Budapesti Hírlap, 1887. december (7. évfolyam, 331-361. szám)
1887-12-01 / 331. szám
VlI. évfolyam 331. sz. Budapest, 1887. Csütörtök, december 1. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 írt, negyedévre 8 írt 50 kr., egy hóra 1 írt 20 kr. Felelős szerkesztő: Megjelenik mindennap , hétfőn és ünnep után való napon is. Csukásai József: Szerkesztőneg és Schafiélhivatal: IV. kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám óra helyisen 4 kr., vidéken 5 kr. A mai botrány. Budapest, nov. 30. A francia kamara holnap veszi tudomásul Grévy köztársasági elnök lemondását, mely tudvalevőleg egy óriási botránynak politikai következése. A Caffarel-Wilson-ügy hullámai fölverődtek az állam fejéig s a köztársaság szuverenitásának képviselőjét lesodorták székéről. Grévy bukása, a francia kongresszus egybehivása, az új elnök választása egész Európát lázas izgalommal tölti el. Az egész diplomácia, kormányok és tőzsdék, parlamentek és sajtók egyaránt foglalkoznak e nagy válsággal, mely Franciaország történetében új fordulatot támaszthat és Európa békéjére gyakorolhat végzetes befolyást. Minket azonban ez a világesemény ma kevéssé érdekel. Magyarország számára a francia Caffarel-ügy minden világrázó következése elveszti az aktuális érdekességét ma, midőn vele saját tűzhelyünknél egy sokkal intenzívebb, sokkal fájdalmasabb botrány versenyez. Mai számunk politikai hírei közt röviden megemlékeztünk ama szenzációs interpellációról, melyre Polónyi képviselő érezte magát indíttatva egy csodálatos, rejtélyes ügyben, melyről napokon át fővárosszerte mindenki beszélt, anélkül, hogy bizonyosat tudott volna, melyhez borzasztó kommentárokat fűztek, melyeknek mi nem akarunk hitelt adni, mert ha csak századrészük is való, Magyarország lelkiismerete még több joggal zúdulhatna föl a saját Caffarelje s ennek érdektársai ellen, mint ahogy Franciaország tette. A ház mai ülésén kapott formulát a rejtélyes ügy, ott adta elő két interpelláló képviselő a közönség körében elterjedt állarmhirek főbbjeit, melyek éle a múzeum igazgatója, Pulszky Ferenc s az orsz. képtár igazgatója, Pulszky Károly ellen irányul. A vizsgálat, melyet a kormány a parlament szélie előtt kilátásba helyezett, hivatva lesz a titokzatos hirek fátyolát föllebbenteni. Addig tartózkodunk minden véleménynyilvánítástól. A hírlapírói tiszt az ügy mai stádiumában a tudósitói szolgálatra szorítkozik s mi lapunk hasábjait ezennel megnyitjuk az értesülések számára, melyek ma estig hozzánk érkeztek. Már vagy tiz napja, hogy csodálatos hírek keringtek fővárosszerte a nemzeti múzeum s az országos képtár adminisztrációjáról. A legszélesebb körökben komoly, megfontolt szavú férfiak nyilvános helyeken, napokon keresztül tárgyalták ez affért hangosan, melynek tényálladéka röviden az, hogy a múzeum s az orsz. képtár lajstromai nem egyeznek meg a gyűjtemények tartalmával. Konkrét esetekre történt hivatkozás. Ahova a szerkesztőség kompetens egyénekhez fordult, mindenütt megerősítették a hírek létezését, de bizonyítékok erejével nem tudták azokat felruházni. A szerkesztőség ezért nem volt abban a helyzetben, hogy a mende-monda jellegű közbeszédnek hírlapi tolmácsa legyen, bár mélyen érezte, hogy a kérdést, bármily odiozus is, a közérdek szempontjából tisztázni kell. Tegnap megérett a válság annyira, hogy egy képviselő parlamenti interpellációra érezte magát indíttatva. Ezt jeleztük mai számunkban, a kérdés miszteriózus tartalmának a képviselőházban kellett kifakadnia. Óriási izgalom volt ott mindenütt. A karzatokat sűrűn lepte el a kíváncsiság. A folyosókon pártkülönbség nélkül erről beszélt mindenki. A képviselők csoportokba álltak, s meghányták-vietették, amit kiki a dologról hallott. Temérdek verzió keringett így szájrólszájra. Az érkező minisztereket bizalmas embereik fogták karon, különösen Trefortot és Tisza Kálmánt. Amaz szokatlanul nervózus volt, rágalmat, alaptalan gyanúsítást emlegetett s aztán türelmetlenül hallgatta ki azok információit, kik adatokat tudtak, vagy tudni vélnek. — Ne exponáld magad nagyon, kegyelmes ur — monda Trefortnak egy volt képviselő — jusson eszedbe a haraszt-zörgés közmondása. Tisza Kálmán fagyosan bánt a sugdosókkal s a párt törzskarából nehányat beintett magához a miniszteri szobába. E közben mozgás támadt a főbejáratnál. A sétálók megálltak, az üvegajtók felé fordultak, hol a kvrös inas a félszárnyat az öreg Pulszky előtt tárta föl. Jobb napokban rendes látogatója a ház folyosóinak, — ma nem akart onnét hiányzani. Kerek kalapja alól villámokat szórtak apró szemei, nagy hajerdeje gondozatlan volt, de tartása egyenes és szilárd. Az „emberek megbámultak és tovább suttogtak. ” a tömeg közé tartott szorózus nyers hangon fakadt ki az „ellene szólt rágalmak“ miatt. Aztán Treforttal beszélt sokáig, majd bement, a miniszterelnökhöz s vele együtt jelent meg újra a folyosón.. Itt aztán folyvást dünynyögött, hol befelé, saját magának, hol a kormánypárt korifeusainak. „Tudom én jól, — mondta ismételve — hogy ez a sok szóbeszéd mind egy forrásból ered. De majd . . És öklével nagyot ütött a karosszék karfájára. Trefort ezalatt vejével, Szalay Imre osztálytanácsossal értekezett hosszan, ki a muzeum-ügyek előadója a kultuszminisztériumban s állítólag már hetek óta működik miniszteri biztos gyanánt, vizsgálni a nemzeti múzeum állapotát. Ma egész délelőtt a múzeumépületben tartózkodott s most referált apósának. Az eredmény az lett, hogy Trefort fölkereste Polónyi Gézát s igyekezett rábeszélni, halasztaná szombatra interpellációját, mert addig ki lesz deríthető a dolgok mibenállása s a miniszteri válasz nyílt ülésben konstatálhatja azt. Polónyi erre hajlandó volt ráállani s már be is jelenté a jegyzőknek, hogy interpelláció ma nem lesz. De ekkor előállt Komlóssy Ferenc, hogy ő a maga lelkiismeretének már ma akar eleget tenni s ha Polónyi eláll, ő fog interpellálni. Újabb moraj, mozgás, sugdosás. A miniszter most már maga kérte Polónyit, hogy csak szólaljon föl a házban, inkább felel neki, mint Komlóssynak. „Aztán mit felel, ha nem tud semmit ?“ — kérdezték a szélsőbali korifeusok. „Azt, hogy vizsgálatot indított,“ — felelték a mamelukok. „Nem lesz annak a vizsgálatnak eredménye !“ „Mert nem is lehet.“ „Kideríti, hogy az egész csak rágalom.“ „S aztán spongyát reá.“ Ilyen megjegyzések morajába csilingelt bele az elnöki telegráf-csengettyűi, jelentve az ülés kezdetét. A folyosók kezdtek kiürülni, csak a Pulszky-család barátai, köztük ifj. Ábrányi Kornél és Szemere Attila vitatkoztak még tovább együtt a történtek és történendőkről. De hol van Pulszky Károly? — kérdezték most többen. Nem okos dolog ilyenkor távol maradni valaki nyomban frakkerbe ült, hogy elhozza, mutassa magát, mikor róla is van szó. Félóra múlva megjelent. Könnyed, udvariasan köszönte barátait, mosolygott is, de arca nagyon sápadt volt, szemei alatt karikák sötétlettek s elárulták belső izgalmát. Benn a teremben a trafik-kérdés folyt hosszadalmasam Az öreg Pulszky megunta bevárni az átalános vita végét s elment a szavazás előtt. Mikor az elektromos csengettyűk az összes folyosókon megszólaltak, a folyosóról mindenki az ülésterembe tódult: akkor állt föl Polónyi Géza, hogy interpellációját előterjeszsze a kormánynak s az országnak. — Saját tudósítóinktól. — A ház folyosóin. A törvényhozók nagy tömegben gyülekeztek; a háznagyi irodát s a jegykiadó hivatalt laikusok és benfentesek valódi ostrom alá fogták. Nem gondolt senki az ülés napirendjével , a trafikdohány sorsával. Minden figyelmet, érdeklődést az a botrány vett igénybe, melyet Polónyi Géza képviselőnek a lapokban jelzett interpellációja ígért. Mai számunk 14 oldalt tartalmaz, Az ülésteremben. Mikor a jegyző felolvasta az interpellációs könyvet és a ház tudomást vett a Polónyi Géza által bejelentett interpellációról a nemzeti múzeum ügyében: a meglepetés és megdöbbenés moraja zúgott föl. A kormánypárt nem tudta elpalástolni, hogy kényelmetlenül érzi magát. Már nagyon sok a botrány, mely torlódik feje fölött az utolsó választások óta, nem csoda, ha megrezzen a legcsekélyebb neszre. A nyugtalanság lázától didergett a szabadelvű tábor. Máskor mindig megéljenzi az előadó zárószavát és a miniszterelnök beszédét, ma belé fagyott az éljenzés, pedig Hegedűs Sándor és a miniszterelnök beszédei nem voltak sem rosszabbak, sem jobbak, mint máskor. A bejelentett interpelláció élénk eszmecserét indított meg minden oldalon; csoportok alakultak, súgtak-dugtak jobbra-balra és kivált Polónyi Gézát ostromolták kérdésekkel. Polónyi hosszabb időn át értekezett Trefort Ágost kultuszminiszterrel a teremben is. Az ülés derekán terjedt hire a padsorokban, hogy az interpelláció elmarad. Polónyi tényleg elhatározta a kultuszminiszter és Pulszky Ferenc óhajára, hogy interpellációját szombatra halasztja, vagy egyáltalán visszavonja,, ha sikerül őt addig meggyőzni, hogy hiányzik minden alapos ok az ügyet kérdés tárgyává tenni. Már-már oszladozni kezdett a nyomott hangulat, mikor Polónyi kijelentette, hogy interpellációját mégis ma teszi meg. Komlóssy Ferenc is csinálta a jegyzeteket a maga felszólalásához, melyet nem engedett el máról semmi áron. Sokan ezt akként magyarázták, hogy Komlóssy és elvtársai a botrány alkalmát a szabadkömivesség kompromittálására akarják fölhasználni. Pulszky áll tudvalevőleg a magyar szabadkömivesek élén. Minél inkább közeledett a délutáni egy óra, amikor a tárgyalás félbe volt szakítandó, hogy a bejelentett interpellációkat megtarthassák, annál magasabb fokra hágott az általános izgalom. Időközben megjelent az ülésteremben Pulszky Károly kép-