Budapesti Hírlap, 1888. november (8. évfolyam, 302-331. szám)
1888-11-01 / 302. szám
Budapest, 1888. Vill. évfolyam 302. sz. Csütörtök, november 1. . P TI HI L — g—1^—————n.m^—1—no—■ac—j——i Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap , hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Vasuti merénylet- Budapest, okt. 31. (bp.) Alig hogy a „hű kozákok“ egyikét idején elfogni s kezéből a cárnak szánt dinamitos bombát kicsavarni sikerült, a véletlen kedvezése újabb veszedelemből mente meg III. Sándor és neje életét. A Kaukázust elhagyván a cári vonat, Azov és Charkov közt egy bevágásban kisiklott a sínekből. Az első kocsik darabokba zúzódtak, a császári szalonkocsi féloldala beszakadt, a kíséret busz tagja meghalt, vagy hatvanan megsebesültek. A jelentések csodának mondják, hogy a cári pár csekély horzsolásokon kívül, sértetlen maradt. A megmenekülés csodájával hadd foglalkozzanak az orosz pópák. Minket a veszedelembe jutás rejtelme jobban érdekel. A hivatalos tudósítók váltig erősítik, hogy nem merénylet az, ami történt, hanem „közönséges vasúti baleset.“ Az orosz hivatalos világ pár nyugodtabb, merényletmentes esztendő után nem szívesen ábrándul ki abból az illúziójából, hogy a cár tekintélye minden orosz alattvaló előtt visszanyerte régi integritását s nihilisták többé nem léteznek. Vasúti balesetnek ez a szerencsétlenség csak a részletes vizsgálat eredményei alapján volna nyilvánítható. De az eddig kitudódott részletek nem igen vallanak ily föltevésre. Az a százszoros elővigyázat és óvóintézkedés, melyek oltalma alatt a cár utazni szokott, jóformán kizárja annak valószínűségét, hogy itt gondatlanság esete forog fenn. Eleget utaznak más uralkodók is, sokkal csekélyebb óvatossággal, katonai fedezet, a vonalak hosszában kirendelt fegyveres őrszemek nélkül , mégse fordult elő, hogy udvari vagyó különvonatok valaha kisiklottak volna. Ha ez minden óvatosság dacára, a legszigorúbb felelősség terhe alatt, kozák őrjáratok szeme láttára megtörténhetett a cár vonatjával, akkor csakis gonosz, merénylő szándék intézhette úgy, hogy a szerencsétlenség bekövetkezzék. Egy távirat szerint a tönkre ment vonatot egy másik követte, megrakva a cár málháival s ezt ismeretlen tettesek kirabolták. Tehát két bünténynvel van dolga a vizsgálatnak. Csak azt kell megállapitni, várjon a rablás sikeréhez okvetlen szükség volt-e a cári vonat kisiklására, vagy a rablás zsákmánya csak hij volt a cár elleni merényletért. Akár rablótámadás, akár politikai összeesküvés lappang e szerencsétlenség mögött. Oroszország méltán izgatottá lesz a történtek fillére s a gyanitások, találgatások özöne csak fokozni fogja a cár idegességét. A vállalat azonban sokkal vakmerőbb végrehajtásához sokkal terjedtebb -----------,------_-------------IUCCL-------------------------összeköttetésekre, udvari s katonai cinkostársakra volt szükség, semhogy a legügyesb nemzetközi rablótársaság is vállalkozhatnék reá. Példa mindeddig nem volt hasonlóra. Ellenben vasúti merényletet a nihilisták sokkal körmönfontabb tervvel három ízben követtek el II. Sándor ellen. S hogy ismét az ő kezük van a rémes játékban, ezt a gyanút nem gyengíti a rablás ténye, sőt fokozza. Hisz a nihilista kiáltványok és titkos füzetei nyíltan hirdették az orosz forradalom tantétele gyanánt, hogy a hatalom tulajdonát ők nem kímélik, elrablását nem tartják alávalóságnak, hanem csak a háborúnak. Hasonlót tanít az anarkizmus is Európában. Oroszországban most e tanok nemcsak fölélesztetnek, hanem gyakorlati példával is illusztráltatnak, — jele, hogy az orosz anarkizmus és nihilizmus előkelő helyet akar kiérdemelni magának a nemzetközi anarkista világban, mely világszerte szervezkedni készül s legközelebb Londonban tart nagygyűlést. Tartunk tőle, hogy e vasúti szerencsétlenség, akár merényletnek bizonyul, akár csak látszik annak, a cár kedélyére végzetes hatással lesz ; felfokozza idegizgalmát, kiragadja őt a béke híveinek megfontolt, józan tanácsa, befolyása alól s a katonai párt karjaiba tereli. Ezek úgyse szűntek meg soha ostromolni urukat, hogy hadi vállalatokban keressen dicsőséget, melyek. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA Temetés. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Szép temetést csak kettőt láttam , mind a kettőt falun. Az egyik , hat éves kislány utolsó útja, alföldi kis oláh községben, késő tavaszszal. A falu egyetlenegy széles és hosszú utca, melybe északról, délről bemosolygott a mező vadvirágos képe. Rozsok illatával egyre kis be járt a szél az egyforma házak között és a nagy kakukfatáblák odakintről megindulának és betörtek a szekérútra, sőt egy-egy kékes, pusztájuk felverte a kapuk elejét is. A mezőé volt ez az egész község, csak nagy és régi akácfák erősítették az emberek jussát. Fagy lehetett itt márciusban, mert a kései gyümölcsfák csak most virágoztak egyszerre a korai akáccal. És a fehér virágok tömege megfeküdte a zsup-tetőket, barackvirágos gályák törtek ki a sövény fölött, a letört akácvirágok hevertek szanaszét. És ez egymással összekeveredő, egyképen fehér alapszínű virágtengernek olyan volt az illata, mint a tömjénnek és mintha láthatatlan tömjéntartókból, halvány lila gőze szállana fel az, egyszerre erős s ugyanakkor napsütéses levegőben. A hitébresztő, szédítő illat ott imbolygott a kicsiny falu — az egyetlen nagy utca fölött és fátyla csak ott szakadt el hirtelen, ahol a mező egének tiszta kékje diadalosan, szélesen, magasan felragyogott. Olyan fényesen, hogy szürke, szinte sötét alakoknak látszottak azok a fehérruhás kislányok, kik a felvégről közeledtek lassan, lassan lefelé. Fel és eltűnnek a gödrös után, most egészen lesüppednek, pillanatokig nem látom őket. Valami régi kiszáradt patak medre lehetett a mélység, ahonnan egyszerre felbukkantak ismét. Fehérvirágos kökénybokrok mögül váltak ki, olyan sejtelmesen, hogy messziről úgy látszott, mintha a fehér, bokrok indultak volna meg. Hat kis parasztlány volt, ünnepi díszben. Valamit hoztak, ami messziről olybá tetszett, mintha egy szép sárga zsúp volna. Hanem, amint közelebb-közelebb értek, láttam, hogy nem az, hanem narancsszínre festett kicsiny koporsó. Temettek. A kis termetű pópa levett kalappal jött elöl. Oldalt egy apró paraszt fiú, kezében kivont régi miniatűr karddal, melynek hegyére egy citrom volt szúrva, leányok halottas szertartásának különössége ezen a vidéken. Aztán a gyászolók is ott jöttek hátul, ifjú és öreg asszonyok, leginkább rikító kartonruhában és egy férfi a vasárnapi köntösében. Minden ünnepies, de semmi sem volt gyászos ebben a halottas szertartásban. A pópa komoly arca, a gyászoló asszonyok képei — közöttük az egyetlen férfival, ki fejük fölött mérlegelve nézte a gyümölcsfákat — a vitézkedő kisfiú és pajtásai, mindnyájan oly egészséges broncszínűek, mint a mező valamennyi munkása ilyenkor tavaszszal, amikor a napnak foga van. És a hat kis leány ! Frissek, tiszták és valamennyien szépek, mint a hat - nyolc éves gyermeklányok majdnem kivétel nélkül. Benső ártatlanságuk kisugárzik arcukon és finommá teszi a később durva vonásokat és még ennek fényessége vonja be az arcot, nem látod a nagyon is erős szemöldököt, a nemtelen kis állat, az egykor széles és húsos száj most csak kedvesen duzzadt meg. Csupa öntudatlan boldogság, ártatlan ragyogás, hiúság nélkül való tetszelgés mind a hat. Olyan jó nekik, hogy vihetnek valamit, hogy új ruha van rajtuk, a hajukban csinált virág, mennek az utcán, a kapukból nézik őket és a kis Diarkadin kardot visz a kezében és azon citrom van. Hasonlatosak az alma most nyíló virágához, mely nyilván és illatozván, nem gondolkodik arról, hogy majd mindennek vége lesz, mert ennek előtte is így volt: virágnyilást követte virághervadás. Hasonlatosak ahhoz a kis társnőjükhöz, ki ünnepi ruhájában öszszetett kézzel fekszik színes koporsójában. Az élet és gondolatok mérge, mely ebben van, hogy „én“, még szunnyad bennök és nem tudják a halált, mint nem tudja az almavirág és a mint nem tudja a kicsiny halott színes koporsójában. Minden, ami a temetési menet közt elterült, maga volt az élete tavaszi mohóságában, tomboló, májusi hetykeségében. De azért bizonynyal akadt egy-egy, a kis lányok közül, ki így szólt magában : a „Szida meg- 13ai számunk 16 oldal