Budapesti Hírlap, 1887. október(7. évfolyam, 270-300. szám)

1887-10-01 / 270. szám

Budapest, 1887. VII. évfolyam 270. sz. Szombat, október 1. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg korán intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen. A szobor. Budapest, szept. 30. Huszonnégy órája elmúlt, hogy a lepel lehullott Deák Ferenc szobráról s a főváros közönsége azóta búcsút jár a szép lánchíd-térre, megnézni, megkriti­zálni, élvezni — kiki a maga tempera­mentuma szerint — egy korán elhunyt művész nagy művét, mely visszavonha­tatlanul áll immár ottan s századokon át fog tanulságot tenni alkotójáról és koráról, rólunk. Nemzedékek fognak el­tűnni, a főváros kiterjedése, lakóinak száma, nyilvános kincsei,­­ minden meg fog sokszorozódni, meg fog ötszöröződni, belőlünk már semmi, de semmi sem lesz, még hát se sok és nem olyan, a­milyen volt, de a szobor ott lesz,­­ az képvisel majd minket, e kor gyermekeit, ha legkésőbb nemzedékek, járván alatta, nézni fogják, mint a­hogy mi nézzük ma, és beszélni fognak róla és rólunk, kiket akkor már a rákosi szél fog szár­nyain szerte hordani a világ minden tájára. Mit adtunk tehát a szoborban utó­dainknak, mily bizonyítványa az az al­kotó művésznek, mily bizonyítvány ró­lunk: ez a kérdés! Más szóval, milyen hát ez a szobor? Meg lehet mondani bátran. Hiszen a­kinek kezéből kikerült, azt se el nem kapatjuk, se meg nem keserítjük immár, az se jobbat, se rosszabbat többé nem fog csinálni; sőt ítéletünktől ez a műve, a­mely áll, szintén se jobb se rosszabb nem lesz. Túldicsérhetjük, legyalázhat­juk: a szobor áll s nyugodt fenséggel várhatja az idők ítéletét, nem szorult a mienkre. A mi ítéletünk nem a szoborra nézve fontos, hanem magunkra nézve. Magunkat ítéljük meg, ítélvén a szoborról. E tudattal kell a bíráló mun­kához látni. Huszár Adolf műve annyi előleges dicséretben részesült, hogy nem csoda, ha műkritikusok, a­kik a szobrot néz­ték, de a közönség megjegyzéseine va­dásztak s azokkal motiváltak meg egy lesújtó ítéletet, s a közönséggel együtt bizonyos kiábrándulás rabjai lettek. A helyes ítélet az ítélő érzék nagy gyakorlatán alapszik. Az ételt a szakács és az ínyenc ítéli meg legjobban. A képzőművészet alkotásait e műmesterség remekein iskolázott szem. A közönséges műveltség és ízlés, ha még olyan is, de ehhez nem elég. És még egy különb­ség: természetes arányokban alkotott szobrot könnyű a művelt közönségnek i­s:------------------­megítélni, mert szemének rendes mér­téke a rendes arány: embertársain, szí­nészek plasztikus állásain és taglejtésein gyakorolja. Kicsinyített és miniatűr ará­nyokban készült művet szintén jól ítéli meg a szakbeli iskolázottsággal nem biró szem, mert efajta szobrot és szob­rocskát ábrázolva,­ gyúrva, faragva és öntve tömérdeket lát a városi ember és látó érzékének ez épen nem szokatlan. Egy monumentális mű arányai azonban nem férnek a közönséges ember szemé­nek itélő képességébe. Az ilyen neki különös, formátlan, szertelen s kivált első látásra visszatetsző a legnagyobb mértékben. Hol szerette volna várjon a budapesti ember szemének ebbeli isko­lázottságát ? Monumentális szobrunk alig van. Szobrunk egyáltalán egy pár van, kifogástalan egy sincs. Az oly méretek­­beli, hozzá a szemhez oly közel, mint a Deák szobra, épenséggel ez az első. Hogy sokan közülünk jártak külföldön s elmentek egy tucat rossz és egy ne­gyedtucat jeles szobor mellett, ez még nem iskola. Nincs tehát csodálkozni valónk azon, hogy igen sok budapesti ember, a­ki elmegy e szobrot megnézni, életbe áll s rátekint, s mintegy lesújtva érzi magát általa s nem tud eligazodni a hatáson, melyet szenved. A szobrot nem találja szépnek. Jaj azonban an­nak, a ki ennyivel be is éri s haza siet a kellemetlen benyomással s kerüli a szobornak még a tájékát is, hogy ne is lássa azt a — gondolom harmadfélszáz­­ezer forintba került — csodát. Három­szor jaj annak, a­ki ez impresszióját betyáros stílusban meg is írja egy új­ságnak, hogy még mások ítéletét is meg­rontsa vagy legalább megzavarja. Én mindenkit arra kérek, menjen újra meg újra ama szobor alá és szok­tassa a szemét. A hányadszor nézi, annyadszor jobban és jobban fog neki tetszeni. És ha jól megtanulta ezt a szobrot, egy másikat könnyebben, biz­tosabban és helyesebben fog megítélni azontúl. Deák Ferenc szobra egy nagy te­hetség jelentékeny alkotása. Egy szép arányú, négy oldalcsoporttal díszített márványtalapzaton ül a nagy férfiú alakja, arccal a tér közepe felé, háttal a Lloyd-társulat házához. A négy cso­port az igazságot, a kiegyezést, a nép­nevelést és a hazát ábrázolja, egymás­tól karcsú oszlopok által elválasztva. A haza egy bájos asszonyi alak, egy Mária-szobor, jobb karján kisdedével, bal kezében a magyar címerrel, melylyel a gyermek játszik. Lágy, nemes, elő­kelő, omlatag munka. A kiegyezés egy aggastyán, a ki két gyermeket bó­­kít össze : egyet, kinek a haja ó-német módra van vágva, lágyabb, húsosabb vonásokkal, és egyet göndör hajút, cson­tosabb képűt, szilaj­abb természetűt. Ez Deák főművét ábrázolja : a magyarnak összebékítését az osztrákkal s a Duna felé néz. A Koburg-palota felől való oldalon a népnevelés van: egy anya vértesen, tehát az állam, két fiút tanítva. Elől, a­hol keskenyebb a talap­zat (mert téglány­ alaku a­lapja, melyett a főalak van) Juszticia asszony áll, jobb hóna alatt könyvvel, baljában, a mérleggel, fején diadémszerű­ magas pár­takoronával. Ez sokat bírált alak, de azt hiszem méltatlanul bírálva. Van benne valamelyes hiba — valamint egy és más szempontból a többi mellékcso­portok ellen is lehet kifogásokat érvé­nyesíteni — s ez alak föhibája, — úgy tetszik — állásában van. Ellenben a mit rendkívüli merevségének mondanak, azt én más néven nevezném. Fölötte, ez alak fölött a talapzat párkányán áll írva „Deák Ferencz“ és e fölött van a fö­­alak. Ha valaki jobb szeretett volna álló szobrot, értem , én is jobb szerettem volna s előre meg vagyok botránykozva azon, hogy ezen a szép téren minden fegyvernem képviselve lesz : a lovas, a gyalog s az ülőszobor. A döntő körök­nek azonban igy tetszett a dolog s ma már csak az a kérdés, milyen hát az ülő, nem pedig az, hogy milyen lett volna az álló. Deák Ferenc egy antik karosszék­ben ül, kissé fölemelt feje lendületet ad egész masszív alakjának, mely ülőhely­­­zeténél fogva még tetemesebb és ne­hézkesebb mint amúgy volna. Bal karja a szék karfáján nyugszik, jobbja kissé fölemelkedve a karfáról, mintegy be­szélgető emberé ; bal lába kissé előre­­nyujtva, jobb lába behúzva, alsó teste és a szék tájéka félig takarva egy bő köpeny által, melyek része hátul a szék karfáján kigyüremlik s a művésznek eszköz a hátsó rész változatosabbá té­telére. A szobor feje a mű legbecsebb ré­sze. Deák arca és feje, messze szálló tekintettel, félig nyitott szájjal, mely az arc lelkességének eleven tényezője, oly fönkelten nemes, vonásaiban oly tartal­mas, nézésében oly biztos, határozott és oly komoly, hogy egy élő lélek be­nyomását teszi a szemlélőre. Nem fara­gott kép, hanem lelkes teremtmény. Vo­násainak komolysága, tekintetének szi­gorúsága meg van enyhítve valamely jósággal, szelídséggel és nyugalommal. Szigorú és nyájas az arc, a tekintet nyu­godt, mély és főnként. A fej emeli az egész testet és viszi a magasba, köny­­nyűvé teszi úgyszólván ezt a roppant masszát, melyből állandó. Hozzá­járul, hogy formái lágyak, rugalmasak, az érc keménységét nem látni rajta. Mi sem mutatja, hogy holt anyag ember formája Mai számunk IS oldalra terjed.

Next