Budapesti Hírlap, 1888. november (8. évfolyam, 302-331. szám)

1888-11-01 / 302. szám

k­ kel önmagát elfoglalni, népeit foglal­koztatni, a nemzeti közszellemet benne egyesitni s vele a forradalmi szellemet elnyomni legkönnyebben sikerül, így tett minden kényur, — III. Sándort rákényszerithetik. A regále megváltása. Budapest, okt. 31. A képviselőház regále-bizottságának mai főbb megállapodásai igen közelről érdeklik a törvényhatósági és rendezett tanácsú városo­kat. A törvényhatósági városokra nézve ki­mondatott, hogy bármely tiszta jövedelem, mely az italmérési jogból eredt, és a­mely a záró számadásokba fölvétetett, beszámítandó a regále-jövedelembe. Azt az indítványt, hogy a rendezett tanácsú városok kártalanítása is a zárószámadások alapján történjék, a bizottság nem fogadta el. Az ülés lefolyása ez . A legutóbb benyújtott kérvények ismertetésé­nél, nevezetesen a főváros kérvényénél, többek hozzá­szólása után a bizottság kimondta, hogy mindaz a jövedelem, melyet bármely törvényhatósági joggal bíró város az italmérési jogból húzott, s a­mely a zárszámadásokba felvétetett, a megváltandó regále­­jövedelembe beveendő. Ugron Gábor utal arra, hogy mind nagyobb arányokat ölt a rendezett tanácsú városoknak az a mozgalma, hogy az ő kártalanításuk is a zárszám­adások alapján történjék és kéri a kormányt, ter­­jeszszen elő kimutatást az iránt, mily különbség van abban, ha e városokra nézve a kártalanítás az adó vagy a zárszámadások alapján történik. Tisza miniszterelnök válaszolja, hogy a ren­dezett tanácsú városoknak, mint olyanoknak," nincs regáléjuk. Egyik-másik megvette, vagy másként megszerezte ugyan azt, de rendezett tanácsú városi minőségénél fogva nem volt egyiknek sem regáléja. A­mi zárszámadásaikat illeti, azok a megyében vizs­gáltattak meg, gondolja meg a bizottság, vájjon lehet-e ezek alapján az államra igen jelentékenyen nagyobb terhet hárítani s vájjon lehet-e ily sok, több évre terjedő zárszámadás beérkezésétől s ösz­­szeállításától tenni függővé a tárgyalást. A bizottság a fölvetett kérdés fölött napi­rendre tért. A kártalanításról szóló javaslat 17., 18., 19. és 20. szakaszait a bizottság csekély módosítással fogadta el. Arra a kérdésre, hogy melyik az a mi­nimális árfolyam, mely alatt a kormány nem tartja kiadhatóknak a kötvényeket, a miniszterelnök azt a reményét fejezte ki, hogy a leg­rosszabb esetben sem fog az árfolyam 90 szá­zalékon alul lenni. A 21—23. szakaszok vita nélkül elfogadtat­ván, Bokros a következő két új szakasz fölvételét indítványozza : „1. Jelen törvény hatályba lépte után az ál­lami kártalanításnak tárgyát képező jogokra s isle­halt!“ és egy másik, ki igy gondolkozott : „és most kiviszszük a temetőbe !” De azért mindannyian vidámak voltak s bizonynyal nem férkőzött szivükhöz a halál ama rettene­tes gondolata, mely szinte megőrjiti azokat, kikben kibontott szárnynyal repdesik, vergő­dik az „én.“ És a nagyok között is, a gyü­mölcsfákat néző emberen — a kis halott apja lehetett — és az asszonyokon, kik között bi­zonynyal ott volt a Szidácska anyja is — nem volt nyoma sem annak a legnagyobb fájda­lomnak, melyet csak a gyermekét temető szülő arcán lehet föllelni. Bizonynyal voltak az asszonyok között szomorúak is, nem egy szidhatta magában az orvost , valamelyik mondhatta: „én szóltam, hogy jó lesz elmenni az ottlakai javas asszonyhoz, nem mentek !“ És az anyja bensejében talán sírt, siratta, mert kedves és szép volt, már eljárt a dászkálhoz , és sót, meg árpakását tudott hozni a kisboltból. . . . De én a gyöt­relmek gyötrelmét kerestem és eszembe jutott, a­mit egy sok gyermekű szegény zsidótól hallottam egyszer : „Rettenetes, ha az ember­nek gyermekei vannak, mert meg is hal­hatnak !“ A kicsiny menet elhaladt előttem és el­érte a házsorok végét, ahol egy nagy gyümöl­csös kezdődött. A nagy gyümölcsös — a falu temetője. Csupa pást, csak itt-ott egy sirkant, színesre festett fejfa. Még csak gazdája se volt és ahol véget ért, kezdődött apró jószá­gok pázsitja, csupa szin, szemkápráztató tarka­ság. Selyemsárga kacsák, libuskák, pipacsfol­tok között libapásztor leányok veres fej­ken­dője, piros arcai. Minden mozgott. És mindez a májusi nap ama ragyogásában, mely megha­tóleg az ezen jogok helyébe lépő kártalanítási igényre, tulajdoni-, zálog- és mindennemű más do­­logbani és elsőbbségi jogokat csak a pénzügymi­nisztériumban vezetendő országos előjegyzési könyvbe bejegyzés útján lehet megszerezni. Ezen előjegyzési könyvnek berendezése és a bejegyzések módjának szabályozása iránt a pénzügyi és igazságügyi minisz­terek részéről külön utasítás fog kiadatni. A jelen törvény hatályba lépte előtt, a kártalaní­tás tárgyát képező jogokra nézve bármi címen megszerzett dologbani és elsőbbségi jogok, a fennálló törvények és törvényes gyakorlat ér­telmében, az illetékes bíróságok által ítéltet­nek meg. 2. A közigazgatási hatóságok által végleg meg­állapított s a felmerült magánjogi igények miatt je­len törvény értelmében bírói letétbe helyezett kár­­talanítási összegeknek miként leendő kiutalása te­kintetében, a hivatalból folyamatba teendő bírói el­járást az igazságügyminiszter részéről kiadandó kü­lön utasítás fogja szabályozni.“ A bizottság elvben kimondta a diszpo­­zíció szükségességét, a végleges megállapodást azonban akkorra hagyta, a­mikor a másik törvény­­javaslat is le lesz tárgyalva. A bizottság holnap délelőtt 10 és fél órakor folytatja a tárgyalást. Károlyi Alajos gróf utóda, D­e­y­m Ferenc gróf, az új londoni osztrák-magyar nagykövet, még a november hó folyamán fogja elfoglalni állomását. Az új nagykövet és neje, született S­c­h­­­a­b ren­dőr f­ő grófnő, a londoni magas körök régi jó is­merősei. Deym gróf a londoni nagykövetségnél négy évet töltött, mint követségi tanácsos és a diplo­máciai pályát azért hagyta el ideiglenesen, hogy mandátumot vállaljon az osztrák parlamentbe. Itt a konzervatív párt mérsékeltebb töredékéhez tartozott. Utóbb visszatért a diplomáciához és követnek ment Münchenbe. Egy félhivatalos jelentés szerint bécsi diplomáciai körökben az a meggyőződés, hogy Deym­ár. minden irányban meg fog felelni a belé helyezett bizalomnak. A kézdivásárhelyi kerületben, melynek az elhunyt Kemény Gábor b. volt a képviselője, a kormánypárt D­a­m­o­k­o­s László volt kir. táblai birót fogja felléptetni. BUDAPESTI HÍRLAP. (302. Bt.) jöv6. november 1 IRODALOM és MŰVÉSZET. Budapest, okt. 31. A Kisfaludy-társaságból. Legnagyobb érdeklődést Salamon Ferenc felolvasása keltett. Daudet Alfonz ’„Halhatatlanját, melyet most közöl lapunk regénycsarnoka, ismer­tette és bírálta a kitűnő történettudós és essaysta. Némelyek azt a pikáns dolgot várták, hogy a fran­cia regénynyel, mely a párisi akadémikusok fonák­ságait ostorozza, a magyar akadémia termében ma­gyar tudósok polémiát kezdenek, mintegy lándját törve a tudomány hierarchiájának védelmében. Na­gyon csalódtak. Salamon Ferenc ugyan akadémikus mértéket alkalmaz dolgozatában Daudet művére s igy állapítj­a meg a regény hiányosságait, az író vétkeit, — de ezt minden egyéb célzatosság, szenvedély nél­kül teszi. Egy elmés ember nézeteit adja elő egy érdekes és kapós francia regényről, melyet múlt nyáron olvasott s róla mondani­valója van. Részünk­ről csak azt a megjegyzést fűzhetjük hozzá, hogy regénykritikákat a magyar közönség szívesen hall a Kisfaludy-társaság tagjaitól, de természetes­ volna, ha nem Daudet-val foglalkoznának, a­kit nélkülük is eleget emleget a világ, hanem magyar regény­írókkal. Évtizedek múltak el, hogy a Kisfaludy-tár­saság ügyet se vetett a magyar regényekre, észre se vette, a­mit e nagy idő során akár régibb íróink, akár az új nemzedék tagjai termeltek. Tudósításunk az ülésről itt következik: Beöthy Zsolt titkár Ring Mihály leve­lező tag halálát jelenté be. A társaság jegyzőköny­vileg is kifejezést adott részvétének és emlékbe­széd tartására S­t­u­r­m Albertet kérte fel. — Jósika Miklós br. arcképét Ábrányi Lajos a társaság számára lefestette ; a festetés költségeit Jósika Samu br. fedezte, a miért a társaság ala­pitói sorába jegyezte őt. Jósika Samu br. ezért kö­szönő levelet intézett Gyulai Pál elnökhöz és alapitványát 200 írttal megtoldotta. A mai nappal négy rendbeli pályázat határideje járt le : a Lukács Krisztina-féle (humoros vagy szatirikus regény és a mértékes magyar verselés története) és a Széher Árpád-féle pályázat (Petőfi életrajza és egy novella a társadalmi életből) határideje. Petőfi életrajzára egy versenyző sem jelentkezett, a mértékes magyar verselés történetére 1, a humoros vagy szatirikus regényre 3 s a novellára 23 pályamunka ér­kezett. Az első felolvasó Heinrich Gusztáv volt, a­ki Salamon Ferencnek egy tanulmányát olvasta fel Daudet „Halhatatlan“ című regényéről, mely 3 hónap alatt 100,000 példányban kelt el. A felolvasó kifogása a szerző ellen, hogy túloz min­denben, igazságtalanul a közmegvetésnek akarja ki­tenni a szalonok és az akadémia életét. Elítéli Daudet stílusát is és magáévá teszi Sardou Viktor­nak Daudetról mondott ama megjegyzését, hogy Daudet nem annyira a francia akadémiának, mint inkább a francia gramatikának halálos ellensége. A tetszéssel fogadott tanulmány után Ábrá­nyi Emil olvasta fel „Kivégzés“ című költemé­nyét, melyben a halálra ítélt utolsó óráit festi, ty­hát azt mondta : „Bajosan többet, fáradt va­gyok már, aztán nem fog többé kezemben a kasza, oda kell adni a fiatalabbnak. Elmúlt az idő immár én felettem !“ És csakugyan elmúlt. Itt hozzák az öre­get egy széles bodza­fa szekéren. Két se nem jó, se nem rossz mokány ló van a szekér elébe fogva, és kocsi és hám csak olyan, a­milyen egy fertály földes gazdához illik. A különös halottas szekeret az ifj. Bedócs András hajtja, a legfiatalabb fia a halottnak. A nagy, festetlen fakoporsó alatt friss széna, fölötte, rajta és a szekéroldalon az uno­kák, talán fel sem fért mind, egy ig voltak vagy tizennégyen, az egyik pufókább, piro­sabb, ragyogóbb szemű, mint a másik. A sze­kér tengelye szinte meghajlott terhe alatt és a kerék mélyen belevágódott a homokba, alig tudtak előre haladni, egy-egy pillanatra meg is állottak. Negyedóra is betelt, míg végig mentek az alvégi nagy utcán. Elől a református pap, a kántortanító és még két énekes , szuplikáns diákok, patakiak, idevaló parasztemberek fiai. A koporsó után harminc-negyven ember, jó­részt asszonyok a Bedécs famíliából. Férfiak kevesen, mert még itt-ott tartott a cséplés. Az aratás azonban a határban mindenfelé véget ért. A szérüskertekből, a házak fölött kimagaslottak a kazlak, szélesebbek, magasab­bak mint sok, sok év óta. A bő termés nyoma egyébként mindenütt meglátszott. A szekér­­utakon, félig-meddig már betaposva a ho­mokba, kalászok hevertek. A termésszállító szekerek után nem szedegettek a marokszedő lányok, legyen a böngésző asszonyoknak. De úgy látszott azoknak is bővebb aratásuk volt Zsúfolásig megtelt ma az akadémia ülésterme a Kisfaludy-társaság október havi felolvasó gyűlé­sén. A padsorokban, a padközökben, a korláton túl s az oldalszobákban összetorlódva ült, állt a hall­gatóság : nagyrészt egyetemi ifjak s a felsőbb leányiskolák növendékei, itt-ott néhány irodalmi ember s társaságbeli belső tag is,­zudtolja a halált s a fehérruhás kis leányok pártjára kel. Nincs is itt temetés, és nincsen halott és a kis Szida, kit leeresztenek a friss, porhanyó földbe, nem egyéb, mint egy gyü­mölcsfa virága, melyet valami sebes eső levá­lasztott kocsányáról s levert a földre. Egyik sem tudja, hogy el kell válnia, egyik sem érzi, hogy meg kell halnia. És egyik sem tudott gondoskodni arról, mi lesz azután — vele. Egy pár lépésről néztem, amint a kopor­sót beföldelték és a sírt felhantolták. És arra gondoltam, milyen jó lett volna meghalni és eltemettetni így!* A másik szép temetésre egy nekem külö­nösen kedves falusi harang tett figyelmessé. Délben szólalt meg, amikor nem szokott, mert abban a heves megyei faluban csak egyszer ha­rangoznak napjában — ha nincsen ünnep — este, nyolckor, nyugovóra. Kimentem a ház elébe, de nem láttam semmit, hanem valahonnan egész közelről zsol­­táros ének hangzott felém. Mind közelebb, kö­zelebb, míg egy szomszéd utcából lassan kint kikanyarodott a­­ temetési menet. Az öreg Bedócs Andrást temették. Egy nyolcvanegy esztendős földm­ives embert, ki­vel a múlt héten beszélten a jegyzőnél. Uj testamentumot tenni volt it, mert megint született egy unokája s ann­ak is csak kellett valamit testálni, ha mást nem, hát egy régi faekét. Az öreg Bedécs keze még nem igen reszketett, a­mint odatette a keze vonását a végrendelet alá és a testamentum tevő köteles pohár borát annak rendje és módja szerint megitta. Hanem a mikor tréfálkoztunk vele, hogy eljön ő még tízszer is függeléket íratni.

Next