Budapesti Hírlap, 1888. december (8. évfolyam, 332-360. szám)
1888-12-01 / 332. szám
nagymérvű kihágások folytán a választások szabadságára adott királyi szó meg nem tartatott: Milán új módozatokkal új választásokat akart elrendelni a pártvezérek beleegyezésével. De e pártvezérek legszűkebb értekezlete, melyet a király összehívott, két haladópártit, egy radikálist és egy liberálist, egyhangúlag megtagadta az uralkodó kívánságát. Mind a király ellen voltak, pedig a király bízott bennök. Bizalom, ez nagy szó Szerbiában; az árulás itt oly honos, hogy múltkor Krisztics miniszterelnök titkára, ki főnökével elintézte a titkos utasításokat, melyek vidékre mentek, oly szépen tartotta meg a titkot, hogy reggelre mindkét ellenpárt főemberei be voltak avatva. Krisztics is megtudta a perfidiát, s az illetőt el is bocsájtotta, alkalmasint képviselő és miniszterjelölt lesz belőle. Nem boldogulván a pártokkal, Milán, mint többször, önhatalmúlag cselekedett. A választásokat megsemmisítő, s újakat rendelt el a legrövidebb idő alatt. Ez új választásokra a Kriszticskormány alkalmasint teljes erővel fogja gyakorolni befolyását, s így azok kimenetele bizonytalan. Sőt meglehet, hogy Milán ez után könnyebben célt ér, mint a szabad választással, s az alkotmányt revideálhatja úgy, mint neki tetszik. De másrészt az ellenzéki pártok a végsőig elkeseredve, és mindenre készen fognak küzdeni, hogy megszerezzék a szkupstinát és elkergessék a királyt. A „Zasztava“ minden nap ezt beszéli. Az 1888-ki alkotmányrevíziót párhuzamba hozza az 1858-ki alkotmányrevizionális processzussal, mikor ily alkalommal Karagyorgyevics Sándor fejedelem lön elbocsátva. A „Zasztava“ egész biztosra veszi a radikális párt nagy többségét és határozottan királyellenes fellépését. Mi nem vonjuk kétségbe a lap jól értesültségét. De két dolgot elfelejt a „Zasztava“: hogy Milán király nem a tehetetlen Karagyorgyevics herceg, hanem egy eszes és erélyes ember, ki nagyon ismeri szerbjeit, s el tud velük bánni, másodszor, hogy 30 év előtt Belgrádban török őrség volt, mely a fejedelemmel, ha el is kergették, nem törődött, most pedig Milánnak katonái vannak, kik egyre-másra még a legmegbízhatóbb elem Szerbiában. Ha katonái őt el nem árulják, mint Battenberg Sándort, Milán legyőzi a szkupstinát, ha ez ellene lázad. Végül Ausztria-Magyarország is itt van s nem fogja hagyni Milánt; nem szép szemei kedvéért, hanem mert Szerbiában nem tűrhet anarchiát épp oly kevéssé, mint Boszniában nem tűrhette. Orgyilkosok ellen persze meg nem óvhatjuk őt, ezért vigyázzon magára. De halála sem használna a radikálisoknak, az anarchiát akkor sem tűrnék. Mi látjuk a helyzetet Szerbiában teljes meztelenségében. Nem tudjuk előre megmondani, jól vagy rosszul tette Milán király, hogy az alkotmányrevíziót kitűzte. Mert, úgy látszik, nem lesz benne köszönet : annyit tudunk, hogy a király kényes és kínos és veszélyes herzetben van s hogy magán segítsen, mindenféle párttal alkudozik, őket egymás ellen kijátsza s elfogadná bármely pártnak kormányát és támogatását, ha bizhatnék benne, hogy ez hozzá hű lesz. Ha nem bizhatik a szerb király e pártokban, annál kevésbbé bizhatunk mi s nem tulajdonítunk biztatásaiknak, barátságuknak és a király barátságának több értéket, mint a mennyit az valóságában nyom. De a mi magunk tartását nem is ez szabályozza, nem a bizalomnak kisebb vagy nagyobb foka, hanem a saját jól felfogott érdekeink megóvása. Mi nem lehetünk közömbösek Szerbia iránt, ama visszahatás miatt, melylyel a Belgrádban történők szerbjeinkre bíznak Száván innen és Boszniában. Legyünk hát készek és legyenek rá elkészülve a szerbek, hogy Ausztria- Magyarországnak végső esetben be kell katonailag is avatkozni. De ezt, amint nem óhajtjuk, nem teszszük mindaddig, míg elkerülhető, mig reméljük, hogy Milán király önerejéből fentarthatja magát. " Egy ajtóra mutatott. — Ott az iroda. Bekopogtattam. Ott volt Singer és Wolfner úr, meg egy Wertheim-szekrény. Bemutattam magamat. Nagyon szívesen fogadtak s egy finom szivarral megkínáltak. (Katiinál nem kaptam semmit, Révainál egy cigarettát, itt egy szivart — a negyedik kiadónál már egy pakli dohányt fogok kapni.) — Egy kötet költeményt vagyok bátor átnyújtani. Singer átvette, "Wolfner megnézte. Lapozgattak benne. — Nézze csak, édes Mazsola úr, — szól Wolfner, — nem volna ön hajlandó ezt a kötet lírai költeményt regénynyé átdolgozni ? — Igen, — tette hozzá Singer, — az Egyetemes Regénytár számára. Mert máskép nem adhatjuk ki. Wolfner úr jóakaratúlag nézett a füzetre is, meg rám is. — Önnek oly gyönyörű írása van. Kár, hogy verseket ir. — Da miért is ir verseket ? — folytatá Singer úr, — hisz nem élhet meg belőle. Tudja-e, uram, mennyi a magyar iró? — Nem. Id. Szinnyey József csak M-val és 5-vel kezdődő magyar irót ezerkétszáztizenhetet szedett össze. Ha így folytatja, felviszi tízezerre. — Talán az olvasókat is belevette ? — jegyzem meg bátortalanul. — Dehogy, hiszen olvasó nincs annyi. E számadatok által lesújtva, ott hagytam az üzletet s elhatároztam, hogy hivatal után fogok nézni. Költeménykötetemet rögtön ott az Andrássy-uton el is adtam egy gesztenyesütőnek, a ki szaniclit készített belőle. Magam pedig mentem a legközelebbi elöljárósághoz s alkalmazást kértem. Az elöljárót meglepte a határozottság, a melylyel fölléptem, s kérdé : — Nem rokona ön a főpolgármesternek ? — Nem. — Hát a polgármesternek ? — Annak se. — De valamelyik tanácsnoknak ? — Egyáltalán nem. — A főjegyzőnek ? — A főjegyzőnek ? . . . Igen, az öcscsének kibicelni szoktam a Török császárban. — S ön elég merész hivatalt kérni ? Azt hiszi, hogy egy idegen embert csak olyan könnyen beveszünk ? Ki protegálja önt tulajdonkép ? — Senki. — Pesti ember ? — Nem. Nyitra-Zsámbokréten születtem. — Hát akkor ne zaklassa a fővárost. Menjen haza Nyitrába. Elmentem. Nem haza, Nyitrába, hanem a vámházi adóhivatalba s állást kértem. — Van önnek kvalifikációja ? — Kérdő az az ur, a kihez utasítottak. Előmutattam bizonyitványaimat. — Tudja, itt az adóhivatalba mi leginkább pénzolvasással foglalkozunk s az a fő, hogy a jó pénzt a hamistól meg tudjuk különböztetni. Majd kísérletet teszek önnel. Elejbem tett két darab százas bankót. — Ha szabad volna kisebb bankjegyeket kérnem, — hebegem elpirulva. Elém tett két ötvenest. — Ez is nagyon nekem. Két tízest vágott ki. — Nos, melyik a jó, melyik a rossz ? — kérdé. Huzamosan vizsgáltam, forgattam a szép kékhasú papirost, végre ráböktem az egyikre, hogy az a hamis. Kinevetett. Jó volt az minda kettő. Aznap küldték Székesfehérvárról. — Hát, nincs itt valami olyan szakosztály, ahol vagy nem olvasnak pénzt, vagy kisebbet olvasnak ? — kérdem elkeseredve. — De van, csakhogy mindegyiknél ezer forint kauciót kell letenni. No, én jó helyre jöttem. Ha kapnék is állást, még mindig ezer forintra volna szükségem. Hisz ha ezer forintom volna, akkor nem is kellene állás. Indultam Budára, a minisztériumba. Az Albrecht-után egy sereg emberrel találkoztam, akik egy csomóban lefelé jöttek. — Kik vagytok ? — kérdem Aladárt, iskolatársamat, a ki élükön haladt. — Hivatalkeresők. — Hová mentek ? — A hivatalkeresők országos egyesületének helyiségébe. Ez a napi utunk, föl a minisztériumokba s megint vissza. Hát te hová ballagsz ? — Hivatalt keresni. — Van négy gyermeked ? — kérdé. — Nincs. — Nyomorgó testvéreid ? — Nincsenek. — Főispán nagybátyád, kortes apád, képviselő sógorod, grófi ösmerősöd ? — Nincs, nincs, nincs. — Akkor csatlakozzál a menethez, iratkozzál be az egyesületbe és várj sorodra. Mint legújabb tagot, leghátulra szorítottak, egy ősz, viharvert, sápadt alak mellé. — Egy minisztérium kihalt már, mióta hivatal után járok s mégse kaptam állást, —• mormogá maga elé. — Hogyan? Itt alapíthatnám én meg a jövömet? Ez lehetetlen. Rohantam a gesztenyéshez, dupla pénzért visszavásároltam tőle staniclivá vált költeményeimet, s írom őket tovább. A jövömmel pedig nem törődöm többet. Sipuhisz. BUDAPESTI HÍRLAP. (332. sz.) 1893. aecember Budapest, dov. 30. Kitüntetés. A király Daruváry Alajost, a királyi kúria másodelnökét , valóságos belső titkos tanácsossá nevezte ki. Egy diplomata indiskréciós. Spanyolország új külügyminisztere, Vega de Armijora, visszahívta Berlinből Benomar grúz spanyol nagykövetet és pedig azzal a megokolással, hogy Benomar hivatalos titkokat árult el a spanyol ellenzék egyik vezérének. Benomar visszahívása nagy feltűnést keltett, mert a német kormánynál igen kedvelt egyéniség volt. Ezt bizonyítja Bismarck herceg levele, melyet a távozó nagykövethez irt. A kancellár kijelenti, hogy a nagykövet visszahívása meglepte és azután így folytatja : „Minthogy mindig csak dicsérni volt okom a viszonyokat, melyeket excellenciás becsületességgel és jóakaró érzelmeivel a császári kormány irányában fentartott, hozzászoktam a reményhez, hogy excellenciádat nem látom távozni az állásról, melyen ügyes és méltóságos vezetése mindazok bizalmát oly nagy mértékben meg tudta szerezni, kiknek szerencséjük volt excellenciáddal érintkezni. Ő felsége a császár őszintén sajnálja excellenciád visszalépését s a mondottak után nem szükséges hangsúlyoznom, milyen fokig osztozom uralkodóm érzéseiben. Excellenciád bizonyos lehet benne, hogy itt személye iránt a legjobb emlékeket fogják megőrizni“. FŐVÁROSI ÜGYEK. Budapest, nov. 30. A községi választások. A 45-ös bizottság ma délután 5 órakor Királyi Pál elnöklete alatt ülést tartott, mely alkalommal az egyes kerületek bizalmi férfiai bemutatták a vi