ugyan nincs haszna másnak, mint ama nagytekintetű urak­nak, a­kik harminc-negyven forintot kapnak szörnyen tudálékos, de a világ során egy haj­szállal sem lendítő munkálataik ivéért. A ma­gyar tudományos akadémiának a magya­r kultú­rában az a ielesztősége van, a­mi a sajtóban a ,,Budapesti Közlönyének. E méltósággal teljes újságnak, a­mely az nap, mikor a nemzet és a király együtt sirt Szeged veszedelmén, csak eny­­nyit hozott a világ tudomására : „Fiaménál a tenger csendes. Ózonmérő nappal 7, éjjel 6.“ Széchenyi szava, mely megveté ,az akadé­mia alapját, még mindig nem hangzott el. Itt zeng szivünkben, apánktól örököltük s ő az apjától. Varázsos ige ez. Évről-évre adják fillé­reiket e nagy pem­zett intézetnek a lelkes haza­fiak. Meghalnak obskurus emberek, a­kikről falujuk is alig tudta, hogy léteznek, s mikor felbontják végrendeletüket, akkor látszik meg, mi volt az a névtelep, porladó, szív ,­dús vagyo­nokat hagytak az akadémiának, amaz örökké csengő szózat hívására. — És vájjon mit szólna Széchenyi, az akarat, a tett, az élet, a gyakor­lat férfia, ha, látná ezt a nagy negatív, erőtlen, tunya, impraktikus tömeget, a­mint saját zsír­jába fulva gunnyaszt magas piedesztálján és nem lendít semmin; sem a tudományon, sem a nemzeti szellem fejlesztésén, sem a magyarsá­gon. Hogy hunyja be álmos szemét oly köteles­ségek előtt, mint az erdélyrészi m­agyar közmű­velődési, egyesület és fárasztó tétlenségében el­­mállva, hogyan foglal minden hazafias mozga­lommal szemben oly közönyös állást, a­melyet csak eg­y hajszál választ el az ellenségestől. Az akadémiának e nehézkes, lélektelen, hideg s elzárkózott viselkedése ma­holnap Magyaror­szág legnépszerű­tlenebb intézetévé fogja tenni Széchenyi alkotását- A közönség, mely folyton áldoz értté, a családok, kiknek vagyona maradt rá, csak várják, csak várják , mikor ad magáról az akadémia érerjélt. Mert az ugor deverbális névszóképzők és progén koponyák nemigen elég­ségesek arra, hogy lobogva tartsák bennünk a, hazafias lelkesedést. Ipolyi Arnold munkája a magyar szent koronáról évek óta szinte az egyetlen munka, a­mely hirdeti, hogy az akadé­mia tudna nagy dolgokat is művelni, ha akarna. De ez a monumentális mit szinte fájt field, mint a mozdulat a régóta tunyaságban, tespedőnek. Előlapjában, a ,,Budapesti Szemlédben neki­­eresztette annak az igazi és nemes tudósnak az ő kis mérges Babszem .Jankóját: hadd mutassa ki Gsengery Antal és Pompéry János alapján, hogy Ipolyi nem, tudós, hogy a,„Magyar ruizk­o­­lógia“ gyönge könyvecske stb. Ez az kimutatta ép úgy, mint azt, hogy Jókai Mór nem tud re­gényeket írni, de Pálfy Albert tud. Ipolyi Arnold ezek után nemsokára meg­halt és bizonyosan törm­éne mennyekbe, a­hol a katolikusoknak van olyan jó dolga, mint itt lent az akadémiában a kálvinistáknak. Ha Szé­chenyi kérdezősködni talál az ő alkotásai felől, elmondhatja neki, hogy a lánchíd és az akadé­mia pompásan állanak egymás mellett, hatalmas, megingathatatlan alapokon. De míg a lánchídon át óriás hullámaival lüktet a világváros élete, addig az akadémia zárt palotájában tétlenül he­ver, mint tetszhalott a koporsófödél alatt. Váj­jon ha megfordítva volna, a lánchidat sáncolnák el rideg falak, hogy ne tapodja emberláb és az akadémia állana nyitva a nemzeti géniusznak, a m­agyar széllem és nyelv legelső terjesztőjeként! Melyikből volna kevesebb kára a­ magyarnak ? A Dunát átkaroló vas-iv elhagyottan is megmar­­adna a fenséges mű­ , és itá már két más híd köti össze Budapestet, a vizi szúnyogok módjára iramló göröskéken kívül. Nem esnézik kétségbe, ha el is zárnák elöttünk a lánchidat. De fiai pó­tolja azt, hogy az akádéfin­á­né fia él, nem moz­dul, nem dolgozik, nem­ alkot, nem diadalmasko­dik a magyarság nevében ? L. Az orsz­ággyűlési stábaálív-A párt hifi dél­után 6 órakor folytatta az állami k­ö­l­t­s­é­g­v­e­­t­é­s részletes tárgyalását és­­ elfogadta a belügyi- és pénzügyi tárcák költségvetéséit. Az országgyűlési mérsékelt ellenzék ma este tartott értekezletén tárgyalta a belügymi­niszteri tárca költségvetését. Az opera­­ház részére előirányzott szubven­ciót, valamint az újánban rendszeresítendő f­ő­­ispáni titkárok fizetésére szánt összeget a párt nem­ szavazza meg, valamint megtagadja a fő­­városi rendőrségnek a tavalyihoz képest megokolat­­lan­al felemelt előirányzatát is. Ezután az értekezlet elfogadta a pénzügyi bizottság jelentését a bel­ügyminiszternek az 1885. évi 24. t.-c. alapján szükségessé vált átmeneti rendkívüli kiadásokra vonatkozó előter­jesztéséről. Omladinista püspök. Versecről távirja levelezőnk ma . Itt átalaltan az a­­ hir van elterjedve, hogy Dimitrievics Nek­­tárius arhimanoritát, kit csak netvrég választot­tak meg püspöknek, a király nem fogja megerősíteni, mert Dimitrievics mint az pniladina tagja egyike volt a legnagyobb izga­­tóknak.

Next