Budapesti Hírlap, 1891. augusztus (11. évfolyam, 209-238. szám)

1891-08-01 / 209. szám

Budapest, 1891. XI. évfolyam 209. sz. Szombat, augusztus I Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., katapínta 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 1 kr., vidéken 5 kr. ^Fejérváry és Uzselác. yp' Budapest, jul. 31. A távozó honvédelmi miniszter fel­fogását a katonai becsületről jellemzi a következő eset: Nemrég egy biró Budapesten, Fenyvessy Arnold, a tör­vényszéki tárgyalásnál kijelenté, hogy a polgári és katonai becsület egyforma; írtunk mi erről akkor. Fejérváry báró a magyar bírónak e kijelentésében a katonai becsület megsértését látta és a honvédelmi minisztérium hivatalos át­iratában panaszt tett az igazságügyi miniszternél, minek következtében ez a periratokat bekövetelte. Hogy mi fog ez ügyben történni tovább, nem tudjuk, nem is kutatjuk. Az egész dolgot csak azért említettük, hogy...illusztrációjául szolgáljon ama különös felfogásnak, me­lyet Fejérváry báró az Ugron-Uzselác ügyben tanúsít, a­hol szintén a katona­­tiszti becsületet látja megsértve. Fel­fogását, mely egy külön katonai becsü­letet ismer és követel és azt minden más becsület fölé helyezi, a jog és par­lamenti szokás ellen erőszakolja és­ ál­lását köti ahh­oz, hogy a mentelmi bi­zottság, illetve a képviselőház neki adjon igazat. Ez a legújabb „szelíd nyomás.“ Hogy a mentelmi bizottság és kü­lönösen­ szabadelvűpárti tagjai, hogy fognak engedni és engedelmeskedni a kardos miniszternek, arra méltán ki­váncsiak vagyunk. Az Uzselác-dologból nagy história lett, felfújták a 79-ik gyalogezred ezre­dese és tisztikara, azután a magyar honvédelmi miniszter és a bécsi had­ügyminisztérium",a­melyek egymásután állást foglaltak Uzselác százados mel­lett. Alig szenved kétséget, hogy a­­h­or­­vát­­ezredes Bécsbe folyamodott az is­meretes katonai körökhöz segítségért a magyar parlament ellen, s minthogy a becsület kérdését vetette föl, ezekben a különben is a horvátokkal igen és a magyarokkal nem szimpatizáló körök­ben pártolásra talált. Erről tanúskodik az „Armeeblatt“ legutolsó cikke, mely félhivatalosan pártfogásába veszi Uzse­lác századost s azt állítja, hogy a neki tulajdonított szavakat nem mondotta és hogy a fiumei rendőrkapitány „je­lentése e tárgyban nem szabatos és erősen túlzott és az ítélet, mely e je­lentésen alapszik, önkényes és kemény.“ Senki nem tagadja, hogy Ugrón ke­mény szavakat mondott, csakhogy azok, ha a fiumei rendőrkapitány jelentése igaz, illetékes ítéletet tartalmaznak. Ki­jelenti azután a hadügy­minisztérium lapja,­" hogy ..Ugrón szertelen beszéd­jével szemben helyreigazítás nem tör­tént, a képviselőház elnöke és a kor­mány idáig hallgattak és ily viszonyok mellett Uzselác százados kénytelen volt az ügyet saját kezébe venni. Úgy tőn, mint másként nem tehetett, mint egy lovagias gondolkozású tisztnek csele­kednie kell. Kihívása el nem fo­gadtatott, ez nem rajta múlt, az ő becsülete érintetlen, azon árnyék nincs. Uzselác százados tiszttársai ter­mészetesen biztosították őt, bár sze­rény szavakkal, rokonszenvünkről.“ A katonai lap ez előadásából kitűnik, hogy a hadügyminisztériumban tagad­ják Uzselác tettét és vádolják a fiumei rendőrkapitányt, hogy a­mi történt, azt hamisan mondja el. Azután vádolják Péchy Tamást, hogy nem rótta meg Ugrónt. “Továbbá vádolják Szapáryt, hogy nem torolta vissza Ugrón táma­dását a 79-dik ezred és századosa ellen. Helyeslik Uzselác kihívását, a sorok között­ éreztetik," hogy Ugrón magatar­tását inkorrektnek tartják és konstatál­ják és helyeslik, hogy ezredének tiszti­kara Uzseláccal szolidaritást vallott. A hadügyminisztérium lapjának e kijelen­téseire súlyt kell fektetnünk, mert azok mint a közös hadügyminisztérium és a hadsereg tisztikarának elfogadott né­zetei jelentkeznek. E felfogás igen megnehezíti a mentelmi bizottság és a magyar képviselőház eljárását. Mert, ha Fejérváry ugyanezeket a nézeteket vallja, ezzel ellentétbe jut­­ miniszterelnökével és a ház elnökével, de mindenek felett magával a parla­menttel. És nem Uzpeláé áll többé­­ szembe­n Ugronnal, hanem egy horvát­­ ezred tisztikara és az ennek pártjára­­ kelt katonai körök, kik a hadsereg ne­vében szoktak beszélni, állnak szem­ben a magyar törvényhozással. Még­pedig milyen ezred? a Jellacsics­­ezred, mely arról híres, hogy a legellenségesebb indulattal van Ma­gyarország és miden iránt, a­mi ma­gyar. A magyar képviselőházban Ho­­ránszky és Ugrón nem ok nélkül kö­vetelték az ezrednek eltávolítását Fiu­méból, különös hivatkozással Uzselác százados kihívó és sértő magatartására nyilvános helyen a magyar király fiu­mei időzése alatt. Ez ezred még most is Fiuméban van és a magyar kormány a hozzá intézett kérdésekre még nem válaszolt. Még nem tudjuk, hogy a bel­ügyminiszter a valósággal meg nem felelőnek véli e vagy sem, a fiumei rendőr­­kapitány jelentését, ki annak hitelessé­gét fenntartja. Pedig ezen fordul meg a dolog és a kormány tudomást szerez­hetett volna azóta, hogy mi az igazság a Fiuméban történtekben. Míg ez fel nincs derítve és Uzselác ártatlansága és a fiumei rendőrkapitány büntetendő hazugsága nincs megállapítva, addig Uzselácnak­­pártfogása, Ugrón eljárásá­nak helytelenítése és a magyar kor­mánynak vagy a mentelmi bizottság­nak ez ügyben olyatén állásfoglalása, mely az „Armeeblatt“ felfogásának megfelelő lenne , nem volna egyéb, mint felbátorítása a Jellacsics-ezred és a vele egy búron pendülő politizáló horvát tiszteknek, hogy folytassák ma­gyarellenes viselkedésüket; helyeslése volna ama felfogásnak, hogy a hadse­reg fölötte áll a parlamentnek , és a magyar alkotmányos minisztériumnak engedelmeskedni kell, a magyar kép­­viselőháznak pedig engedni és meghát­rálni, ha egy közös hadseregbeli száza­dosnak tetszik kardjára csapni és ma­gát becsületében sértve érezni, ha egy horvát ezred tisztikara fellép a magyar parlament ellen. Ide vezetnek az oly felfogások, mint Fejérváryé, a­mire az a megjegy­zésünk, hogy ne tessék közös hadse­regbeli tiszteket magyar alkotmányos miniszterekké tenni. Az „Armeeblatt“ azután áttér a magyar képviselőház immunitásának megbírálására. „Res detestabilis et ca­­duca“ mondja róla. „Az immunitás fo­galmának lényege szerint bizonyára csak azoknak védelmére szolgál, kiket jogosan megillet. De soha és semmikor védteleneknek megsértésére. Mint min­den szabadság, ez is korlátolt. Becsü­letes és méltányos elven nyugszik, de birtokosainak komoly kötelességével jár, visszaélve hatalommá válik és jog nél­kül önkény lesz belőle.“ Mily szépen okoskodik a hadügyminisztérium lapja a szabadságról, a jogról, a hatalomról és az önkényről, a képviselőknek par­lamenti beszédeikért fegyverre kihívásá­nak joga mellett és a parlamenti szó­lásszabadság mentelmi jogának önké­nyéről. Valóban a mentelmi bizottság ezt megszívlelhetné. „Az egész ügy ez idő szerint még függőben van“, mondja a katonai lap, „és az utolsó szó még ezután fog mondatni, reméljük, hogy az igazság és az államférfi a mérséklet szellemében.“ Ez utolsó szót a mentelmi bizott­ság szerdai ülésén fogjuk a kormány szájából hallani. De álljunk itt meg. A kormány dolgáról tárgyal-e a mentelmi bizottság? Korántsem. Ez nem olyan kérdés, mint mikor egy törvényjavasla­tot utasítanak valamely bizottsághoz, sem pedig olyan, midőn valamely kor­mánycselekedetet bírálnak fölül, sem nem olyan, midőn a kormányt valamely ténykedésre hívják fel, végre olyan sem, midőn valamely állampolgár kérvényére a bizottság a végrehajtó hatalomról mond véleményt. I­t­­t, m­a­g­á­n­a­k a képviselőház­n­a­k jo­g­ a Mai számunk 16 oldal.

Next