Budapesti Hírlap, 1890. június(10. évfolyam, 149-178. szám)

1890-06-01 / 149. szám

Budapest, 1890. X. évfolyam 149. sz. Vasárnap, junius­­, Budapesti Hírlap Előfizetési árak : Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőségi és kiadóhivatal: IV., Kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Veszedelmek. Budapest, máj. 31. Magyarországon soha nagyobb ha­zugságot nem mondtak s el nem hit­tek, mint azt, hogy a­z Állam­eszme“ az utolsó tizenöt­­év alatt hódí­tott, a magyar állam megszilárdult s a nemzetiségek közt az izgatás alább ha­gyott s ezek meghódoltak a magyar állam ellenállhatatlan hatalmának. Vájjon ki is terjesztette volna a „magyar állameszmét ?“ Talán a kor­mány, melynek Tisza Kálmán volt a feje, a ki sokára’’'magyar állameszme magaslatára nem emelkedett, a ki csak pártérdeket ismert s ennek alárendelte az állami és nemzeti érdeket s a ki csak párturalmat tudott szervezni, de állami és nemzeti uralmat nem ? Vagy a főispánok juttatták volna győzelemre a magyar állameszmét, kiktől a kor­mány sohasem a nemzeti és állami érde­kek, hanem csupán a pártérdek szolgá­latát követelte"s kizárólag­ ennek dia­dalra juttatásáért jutalmazta őket? Vagy talán a választás alá eső magyar tiszt­viselők lehettek a magyar állameszme hősei, a­kik a közmunkát se merték a bizottsági tagoktól behajtani s a­kik, kevés kivétellel, minden tisztújítás al­kalmával a nemzeti érdek árán voltak készek megvásárolni a nemzeti izgatók befolyásától függő szavazatokat ? Vagy a korrumpált közigazgatással és igaz­ságszolgáltatással s az évről-évre súlyo­sodó közterhekkel lehetett a magyar állam tekintélyét, szilárdságát fokozni ? Ha nagy eszmékkel eltelt bölcs állam­férfiak az állam egész hatalmát e célra használták volna fel, még akkor is csak évtizedek múlva érhettek volna el né­mi kedvező eredményt. De midőn esz­me nélküli, meddő szellemű s apró napi érdekekbe sülyedt emberek, nem tö­rődve a nemzet érdekeivel, mindent el­mulasztottak, a mivel államokat fenn­tartani lehet s mindent megtettek, a mi az államok gyengülését s felbomlását idézi elő, miképp lehetett volna mind­ennek az az eredménye, hogy a magyar állam gyarapodjék erőben, tekintélyben és hatalomban ? A magyar ember, a­ki csak oly nemzeti mozgalomban hisz, mely mu­zsikaszó, díszebédek, felküszöntések, tün­tetések s egyéb nagy hűhó kíséretében jelenik meg előtte, könnyen elhitte, hogy a csend, mely a nemzetiségiek tá­borában uralkodik, annyit jelent, hogy ott lemondtak a küzdelemről s ellensé­geink halkan azon tanakodnak, hogy miképp kapituláljanak tisztességgel a magyar állam hatalma előtt. Pedig a lefolyt 15 év alatt több hatalmi esz­közre tettek szert s veszedelmesebbek lettek ránk nézve, mint valaha. Ez az időszak a zajtalan szervezkedés ideje volt rájuk nézve az egész országban, melyet nem akadályozott senki. A köz­művelődési egyesületek gyengék s in­kább a veszély tudatának megtestesü­lései, mint elhárításának eszközei. Az egyedüli hatalom, mely elég erővel ren­delkezik a nemzet érdekeinek védel­mére, mely egyedül volna képes nem­zeti politikát csinálni, mert csak az ő kezében vannak meg a megfelelő nagy eszközök, a kormány, nem a nem­zetiségi izgatók megfékezésére, hanem az ellenzék ellen folytatott kérlelhetet­len harcra fordította manden figyelmét s összes hatalmi eszközeit. Ez alatt belső ellenségeink zajtala­nul, de tervszerűen és sikerrel dolgoz­tak s a nélkül, hogy komoly akadá­lyokba ütköztek volna, elhódították tő­lünk az ország jelentékeny részét. A papok és tanítók a kezükben levő isko­lákkal átalakították az ifjúságot, ellen­séges szellemet leheltek beléje s növen­dékeik férfikort érve, gyűlölettel küzde­nek a magyar állam ellen. Lapokkal és könyvekkel hatnak a népre s szítják benne az ellenséges indulatot és elége­detlenséget, elszakítják erkölcsileg a magyar állam közönségétől s idegen, ellenséges államok szövetségeseivé ne­velik. A mit el nem érhettek szellemi eszközökkel, megkísérlik anyagi eszkö­zükkel. Pénzintézeteket alapítottak, me­lyekkel hálójukba kerítik a köznépet s A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Orbán Balázs *) Irta : Teleki Sándor. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Mikor halála hírét vettem, mintha vas­­kézzel szorították volna meg szivemet; torko­mat görcsös fájdalom fojtogatta, nem kényez­­tem, mert száraz a vén ember sírása. Ő nekem menekült társam, jó barátom és tanítványom volt, összebarátkoztunk a nélkü­lözésben s testvériesültünk az elveszett haza szenvedéseiben ; hitünk, vágyunk, óhajtásunk egy vala, reményünk s törekvéseink ugyan­azok s egy­ütt barangoltuk be a világ egy ré­­szét. Ő következetes volt elveiben mindvégig s ígérem neki, hogy én is az maradok utolsó leheletemig. Elmondom , hogyan ismerkedtem meg vele. Jersey szigetén laktam, száz évek óta a menekültek menhelyén, hová az üldözöttek vonták meg magukat, a kálvinisták mártírjai és a negyvennyolcadiki forradalom üldözöttjei — ma Boulanger éli ott világát, — a hová Anglia szabad alkotmányán át nem ért az ül­döző zsarnok hatalmak keze ; szabadok vol­tunk a tenger e nagy szikláján s biztosan Britannia védő pajzsa alatt, franciák, lengye­lek, olaszok, németek, mag­yarok, egy családot képeztünk s testvériesültünk a hontalanság fájdalmaiban. *) Felolvastatott a Csokonay - ünnepélyen Debrecenben. Egy alkalommal levelet kaptam Kossuth kormányzótól Londonból, melyben írja, hogy egy fiatal székely fiú, Gál Sándor ezredesnő rokona, folytonos lázban szenved, orvosa lég­változtatást javasol neki, kér, helyezném el őt a szigeten, az ellátási költségeket fedezni fogja , s a kormányzó hozzáteszi : „az külön­ben nem fog sokba kerülni, mert, úgy él, mint egy remete, folyton dolgozik, órásmesterséget tanul s túlságosan szerény.“ Válaszomban megírtam, hogy a napokban Londonba megyek s pártfogolt­­át magammal fogom Jerseybe hozni. Kossuthnál találkoz­tam vele s pár nap múlva együtt utaztunk vissza. Jerseyben távol laktam a várostól, egy nagy kert végében volt szalmával födött cet­­tegem a tengerpart legszélére építve, olyan közel, hogy nagy dagálykor a hullámok falait nyaldosták, a kertet hárman műveltük nagy szorgalommal: Mészáros tábornok, Balázs ba­rátom és én s annyit jövedelmezett, hogy in­gyen szállásban laktam, ingyen napszámosaim jóvoltából. Tőszomszédom Pierre Leroux, a hí­res szocialista­ bölcsész volt. Az emigráció tekintélyesebb tagjai a szép napoknak egy részét kertemben töltötték s elmondhatom, a mit senki a világon, hogy kertemben Hugo Viktor kapált, Vaquerie gyomlált, Hugo Károly és Ferenc trágyát hor­dott s hogy olyan kerti munkásaim voltak, kiknek nevük hallatára a világ hatalmasainak borsódzott a háta. Orbán Balázs azért jött Londonba, hogy tökéletesítse órásmesterségét, melyet Konstan­tinápolyban tanult; meglehetős órás volt, de túlbecsülte tudományát. Hugo Viktornak volt egy kedvelt fali órája, melyet apjától, a híres tábornoktól, örö­költ, családi ereklyéje volt a Hugo-családnak. A nagy költőnél voltam estélyen, beszél­getés közben a falóra elkezd peregni, a tár­salgás fennakad, mindenki az órát nézi. — Ez a bolondja, mondja a házi­asz­­szony , sokszor ütés közben fennakad a rugója s addig meg nem szűnik peregni, mig egészen le nem jár. — Ha megengedi, asszonyom! én igazán megigazittatom. — Hol s kivel? Itt és Blissel! — Julis néven kényez­tette Balázst az összes emigráció. Késő éjjel mentem haza, Balázs aludta a boldogok álmát , felráztam álmából s mondám: — Nagy szerencse vár rád, oh Balázs! — Mi ? kérdé fojtott haraggal, mint mindenki, a­kit csöndes nyugalmából fel­zavarnak. — Te leszel a világ legnagyobb költőjé­nek udvari órája. — Nem értem. Elmondtam a történteket, készségesen vállalkozott, másnap elhozta az órát, szétbon­totta, tisztogatta s hosszasan piszmogott rajta, végre össze kellett újból állítani, de ez na­gyon nehezen ment. Balázs aggódni kezdett, mély gondolatokba merült, elvesztette étvá­gyát, Suskomolyság fogta el s folytonosan a falon függő revolverrel kacérkodott, nagyokat sóhajtva, szive egész mélyéből, megszántam s részvéttel kérdem : — Mi bajod van, Balázs ? — Nem tudom azt az órát összetákolni ! — s nagyot sóhajtott. — Sok a klappenje, ugy­e ? Mai számunk 20 oldal.

Next