Budapesti Hírlap, 1888. október(8. évfolyam, 271-301. szám)
1888-10-01 / 271. szám
e met. Bármely politikai pártnak szolgáljunk is, mint hirlapírók együtt evezünk, szolidaritásban állunk. Én, ki mindenemet a zsurnalizmusnak köszönhetem, kenyeremet, családi boldogságomat, polgári becsületemet s azt a nagy fülmagasztalást, mely most ért, örvendek, hogy munkatársaim, az újságírók, osztoznak örömömben. Hogy mégis visszatérjek a politikára, van a szabadságoknak egy legfőbb pontja valamennyi közt, s abban egyetértünk, hogy a sajtószabadság a politikai szabadságnak alapja s ennek mi vagyunk lovagjai. Lelkesedéssel szolgáljuk a nemzet s nem a magunk érdekeit. De munkánk nem jár jutalom nélkül, mert a szellemi munka, látjuk, megtalálja erkölcsi jutalmát. S amikor az önök képviseletében nekem jutott a legszebb polgári babérkoszorú, átadom önöknek e koszorút, vigyen haza mindegyikük emlékül egy-egy levelet, mert a sajtó minden egyes munkásának része van e dicsőségben. Új pályámon is velem lesz mindig az a tudat, hogy zsurnaliszta voltam, vagyok és leszek s hogy csak önökkel karöltve tehetek szolgálatot hazámnak. Kérem, tartsanak meg továbbra is szeretetükben. (Hosszantartó lelkes éljenzés.) Az ünnepek után Berman Ottó emelt szót s körülbelül ezeket mondta : A belvárosi választásban az volt a legfényesebb momentum, hogy minden párt és a társadalomnak minden rétege elősegítette Kaas Ivor győzelmét és tolta diadalszekerét. Ő maga, aki mindig a radikális eszmékért harcolt, a politikában nem egy utón halad Kaas Ivorral, őszintén osztozik örömében. Eljött e lakomára is, mert szereti, tiszteli Kaas Ivort, mint igaz embert, aki életét azzal kezdte, arra alapította s arra használja, hogy cselekedje azt, ami az életben a legnemesebb, hogy előmozdítsa a nép jólétét. Élteti a belváros képviselőjét, mint igaz embert, mint a törhetetlen munka emberét. (Hosszantartó zajos éljenzés.) A kitűnő tudóst Mezei Ernő váltotta fel, aki e szavakkal dicsőítette a belváros képviselőjét: Sokszor szoktuk magunk között ismételni, mit a hírlapirodalom egyik régi bajnoka mondott egyszer nekünk : Szeressétek egymást, fiaim, más úgy sem szeret benneteket. Azt hiszem, ezt a keserves tanácsot csak kétségbeesett kedvben lehetett adni. Hogy az a közönség, melynek érdekeit szolgáljuk, a magyar társadalom, melynek javáért küzdünk, bennünket ne szeressen, igazán kétségbeejtő gondolat. Azt hiszem, abban a tanácsban az a tévedés, hogy mindig azt nézik, a sajtó nagyhatalmasságának mi a viszonya más nagyhatalmakhoz. Az államférfiak, az üzletvilág előkelősége, a színházak kitűnőségei, egyszóval mindazok, kik a nyilvánosság előterében állanak, kiknek örökös reklámra és dicséretre van szükségük, azok sohasem fognak igazán szeretni, annál kevésbbé fognak szeretni, mentél jóravalóbb a zsurnalisztika, ha minden tagja csupa zseniális fő- és aranyjellem volna is. De hogy a magyar közönség igazi rokonszenvét nemcsak összeségünkben, de egyenként külön-külön is ki nem vívhatjuk, ezt én sohasem tudnám elhinni. A mi pályánk, azt hiszem, a legnehezebb pálya, melyen a közérdeket lehet szolgálni, legalább a legtöbb gonosz kísértésnek van kitéve. De hogy igaz lélekkel, kitartó munkával egy egész ország szeretetét lehet rajta kivívni, ime Kaas Ivor példája. Mi a mai ünneplésnek igazi magyarázata. Kimondom, az igazi magyar hírlapírónak — magyar hírlapírókról szólok, — hogy szeretni tudjon, meglegyen benne az őszinte lelkesülés képessége. A mi Kaas Ivert nemcsak az ország előtt, hanem a mi kritikus szemeinkben nagggyá tette, ez főkép a szeretetnek nagy képessége, ez a szeretet, mely körülöleli a kicsit és a nagyot, szeretet a közelálló és egyéni iránt és szeretet az általános érdekek és a tiszta eszmények iránt. Kaas Ivor felismerte mindig és ihlető, meleg nyelven fejezte ki mindazt, ami magyar embereket egyenként és összességükben közelebb hozott egymáshoz. Azért láttuk, hogy a tömegek zajosan lelkesedtek érte az utcákon, hogy az ország intelligenciája örömmel fogadta megválasztását és minden szív körülötte megmozdult. Így történik, hogy szereti őt a világ körülöttünk és annál jobban szeretjük mi is, a pályatársak. Ameddig az ő nyomán haladunk, a magyar közvélemény el fog ismerni bennünket, mint a magyar civilizáció előhadát, mint az úttörőket, kik az őserdőből kivágják a fákat és elkészítik a nemzeti művelődés talaját mások magvető munkájának. Éljen az első magyar hírlapíró, Kaas Ivor! Ezután ismét Kaas Ivor báró szólott s felköszöntötte Rákosi Jenőt, mint a zsurnalisztikában atyját, mesterét és hű barátját s a Budapesti Hírlap munkatársait, mint kedves kollegáit, úgyszintén Ábrányi Kornélt, mint szerkesztőt s a Pesti Napló munkatársait, mint oly baráti kört, melyben tizenhárom esztendő óta egyetértve működik. Ábrányi Emil zajos lelkesedést keltett Kaas Ivorhoz írt költeményével, mely igy hangzik: Hogyha van eszménye a hírlapírónak, A becsületesnek, az igaznak, jónak, A ki mindig szint vall és ember a gáton —. Engedd, hogy kimondjam: te vagy az barátom! Te nálad a sajtó végtelen papírja Fényes eszmék kertje, nem az elvek sírja : Termelsz benne mindent, a mi nékünk drága, Minden sorod lelked’ egy-egy szép virága. A jelennek hsz csak s mégis a jövőnek, A te cikkeidből nemzedékek nőnek, Papjai a hitnek, pajzsai a jognak, Magvetője vagy te késő századoknak. Ha megnőtt az erdő s enyhét bőven adja, Névtelen szerzőjét vájjon ki kutatja ? És ha járunk szerte aranyos mezőben, Dicsérjük a kalászt, de a magvetőt nem. Ládd, ez a te sorsod. Másé az eredmény, A kalászt aratván, a gyümölcsöt szedvén. De tied az áldás, tied az örömköny, Mely a szemen, ajkon ott lesz mindörükkön. Es tied e sok szív, mely örömre dobban, Nevedet dicsérve, szép diadalodban. Még a nép is — ámbár tündöklő ivarból Nincs más csak a neved — mind tehozzád fordúl. Nem gyűjtöttél kincset, pazar gazdagságot, De igazán mondtad: a nép szeret téged. Oh! boldog barátom! Hol van az a nábob, A ki megvehesse a te szegénységed! Rákosi Jenő a budapesti német újságírókat köszöntötte fel, mint akik az önfeláldozás művét teljesítik a hazáért. Ők ugyanis német nyelven a nem magyar ajkú nemzetiségek közt hirdetik a magyar hazafiságot és egy sincs köztük, aki nem ezt hirdetné. Ha azonban feladatukat sikerrel végzik s tényleg megtanítják e nemes érzelemre azokat, akik eddig tőle idegenek voltak, akkor semmi sem természetesebb mint hogy azok, akik német kollégáinktól megtanulták a magyar hazafiságot, megtanulni iparkodjanak a magyar nyelvet is. Ha pedig ezt megtanulták, természetesen válnak a magyar hírlapok közönségévé. Éljenek tehát azok, akik ez öngyilkos feladatot öntudatosan teljesítik és teljesítsék mentül gyorsabban, mentül nagyobb sikerrel. (Zajos éljenzés.) Ábrányi Kornél a távollevő ujságirókat élteti, a kiknek szintén részük van Kaas Ivor dicsőségében. Tenczer Pál a német nyelven író magyar zsurnaliszták nevében reflektál Rákosi Jenő szavaira s felköszönd a belvárosi választókat, a kik alkalmat szolgáltattak a sajtó mai ünnepére. Kaas Ivor felmutatja a versed mérsékelt ellenzék német nyelven szerkesztett táviratát annak tanúságaként, hogy hová az idegen uralom németeket telepitett germanizáló szándékkal az ország végein is a magyrar hazafiság gyökeret vert s ezt a hazai német hírlapirodalomnak tudja be érdemül. Ezekre a németül iró magyarokra üríti poharát. Az ünneplő társaság, mely délután egy órakor ült lakomához, három óra után oszlott szét, emelkedett hangulatban. BUDAPESTI HÍRLAP, (171. sz.) 1888. október 1. Frigyes császár Königgrätzról. A Kieler Zeitung — mint táviratunk már jelentette — Frigyes császár 1866. évi naplójából a következő kivonatot közli : 1866. július 3. A königgratzi csata. Az éjjel sokat esett. A hadtesthez napfölkeléskor intézett parancsomat reggeli fél 9 órakor követte az elvonulás. Ekkor csatlakoztam a testőrség zöméhez és megtettem ezzel a rendkívül fárasztó marsot zuhogó esőben a meredek Elbe-parton és a mögötte fekvő magaslatokon át. A feneketlen utak borzasztóan megnehezítették és föltartóztatták minden fegyvernem előnyomulását. Nagyobb vállalat keresztülvitelében nem bíztam, mert nem hittem, hogy az osztrákok háttal az Elbenek, elfogadhatják a csatát. Jelentés érkezett, hogy Fransecky tábornok a VII. hadosztállyal legközelebb áll jobb szárnyunkhoz, helyzete igen veszélyes, több tüzérséget óhajt. A gárdatartalék tüzérsége rögtön odarendeltetett. Horenoves község magaslatán, velünk éppen szemközt félórányi távolságban egy kolosszális fa állott egészen egyedül. Ezt a direkció főpontjául tűztem ki a hadtestnek, mert úgy tetszett, hogy ott az ellenséges tüzérség igen előnyös állást foglalhatott el. Egyelőre nem tüzelt, de utóbb annál nagyobb hévvel kezdte és úgy látszott, hogy területet nyert. Első feladatomul azt tartottam, hogy az ellenség jobb szárnyát megtámadjam és megbontsam. Ezt az előttem elvonuló csapatoknak is oda kiáltottam, és néhány kemény válasz a csapatokból azt bizonyította, hogy megértettek. A talaj borzasztó volt, minden gyors mozgást megakadályozott, és a lovak patkóját egész könnyedén lerántotta. Sehol sem akadt olyan kedvező pont, ahonnét teljes tájékozást lehetett volna nyerni. A nedves levegő miatt a távolság kiszámításában is csalatkoztunk, úgy hogy a nagy fa sehogy sem látszott közeledni. Sebesülteket szállítottak, holttetemek hevertek az útban. Jobbtólól több község lángban állott. Ugyanonnét folyvást hallatszott az ágyudörgés. Türelmetlenre vártuk az első hadtestet, melynek ugyan harmadfél mértföldnyi utat kellett megtenni, de már két órakor a harctéren kellett lennie. Steinmetz tábornoknak, kit mára az ötödik hadtesttel a tartalékba rendeltem, megparancsoltam, hogy a hatodik hadtesthez csatlakozzék. Találkoztam gyalog és lovas csapataival. Élénk „Hurráh“-val üdvözöltek, midőn figyelmeztetve őket a nap jelentőségére, tudtukra adtam, hogy királyunk jelen van és ma személyesen vezérli a hadsereget. Blumenthal tábornok, utalva a hatalmas ágyúzásra, legott mondta nekem : „Ez a döntő ütközet“ és ez mindinkább valónak bizonyult* Hadseregem fellépése megtörte az ellenség jobb szárnyát és alkalmat adott a támadásra. A harctéren megjelenve, minden jobbra fordult, mert kevéssé* megérkezésünk előtt már azt rebesgették, hogy megparancsolták a visszavonulást, miután az első hadsereg egy órai csatározása nem vezetett ered ményre. Tőlünk negyed órányi távolságban egy magaslaton feküdt Chlum falu. Puskatűz és hurrah hallatszott, annak jeléül, hogy ott elkeseredett küzdelem foly. A gárda volt ott tűzben és bár még nem kaptam jelentést, mégis sejthettem, hogy a 2. gárdahadosztály már Maslovec körül lehet. Ekkor meg jókorán megérkezett az előhad, hogy a gárdát Chlumnál kisegítse. Legfőbb ideje volt, mert a gárda már igen szorongatott helyzetben volt. Boyen tábornok ő felségétől, Sadovából jött, fél mértföldnyi kerülőt téve lóhalálban, hogy figyelmeztessen Chlum megvédésére, mely ugy tetszett, már nem volt birtokunkban ; épp jókor érkezett, hogy tanúja legyen eme helység végleges meghódításának. Most magam lovagoltam az első hadtesthez és mig a bombák jobbra-balra hullottak, üdvözöltem a keleti porosz csapatokat. A pillanat magasztos volt. Innét a meredek dilmai magaslatra lovagoltam, közel egy még folyton tüzelő üteghez Keleti porosz ezredem katonáitól körülvéve, beláttam a három mértföldre terpedő harcmezőt és meggyőződtem, hogy a győzelem a mienk és hogy az ellenség teljesen meghátrál. Hosszabb ideig beszélgettem a 27. gyalogezred legénységével, mindnyájan egyetértve mondták : Tudtuk, hogy ma meg kell érkeznem , nehéz állásuk volt a szadovai erdőben, még egyszerre minden oldalról felhangzott: „Itt jön ő, itt jön!“ Ezentúl minden jó ment, de legfőbb ideje volt, hogy megérkezett !“ Egy harcmező borzasztó képet nyújt és a szem előtt feltáruló irtózatos pusztulások leirhatatlanok. A háború mégis iszonyatos és az illető, aki zöld asztal mellett egy tollvonással háborút idéz föl, nem is sejti, hogy mit művel. Végre hosszas keresgélés után megtaláltuk a királyt. Jelentettem, hogy hadseregem részt vett a csatában, kezet csókoltam, mire megölelt. Sokáig nem tudtunk szólani. A király indítványomra elrendelte, hogy a csata Königgrätz után neveztessék el. Éreztem, hogy ma a legfontosabb napok egyike virradt Poroszországra és kértem az Istent, világítsa meg a király és tanácsosai elméjét, hogy Porosz- és Németország javára és üdvére a mai napnak megfelelő eredmények bekövetkezzenek. Az éjjel igen élénken álmodtam feleségemről és gyermekeimről.