Budapesti Hírlap, 1889. január (9. évfolyam, 1-29. szám)
1889-01-01 / 1. szám
e vételek, kik gyakorlati eredményt kivívni képesek nem voltak. Egyik legnagyobb szerencsétlenségünk volt önhibánkon kívül, hogy több mint 300 évig nemzeti királyaink nem voltak; nem volt, ki megértette volna, hogy Magyarországból úgy csinálhat magának nagy birodalmat és nagy hatalmat, ha magyarrá leszen, s a nemzetet magyarrá teszi. Innen van, hogy Magyarországot 67, millió magyar, s 7 milliónál több nem-magyar lakja, Horvát- s Szlavonországokat pedig nemzetiségileg teljesen elvesztettük. Későn jött csak rá a nemzet annak teljes öntudatára, mily veszély fenyegeti életét. Azóta iparkodik magát fenntartani, s magyarságát fejleszteni; igyekszik az idegennyelvű honpolgárokat a magyarságnak megnyerni, s a magyar nyelvre oktatni és szoktatni. E munkájában is megháborittatott a szabadságharc után következő 15 esztendeig, Bach, Tlmn, Schmerling által, kiknek erőszakos germanizációja végtelenül ártott nemzetünknek, s káros hatását nagy nehezen bírtuk elenyésztetek Húsz év óta vagyunk szabadok, azóta követhetünk nemzeti politikát, csinálhattunk volna magyar politikát, ha akartunk és tudtunk volna. De beldiplomatáink mindig jobban féltek a magyarosítástól, mint a germanizációtól, s rettegtek hozzányúlni a nemzetiségi kérdéshez, hogy abból mi mindenféle bajok származhatnak. Így születtek a nemzetiségi törvény, s a különféle autonómiák, protegáltattak a szászok, szubvencionáltattak a német és másfajta lapok , sőt a legnagyobb orákulum, mely előtt a magyar miniszterek hajlongtak, a „Pester Lloyd“ jön. A hadsereg germanizált és germanizál tovább itt benn az országban; német tannyelvű intézeteket tart fenn magyar pénzen, melyekben magyar és osztrák fiuk neveltetnek nem-magyar hazafiakká; sokáig pánszláv és dákoromán egyesületek engedélyeztettek s hivatalos felügyelet nélkül tüzettek, némelyik ezek közül máig létezik és agitál. Hosszú idő telt el, mig végre 1879 ben kimondatott a magyar nyelv kötelező oktatása az összes népiskolákban a Dráván innen, de még mindig ott vagyunk, hogy 16,500 népiskolából 5100-ban nem magyarul tanítanak, s 2900-ban vegyes tannyelven, s bár a haladás meglepő, az eredmény még távolról sem elégséges, mert maga a kormány bevallja, hogy 4500 nemmagyar iskolában kevés vagy semmi eredménynyel nem járt a magyar nyelv köteles oktatása 87-ben. És e hiányos népoktatáshoz, ha hozzáfogjuk, hogy mennyit ront számtalan esetben az iskolán a templom, hogy ahol a tanító magyarul tanít, a pap németül, tótul, oroszul, oláhul, vagy szerbül prédikál s bánik a néppel; az állam hivatalos okmányait képező anyakönyveket is idegen nyelven vezetik s mindezt a kormány ma is még összefont karokkal nézi: felgondolva ezeket, lehetetlen el nem keserednünk a magyar politikusok gyámoltalanságán. Bezzeg máskép tesznek az oroszok a balti tartományokban és Lengyelországban s mert mindenütt oroszositottak, 80 milliós nemzet lettek; a poroszok, kik csak az imént rendelték el, hogy Észak-Sekleziigben minden népiskolában csak németül tanítsanak s csupán a kátét szabadjon kivételesen, ahol a hatóság megengedi, dánul tanítani. A románok Romániában csángókkal és bolgárokkal úgy bánnak, hogy kis idő múlva mind beolvasztják; a szerbek Szerbiában nem tűrnek más nyelvet, mint a szerbet, pedig vannak oláhjaik több százezer. De hiszen saját országunkban a horvátok erőszakkal rászorítják a davoniai magyarokat és svábokat, hogy horvátokká legyenek s nem tűrnek meg magyar iskolát közöttük; találnak rá ürügyet, hogy becsukják. Avagy hol van még Európában másik adam, mely eltűrné az idegen ajkú gimnáziumokat Erdélyben s egyebütt, melyekben 18 középiskolában nem az állam nyelvén nemzetiségi agitátorok neveltetnek. De mi ott, hol nem kellene, a hol nincs belőle haszna se az államnak, se a polgárnak, liberálisabbak vagyunk a világ minden népénél, s irtózunk minden rendszabálytól, mely egész Európában divatos, csakhogy esküdt ellenségeink ránk ne foghassák, hogy mi az idegen nemzetiségeket elnyomjuk s erőszakkal magyarosítunk. Mit ér? Nem teszszük, mégis mondják, sőt kiabálják Schulverein, s az egész szláv sajtó. A magyar hírlapirodalomnak évekig kellett unszolni a magyar kormányt, hogy magyar politikát "kövessen. Félénken, lépésről lépésre, gyakran a kormány határozott ellenszenvével találkozva, haladott a magyarság ügye előre. Nagyot haladott mégis, kevésbbé a politikusok érdeme, mint a nemzet akarata és erejéből. Hát haladunk, és ha megállhatunk két generáción át mint magyar állam, azontúl meg fogunk élni a világon mint magyar nemzet, mert megvan a jó akarat a hon polgáraiban a csatlakozásra, s komoly ellenállásra egyeseket s némely vidéket kivéve, nem találunk. Szívesen tanulnak az emberek magyarul, s lesznek magyarokká önként. Csak kevesebb volna magyar urainkban az indolencia, hogy befolyásukat a községben, az egyházban és birtokaikon jobban érvényesítenék. . Teljes eredmény azonban elérhető nem lesz mindaddig, míg az állam, az egyház és a társadalom kezet nem fognak s minden téren e célra nem működnek közre. Az egyházak vagy csatlakoznak, vagy kényszeríteni kel őket, az államnak pedig nem szabad folytonosan megalkudni, oly főfontosságú kérdésekben is engedni, azaz a fegyvert lerakni, minő a nyelvkérdés a hadseregben. Ahol az állam még ennyire gyáva, ott egyesek hősisége nem fog győzelmet arathatni. De azért nem csüggedünk, nem is ilyen cimű olajat: „Nincs többé őszhaj.“ Szorgalmasan kezdtem használni s kétveljük! nemcsak az októberi, de a novemberi hajszálam is megőszült tőle. , Decembertől már semmi jót se vártam. És csakugyan, a közepe táján behív magához a hivatalfőnököm, leolvas elém 42.000 frtot s felszólít, hogy vigyem el a vámházba. — Uram ! én családapa vagyok, ne tegyen szerencsétlenné. — Csak vigye el. — Nem, azt nem tehetem. Miért akar engem tönkretenni ? — Hogyhogy ? — Mert ha elvesztem, akkor azt mondják, hogy elsikkasztottam s becsuknak; ha pedig egyszerűen elsikkasztom, akkor is becsuknak. Tehát mindenkép becsukás a vége. — Hát adja át hiány nélkül. — Nem fogják elhinni, hogy hiány nélkül átadtam. Még a vámházban is lehetetlenségnek, optikai csalódásnak fogják tartani. És becsukatnak. — Eh, elvégre megtörténhetik az a csoda is, hogy akad valaki, aki nem sikkaszt. Vállalkoztam rá, de csak úgy, hogy az erkölcsnemesítő egyesület két vezértagja velem jött tanúnak. Az ármányos Dózsa kint állt a boltja ajtajába, de nem mentem be hozzá. Ez útban keletkezett a tizenkettedik ősz hajszálam. Ha őszülésem ily körülmények közt megy tovább, akkor, adj oh uram, a te szolgádnak gyors kopaszodást és vele nyugalmas életet. Sipalüsz. «SSH sokkal, kik csattogva mentették villáikat a pöfögő töltelékekbe. Aznap szegény Wittenberg azt a madzagot ebédelte föl, melylyel a kolbász össze volt kötözve. Másnap rostélyosról hátrahagyott sült hagymában dőzsölt. Harmadnap fejedelmileg lakmározott egy öreg tyuk balszárnyán. Negyedik nap megszökött. Nem láttuk három hétig s azalatt újra én nyögtem az utolsó kosztos busiyáját. Három hét múlva újra megjelent. Én ragyogó arccal siettem eléje s már messziről kiáltani, „hogy van, édes Wittenberg úr?“ — A rp á s i, kérem, Ár’pási — felelt mosolyogva — s a hivatalos lapnak egy példányát előhúzta a zsebéből. Hátra tántorodtam. A nyomorult Rlpáskra magyarosította a nevét. Diadalmas léptekkel az asztalfőhöz sietett, elfoglalta s a töltött káposztából, pokoli gúnynyal, négy tölteléket vett. Nekem egy fél káposztalevél jutott. Másnap megszöktem. De a második őszhajszálam akkor már megvolt. A márciusi, 3-ik számú őszhajszálamat attól a felfedezéstől való ijedtemben kaptam, hogy kopaszodni kezdek. S különös ! Éppen a barna hajszálaim kezdtek fogyni. A már egyszer megőszült hajszál magától sohase hull ki. Áprilisbban kezdték rebesgetni Baross miniszter korszakalkotó nagy tervét, a vasúti személyforgalom reformját, mely az utazást hallatlan olcsóvá teszi. — Jézus Mária ! az anyósom ezentúl 25 krajcárért bármikor feljöhet Pestre, — kiáltok azonnal. Ettől támadt a negyedik ősz hajszál. Sőt ijedtségem oly nagy volt, hogy még a következő hónapban is keletkezett tőle egy ősz hajszálam. Az ötödik számú, a májusi. S hogy a hatodik, hetedik és nyolcadik nem ettől keletkezett, annak köszönhetem, hogy eszembe jutott, hogy én éppoly olcsón elutazhatom előle. A hatodik hajszálamnak — sajnos — nincsen története. Ez magától keletkezett. Öregszünk. A hetediknek oka a júliusi meleg. Eltikkadva. Összerogytam az utcán s nem tudom, meddig hevertem ott, mikor egyszerre csak elkiáltja magát valaki : „Jönnek a mentők !“ Ijedtemben rögtön magamhoz tértem. Mert borzasztó az, mikor egy egészséges eleven embert föl akarnak éleszteni. Ezúttal megmenekültem a mentőktől, de az ősz hajszál nem maradt el. Augusztusban elverte a jég az én kis budai szőlőmet. Mellette van a szabómé. Az megmaradt. S még én tartozom ennek az embernek 150 frt szabókontóval. 8-ik szál. Szeptemberben az ö szőlejét megette a filloxéra. Ennek én nagyon megörültem, amin ö nagyon megharagudott s pörrel behajtotta rajtam a tartozásomat, így az ö filloxérája is engem evett meg. 9-ik szál. Októberben Töröknél felfedeztem egy BUDAPESTI HÍRLAP, (1. sz.) 1889. január 1.