Budapesti Hírlap, 1890. július (10. évfolyam, 179-209. szám)

1890-07-01 / 179. szám

Budapest, 1890. X. évfolyam 179. sz. Kedd, Julius 1. Előfizetési árak: Egész évre 14 firt. félévre 7 frt. negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukászi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr.______ Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedj­en. A vajúdó belügyminisztérium, Budapest, jan. 30. Örömmel olvastuk Bezerédj Viktor miniszteri tanácsos búcsúbeszédét vesz­prémi választóihoz és sietünk kijelen­teni, hogy annak a közigazgatás re­formjára vonatkozó részével egyet­értünk. E beszéd után jó reménynyel tekin­tünk a Szápáry-kormány adminisztratív . .-­oímtörvényjavaslatai elébe. Szápáry Miniszterelnökségre lépésével program­­­ot adott, melyben a közigazgatás ál­­mosítását ígérte, de alighogy átvette hatalmát, elkezdett habozni, ki­­nézni és hámozni, mint a­ki nem tudja, hogy mittévő legyen, úgy lát­szik, Szapáry nem volt magával tisz­tában, sem elhatározva nem volt. En­nek pedig egyéb oka nem lehetett, mint viszonya Tisza Kálmánhoz és ennek barátaihoz a szabadelvű pártban, kik elvesztették az uralmat az országban, de megtartották befolyásukat a szabad­elvű körben és Szápáryt szorongatták és fenyegették, hogy ha nem úgy lesz, mint ők akarják, elejtik rögtön s oda dobják az ellenzéknek, hogy ez őt falja föl. Úgy tetszett Szápárynak, hogy legcélszerűbb lesz kitérni a veszély elől azzal, hogy ha a közigazgatási reformot elhalasztja az új választások után, me­lyek két év múlva lesznek, ezzel párt­jában a municipalistákat megnyugtatja; a függetlenségi párt nem támadhat, mert nincs miért; a mérsékelt ellenzék pedig, ha követelésekkel áll is elő, el­szigetelve leszavaztatik, s igy Szápáry kihúzza a halasztással a két esztendőt; választások után pedig uj többséggel rendelkezve fog politikát csinálni Szá­páry. Ez szépen volt igy kieszelve s félhivatalosan ki is hirdettetett, csakhogy ez igy nem megy. Mert Tiszáék nem nyughattak, és egyre áskálódtak. A mérsékelt ellenzék pedig látván a veszélyt, hogy Tisza feletti diadalának minden gyümölcsét elveszti, se hatalomra nem jut, se pro­­grammját megvalósítva nem látja, ösz­­szeszedte magát s éles támadásra ké­szült a Szápáry-kormány ellen. A füg­getlenségi pártból Ugrón Szapárynak éles ellenfele s biztosra volt vehető, hogy ha a kormányt buktatni kell, köz­jogi álláspontjánál fogva is ez a párt nem lesz rest. Így tehát a halasztási taktika semmit évőnek bizonyult, négy hónap alatt a halogatás és semmittevés tarthatatlansága mindenkinek nyilván­való jön. Szapáry is belátta, hogy ez így nem megy tovább, mert ennek ki­kerülhetetlen következése a bukás. Miután e hónapok alatt a kormány nem megerősödött, hanem meggyen­gült, a miniszterelnök, őszre veszélyt látva, politikáján fordított s most már határozottan a reformok terére kíván lépni. Hetek óta a kormánypárti sajtó­nak magatartása egészen más. Félhiva­talos közlemény jelent meg, hogy e nyáron a közigazgatási javaslatok ki fognak dolgoztatni, október elején a háznak benyújtatni, a közigazgatási bi­zottság rögtön tárgyalni fogja azokat s a budget után azonnal a napirendre fognak kitüzetni. Ez már jól van. De mi foglaltatik a reformokban? Szapáry az országgyűlés berekesz­tése előtt államtitkárává választotta Szalavszkyt, kivel politikailag senki sem tudta hányadán van, mert hogy az uralkodó Tiszának párthíve volt, nem következik, hogy a bukott Tiszának is követője legyen. Szalavszky programmja a régi szervezet megerősítésének tet­szett. Feltűnő volt azonban kettő: egy az, hogy Szalavszky közvetlenül az or­szággyűlés elnapolása előtti napon fog­lalta el hivatalát és hogy ekkor oly kí­méletlenül nyilatkozott a volt kormány adminisztrációjáról. Ebből sejteni lehe­tett, a­mi most már világos, hogy Sza­lavszky kinevezése az, első lépés volt az új politika inaugurálására. Egy fé­lénk kezdet volt ez, számítással arra, hogy a képviselők eloszolnak s a sza­badelvű­­rendőrök nem tehetnek semmit ellene. Most azonban, hogy a delegáció is szét ment s Tisza Lajos sem adhat r­á A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJ1 A hamisítók metropolisa. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Bulgáriának sok városa van, melyeket egyszerűen iparos városoknak lehet nevezni. Nincsenek füströgó magas kémények, gépek zakatolása sz­­ántja füleinket, de a merre erdő van, víz­ lecsorog, ott ház-ház mellett egy­­egy gyáracska, melyben szünet nélkül szorgos­kodik­ az egész család. Néhol kisegítő idegen erőkkel együttesen munkálkodnak valamely iparcikk előállításán. De akárhány ilyen kis iparvárosa van is Bulgáriának, annyi bizonyos, hogy Berkovica a nevezetesbjeiből való. Annak az útnak éppen közepén fekszik Berkovica, mely a Dunától Szófiáig vezet. Össze-vissza talán ezer házból áll, mely a völgykatlan közepét foglalja el. Fekvése rend­kívül szép, elragadó. A Balkán hegylánc ma­gas ormai gyűrűalakban körítik a jómódú tiszta városkát. E hegyek azonban itt nem mogorva, kopár sziklák, hanem és­erejében pompázó sűrű, sötét erdő borítja azokat, a­meddig csak a szem éri. A fehér házak, a tiszta minaretes dzsámiák, melyek itt kivétele­sen jó karban vannak, a Kolasnica folyó csil­logása pompásan elütnek a várost körülövező hegység sötét zöldjétől. Hajnali négy órától délutáni két óráig döcögött velem poros után a szekerem. Ilyen itt rendes körülmények között jól kifárasztja az embert. De mihelyt Berkovicára értem, mintha kicseréltek volna. Az üde, friss hegyi levegő, a barátságos, dolgos város, s az a körülmény, hogy eljutottam a Sztara Planiná­­nak éppen a tövéig, elfelejtették velem egyszerre az úti fáradalmat és alig vertem le a Nikol­­csoff hunjában az ut porát, nyakamba vettem a várost. Végigfutottam három irgalmatlanul kikö­vezett utcát. Török kövezet volt, ezzel elárultam mindama kínokat, melyeket nekem okozott. De az utcák oly érdekesek voltak, hogy mindezek dacára sem hagytam félbe utamat. Fám az új­donság ingerével is bírt a város különben is, mert ez volt az első bolgár iparos város, me­lyet életemben először láttam. Az első utcában csupa agyagmunkás, cse­repes volt. Még a régi török világból a csum­­lekdzsi név maradt rájuk. Az edények alapalakja többnyire valamely görög vagy római edényhez hasonlít. Csupán díszítésük tér el nagyban. Vagy agyagból készített domború díszítéseket alkalmaznak, mint rozettákat, gyöngysorokat, mindenféle fogantyúkat, edényszálakat, vagy pedig szláv ízlésű, egyenes vonalú ornamenti­kát mélyítnek az edény oldalába, nyakába. Ez utóbbi mindenesetre szebb az előbbinél. A berkovicai agyagipar termékein feltűnő híven találjuk az antik Hydra, Amphora stb. edények utánzatait. Kiváló érdeket kölcsönöz az edényeknek az a körülmény, hogy az antik formákat a kelet fantasztikus edényalakjaival találjuk bámulatos összhangban. Egyes meste­­­rek áttört ornamentikát alkalmaznak, meglepően ügyes kivitellel. Az edények mindig csak szabadkézből korongozás útján készülnek. Az előnyösebb és gyorsabb gyártásnál szükséges minták alkal­mazását a berkovicai egyszerű csumlekdzsi még csak hírből sem ismeri. A másik utcában, melynek közepén a Kolas­nica folydogál végig, csupa cserző varga dol­gozik. Rengeteg bőrmennyiségek vannak itt együvé halmozva. Ezeknek legtöbbje nem helyi szükségletre, hanem kivitelre dolgozik. De nem úgy dolgoznak, mint például a híres fehérvári tobakosok a kanális parton, hanem keleti kényelemben­­ ülve. Lábukat ez­úttal nem keresztezik, hanem azzal két ala­csony cölöphöz támaszkodnak, hogy a lábuk között levő éles deszkán annál nagyobb erővel húzogathassák a bőröket. Napestig eldolgozik a bolgár cserző varga ebben a különös hely­zetben. Még az ebédjét is azon ülő helyben fo­gyasztja el. A harmadik utcában csupa sz­­jt­­­írtó és szücsmester dolgozott a nyitott bazárokban, hogy szinte öröm volt nézni. A szíjgyártók nem a fajta közönséges munkát végeztek, ha­nem remek»!*, valamennyi. Mintha még most is török világ volna, nyergeik, öveik (pijas), kettős táskáik (bizak) csak olyan gazdagok, cifrák és fényesek, mint annak előtte, mikor még a gazdag basák és bégek rendeletére dol­goztak. Azt mondják, hogy készítményeiket messze Anatóliába is elviszik. Azonban bár­mennyire remekelt is valamennyi szép munká­jával, messze kivált a többi felett cikkeivé .mai számunk 12 oldal.

Next