Budapesti Hírlap, 1889. augusztus (9. évfolyam, 209-239. szám)
1889-08-01 / 209. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP. (209. sz.) 1889. augusztus 1. vok s egyenes ráfogások fölött s azonnal észreveszik, hogy a cikk írója sem a fennálló, sem a tervezett alapszabályokat nem ismeri s cikke megírásánál mindent, szem előtt tarthatott, csak a nyugdíjintézeti tagok igaz érdekeit nem. Most azonban „a vasutasok nyugdíja“ cím alatt megjelent második vezércikk hasonló alaptalan ráfogások és szándékos félremagyarázatokból álló tartalma kötelességünkké teszi a felszólalást, hogy egy teljesen igazságos és jogos ügyben a közvélemény célzatos elferdítések által félre ne vezettessék és alkalmazottaink nyugalma meg ne zavartassák. Tény az, hogy a nyugdíjintézeti bizottság az intézet ez év június hó 20-án megtartott rendes közgyűlése elé az alapszabályok megváltoztatása iránt javaslatot terjesztett, amelynek tárgyalása a közgyűlés határozatával egy e célra külön összehívandó közgyűlésre halasztatott. De az alapszabályok módosítását nem a cikkíró által állított célzatok tették szükségessé, hanem egyszerűen azon körülmény, hogy a magyar és az osztrák kormány elhatározásából az összes hazai és osztrák vasutak nyugdíjintézeteinek alapszabályai oly intézkedésekkel voltak kiegészítendők, melyek szerint a tagoknak a mozgósítás vagy háború esetében katonai szolgálatban eltöltött ideje beszámíttassák s a polgári állásra jogosító igazolványnyal ellátott kiszolgált altiszteknek felvétele a nyugdíjintézetbe az eddigi korlátozások elejtésével bizonyos életkor meghaladása esetén is biztosíttassék, mely intézkedések kétségtelenül a tisztviselők érdekében állók. S miután az alapszabályok e szerint már módosítandók voltak, ezen alkalomból célszerűnek, sőt szükségesnek találtatott azokat összhangzásba hozni az állami új nyugdíjtörvénynyel és az államvasutak időközben életbe lépett új igazgatási szervezetével és egyidejűleg hiányokat pótolni, melyeket a gyakorlat kitüntetett. A nyugdíj-alapszabályoknak napirenden levő változtatásában tehát az alap vagyonának elvonásáról, a nyugdíjintézet jogi személyiségének megszüntetéséről, a nyugdíjilletmények leszállításáról s az állami nyugdíjtörvénynek alkalmazásáról a vasúti alkalmazottakra stb. szó sincsen s a tagok feltételezett tájékozatlanságára számító célzatos inszinuáció az, hogy az igazgatóságnak, ennek összülésének s a magas minisztériumnak befolyása a nyugdíjügyek intézésére a tervezett alapszabály-változtatás elfogadása után a tagokra nézve sérelmes módon változik, amiből önként az következik, hogy a nyugdíjintézeti tagok befolyása a nyugdíjalap kezelésére érdemileg csökkenést szenvedni nem fog. Ami magukat a módosításokat illeti, melyekre mint különösen fontosakra és sérelmesekre a cikkek írója kiterjeszkedik, — ezek közül első helyen a jelenleg fennálló alapszabályok 3. §. cikkére vonatkozó módosítás emeltetett ki, mely szerint, ama fennálló határozmány, hogy a járulékok havonkint a főpénztár által, „közvetlen a nyugdíjalapnak azonnal átadandók“ akkép változtatik meg,hogy ezen járulékok „azonnal a nyugdíjalap javára könyveltetnek“, miből cikkíró azt következteti, hogy tehát jövőre vagyonátadás nem történik, rendelkezésre álló tőke nem gyrül össze s a hivatalnokok valóságos pénze az állam által jogtalanul visszatartatik. Ahány szó, annyi helytelenség. Ezen maga a nyugdíjintézeti bizottság által javaslatba hozott módosítás azt célozza, hogy az alapszabályok szövege a tényleges eljárással összehangzásba hozassék. A tagok fizetéséből levont járulékok ugyanis nem adatnak testileg át az alapnak, hanem annak hiteles könyvében csak javára hatnak, mint szépirodalom, úgy a tudományos irodalom nagyrészét; az ékes szekrények, lombfűrészelésű díszítéssel, mind a tulajdonos művei — hosszú tél unaloműző, türelempróbáló munkája. Kitűnő lovak játszva röpítik a könnyű hintót, kocsit a szomszédba ; a közösen fenntartott postajárás estére meghozza a fővárosban reggel megjelent lapokat s igy a köz folyásával való kapcsolat teljes és kötetlen ; az udvari cselédség, mesteremberek és kukások gyermekei számára a családok tanyai iskolát tartanak fenn ; szóval, egy kis státus a státusban, melynek mi, háziuras-nyűgös fővárosiak csak irigyei lehetünk s a melyből ők — nagy okosan — ki sem kivánkoznak. Merő csendélet!* De a legboldogabb teremtés most itt mégis a Csőri kutya : se szájkosár, se lánc, se felügyelet ; finom homokon pompás verőfény, amelyen oly kutyaédesen esik a nyújtózkodás, hangos ásitás és különösen a legyek kapkodása. Rém szól itt senki : ma „sintérnap“ van, a szájkosarat egész nap nem szabad levenni ! Kora hajnalban eldugja magát a seregeszinü galambpár, mely elszakadt a galambdúctól s a veranda esőcsatornájába hordta meg a fészkét; a szarka, mely a kerítő akácokon fészkel, leszáll a nyírfára s csevegés közben azokat a sajátságos hangokat hallatja, a melyeknek révén a népmesébe jutott; ugyanis : a galamb megkérte a szarkát, tanítaná meg fészekrakásra, a melyben a szarka mester. A szarka elvállalta a tanítást s amint a galyacskákat rakná, egyre mondogatta : ez úgy magánál az állampénztáraknál, valamint az összes magánvasutaknál is történik. i±z ellenkező eljárás azt tenné szükségessé, hogy az igazgatóság annyi különpénztárt tartson, ahány alapot vagy idegen tulajdont képező pénzt kezel. A nyugdíjalap vagyona, úgy, mint eddig, ezután is a hiteles könyvekben tartatik nyilván, e mellett azonban értékpapírjai elkülönítve kezeltetnek és ingatlanainak tulajdonjoga a nyilvános telekkönyvekben van biztosítva. Azáltal tehát, hogy ez „átadás“ szó „javára könyveléssel pótoltatik az alapszabályokban, az eddigi állapoton, a külön tőkegyűjtésen stb. mi változtatás sem történik, s az állam a tagok fizetési levonásait ezután sem tartja vissza, hanem az alap javára gyümölcsözüleg ingyen a felelősség terhe mellett kezelteti. Egy további nagy sérelmet a cikk írója abban lát, hogy az alapszabályok tervezett módosításai szerint „a nyugdíjintézet tagjai lemondani kényszeríttetnek minden tényleges befolyásról az intézet ügyeinek vezetésére.“ A nyugdíjintézet ügyeit és az alap kezelését vezető nyugdíjintézeti bizottság ugyanis 6 állandó s 12, a közgyűlés által szavazattöbbséggel választott tagból áll, míg jövőre az állandó, — tehát az államvasutak igazgatóságát képviselő tagok — száma 8-ra emeltetik fel, a választott tagok száma pedig 6-ra leszállíttatik, kik már nem abszolút szavazattöbbséggel választatnak, hanem csak azok, kik legtöbb szavazatot nyernek, e szerint pedig a kormány abszolút urává válik a nyugdíjalapnak. Ha megfontoljuk azt, hogy a 8 állandó tag közül — rendes körülmények között — csak kettő nem tagja a nyugdíjintézetnek s a többiek is nem személyes kijelölés, hanem az államvasuti szolgálatban elfoglalt hivatalos állásuknál fogva tagjai a bizottságnak, a tagok érdekközösségénél fogva az uj bizottság megalakításának módját a nyug-Csak igy, csak úgy ! Csak így, csak úgy! Erre a galamb, mind csak azt hajtotta: Tudom, tudom ! Megharagszik a szarka s azt mondja nagy mérgesen : Ha tudod, hát minek kérded ? ott hagyja a galambot, mely azóta sem tud becsületes fészket rakni. Mialatt ez a páros beszéd foly, megszólal az aranymálinkó fuvolaszerű hangja is ; a hím szép fütytvel hívogat, a tojó oly hanggal felel, mely élénken emlékeztet a kis cicáéra, mikor valaki a farkára hágott. Az öregek hernyózni indulnak, mert az akác villaágába épített remek fészekből három sárga szájszéki málinkó poronty kelt ki; már tokos létére szép sorban, kiült az ágra s ugyancsak csipog az éhségtől. Különösen az öreg hím úgy villan az üdezöld gyepes fölött, mint valami szinarany kelevéz. De mindezeknél szebb a füsti fecske ébredése és viselkedése. A fészek karnyújtásnyira van az eresz alatt; az öregek mellette — a gerendán — háltak, mert a kiköltött három fecskefiu már kis híja anyányi s betölti testével azt a kis otthont. Virradatkor kiül a két öreg a csatornára s elmondja reggeli dalát: „Kicsit a kicsinek, nagyot a többinek“ stb. megismétli húszszor is, közbe-közbe egyengeti a tollát, majd egyet kering. Mikor már a nóta is elfogyott, a tollazat is rendben van, az anyamadár előveszi a porontyokat, ezen is bök egyet, amazon is, ez is kifelé fordul, amaz is ; az anyamadár pedig egyenként kipelenkázza, messze hordja ki azt, ami nem tartozik a fészekbe. Ezután egyet kering, besurran az A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA Gyendai élet írta Herman Ottó. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Puszta-Gyenda a kerületben most olyan, mint San-Marino kis köztársasága az olasz egységben. A Hellebronth, Véghess és Füöp triumvirátus a függetlenségi elvet vallja, a nép élén jár, anélkül, hogy átvinné a pártharcot a társadalmi élet terére, aminek úgy is kell lennie. Arról a rideg, visszautasító magatartásról, mely Magyarország nem egy kerületében elkeseríti a közéletet, itt általában szó sincsen. A legoszloposabb ellenfél is szíves tisztelettel fogadja és vissza is adja a látogatást — így a társaság össze is tud jönni. Passzió szerint itt a „könyvesek“ uralkodnak. Az öreg V ó g h e s s, ki sohasem vetkőzött volt ki a magyar ruhából s patriárkális megjelenésével, melyet majdnem évig érő szakára kiválóan emelt, tipikus alakja volt a tudományos vándorgyűléseknek, meggyökereztette a könyvgyűjtés nemes szenvedélyét. A szomszéd Véghess kúria falai tele vannak aggatva, különösen a szabadságharc vezetőinek egykorú, ma már nagyon ritka arcképeivel, a folyosók régi kiadású magyar földabroszokkal. Az öreg saját ültetésű akácos erdejébe temettette porhüvelyét. A Hellebronthók könyvtára, gondosan kezelve, kitűnő és felöleli a magyar klasszikus