Budapesti Hírlap, 1890. november (10. évfolyam, 301-329. szám)
1890-11-01 / 301. szám
Budapest, 1890. X. évfolyam 301. sz. Szombat, novemberi Előfizetési árak : Egész évre 14 frt, félévre 1 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap , hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőségi és kiadóhivatal, IV., Kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. A temetők ünnepe. Budapest, okt. 31. (bp.) Borongós őszi napra esik. Ilyenkor még a természet is arra emlékeztet jelenségeivel, hogy a földi kapcsok felbomlanak, a világ örömei mulandók, szerves létünk eléri határait s azután válni kell. De e komor, tragikus törvény ellen tüntetni látszik a temetői kultusz halottak előestéjén. Kivonul ekkor a holtak birodalmába az élet zajával, melegével, diszével a társadalom, feldíszítjük a sirhalmokat legszebb virágainkkal, kivilágítjuk az enyészet gyászhelyét, hogy fénysugarakat küldjön fel a sötét éjszakába, a közömbös égboltozat csillagképletei felé s keresse meg a kapcsolatot lelki életünk jelene és az égi szférákban sejtett jövője közt, hova megtértek ők és várnak reánk. A hit szárnyaival emelkedik lelkünk ama szférák felé s a halálban nem látjuk többé azt az iszonyú megsemmisülést, mely hiúvá teszi erkölcsi törekvéseinket, kétségbeejtővé a sorsot, hogy tehetségeinkkel együtt a sírgödörben a föld pora kössön le a kémia céljaira, mint az elkorhadt fatörzszsel, az elernyedt szerves anyagokkal teszi s a szépség, szivjóság, tudás, jellemező, alkotó zseni, vezető talentum, a hajlamok és talentumok minden fokozata egyenlően enyészszen a semmiségbe, nem hagyván hátra egyebet a felbomlott test atomjainál. Szánom az olyat, ki e hit vigasz- taló forrásait nem ismeri, tanításai iránt nem fogékony s a túlvilág miszticizmusával szemben józanságot szenveleg. Csak a napokban hangzott eléle „józan“ oppozició néhány lapban a temetői kultusz ellen. Ugyanaz a szózat ez, mely nemrég kemencébe akarta dugni az elhaltak tetemeit s most a sírokat kívánja megfosztani az emlékest fényétől, virágdíszétől. Tisztelet a gyakorlati érzéknek a maga helyén, de a halotti kultuszban nincs hivatása. A mily fonák vállalkozó az, ki praktikusan akar temetni, épp olyan furcsa nemzetgazda az, ki a holtak emlékén kíván takarékoskodni. Azt írják, hogy a holttetemnek úgyis mindegy, van-e lámpa és koszorú a sírján, emlékét pedig sokkal méltóbban lehetne megörökítni, ha a kivilágítás s a virágkultusz költségeit jótékony alapítványra adnák, mely a halott nevét s emlékét áldásosan tartaná fenn. Az ily közgazda kiszámíthatná azt is, mennyi hasznos munkára fordítható óra vész kárba azzal, hogy kedves halottjainkért keseregni szoktunk, munkaerőnket elernyesztjük, holott a tetemnek az is mindegy, siratják-e, avagy sem. Bizonynyal fényűzés a virágkultusz, de senkit nem tett még szegényebbé és senki se élt vele a nélkül, hogy egy jó és szép cselekedet örömét ne érezte volna benne. Ha minden dolgainkban csak arra néznénk, hogy mi a nélkülözhető és fölösleges, elég módunk volna felforgatni életünk berendezését, reformok alá vetni lakásunkat, ruházatunkat, szokásainkat, fékezni szenvedélyeinket s mérsékelni ízlésünk igényeinek mértékét. De nem teszszük, mert önmagunkat tagadnék meg, hisz az élet sablonjai közepett korunk szellemét, egyéniségünk értékét éppen fölöslegeink jellemzik, mérik, ruházzák fel azzal a tartalommal és jelentőséggel, melyről önmagunkra ismerünk. Minden luxus fölösleges és egyik se az. Diogenes bölcsesége elfért egy hordóban, de hol maradt volna világunk szellemben, ízlésben, ha nem éreztünk volna folyvást vágyat és erőt, hogy ezt az életet s mindent, a mi benne nekünk kedves, széppé tegyük tőlünk telhetőleg. Vallás és hagyomány így utaltak a temető kultuszára, hol a mieink pihennek és sírjuk nemcsak a múlt idők, gyermekemlékek, hitvesi boldogság, baráti szeretet, rokoni kötelékek emlékjele, hanem sejtett záloga a halhatatlanságnak, a túlvilági léttel való misztikus kapocsnak, mely a föld gyermekét az égiekhez fűzi. A gyakorlati szemnek nincs dolga a halottak közt, hol minden földi praktika véget ért. A józanságot csak gyarlan tudjátok ott szenvelegni s a nihil, melyben hinni akartok, csak szivetek ürességében lakik : cinizmus a neve. Díszítsük fel virágainkkal, világítsuk ki az enyészet helyét holnap is, hogy küldjön sugárkévéket föl az ég- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Babszemek.. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Jókai Mórtól. VII. „Ab i n v i s is.“ A rendőrhivatalnok. Évek előtt igen jó rend volt az én házamnál. Az én dolgozó szobámba nem jöhetett be semmiféle látogató — a feleségem tudta nélkül. Még a postás sem. Ennek a pompás controlleriának voltak kellemetes oldalai. Az asszonyi csalhatatlanság rostája meg tudta válogatni a kéregetők garmadájából a gyámolitásra érdemes tiszta búzaszemet a kiseprendő konkolytul és polyvátul. Egy napon az asszonyom azzal fogadott, hogy „kár, hogy nem voltál itthon. Most volt itt egy szegény fiatal ember, aki igazán megérdemli a gyámolítást. Mívelt, tanult ember, ügyvédi diplomája is van. Szolgált a városnál, mint diurnista, volt magánnevelő egy előkelő családnál, legutoljára ügyvédsegéd egy fővárosi híres ügyvédnél. Mind a háromszor azért kellett elhagynia az állását, mert kórházba került. Egyszer egy bérkocsi gázolta el, hat hétig feküdt bele. Máskor egy cserepező esett rá a háztetőről s eltörte a lábát. Legutóljára egy vízbe ugrott leányt mentett ki a Dunából s tüdőgyulladást kapott. Van egy szegény, öreg anyja, meg egy nénje, akik mind a ketten fehérnemű-varrásból élnek. Az utóbbi púpos hátú. Most azok is megbetegedtek. Ő tartja bennük a lelket. De most maga is kereset nélkül van. Szeretne a rendőrséghez bejutni, ott most üresedés van. Itt hagyta a bizonyítványait , nézd át. Ha rendben vannak, írt mellette egy ajánló szót a főrendőrtanácsosnak.“ — Megteszem. Átvettem az otthagyott bizonyítványokat. Számszerint nyolc darab volt. Ügyvédi diploma : — három rendbeli bizonyítvány a szolgálatadók részéről; három a Rókus-kórház igazgatóságától, egy az elöljáróságtól, mely a beteg anya és nővér munkaképtelenségét igazolta. A jó magaviselet és szorgalom, hűség és becsületesség különösen ki volt emelve a szolgálati bizonyítványokban : bélyeg, pecsét, stampiglia a kellő helyen , a hivatalos okmányok nyomtatott rovancsos papíron. Ez az ember megérdemli az utánjárást. Azonnal írtam Jekelfalussy Lajos ur ő méltóságának, meleg szavakkal ajánlva e derék fiatal embert az általa kérvényezett alkalmaztatásra. Még aznap eljött a quidám az ajánlólevélért s azt megkapva, az okmányaival együtt repült fel Budára a gőzsikló sodronyain. Este találkoztam a klubban mélyen tisztelt barátommal, Jekelfalussy miniszteri tanácsos úrral. Igen nyájas volt hozzám. — No, kineveztük a protegédet a rendőrséghez segédfogalmazónak. Hálás köszönetemet fejeztem ki érte. Másnap már korán reggel beállított az újon kinevezett segédfogalmazó a házunkhoz. Alig tudott szólni az örömtől, meg a nagy sietségtől. A könyek elfojtották a szavait. Kezében hozta a nagypecsétes levelet a kinevezéssel. Reszketett a papír a kezében. — Uram ! — Asszonyom! — íme itt van ! — Vágyaim netovábbja. — Önök három embert tettek boldoggá. — Szegény anyám ! — Szegény néném! — Még nem tudják. — Ide siettem legelőször. — Hogy fognak térdre s borulva imádkozni önökért! — Nekem nincs szavam. — Hálám örök. Magamat is elérzékenyített. Szegény feleségemnek milyen jól esett, hogy ilyen gyors sikere volt a közbenjárásomnak. Nem! Az ilyen hálálkodást én el szoktam utasítani magamtól. „A jó sikert nem az én ajánlatomnak köszönheti , hanem a saját érdemeinek. Kitűnő Mai számunk 32 oldal.