Budapesti Hírlap, 1890. december (10. évfolyam, 330-358. szám)

1890-12-01 / 330. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP. (330. sz.) 1890. december 1. nem lesz része a sommás ügy­ekben való eljárásban, mert a törvényszéktől csak a kir. kúriához lehet az ügyet felvinni, minthogy azonban a kir. táb­lák ezáltal a polgári ügyek legalább 90 százalékától megszabadulnak, ez le­hetővé fogja tenni, hogy a többi ügye­ket annál alaposabban felülbírálhassák, e mellett pedig megszabaduljanak a restanciától. A Plósz-féle javaslat törvénynyé emelésére e szerint égető szükség van s ha a kht. táblák szétosztásával már az első lépésnél fennakadást szenvedni nem akarunk, a sommás eljárás reform­jának lehetőleg meg kell előznie a táblák tényleges szétosztását. Nagyobb nehézséggel jár és több időt igényel a bűnvádi eljárás reformja, az igazságügyminisztériumban már több ízben­ tárgyalták, sőt állítólag át is dol­gozták a Padiny-féle javaslatot. De min­dig jött valami közbe, a­mi e javaslat beterjesztését elodázta. Majd az esküdt­szék beillesztése a tervezet keretébe, majd a sajtóügyi eljárás együttes sza­bályozásának eszméje, majd egyéb ter­vek és nehézségek gátolták a végleges elhatározást. Ma pedig ott állunk, hogy a kész javaslatot, minthogy a jogosult igényeknek minden tekintetben meg nem felel, elejtettnek tekinthetjük. Ám­de ez azt jelentené, hogy a bűnvádi eljárás reformja több évre el van ha­lasztva. Részünkről nem vagyunk hajlan­dók hitelt adni e híreszteléseknek. Nem tudjuk elhinni, hogy a miniszter bizony­talan ideig továbbra is fenn akarja tar­tani a mai állapotot, mely lépten-nyo­­mon a legnagyobb visszásságokat, sőt visszaéléseket szüli. Itt van egy kirívó példának a temesvári lottó­per. Az égyik védő helyesen emelte ki azt a félszegséget, hogy a másodbíróság,mely egyben-másban homályt látott, nem szerezhet önmaga világosságot a sze­rinte fel nem derített fontos körülmé­nyekről, ellenben az első bíróság, mely­nek kételyei nem voltak, s a­mely íté­letének megalkotására nem kívánt to­vábbi adatokat, egy új nagy vizsgálatot és végtárgyalást volt kénytelen megtar­tani, nem a maga, hanem egy másik bíróság kételyeinek eloszlatására. Ilyesmi, sőt ennél akárhány na­gyobb visszásság is naponként megtör­ténik. Tehát a rendszeres törvényre e téren már ezért is legnagyobb szükség van , s ha az esküdtszék behozatala akadályokba ütközik , inkább lemon­dunk arról egyelőre, semhogy e miatt az egész reform elodáztassék. Ezt már azért sem feltételezzük az igazságügy­miniszterről, mert nem hiszszük, hogy az új kir. táblákéit éveken át az írás­beli per nyűgében akarná megtartani. Nagy lelkiismeretességét és bon­coló kritikáját, melylyel a reformtervek mélyébe tekint, s a hibák felfedezése után egyik tervet a másikkal cseréli fel, méltányoljuk. Azonban a túlságos skrupulozitás e téren esetleg többet árthat, mint a­mennyit használ. Töké­leteset nem lehet alkotni. Ez bizonyos. Érje be tehát az igazságügyminiszter a relatív jóval. Az ország bizonyára kö­szönettel fog neki adózni, ha a szép tervek és ígéretek után végre a valódi reformokból is kap valamit, habár az nem is lesz a legtökéletesebb. Csak ez esetben lehet megnyugodni abban, hogy az igazságügyi költségvetés kiadási ro­vata 2 és fél millióval felszaporodott­ uralkodást, míg Szókratész­ hallgatva, érzem, hogy nem birok a lelkemmel, s mint a rab, az ő hatalmában vagyok és nem birok tőle meg­szabadulni.“ Szokratészt Plátó úgy rajzolja, mint a­ki szerelmes volt a fiatal emberekbe. Viszont Szaffó a nőkhöz írt lángoló­­ verseket. Plató azt mondja: „Szókratész beismerte,hogy részben Szaffótól kölcsönözte a lelki szépség iránti szerelem ideáit.“ Nem szabad felednünk, hogy Görögor­szágban a szépség fogalma inkább a férfi, mint a nő szépségére vonatkozott. ’Winkelmann, az antik művészet hírneves ismerője, is azt mondja, hogy „a görög művészet legfőbb szépsége in­kább a férfiban, mint a nőben jutott kifeje­zésre.“ Persze, a görög nő szépsége nem is lehetett egyébre alkalmas, mint az érzékiség kielégítésére, mert a görög nő fejletlen, műve­letlen maradt; összes képzettsége az volt, hogy szőni és varrni tudott. Tehát ha volt a görögöknél romantikus szerelem, az a fiatalság testi és lelki szépségei iránt való volt, mert csak kellőleg fejlett, mű­velt egyének képesek egymást szellemileg ki­elégíteni, a­ rómaiaknál a nők helyzete már sokkal jobb volt. Színházba jártak, lakomákon vettek részt, a Veszta-kultusz pedig emelte a szűzies­ség jelentőségét. A sok gyermekkel megáldott asszonyokat nagy tiszteletben tartották. Az agglegények bir­ságot fizettek s ötszáz év lefo­lyása alatt egyetlen házaspár sem vált el egy­mástól. Mindazáltal szabad választás nem volt s az erkölcsök oly szigorúak voltak, hogy egy szenátor közmegbotránykozást idézett elő azzal, hogy leánya jelenlétében megcsókolta a fele­ségét. A római poéták kezdték az érzéki szer­­­relmet is megénekelni, de Ovidiusnál már olyasmit találunk, a­mely a romantikus sze­relmet juttatja eszünkbe, nevezetesen pedig azt, a­mit ma udvariasságnak, lovagiasságnak, galantériának nevezünk. Csak az a kérdés, várjon a társadalmi szokásokból merítette-e ezt Ovidius, vagy pedig saját felfogása volt az neki a két nem közötti érintkezést illetőleg ? Tekintve mintegy oktató hangját, azt kell föl­tennünk, hogy inkább tanította a nőkkel való bánásmódot, a szerelem művészetét. A szépség — mint Ovidius mondja — nagy ritkaság volt Rómában ; a rómaiak pedig sokkal gyakorla­­tiasabbak voltak, hogy sem udvarolgatásra vesztegették volna idejüket és sokkal kényel­mesebbek, hogysem a megrögzött szokásokat és erkölcsöket megváltoztatni törekedtek volna. Aztán a házasságokat olyan korán kötötték, hogy a leányoknak legfölebb érzéki szerelem­ről lehetett csak fogalma. Róma hanyatlásával aztán megjelentek a Messzalinák. Seneca könyvet írt a házasságról, a­mely nem maradt ugyan ránk, de tudjuk, hogy ő a házassághoz mocsoktalan életet köve­telt s igy szólt: „nincs alávalóbb dolog, mint ha valaki úgy szereti a feleségét, mint az ágya­sokat szokás szeretni“, — más helyütt pedig : „tisztességtelen dolog azt követelni, hogy fele­séged szeplőtelen legyen, mikor te más nőket szeretsz. Neked éppoly kevéssé engedhető meg, hogy szeretőt tarts, mint a feleségednek.“ Csakhogy ezek az intelmek eredménytelenül hangzottak el. A házas életet a hanyatló Ró­mában gúnyolni kezdték s puszta formaságnak tartották, — (a mely jelenséghez — fájdalom!­­ — már-már közeledik a mi korunk is.) A ha­nyatló Rómában közönséges dolog volt, hogy egy asszony nyolc-tíz férjet boldogított. Fel van jegyezve, hogy egy római asszony hu­­szonháromszor ment férjhez s egy férfi huszon­egyszer házasodott. A középkorban aztán szörnyű reakció támadt a nők ellen, melynek egyik következ­ménye a­­ boszorkány­üldözés volt. A nőt az ördög eszközéül nyilvánították, s az üldözés epidémiája manapság megfoghatatlan esztelen­­séggé fajult! Hét éves leánykáktól csikartak ki olyan vallomásokat, hogy ők szerelmi vi­szonyt folytattak az ördöggel! Magában Né­metországban mintegy százezer asszonyt és fiatal leányt hurcoltak máglyára. A szerelem ördögi találmány, — mondták a középkorban s üldöztek a nőben minden csinosságot. A feu­dalizmus egyenesen alsóbbrendű teremtésnek nyilvánította a nőt, a­kivel apja vagy férje feltétlenül rendelkezhetik. E részben igen jel­lemzők a középkorból eredő közmondások: „lovat és asszonyt verni kell“, vagy : „ha na­gyon boldog vagy, házasodjál meg“.­­ Végre a második keresztesháború idejében feltűntek a lovagok és trubadúrok, a­kik a nők, „szívük hölgye“ szolgálatába álltak. Hanem ebben is annyira vele járt a jó szándékkal a komikum, a választott hölgy iránt való határtalan hódo­lat oly hallatlan erőszakoskodással párosult például a legyőzött városok és várak asszo­nyai és leányai iránt, hogy a lovag­világot e tekintetben rikító ellentétek jellemzik. Külön­ben is e lovagiasság a fizikai erőn alapult: a­ki a lovagjátékban legyőzte ellenfelét, az nyerte meg annak a hölgynek a kegyét, a Budapest, nov. 30. A házassági jog kod­ifikációja immár kü­szöbön áll. A kodifikáció nem a kötelező polgári házasság elve alapján fog történni. Az egy feleke­­zethez tartozók a házasságot egyházuk papja előtt kötik meg, úgy, mint az eddig volt. Vegyes feleke­­zetnek (akár bevett, akár be nem vett vallásfeleke­zetnek tagjai) polgári hatóságok előtt fogják megköthetni a házasságot, ha ez elé egyházi szempontból akadály gördülne. A házasság felbontása és az ezzel összefüggő minden kérdés kizárólag a polgári bíróság hatáskörébe fog tartozni. Az erdélyi birtokrendezés ügye. Az er­délyrészi választókerületek országgyűlési képviselőit Huszár Károly báró értekezletre hívta ma össze ama kérdések előzetes megvitatása céljából, melyek az igazságügymiiniszter által az erdélyi birtokrende­zési ügyekben összehívott tanácskozmányon tár­gyalás alá lesznek veendők. Az értekezleten részt­­vettek : Bartha Miklós, Bokros Elek, Kelvinés Gaál Jenő, Haller Jenő gróf, H­orváth-Tholdy Lajos gróf, Huszár Károly báró, László Mihály, Lázár Jenő gróf, Mohay Sándor, Molnár Antal, Tholnay Gábor, Zeyk J­ániel és Zeyk Károly. Beható tanácskozás után az értekezleti tagok többségének nézete főleg a következőkben összpontosult: Kívánatos, hogy a birtokrendezési ügyeknél a legjobb birói erők al­kalmaztassanak s hogy szakavatott birtokrendezési birói szukkreszcencia növelése céljából az illető bírák mellé joggyakornokok és törvényszéki jegyzők adassanak. Kívánatos, hogy a legkisebb törvény­székeknél is legalább két biró foglalkozzék ezen ügyekkel , a­mennyiben szükséges, az illető törvényszékek bíráinak száma egygyel sza­­poríttatván. Székhelyhez nem kötött bírák alkal­mazását nem tartja helyesnek az értekezlet, vala­mint azt sem pártolhatja, már az adminisztratív el­lenőrzés szempontjából sem, hogy a birtokrendezési ügyekben csakis egy királyi tábla gyakorolja a má­sodfokú bírói hatóságot. Az a nézet, hogy a tagosí­­tási ügyek elvonatván a bíróságoktól, közigazgatási hatóságok által intéztessenek el, nem talált az ér­tekezleten visszhangra. Azt, hogy az előmunkálatok folyama alatt külön jogorvoslatnak engedtessék hely, nem tartja javaslatidónak az értekezlet több­sége, egy felmerült indítvány alkalmából azonban kívánatosnak tartaná, hogy a becslőbizottságban való elnökölhetésből a működő mérnök kizárassék. Azt, hogy a végrehajtás foganatosítása után birtokon kí­­vül felebbezésnek lehessen helye a kir. kúriához, már csak a jogegység szempontjából is fenntartan­­dónak véli az értekezlet. A miniszter által kitűzött további kérdések megvitatása céljából csütörtökön d. u. 4 órakor fog értekezlet tartatni. A nagyváradi küldöttség, melyről említést tettünk, tegnap tisztelgett a függetlenségi és 48-as kör­ben s átnyújtotta a pártnak és Irányinak bizalmat szavazó jegyzőkönyvet. Irányi köszönő szavai után a küldöttség vezetője, Dőry János, szóba hozta, hogy Biharban átalános óhajtás a füg­getlenségi és 48-as pártnak egész vármegyére kiterjedő szervezése, s kikérte e részben az orsz. pártkör támogatását. Ez a terv természete­sen nagy helyesléssel találkozott, s a váradiak azzal az ígérettel távoztak, hogy a biharmegyei párt szer­vezkedő gyűlésére több orsz. képviselő fog leutazni. IRODALOM és MŰVÉSZET. Budapest, nov. 30 . (Opera.) Lehmann Lili asszony ma foly­tatta vendégszereplését. Lelkes művészete a Zsidóné címszerepét frissen illatozó virágokkal ékesítette föl s életet meg tartalmat öntött az egész előadásba, melynek keretéből a vendégen kívül még Key Dá­vid emelkedett ki. A telt ház a vendéget zajos ová­ciókban részesítette.

Next