Budapesti Hírlap, 1890. június(10. évfolyam, 149-178. szám)
1890-06-01 / 149. szám
Budapest, 1890. X. évfolyam 149. sz. Vasárnap, junius, Budapesti Hírlap Előfizetési árak : Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőségi és kiadóhivatal: IV., Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Veszedelmek. Budapest, máj. 31. Magyarországon soha nagyobb hazugságot nem mondtak s el nem hittek, mint azt, hogy az Állameszme“ az utolsó tizenötév alatt hódított, a magyar állam megszilárdult s a nemzetiségek közt az izgatás alább hagyott s ezek meghódoltak a magyar állam ellenállhatatlan hatalmának. Vájjon ki is terjesztette volna a „magyar állameszmét ?“ Talán a kormány, melynek Tisza Kálmán volt a feje, a ki sokára’’'magyar állameszme magaslatára nem emelkedett, a ki csak pártérdeket ismert s ennek alárendelte az állami és nemzeti érdeket s a ki csak párturalmat tudott szervezni, de állami és nemzeti uralmat nem ? Vagy a főispánok juttatták volna győzelemre a magyar állameszmét, kiktől a kormány sohasem a nemzeti és állami érdekek, hanem csupán a pártérdek szolgálatát követelte"s kizárólag ennek diadalra juttatásáért jutalmazta őket? Vagy talán a választás alá eső magyar tisztviselők lehettek a magyar állameszme hősei, akik a közmunkát se merték a bizottsági tagoktól behajtani s akik, kevés kivétellel, minden tisztújítás alkalmával a nemzeti érdek árán voltak készek megvásárolni a nemzeti izgatók befolyásától függő szavazatokat ? Vagy a korrumpált közigazgatással és igazságszolgáltatással s az évről-évre súlyosodó közterhekkel lehetett a magyar állam tekintélyét, szilárdságát fokozni ? Ha nagy eszmékkel eltelt bölcs államférfiak az állam egész hatalmát e célra használták volna fel, még akkor is csak évtizedek múlva érhettek volna el némi kedvező eredményt. De midőn eszme nélküli, meddő szellemű s apró napi érdekekbe sülyedt emberek, nem törődve a nemzet érdekeivel, mindent elmulasztottak, a mivel államokat fenntartani lehet s mindent megtettek, a mi az államok gyengülését s felbomlását idézi elő, miképp lehetett volna mindennek az az eredménye, hogy a magyar állam gyarapodjék erőben, tekintélyben és hatalomban ? A magyar ember, aki csak oly nemzeti mozgalomban hisz, mely muzsikaszó, díszebédek, felküszöntések, tüntetések s egyéb nagy hűhó kíséretében jelenik meg előtte, könnyen elhitte, hogy a csend, mely a nemzetiségiek táborában uralkodik, annyit jelent, hogy ott lemondtak a küzdelemről s ellenségeink halkan azon tanakodnak, hogy miképp kapituláljanak tisztességgel a magyar állam hatalma előtt. Pedig a lefolyt 15 év alatt több hatalmi eszközre tettek szert s veszedelmesebbek lettek ránk nézve, mint valaha. Ez az időszak a zajtalan szervezkedés ideje volt rájuk nézve az egész országban, melyet nem akadályozott senki. A közművelődési egyesületek gyengék s inkább a veszély tudatának megtestesülései, mint elhárításának eszközei. Az egyedüli hatalom, mely elég erővel rendelkezik a nemzet érdekeinek védelmére, mely egyedül volna képes nemzeti politikát csinálni, mert csak az ő kezében vannak meg a megfelelő nagy eszközök, a kormány, nem a nemzetiségi izgatók megfékezésére, hanem az ellenzék ellen folytatott kérlelhetetlen harcra fordította manden figyelmét s összes hatalmi eszközeit. Ez alatt belső ellenségeink zajtalanul, de tervszerűen és sikerrel dolgoztak s a nélkül, hogy komoly akadályokba ütköztek volna, elhódították tőlünk az ország jelentékeny részét. A papok és tanítók a kezükben levő iskolákkal átalakították az ifjúságot, ellenséges szellemet leheltek beléje s növendékeik férfikort érve, gyűlölettel küzdenek a magyar állam ellen. Lapokkal és könyvekkel hatnak a népre s szítják benne az ellenséges indulatot és elégedetlenséget, elszakítják erkölcsileg a magyar állam közönségétől s idegen, ellenséges államok szövetségeseivé nevelik. A mit el nem érhettek szellemi eszközökkel, megkísérlik anyagi eszközükkel. Pénzintézeteket alapítottak, melyekkel hálójukba kerítik a köznépet s A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Orbán Balázs *) Irta : Teleki Sándor. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Mikor halála hírét vettem, mintha vaskézzel szorították volna meg szivemet; torkomat görcsös fájdalom fojtogatta, nem kényeztem, mert száraz a vén ember sírása. Ő nekem menekült társam, jó barátom és tanítványom volt, összebarátkoztunk a nélkülözésben s testvériesültünk az elveszett haza szenvedéseiben ; hitünk, vágyunk, óhajtásunk egy vala, reményünk s törekvéseink ugyanazok s együtt barangoltuk be a világ egy részét. Ő következetes volt elveiben mindvégig s ígérem neki, hogy én is az maradok utolsó leheletemig. Elmondom , hogyan ismerkedtem meg vele. Jersey szigetén laktam, száz évek óta a menekültek menhelyén, hová az üldözöttek vonták meg magukat, a kálvinisták mártírjai és a negyvennyolcadiki forradalom üldözöttjei — ma Boulanger éli ott világát, — a hová Anglia szabad alkotmányán át nem ért az üldöző zsarnok hatalmak keze ; szabadok voltunk a tenger e nagy szikláján s biztosan Britannia védő pajzsa alatt, franciák, lengyelek, olaszok, németek, magyarok, egy családot képeztünk s testvériesültünk a hontalanság fájdalmaiban. *) Felolvastatott a Csokonay - ünnepélyen Debrecenben. Egy alkalommal levelet kaptam Kossuth kormányzótól Londonból, melyben írja, hogy egy fiatal székely fiú, Gál Sándor ezredesnő rokona, folytonos lázban szenved, orvosa légváltoztatást javasol neki, kér, helyezném el őt a szigeten, az ellátási költségeket fedezni fogja , s a kormányzó hozzáteszi : „az különben nem fog sokba kerülni, mert, úgy él, mint egy remete, folyton dolgozik, órásmesterséget tanul s túlságosan szerény.“ Válaszomban megírtam, hogy a napokban Londonba megyek s pártfogoltát magammal fogom Jerseybe hozni. Kossuthnál találkoztam vele s pár nap múlva együtt utaztunk vissza. Jerseyben távol laktam a várostól, egy nagy kert végében volt szalmával födött cettegem a tengerpart legszélére építve, olyan közel, hogy nagy dagálykor a hullámok falait nyaldosták, a kertet hárman műveltük nagy szorgalommal: Mészáros tábornok, Balázs barátom és én s annyit jövedelmezett, hogy ingyen szállásban laktam, ingyen napszámosaim jóvoltából. Tőszomszédom Pierre Leroux, a híres szocialista bölcsész volt. Az emigráció tekintélyesebb tagjai a szép napoknak egy részét kertemben töltötték s elmondhatom, a mit senki a világon, hogy kertemben Hugo Viktor kapált, Vaquerie gyomlált, Hugo Károly és Ferenc trágyát hordott s hogy olyan kerti munkásaim voltak, kiknek nevük hallatára a világ hatalmasainak borsódzott a háta. Orbán Balázs azért jött Londonba, hogy tökéletesítse órásmesterségét, melyet Konstantinápolyban tanult; meglehetős órás volt, de túlbecsülte tudományát. Hugo Viktornak volt egy kedvelt fali órája, melyet apjától, a híres tábornoktól, örökölt, családi ereklyéje volt a Hugo-családnak. A nagy költőnél voltam estélyen, beszélgetés közben a falóra elkezd peregni, a társalgás fennakad, mindenki az órát nézi. — Ez a bolondja, mondja a háziaszszony , sokszor ütés közben fennakad a rugója s addig meg nem szűnik peregni, mig egészen le nem jár. — Ha megengedi, asszonyom! én igazán megigazittatom. — Hol s kivel? Itt és Blissel! — Julis néven kényeztette Balázst az összes emigráció. Késő éjjel mentem haza, Balázs aludta a boldogok álmát , felráztam álmából s mondám: — Nagy szerencse vár rád, oh Balázs! — Mi ? kérdé fojtott haraggal, mint mindenki, akit csöndes nyugalmából felzavarnak. — Te leszel a világ legnagyobb költőjének udvari órája. — Nem értem. Elmondtam a történteket, készségesen vállalkozott, másnap elhozta az órát, szétbontotta, tisztogatta s hosszasan piszmogott rajta, végre össze kellett újból állítani, de ez nagyon nehezen ment. Balázs aggódni kezdett, mély gondolatokba merült, elvesztette étvágyát, Suskomolyság fogta el s folytonosan a falon függő revolverrel kacérkodott, nagyokat sóhajtva, szive egész mélyéből, megszántam s részvéttel kérdem : — Mi bajod van, Balázs ? — Nem tudom azt az órát összetákolni ! — s nagyot sóhajtott. — Sok a klappenje, ugye ? Mai számunk 20 oldal.