Budapesti Hírlap, 1887. október(7. évfolyam, 270-300. szám)
1887-10-01 / 270. szám
Budapest, 1887. VII. évfolyam 270. sz. Szombat, október 1. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg korán intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen. A szobor. Budapest, szept. 30. Huszonnégy órája elmúlt, hogy a lepel lehullott Deák Ferenc szobráról s a főváros közönsége azóta búcsút jár a szép lánchíd-térre, megnézni, megkritizálni, élvezni — kiki a maga temperamentuma szerint — egy korán elhunyt művész nagy művét, mely visszavonhatatlanul áll immár ottan s századokon át fog tanulságot tenni alkotójáról és koráról, rólunk. Nemzedékek fognak eltűnni, a főváros kiterjedése, lakóinak száma, nyilvános kincsei, minden meg fog sokszorozódni, meg fog ötszöröződni, belőlünk már semmi, de semmi sem lesz, még hát se sok és nem olyan, amilyen volt, de a szobor ott lesz, az képvisel majd minket, e kor gyermekeit, ha legkésőbb nemzedékek, járván alatta, nézni fogják, mint ahogy mi nézzük ma, és beszélni fognak róla és rólunk, kiket akkor már a rákosi szél fog szárnyain szerte hordani a világ minden tájára. Mit adtunk tehát a szoborban utódainknak, mily bizonyítványa az az alkotó művésznek, mily bizonyítvány rólunk: ez a kérdés! Más szóval, milyen hát ez a szobor? Meg lehet mondani bátran. Hiszen akinek kezéből kikerült, azt se el nem kapatjuk, se meg nem keserítjük immár, az se jobbat, se rosszabbat többé nem fog csinálni; sőt ítéletünktől ez a műve, amely áll, szintén se jobb se rosszabb nem lesz. Túldicsérhetjük, legyalázhatjuk: a szobor áll s nyugodt fenséggel várhatja az idők ítéletét, nem szorult a mienkre. A mi ítéletünk nem a szoborra nézve fontos, hanem magunkra nézve. Magunkat ítéljük meg, ítélvén a szoborról. E tudattal kell a bíráló munkához látni. Huszár Adolf műve annyi előleges dicséretben részesült, hogy nem csoda, ha műkritikusok, akik a szobrot nézték, de a közönség megjegyzéseine vadásztak s azokkal motiváltak meg egy lesújtó ítéletet, s a közönséggel együtt bizonyos kiábrándulás rabjai lettek. A helyes ítélet az ítélő érzék nagy gyakorlatán alapszik. Az ételt a szakács és az ínyenc ítéli meg legjobban. A képzőművészet alkotásait e műmesterség remekein iskolázott szem. A közönséges műveltség és ízlés, ha még olyan is, de ehhez nem elég. És még egy különbség: természetes arányokban alkotott szobrot könnyű a művelt közönségnek is:------------------megítélni, mert szemének rendes mértéke a rendes arány: embertársain, színészek plasztikus állásain és taglejtésein gyakorolja. Kicsinyített és miniatűr arányokban készült művet szintén jól ítéli meg a szakbeli iskolázottsággal nem biró szem, mert efajta szobrot és szobrocskát ábrázolva, gyúrva, faragva és öntve tömérdeket lát a városi ember és látó érzékének ez épen nem szokatlan. Egy monumentális mű arányai azonban nem férnek a közönséges ember szemének itélő képességébe. Az ilyen neki különös, formátlan, szertelen s kivált első látásra visszatetsző a legnagyobb mértékben. Hol szerette volna várjon a budapesti ember szemének ebbeli iskolázottságát ? Monumentális szobrunk alig van. Szobrunk egyáltalán egy pár van, kifogástalan egy sincs. Az oly méretekbeli, hozzá a szemhez oly közel, mint a Deák szobra, épenséggel ez az első. Hogy sokan közülünk jártak külföldön s elmentek egy tucat rossz és egy negyedtucat jeles szobor mellett, ez még nem iskola. Nincs tehát csodálkozni valónk azon, hogy igen sok budapesti ember, aki elmegy e szobrot megnézni, életbe áll s rátekint, s mintegy lesújtva érzi magát általa s nem tud eligazodni a hatáson, melyet szenved. A szobrot nem találja szépnek. Jaj azonban annak, a ki ennyivel be is éri s haza siet a kellemetlen benyomással s kerüli a szobornak még a tájékát is, hogy ne is lássa azt a — gondolom harmadfélszázezer forintba került — csodát. Háromszor jaj annak, aki ez impresszióját betyáros stílusban meg is írja egy újságnak, hogy még mások ítéletét is megrontsa vagy legalább megzavarja. Én mindenkit arra kérek, menjen újra meg újra ama szobor alá és szoktassa a szemét. A hányadszor nézi, annyadszor jobban és jobban fog neki tetszeni. És ha jól megtanulta ezt a szobrot, egy másikat könnyebben, biztosabban és helyesebben fog megítélni azontúl. Deák Ferenc szobra egy nagy tehetség jelentékeny alkotása. Egy szép arányú, négy oldalcsoporttal díszített márványtalapzaton ül a nagy férfiú alakja, arccal a tér közepe felé, háttal a Lloyd-társulat házához. A négy csoport az igazságot, a kiegyezést, a népnevelést és a hazát ábrázolja, egymástól karcsú oszlopok által elválasztva. A haza egy bájos asszonyi alak, egy Mária-szobor, jobb karján kisdedével, bal kezében a magyar címerrel, melylyel a gyermek játszik. Lágy, nemes, előkelő, omlatag munka. A kiegyezés egy aggastyán, a ki két gyermeket bókít össze : egyet, kinek a haja ó-német módra van vágva, lágyabb, húsosabb vonásokkal, és egyet göndör hajút, csontosabb képűt, szilajabb természetűt. Ez Deák főművét ábrázolja : a magyarnak összebékítését az osztrákkal s a Duna felé néz. A Koburg-palota felől való oldalon a népnevelés van: egy anya vértesen, tehát az állam, két fiút tanítva. Elől, ahol keskenyebb a talapzat (mert téglány alaku alapja, melyett a főalak van) Juszticia asszony áll, jobb hóna alatt könyvvel, baljában, a mérleggel, fején diadémszerű magas pártakoronával. Ez sokat bírált alak, de azt hiszem méltatlanul bírálva. Van benne valamelyes hiba — valamint egy és más szempontból a többi mellékcsoportok ellen is lehet kifogásokat érvényesíteni — s ez alak föhibája, — úgy tetszik — állásában van. Ellenben a mit rendkívüli merevségének mondanak, azt én más néven nevezném. Fölötte, ez alak fölött a talapzat párkányán áll írva „Deák Ferencz“ és e fölött van a föalak. Ha valaki jobb szeretett volna álló szobrot, értem , én is jobb szerettem volna s előre meg vagyok botránykozva azon, hogy ezen a szép téren minden fegyvernem képviselve lesz : a lovas, a gyalog s az ülőszobor. A döntő köröknek azonban igy tetszett a dolog s ma már csak az a kérdés, milyen hát az ülő, nem pedig az, hogy milyen lett volna az álló. Deák Ferenc egy antik karosszékben ül, kissé fölemelt feje lendületet ad egész masszív alakjának, mely ülőhelyzeténél fogva még tetemesebb és nehézkesebb mint amúgy volna. Bal karja a szék karfáján nyugszik, jobbja kissé fölemelkedve a karfáról, mintegy beszélgető emberé ; bal lába kissé előrenyujtva, jobb lába behúzva, alsó teste és a szék tájéka félig takarva egy bő köpeny által, melyek része hátul a szék karfáján kigyüremlik s a művésznek eszköz a hátsó rész változatosabbá tételére. A szobor feje a mű legbecsebb része. Deák arca és feje, messze szálló tekintettel, félig nyitott szájjal, mely az arc lelkességének eleven tényezője, oly fönkelten nemes, vonásaiban oly tartalmas, nézésében oly biztos, határozott és oly komoly, hogy egy élő lélek benyomását teszi a szemlélőre. Nem faragott kép, hanem lelkes teremtmény. Vonásainak komolysága, tekintetének szigorúsága meg van enyhítve valamely jósággal, szelídséggel és nyugalommal. Szigorú és nyájas az arc, a tekintet nyugodt, mély és főnként. A fej emeli az egész testet és viszi a magasba, könynyűvé teszi úgyszólván ezt a roppant masszát, melyből állandó. Hozzájárul, hogy formái lágyak, rugalmasak, az érc keménységét nem látni rajta. Mi sem mutatja, hogy holt anyag ember formája Mai számunk IS oldalra terjed.