Budapesti Hírlap, 1889. szeptember (9. évfolyam, 240-269. szám)

1889-09-01 / 240. szám

taiknak tetszett programmal a szerb nemzeti egységet proklauzálni s a mi tartományainkat e Boszniát és Hercegovinát in effigie annektálni s ezzel kiengesztelhetetlen ellentétbe helyezkedtek monarchiánkkal. Ez összeütközésre vezethet, legie kell, hogy vezessen s az összeütközés vége vagy az lesz, hogy Oroszország legyőzi Ausztria-Magyarországot s akkor megcsinálhatják a szerb egységet, vagy hogy mi győzünk mindkettő felett s akkor mi csináljuk meg a szerb egységet. Mert ez egység nemcsak úgy lehetséges, hogyha minden szerb tőlünk elszakadt, s a szerb császárságba olvasztatik, hanem sokkal könnyebben lehetséges úgy, hogyha minden szerb idejön hozzánk s Magyarországba kebeleztetik. Szerbia, mint társországa Magyarországnak, nem volna boldogtalanabb, mint Szerbia, Oroszország protektorsága alatt. De ne menjünk ennyire háború előtt, mely háborút mi nem keressük, Szerbia az, mely fegyverkezik. Ettől sem félünk egyáltalán s tehát inkább a békés megoldást keressük. Ez pedig az Obrenovits-dinasztia fennmaradására nézve legcélszerűbben csakugyan a katonai konvenció és a vámegység által lenne elérhető. Milán, ha fiának a trónt biztosítani akarja, e politikát választhatta volna, de ugyanő az ellenkező útra tévedt s fiát és országát az oroszoknak szolgáltatta ki. így tehát, ez idő szerint arról szó sem lehet, hogy Thommel báró ilyesmi ajánlatokkal jöjjön a belgrádi recenseknek és minisztereknek. Az pedig világos képtelenség, hogy a katonai konvencióért és vámegyességért Szerbiának átadjuk Boszniát és Hercegovinát, mert ezt nem teszszük. A „Novoje Vremja“ hírének hamisságát ez a feltevés bizonyítja legjobban. A szerbeknek Boszniára s Hercegovinára irányult régi vágyódása aligha teljesülhet valaha, mert Bosznia nem akar sehova csatoltatni, saját egyéniségével bíró tartomány lévén. Nem akar lenni horvát, nem akar lenni szerb , bosnyák akar maradni. De feltéve, hogy az egyesítés megtörténik, ez ismét csak úgy lehetséges, ha Szerbia is a monarchiához csatoltatnék s a Habsburgok jogara alá kerülne. A Themmel bárónak tulajdonított programm tehát nem egyéb, mint a pánszlávok rémlátása Szentpétervárott és Belgrádban, — mert onnét került a mese az orosz fővárosba — hogy Ausztria és Magyarország miket követelhetnek és miket tehetnek, ha egyszer Bécsben megszakad a hosszútárós hajókötele, melyre a keleti béke horgonya kötve van. Ha oroszok csinálnák a külpolitikát Bécsben, úgy csinálnák, mint a „Novoje Vremja“ mondja, de osztrák diplomatákról ilyesmit feltenni vakmerő tudatlanság. Budapest, aug. 31. A Lérom-egy királyság. Az Agramer Ztg., a zágrábi kormány félhivatalos újsága, is hozzászól a dalmát tartománygyűlés bizottságának programmjához és a többi közt a következő megjegyzésekkel kiséri : Az unionista párt, mely a kiegyezést alkotta és az ő örököse, a nemzeti párt, Dalmáciának Horvátországgal és Szlavóniával egyesítésének eszméjéről sohasem mondott le, sőt ez eszme a kiegyezési törvényben határozott kifejezést talál és a magyar országgyűlés s horvát tartománygyűlés okmányaiban, valamint a törvényekben és címzésekben kifejeztetik. Magyarország a koronázási okmányban is, mint magasztos királyi kötelességet jelölte meg a Szent István korona országai integritásának nemcsak fenntartását, hanem helyreállítását is. Dalmáciának Horvátországgal való tényleges egyesítése tehát csak a magyar-horvét kiegyezés szempontjából jöhet tekintetbe A kiegyezési törvény pedig közös magyarhorvét törvény s Dalmáciának Horvátországgal való tényleges egyesítése csak e közös magyar-horvát közjog alapján gondolható. A horvát nemzeti pártnak tehát vissza kell utasítania az együttműködést oly párttal, mely ignorálja a horvát-szlavén autonómia közjogi alapját. A Magyarország nélküli egyesítés közjogi értelmetlenség, a Magyarország ellen való egyesítés pedig politikai értelmetlenség. A cikkíró azután kifejti, hogy Magyarországon ma kevés politikus van, ki kiterjesztetni akarná szt. István koronája területét. De el fog jönni az idő, midőn azt ki kell majd terjeszteni. El fog jönni az idő, midőn Dalmáciának Horvátországgal egyesítése nemcsak horvát, de magyar érdek is lesz. Amint az beáll, a tényleges egyesítés bekövetkezik. A dalmáciai nemzeti párt ezt csak úgy siettetheti, ha a jelenlegivel ellenkező utat követ, vagyis Magyarországgal érintkezést keres s igazi „magyaros“ párttá alakul. Csak ha Magyarország az által az államhű elemek szaporítását láthatja, fog az egyesülés a komoly megfontolások stádiumába léphetni. Néhány Josipovich, Khuen-Héderváry és Rauch igen hasznos, sőt szükséges lenne a dalmáciaiaknak. Ma az egyesülési programm nem egyéb, mint a horvát nemzeti párt kihívása és a horvát tartománygyűlés összeülése pillanatában tett közzététele azt mutatja, hogy az összes horvát ellenzéki pártok egyesülésének programmjául fog szolgálni. Ezt a cikket — mint nekünk Zágrábból táviratozzék — a horvát nemzeti párt egyik előkelősége írta. Az idei ujoncjutalék számbavétele ügyében a honvédelmi miniszter körrendeletet intézett a törvényhatóságokhoz. A hivatalos lapban ma közzétett rendelet szerint a honvédség ez évi legkisebb ujoncjutalékának kiegészítésére az ajánlás és beosztás fenntartásával besorozottak közül 1705 újonc engedtetett át s másfelől a múlt évről fennmaradott jóbavételek — illetőleg feleslegek — és hátralékok a folyó 1889. évre nem hozhatók át és nem számíthatók fel. Ezek következtében és tekintettel arra, hogy az ujoncjutalékoknak sorozó járásonkinti kivetése nem volt eszközölhető és a törvényes újonc jutalékok erejéig mutatkozó hátralékok előreláthatólag ez évi augusztus hó 3- ig sem lesznek fedezhetők , a végleges számbavétel tekintetében is rendkívüli eljárás vált szükségessé, melyre nézve a következő utasítást adja a honvédelmi miniszter . Az ajánlás és beosztás fentartásával besorozott újoncok közül azok, akik a honvédség legkisebb jutalékának fedezésére átengedtettek, a végleges számbavételnél, vagyis ez évi augusztus hó 31-ével a hadkiegészítési kerületi és gyalog-fárdandár (honvéd-ezred) parancsnokságokkal egyetértőleg a honvédséghez helyezendők át , önként értetvén, hogy ezen áthelyezés a legmagasabb korosztályban álló és a legnagyobb sorszámokkal bíró egyéneket illeti. A múlt évről fennmaradott jóbavételek illetőleg fölöslegek és hátralékok a fent említett megállapodás szerint a jelen évben felszámíthatók nem lévén : a végleges számbavételnél egyfelől csak a folyó január hó 1-étől június hó 30 áig s másfelől a július hó 1-től augusztus hó 81-éig terjedő sorozási eredmény lesz tekintetbe veendő. A kimutatások mind a sorozó járásokbeli tisztviselők, mind a hadkiegészítési kerületi és gyalog féldandár (honvéd ezred) parancsnokság által aláírva, sorozójárásonként és külön-külön jelentéseik kíséretében folyó évi szeptember hó 15-éig múlhatatlanul és a netaláni mulasztásban hibás közegekre leáramlandó szoros felelősség terhe alatt terjesztendők fel. A párisi gróf kiáltványa. A párisi gróf a következő kiáltványt intézte a francia választókhoz : Franciák ! Döntő harc előtt állunk. Arról van szó, hogy megtörjük annak a pártnak a hatalmát, mely fenyegeti a közjólétet és megsértette legdrágább szabadságaitokat. E célra működjön közre minden jóravaló polgár. Semmi se válaszsza el őket, a konzervatívak tartsanak össze. Különösen ti, akik a monarchia hívei vagytok, adjátok jó példáját hazafiságtoknak és összetartástoknak. Ahol jelöltetek van, támogassátok erélyesen ; egyebekben alkalmazkodjatok a harc követelményeihez és ne bánjatok ellenségként azokkal, kik ugyanazon ellenség ellen küzdenek, mint ti. Megbízótjaitok a legégetőbb bajok orvoslása után az országnak vissza fogják szerezni az önelhatározás jogát, melyet a köztársasági párt 1884-ben az alkotmányból kitörölt, amennyiben Franciaországot köztársasági államformába nyűgözte és a kibontakozás minden útját elzárta. Az új revízió a kényszerhelyzetet meg fogja törni, a nemzet jogát vissza fogja adni, és ezáltal megteremti majd a vallási béke, az állandó institúciók korszakát és biztosítja demokratikus társadalmunknak a szabadság zavartalan, nyugodt gyakorlatát. Ha eljön az óra, emlékezzetek vissza, hogy a monarchia mi volt a múltban. Katolikusok, keresztények, vájjon habozhattok-e ? Melyik rendszer adhat több garanciát gyermekeitek nevelése, a lelkiismereti szabadság és a vallás oltalma iránt ? Imperialisták, én nem kívánom tőletek, hogy tagadjátok meg a múltat, de meg fogjátok-e tagadni a monarchia támogatását azon a napon, amelyen a nemzet szavazata azt fogja kimondani, hogy az egységet képviseli. Ti a kiknek szándéka becsületes, a kik becsületes, konszervatív köztársaságra törekedtek, ti nem fogtok örökké védeni egy kormányformát, melyet elítélnek a kudarcai. Végre ti mindnyájan, kik Franciaország boldogulását akarjátok ki- és befelé egyaránt, ezt nem fogjátok mától holnapig élő kormányoktól várni. Lépjetek a szavazó urnához, ne féljetek a ha ismerős hang szólal meg fülemben. Egy roppant szózat , félelmesen nagy a kicsiny embernek és mégis édes és nyugosztaló, mint az orgonazengés. A tenger szólt. Nem tudom, melyik. Az Óceán a bretagnei partokon, a tirréni Nápolynéi vagy a Mámora? Kisded-gyügyögés, ahogy az ember különbözőképpen elnevezte. Ő az egy és ő a nagy. Ha egy kék vonal, a hajószoba ablakát átszelő, ha zordon hegyes vidék, fenyegető hullámormokkal, feneketlen Örvényvölgyekkel. Hatalmas az ő szava, mikor oly zenés lágyan simogatja a sziklát, mintha minden csöppje ezüstgyöngy volna; és hatalmas az ő szava vészes éjeken, mikor minden habja ágyulövés dördületével bőg bele az orkánba. Világrészek, kontinensek, birodalmak, nagyvárosok és népek mind kicsinysége mellette ; a közelség és távolság fogalma elvesz rajta, mint a végtelenségben és örökkévalóságban. És megszakad mellette a vasutak vonala, a két sin, ez a két csodálatos hosszúság, egyszerre rövid lesz. A móló kövén ott a vége — vagy a kezdete. A kikötőben, kiszolgált vasmacskára támaszkodva vagy láblógatva a partról, mindig látni embereket, akik nézik a tengert. Vének és ifjak, filozófusok és együgyüek. Hallgatagon, mozdulatlanul mélyesztik pillantásukat a vízbe és ki a szemhatárra, hol összeolvad a két kék sávoly. És arcukon mélyebb meditáció vonása van, mint a kórusban ülő néma-baráton. Az öreg mereng, a fiatal ábrándozik, a bölcs eszmélkedik, a tudatlan révedez. Minden agyvelőnek munkát ad a, tenger, a gondolatoknak ez örök forrása. És ezzel vonja magához az embert. Parti lakók, akik életük minden napját ott töltötték mellette, épp úgy kijárnak hozzá, ha egy szabad órájuk van, mint a szárazföld fiai, akik csak ma reggel látták meg először. A chamonixi völgyben, a Rajna mellékén vagy más paradicsomi tájon viszont sohse látni benszülötteket, akik a vidék szépségeit csodálnák. A ma érkezett idegen nem tud hová lenni az elragadtatástól, míg az odavaló nem is veszi észre, hogy az ő hazája mily gyönyörű. Mert a Mont Blanc jégkoronája, a romantikus lovagvárak, a tündéri kilátások mindig egyformák ; aki mellettük nőtt föl, tán észre sem vette, akit pedig a sors állandón odaköt, hamar beleülik velük. Mozdulatlanok, változatlanok, élettelenek. De a tenger él és örökké más-más , minden pillanatban új, kifogyhatatlan találékonysága folyton nem sejtett meglepetéseket hoz, szüntelen cserélődik, nincs nyugovása, nem áll meg soha. Minden percben azt érezzük, hogy még nem láttuk eléggé, hogy voltaképp csak most kezdtük nézni. Örök ifjúsága a varázsa. Ezért üdíti meg az agyvelőt, ezért mozdítja munkásságra az elmét, ezért ad gondolatokat. Ezért szerelmes belé mindenki ; ezért boldogtalanok azok, a kik meghalnak, a nélkül, hogy látták volna. E. BUDAPESTI HÍRLAP, (240. n.) 1889. szeptember 1.