Budapesti Hírlap, 1890. november (10. évfolyam, 301-329. szám)

1890-11-06 / 305. szám

I. Melléklet a „BUDAPESTI HÍRLAP“ 305-ik számához. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, nov. 5. A költségvetési vitát ma Molnár József, az­ Ugron-párt második szak­értője, nyitotta meg, ezúttal is tartalmas be­szédet mondva és hozzájárulva Helfi javas­latához. . . Ábrányi Kornélon volt a sor. A beszédet élénk érdeklődés előzte meg, már azért is, mert a párt abban állapodott meg, hogy Horánszkyn kívül más nem fog beszélni és Ábrányi e határozat ellenére is felszólalt, kijelentvén, hogy egyéni nézetét mondja el. Azt akarja megokolni, hogy miért szavazza rr a költségvetést és ez alapon a politikai helyzetről és különösen a kormánypárt és a mérsékelt ellenzék viszonyairól mondott más­fél órás beszédet. Felsorolja amaz akadályo­kat, melyek látszólag megnehezítik a két párt egyesülését. Ezek közé számítja a heves, erő­szakos harcmodort is, mely azonban Ti­sza rendszerével szemben jogosult. „De ha annak bizonyság tételéről volna szó“ — mondá emelkedett hangon — „hogy e par­lamenti erőszak rendszeréből éppen úgy nem akarok semmit átvinni a jövőre, mint nem azon kormányrendszerből, a mely ellen küzdöttem , — én, ha ezt máskép nem tud­nám bebizonyítani mint úgy, hogy minden szót, mely hazafias szenvedélytől eredve, talán a szigorúan vett parlamenti ildommal nem volt megegyeztethető, ha minden kifejezést, mely intencióm ellenére — mert én a volt minisz­terelnök személyét sérteni soha nem akartam — sértőleg hangozhatott, itt e házban kellene nyíltan expiálnom, — ezt is szívesen tenném meg“. Ezután egész lelkesedéssel foglalkozott a mérsékelt ellenzék múltjával, jelenével és jö­vőjével, azt a konzekvenciát vonva le, hogy az ellenzéknek ezentúl is meglesz a maga nagy feladata. A beszéd, bár egyike a legszebbeknek, melyet Ábrányi mondott és némely részei a dinasztiáról, a nemzetről és a mérsékelt ellen­zék múltjáról magas szárnyalásunk, még­sem tett nagyobb hatást; saját pártja igen tartóz­kodó volt, a szélsőbal és a kormánypárt pe­dig közönynyel hallgatta a beszédet, melyet néha derültség szakított meg. A Tiszának szóló nyilatkozat, valamint az a definíció, hogy egy liberális állam keretében egy konzervatív társadalmat kell állítani, némi meglepetést keltettek­ .Ábrányi Kornél beszédét azért tart­ják elhibázottnak, mert felállított ugyan egy teljes, határozott ellenzéki programmot, de egyúttal megállapította a kormánybalépés ösz­­szes feltételeit is. Miután C­s­a­n­á­d­y Sándor elmondta rendes mondókáját az átkos közös ügyről, Wekerle Sándor pénzügyminiszter nem akar idegen tollakkal ékeskedni és mél­tányolja ama férfiú érdemeit, a­ki egész tekintélyével és befolyásával megvetette a pénzügyi rendezés alapját. Igen sikerülten reflektált Ábrányi konzervatív-liberális állam­társadalmára, kijelentve, hogy az állam és tár­sadalom érdekei nem jöhetnek ellentétbe és a társadalmi intézkedéseknek az állam hű kife­jezője. Ezt mint alkotmányos miniszter kény­telen volt kijelenteni. Ezután az ellenzéki szó­nokok kifogásait és aggályait rostálgatja a tőle megszokott biztossággal és alapossággal. Adatokat és tényeket hoz fel arra nézve, hogy a vámemelések nem szaporítják a jövedelme­ket, hogy a fogyasztási adók és osztrák-magyar bank közössége nincs hátrányára Magyaror­szágnak. Tiltakozik végül a programmátvétel sokszor megvitatott vádja ellen. A szabadelvű pártban is mindig sok híve volt az állami közigazgatásnak. A miniszter beszédét az egész ház tetszéssel fogadta és pártja zajosan meg­éljenezte. Az ülés végén Komjáthy Béla inter­­ellált a Joannovic­s-ügyben, kimutatva,­ogy törvénytelenül ítélték el, mert nem bűnt, hanem csak fegyelmi vétséget követett el. Kéri a miniszterelnököt, hogy szerezze be a vizsgálati iratokat. — Fe­­jérváry Géza báró, mivel Komjáthy azzal vádolta hogy ő nem akart a Pázmándy interpellációjára válaszolni, kijelenti, hogy az ítélet felebbezés alatt van és még nem intéztetett el. A honvédelmi miniszter e nyi­latkozata megmagyarázhatatlan, mert a tér­parancsnokság már kihirdette a végleges, jogerős ítéletet és Joannovics már börtönben­­ ül. Hogy miféle felebbezést értett a miniszter, azt nem is sejtjük. A második interpelláló Ugron Gábor, a­ki felszólította a honvédelmi minisztert, hogy tegyen jelentést a magyar fegy­vergyár bukásának okairól, hogy ki le­hessen irtani a bajt, mert mi nem akarunk a steyri fegyvergyár monopóliuma lenni. Az ülés 2 órakor végződött. A képviselőház ülése. Elnök : Péchy Tamás. Jegyzők: Esterházy Kálmán gróf, Josipovich Géza, Balogh Géza. A kormány részéről jelen vannak : Szapáry Gyula gróf miniszterelnök, Wekerle Sándor, Josipovich Imre, Csáky Albin gróf, Bethlen András gróf. Elnöki lejelentések. Az elnök az ülést megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítése után jelenti, hogy Ábrányi Emil orsz. képviselő lemondott a könyvtári bizottsági tagságról és egészsége helyreállítására 6 havi szabadságot kért. Bemutatta a képviselőházi pénztár bevételei és kiadásairól 1890. évi január hó 1-től ugyanazon évi junius 30-ig vezetett számadások főkönyvét. Ki­­adatik a számvizsgáló bizottságnak és bejelenti az elkeresztelés ügyében ismét nagy számmal érkezett kérvényeket. Kiadatik a kérvényi bizottságnak. Josipovich Géza jegyző jelenti, hogy az in­­dítványkönyvben Istóczynak az otthon mentesítéséről című törvényjavaslata van bejegyezve, az interpellá­­ciós könyvbe pedig két interpelláció : K­o­m­­­á­thy Béla a Joannovics-ü­gyben, Ugron Gábor a fegy­vergyár ügyében. Kovalassy Ferenc kérdi a ház elnökétől, hogy az elkeresetelési kérvények mikor fognak tárgyaltatni ? Az elnök azt válaszolta, hogy a költségvetés letár­­gyalása után fog a ház határozni a napirendre tűzés iránt.­­ Következett a napirend : a költségvetés általános tárgyalásának folytatása. H­olnár József kiemeli a budget előnyeit­, a takarékosságot, a deficit hiányát s a realitást. Ál­landó baja azonban a budgetnek az államadósság nagysága. Hiszen csak az államadósságok kamataira 133 millió forintot fizetünk. E kamat is oly magas, hogy állami hitelünket nem tekintheti jó lábon álló­nak. A külföld hazánkat a közgazdaságilag hátra­maradott országok közé számítja, mert nálunk az állami erők fejlesztésénél óriási egyoldalúság van. Nálunk a katonai erő fejlesztetik legfőképpen, míg a kulturális és közgazdasági érdekeknek csak a ma­radék jut. A budget tételei, melyek az utóbbi érde­keket szolgálnák, igen csekélyek , különösen elha­nyagoljuk a külkereskedelmet. Érdekeinket az Ausz­triával való szoros viszonyunk is gátolja érvényesü­lésükben. A budget bevételi többletei között csupán a magyar államvasutak bevételeinek emelését he­lyesli. A fogyasztási adók bevételeinek emelését épp úgy helyteleníti, mint az italmérési jövedé­ket. Végül kijelenti, hogy hozzájárul Helfi javasla­tához. Ábrányi Kornél a mérsékelt ellenzék helyze­tével foglalkozik, mely örömmel látja ugyan, hogy a kormány a reformokat meg akarja valósítani, de nem tud egyszerre kiirtani minden aggódást, hogy váljon ezen adoptált gyermek mindazon gondozást meg fogja-e,találni ott, mint a­mennyivel itt csügg­­nek rajta. (Élénk tetszés a baloldalon.) Mert bár­mennyire exponálta is magát a közjogi alapon álló ellenzék a közigazgatási reform propagálásában, látva azt, hogy a túloldal nyíltan demonstrál az el­len, hogy a közjogi alapon álló pártok a programra azonossága alapján vonják le a konzekvenciákat, erre más választ nem képzelhet, mint azt, hogy megmarad e helyen és itt teljesíti a parlamentáris ellenőrzésnek és a kritika jogának hivatását. (Élénk helyeslés balfelől), mert e hivatás gyakorlása már maga elegendő létjog. Visszapillantást vetve Tisza bukására, ő előtte mindig az volt a kérdés, vájjon az erőszakos fegyverek használatának szemben a volt miniszterelnök kormány­rendszerével lehet-e iga­zolható parlamentáris jogosultsága ? A végeredmény megmutatta, hogy igen is volt. De miután bukása nem volt parlamentáris bukás, sem azon elemek, sem azon eszmék, melyek ellene küzdöttek, az ő visszalépése után nem vehették át a kor­mány vezetését és így a dolgok normális fejlődése megakadt. S habár ez indokok ele­gendők lennének arra, hogy a mérsékelt ellenzék megmaradjon külön álláspontján, másrészről mind­ezeket nem találja elég akadálynak arra, ha a párt jónak találná bemenni a kormánypártba, mely át­vette az ellenzék közigazgatási programmját. Nem lenne akadály, hogy ez a párt oly hevesen küzdött a parlamenti erőszak ellen. Soha sem tudná szé­­gyelni, hogy ő sem tudott ellenállni az elemi erő­nek és mégis, — így folytatja — ha annak bizony­ságtételéről volna szó, hogy e parlamenti erőszak rendszeréből éppen úgy nem akarok semmit át­vinni a jövőre, mint nem azon kormányrendszerből, a­mely ellen küzdöttem , — én, ha ezt másképp nem tudnám bebizonyítani, mint úgy, hogy m­i­n­­den szót, mely hazafias szenve­délyből eredve, talán a szigo­rúan vett parlamenti ildomáa nem volt megegyeztethet­ő, ha minden kifejezést, intencióim el­lenére — mert én a volt minisz­terelnök személyét sérteni soha nem akartam — sértőleg hangoz­hatott, itt e házban kellene nyíl­tan e­x­p­i­á­­­n­o­m, — ezt én szívesen ten­ném meg. Ez tehát nem lehet akadály, a­minek megtétele önmagától értetik és soha sem lehet iugum Caudiumnak nevezni azt, a­melyen bárki is az egyéni érzet fentartásával és felemelt fővel mehet keresztül. (Mozgás jobbfelől.) Károlyi Gábor gróf: Megyek kezet csókolni Tiszának! Ábrányi Kornél: Ne menj még ! (Zajos de­rültség) . . . Ezután azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mégis miért nem egyesül ez a párt a túloldallal. Egy olyan országban, hol a nemzetet képező legfőbb or­gánumok közül egy sincs föltétlenül az állam kezé­ben, egy oly országban, melynek mindez erők ki­­fejlesztésére és kihasználására csak egy irányban van szabad keze, csak abban, hogy a társadalmi és politikai életet belkormányzati institúciókkal organi­zálja ; egy olyan országban, melynek éppen oly ál­landó szüksége van a kormányzati reformalkotá­sokra, mint a közszellemnek reformokat érlelő mun­kájára, egy oly országban mindig van szükség el­lenzékre. Ha a kormánypárt ezt nem teszi meg, az ellenzékre vár a feladat, hogy a nemzeti közszel­lemet felébreszsze és fejleszsze. Mert tisztán áll előtte, hogy az a mód, a­mely Magyarországon az összes anyagi és szellemi tényezők közt, egy valóságos telegráf-hálózatot létesíthessen és ennek segélyével minden pillanatban kifejezhesse a nem­zeti akaratot, csak egy igazán szabadelvű politika lehet. Nem csak azért, mert a különböző ellentétek­kel szemben összeolvasztó és emelő ereje csak a szabadelvűségnek van, hanem főképpen azért, mert egy országban, a­hol a társadalom, ha a nemzeti vonásokat és tulajdonságokat őrizni akarja, nem lehet más, mint konzervatív, egy oly országban az államnak, mint az összes hatalom kezelőjének, annál sza­badelvűbbnek kell lenni. Konzervatív nemzeti társadalom és szabadelvű nemzeti állam, ez az a két talapzat, a­melyre Magyarország jö­vőjét kell építeni, úgy, hogy ezeken a ma­gyar állam épület -­bolthajtása egyformán nyu­godjék. (Tetszés a baloldalon.) Nálunk senki sem lát szabadelvű jogállamot, hanem csak kor­mányt, mely protegál vagy nem protegál; a­ki protegál az praepotens lesz, a­kit nem prote­gál, az elsülyed. (Helyeslés a baloldalon.) E politi­kának nem lehet más eredménye, mint reakcioná­­rius, vagy ultraradikális társadalom. Mindkettő ellensége a nemzetnek. Igen szépen definiálta a trón és a nem­zet közötti viszonyt. Azután a közjogi ellenzék múltjával foglalkozott, felsorolva gazdag tevékeny­ségét és mégis azt mondják, hogy e pártnak nincs jövője. Hirbe hozzák, megszólták, de azért mégis megvan. Szükség van tehát egy nagy és ko­moly ellenzéki pártra s ezé­rt megmarad helyén. A költségvetést elfogadja. (Élénk helyeslés a bal­oldalon.) Csanády Sándor nem szavazza meg a költ­­ségvetést, mert Szápáry meg akarja fosztani az országot jogaitól és nyelvétől. A király sokkal ma­­gyarabb ember, mint Szápáry. (Élénk helyeslés.) Wekerle Sándor pénzügyminiszter főleg pénz­ügyi szempontból fog beszélni és a politikai momen­tumokra vonatkozólag egyes megjegyzésekre fog szorítkozni. Ábrányi Kornél beszédével foglalkozva, kijelenti, hogy az nem annyira politikai természetű, mint inkább igazolása az általa elfoglalt álláspont­nak, és megjegyzi, hogy rosszhiszeműséget soha­sem tételeztek fel róla, sem a jelenben, sem a múltban. A múlttal nem akar foglalkozni, de lehetetlen az igazság elöl elzárkózni, hogy a mos­tani pénzügyi rendezettség nagy és túlnyomó rész­ben csak annak köszönhető, hogy a múltban rakat­tak le alapjai. (Helyeslés jobbfelől.­ Különösen a közgazdasági intézkedéseknek gyökerei nem új ke­letűek ; azokat a korábbi évtizedekben találjuk meg, nem akar személyes momentumot fölidézni, de en­nek a pénzügyi eredménynek elérésében az elvitat­­hatatlan érdem azt illeti meg, a­ki egész egyéni súlyát és tekintélyét, még­pedig akkor páratlan te­kintélyét és hosszú éveken át szerzett tapasztala­tait vetette latba a végből, hogy a pénzügyi kibon­takozás lehetővé váljék. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Konstatálnia kell ezt, mert nem akar pávatollakkal ékeskedni. Egyszeri hallásra nem mindent értett meg Ábrányi beszédéből, de a­mit a konzervatív államról és a liberális társadalomról mondott, az meg nem állhat. (Helyeslés a bal- és szélsőbalolda­lon.) Ő úgy tanulta az alkotmányos politikában, hogy alkotmányos államban a társadalomnak és az állami politikának ellentétben állani nem szabad (Élénk helyeslés jobbfelől) és hogy az alkotmányos­ságnak egyik alap- és előfeltétele az, hogy a társa­dalmilag megérlelt kérdéseknek legyen az állami tevékenység hű kifejezője. (Zajos helyeslés, ügy van­­ jobbfelöl. Tetszés a szélsőbaloldalon.) Ily­­anokat, melyek, hogy ha csak igy bővebb magyar

Next