Budapesti Hírlap, 1887. december (7. évfolyam, 331-361. szám)
1887-12-01 / 331. szám
1887. december 1. BUDAPESTI HIBILAP. (331. sz.) leg közszájon forognak, lapunk egyik munkatársa ma elment a muzeum régiségtárába, hogy ott — amennyire ez lehetséges — személyesen győződjék meg amai hírek valódisága vagy valótlansága felöl. Tudósítónk erről a következőket írja: A nemzeti múzeum az első pillanatra ma is a rendes, mindennapi képet nyújtotta. Semmiből sem lehetett következtetni arra a nagy izgatottságra, mely tényleg uralkodott abban a méltóságos nagy épületben letűnt évszázadok, sőt ezredek néma tanúi közt. A régiségtár tisztviselői megdöbbenve értesültek a szállingó hírekről, mert tudtukkal minden rendben van a múzeumban. Az izgalomtól természetesen nem igen ment a rendes napi munka. Egymás után jöttek újságírók, akik valami bizonyosat akartak megtudni, a tisztviselők nem győzték mondani, hogy ők nem tudnak semmiféle vizsgálatról, semmiféle eltűnt műtárgyakról. Az egyik folyosón a gipszöntvények között sétált föl-alá Pulszky Ferenc Szalay Imre min. osztálytanácsossal meghányvavetve a különböző híreket. A miniszteri hivatalnok csakhamar távozott, az öreg Pulszky pedig bement, egy pillanatra a régiségtár irodájába, de nem volt maradása, sietett át a képviselőházba, ahol maga sürgette a már elhalasztatott interpelláció megtartását. A hír keletkezésére nézve természetesen senki sem tudott pozitív választ adni. Az egyik szerint valószínüleg onnan eredt a hir, hogy egyes műtárgyakat galvano-plasztikai sokszorosítás végett el szoktak vinni a nemzeti múzeumból az iparművészeti múzeumba s talán valakinek feltűnt a hiányuk. Másoknak eszébe jutott, hogy az ötvösműkiállítás alatt tényleg elveszett egy pár aranyérem, melyek azonban később megkerültek s ehhez fűztek sokan sokféle kombinációkat. Ismét mások a hit keletkezésének forrását abban keresték, hogy Pulszky Ferenc nem rég saját magángyűjteményét adta el egy helybeli régiségkereskedőnek. Valódi nyitjára a dolognak azonban senki sem bírt jutni. A szállongó hírek az „eltűnt“ tárgyak közt az „Attila kincseit“ és a polgárdi ezüst triposzt nevezték meg különösen, az Attila kincseiről szóló hír egyszerűen nevetséges, mert az tudvalevőleg ő felsége bécsi kincstárában őriztetik, s a múzeumban csak annak másolata van. A triposzról, mely múzeumunk egyik legbecsesebb tárgya, s mint házas lelet unikum, azt regélte a fáma, hogy a londoni British-múzeumba vándorolt és itthon csak galvanoplasztikai másolata van. Tudósítónk személyesen meggyőződött arról, hogy az eredeti triposz a nemzeti múzeum római termében van, az igaz, hogy restaurálva. Valószínűleg a restaurálás okozta a téves hit terjedését. A triposzt 1876-ban ásták ki Polgárdiban. Hampel József maga sietett a helyszínére s nagy küzdelem és áldozatok árán megszerezte azt a múzeum számára. A triposznak csupán két lába volt meg, a harmadik hiányzott. Az öszszekötő pántok elgörbítve, elcsavarva, a lábakról letöredezve kerültek elő a földről, s a díszítések és domborművű alakok is több helyen sérülve voltak. E hibákat akkor szakértővel kiigazíttatták, az összetartozó részeket összeforrasztották, s a hiányzó harmadik láb nélkül mint csonka tárgyat a harmadik teremben, szabadon álló bársonynyal bevont és körülkerített oszlopon helyezték el. Midőn galvanoplasztikai műintézetünk ebben az évben berendezés és gyakorlat által a tökélynek oly fokára emelkedett, hogy a műkincs kijavítását rábízhatták , átadták azt a múlt hó végén Herpka Károly tanárnak, hogy a harmadik lábat és a hozzávaló egy pontot a meglevők -írtán galvanoplasztikai hű másolatban állítsa elő. Némelyeknek a becses tárgy hosszas kimaradása feltüntetett s midőn a kétlábu csonka régiség helyett egy teljes, s a restauráció nyomait magán viselő triposzt láttak oda visszakerülni, gyanú támadhatott bennök annak valódisága iránt, holott már a laikus is könnyen észrevehette az eredeti és az uj részek közötti feltűnő különbséget, az intéző körök pedig nagyon jól tudják, hogy a restauráció oly lelkiismeretességgel történt, hogy az új harmadik lábat a galvanoplasztikai műintézet hivatalos jelzőjével is ellátták, a láb felső részén pedig a domborművű díszítést mellőzték, mivel azok a meglevő két lábon különbözők s nem tudható, hogy milyen volt a harmadik lábon. A galvanoplasztikai intézet a nemzeti múzeumtól reverzális mellett kölcsönkapott műtárgyakról galvanoplasztikai utánzatokat készített, amelyeket eladtak. Valószínűleg ezekkel az utánzásokkal történtek szélhámos üzelmek, amennyiben egyes kereskedők eltávolították a másolatot bizonyító bélyeget, s mint a nemzeti múzeumból származó eredeti tárgyat árusították el. Arról is beszélt a hír, hogy Pulszky Ferenc lakásán tartogatott némelyeket a múzeum kincseiből, s ezeket nemrégiben eladta. Hogy tényleg voltak-e az igazgató lakásán a múzeum tulajdonát képező tárgyak, nem tudjuk, mert most nem is tudhatjuk. Műtárgyak mindig voltak az igazgató szobáiban, amelyek az úgynevezett Fejérváry-féle gyűjteményből valók voltak. Ezt a rendkívül értékes gyűjteményt Pulszky nagybátyjától, Kejérváry Gábortól örökölte , s egy részét a nemzeti múzeumnak, más részét Angliába, a Kaméa-gyűjteményt pedig Ráth György királyi táblai tanácselnöknek adta el, de több becses darabot megtartott magának ! A gyűjtemény ez utolsó maradványait, mintegy 80—35 darabot, nem rég eladta Pulszky egy fővárosi régiségkereskedőnek, akitől több külföldi intézet is vásárolt. Ez azonban Pulszky tulajdona volt s a közoktatásügyi miniszter is vásárolt belőle az iparművészeti múzeum számára. Kiküldött vizsgálóbizottságról sem tudott senki a régiségtárban. A múzeum régiség- és érem-osztályának őre, Hampel József dr. a következő nyilatkozatot teszi közzé : „A ma reggeli lapokban egy közlemény jelent meg, melyben a vezetésem alatt álló érem- és régiség-osztályról az állíttatik, hogy „kezelésében rendetlenségek nyomába jöttek“, hogy annak „kincsei meg vannak dézsmálva és értéktelen utánzatokkal kicserélve“, hogy az „elcserélt ékszerek és aranyérmek külföldi műárusokhoz kerültek“ stb. stb. Mindeme hírekre nézve határozottan kijelentem, hogy azok elejétől végig valótlanok, amiről mindenki naponkint 9—1 óráig a m. n. múzeum érem- és régiség-osztályában meggyőződhetik.“ A félhivatalos „C. E.“ ez ügyre vonatkozólag a következő kommünikét közli: „A mai lapokban közölt ama szenzációs hír, mintha a nemzeti múzeum régiségtárának kincsei közül némelyek eladattak vagy értéktelen másolatokkal kicseréltettek volna , illetékes helyről vett értesülés szerint, minden alapot nélkülöz. E téves hír valószínűleg onnét eredt, hogy Pulszky Ferenc, a nemzeti múzeum igazgatója, ez év őszén — vagyoni helyzetére való tekintettel — az ő magántulajdonát képezett s általa még külföldi tartózkodása idején gyűjtött csupa olyan műtárgyakat, —■ a milyeneket a nemzeti muzeum nem gyűjt, melyek az igazgató lakásán föl voltak állítva s melyeket mindenki, aki csak nála megfordult, ismert — kénytelen volt eladni.“ Az országos képtárból. A fenforgó ügyben az országos képtár is érdekelve lévén, Pulszky Károly úr, a képtár igazgatója a következő nyilatkozatot teszi közzé : Polónyi Géza képviselő úr a ház mai ülésében a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz intézett interpellációjában, engemet, mint az országos képtár igazgatóját, azzal vádolt, hogy a vezetésem alatt álló intézet műtárgyai közül egyesek eltűntek, illetőleg másolatokkal kicseréltettek. Felemlítette, hogy az országos képtár kézrajzgyüjteményének nincs lajstroma s hogy a kézrajz- és rézmetszetgyüjtemény kezelése egy szolgára van bízva. Az interpellációra a miniszter úr rögtön a vizsgálat elrendelésének megígérésével válaszolván, a házszabályok értelmében nem volt módomban felszólalni s a vádat érdeme szerint visszautasítani. Minthogy azonban a vizsgálat eredménye természetesen a leggyorsabb eljárás mellett is csak napok múlva juthat nyilvánosság elé, tartozom magamnak azzal, hogy a teljesen alaptalan váddal szemben, mely csak a gyűjteményekkel való teljessmeretlenségből és rosszakaratú pletykából eredhet, rögtön kijelentsem, hogy az országos képtár állományából egyetlenegy darab sem hiányzik, hogy semmiféle kicserélése a tárgyaknak nem történt. Megjegyzem azt is, hogy a kézrajz- és rézmetszetgyűjteménynek van lajstroma, melyet minden látogató bármikor használhat s hogy a szolgák csak annyiban „kezelik“ e műtárgyakat, a mennyiben az illető látogató által kívánt, zár alatt őrzött portofeuillet előhozzák s áttekintés után helyükre visszateszik. Tudom, hogy a vizsgálat ez állításaimat mind igazolni fogja, akkor pedig fentartom ma Ihossky Ferenc nyilatkozata. Pulszky Ferenc a következő nyilatkozatot teszi közzé : Tisztelt szerkesztőség ! Hazánkban, tudtomra, én vagyok a legrégibb hírlapíró, ötven év előtt s azóta folyvást 1848-ig én védtem nyilt sisakkal a magyar becsületét a külföldön Zedlídtz báró, Thungr. és Pückler-Muskán herceg támadásai ellen. Számkivetésem alatt tizenöt hírlapban és folyóiratban igyekeztem Angolországban, midőn Kossuth még Kiutahiában belebbezve volt, a bécsi rágalmakkal szemben kimutatni hazánk szent ügyét és rokonszenvet ébreszteni elnyomott s hallgatásra kényszerített nemzetünkért. Írtam azóta angolul, franciául, németül külföldi lapokba s folyóiratokba számos cikket, s mióta visszakerültem a hazába, szorgalmas napszámosa maradtam a zsurnalisztikának. Múltam és jelenem zárva állanak a világ előtt s nincs bennök semmi, a mit szégyenlenék, vagy a titok fátyolával akarnék borítani. Ugyanezért kínosan meglepett, midőn ma négy, talán még több lapban is, a vádak és inszinuációk egy egész halmazát olvastam, melyek személyem és becsületem ellen irányozvák. Hírlapíró kartársaimtól megvártam volna, hogy mielőtt nevemet meghurcolják, megkérdezzenek, miben állanak a múzeum és képtár dolgai, s mielőtt tájékozták volna magukat, nem adnak hitelt holmi kósza híreknek, „kávéházi pletykákénak, melyeknek eredetét ez idő szerint a legmélyebb diszkréció takarja. Elhiszem, hogy nevét titkolja, ezt teszik s tették már apáink idejében a feladók, nehogy a gyalázat bélyegét homlokukra süssük. Azt beszélik, hogy a múzeum régiségtárában az ország kincseit megdézsmálják, értéktelen utánzatokkal kicserélik, s az elcserélt ékszerek és aranyérmek külföldi műárusokhoz kerültek. Csak egy lap találkozott, mely lojális módonhozzám küldte munkatársát s megtudva a pletyka alaptalanságát, nem említette azt. Egy másik a miniszterhez fordult, ki szintén ugyanazt felelte, amit én s így ennél sem sikerült a személyem ellen szőtt cselszövény. Egy képviselő interpellálta már a minisztert, igaz-e, hogy azon aranyrégiségek, melyeket a király a magyar nemzeti múzeumban letéteményezett, eladattak és galvanoplasztikus utánzatokkal vannak helyettesítve. A miniszter ezt morális lehetetlenségnek nyilatkoztatta ki, de természetesen megígérte, hogy vizsgálatot rendel, melyet várva várok s remélem, hogy az eddig névtelen feladó formulázni fogja előtte vádjait. Addig is, míg ezen vizsgálat megtörténik, kijelentem, hogy ő felsége, fájdalom, nem téteményezett le egyet sem azon Magyarországban talált kincsek közül múzeumunkba, melyek a bécsi Antiken- kabinetnek díszei, de szívesen kölcsönözte azokat nekünk az ötvös-műkiállítás alkalmával, mikor ezeknek főbbjeit az iparművészeti múzeum galvanoplasztája számunkra lemintázta, hogy legalábbutánzatban birjuk azt, minek eredetije Bécsben őriztetik. A régiségtár és képtár egyébiránt mindenki előtt nyitva áll, mindenki meggyőződhetik arról, hogy itt semmi sem cseréltetett ki s most is a külföldi tudósok méltánylását bírja, mig a belföldiek, sőt az országos képviselők is, még akkor sem szokták azt meglátogatni, midőn a képviselőház üléseiből elmaradnak. Szeretném, ha a régiségtárnak volna már hozzájok is szerencséje, hogy tulajdon szemeikkel láss gamnak, hogy számon kérjem Pelónyi Géza úrtól, mennyiben volt jóhiszemű az a két forrás, melynek alapján jogosítva érezte magát bűnnel vádolni engem. Pulszky Károly.* A félhivatalos „Nemzet“ a képtárról irván megjegyzi, hogy illetékes körökben „az országos képtárnál némely rendetlenségeket valószínűeknek hisznek.“ Ez a megjegyzés ép oly föltünést kel, mint Polónyi Gézának a képtárról szárnyaló hírhez fűzött az a megjegyzése, hogy az „már sokkal nagyobb valószínűséggel bír“, mint a múzeumról szárnyaló hír, melyet „őszintén óhajt, hogy valótlannak bizonyuljon.“ A félhivatalos megjegyzése szóról-szóra a következő : „Az ügy érdemére nézve mi azt halljuk, hogy a kultuszminisztérium már régebben kívánt az orsz. képtár kezelésének rendezése tárgyában intézkedni. Az e részbeli vizsgálat megejtésére egy bizottság kiküldése már hetekkel ezelőtt kezdeményeztetett: e bizottság kiküldését most siettetni fogják s ez fog megbizatni a muzeum ügyeinek megvizsgálásával is. A bizottság elnöke Berzeviczy államtitkár lesz s tagjai még ma ki fognak neveztetni. Illetékes körökben a fölmerült híreket, bár az országos képtárnál némely rendetlenségeket valószínűeknek hisznek, alaptalanoknak tartják.“