Budapesti Hírlap, 1891. november (11. évfolyam, 300-329. szám)

1891-11-18 / 317. szám

t emelje.Hogy e tekintetben mennyi érhető el, azt mindenesetre az állam pénzügyi helyzete határozza meg. Egyátalán nincs értesülése arról, hogy a tisz­tek, az előléptetésekre vonatkozó várakozásaikban csalatkoztak volna. Ellenkezőleg: az előléptetési viszonyok a múlt évihez képest igen kedvezők. Ezzel a hadügyi költségvetést átalánosságban elfogadták és a rendes szükséglet részletes tárgya­lását a holnap d. e. 10 órakor tartandó ülésre ha­lasztották. n. A pénzügyi bizottság ülése. A magyar delegáció pénzügyi albizottságának ülését az elnök megnyitván, Szerb György előadó ismerteti a költségvetést, s előadja azokat az oko­kat melyek előidézték a rendes szükségletnek 11674 írttal való emelkedését, s elmondja azt is egyúttal, hogy a 6138 írt rendkívüli szükségletnek mi az oka. A részletes tárgyalás alatt Wodiáner Albert kifogást tesz az építkezések egy négyezer forintos tételének a rendes kiadások közé sorozása ellen. Szerb György és Kállay felvilágosításai után az albizottság a tételt változatlanul elfogadja, vala­mint a költségvetés többi tételeit is. A határvámnál az előadó felvilágosítást kér a magyar pénzügy­­minisztertől a vámjövedelmek eddigi eredményéről. Wekerle előadja, hogy ez év első kilenc hó­napjában 33,468.056 írt 35 kr. folyt be, minek kö­vetkeztében a költségvetésbe fölvett határvám-jöve­­delmet el fogják érni és ez alapon a jövő évre elő­irányzott 40,155,180 frtnyi vámbevétel elfogadható. Az albizottság az előirányzatot elfogadta. Ezután áttért az albizottság a közös legfőbb számszék költségelőirányzatára, melyet épp úgy, mint a 12,324 frtnyi rendkívüli póthitelt, az előadó javaslatára elfogadott. Fölolvasták végül az albizottság háromrend­beli jelentését s azok hitelesítése után az ülés véget ért. FŐVÁROSI ÜGYEK. Budapest, nov. 17. A virilisták. A régi városháza tanácstermében ma olvasták össze a virilistákra beadott szavazatokat. Az ered­mény az, hogy a 45-ös bizottság jelöltjeit egytől egyig megválasztották. A legtöbb szavazatot, 0230-at, Belitzay Béla, a legkevesebbet, 4124-et, Rittinger Károly kapta. Rittinger tévedésnek kö­szönheti ezt a kisebbséget. Az ellenzék ugyanis, mely szintén kandidálta őt, nevét tévesen Rittin­gernek irta s igy történt, hogy a nem létező Rit­tinger 1463 szavazatot kapott, Rittinger pedig csak 4124-et. Ettől eltekintve a legkevesebb szavazatot kapták Mérni Möbert, és Hűvös József. Az­ előbbire 5015, az utóbbira 5063 szavazat esett s igy majd­nem fele a választóknak törölte nevöket a listáról. Megválasztottak rendes tagokká: Belitzay Béla 0230, Kauser János 8997, Mül­ler Vilmos 8958, Tiller Samu 8917, Kuklay János 8916, Osztoics Mihály 8915, Preuszner József 8915, Walheim János 8915, Stern Mihály 8915, Mérő Já­nos 8914, Török József 8913, Degen Titusz 8913, Harrer Pál 8912, Kunewalderer M. L. 8911, Stadler Károly 8910, Schiller György 8910, Lipthay Béla báró 8909, Szabó M. Ferenc 8909, Kohner Ágos­ton 8908, Rebly Adolf 8908, Weigerth Károly 8906, Schneider Alajos 8903, Herczog Péter 8900, Hudo­­mel József dr. 8900, Szántay Adolf 8300, Sárkány József 8899, Luczenbacher Pál 8899, Mendl Ist­ván 8897, Mihalovits Antal 8896, Heinrich Ödön 8889, Lukács József 8887, Légrády Károly 8885, Rupp Zsigmond 8885, Hebentanz­ Nándor 8883, Wein János 8880, Mezey Lajos 8872, Friedmann Ber­­nát dr. 8872, Brüll Lipót, 8859, Bródy Zsigmond 8859, Mezei Sándor dr. 8855, Apaticzky Sándor dr. 8850, Köffinger Frigyes 8843, Hüttl Tivadar 8838, Országh Sándor dr. 8837, Kann Manó 8832, Lánczy Leó 8815, Hatvani Deutsch Bernát 8815, Bogisich Lajos 8798, Lederer Sándor 8771, Neu­mann Rafael dr. 8722, Mandl J. Ignác 8718, Geb­hard Lajos dr. 8617, Szénássy Sándor 8568, Vári Károly 8221, Lovrich Gusztáv 8216, Éberling József 8185, Mutschenbacher Béla dr. 8119, Por­dán Imre 8111, Kern J. Ferenc 8107, Hindy Kálmán 8099, Horváth A. János 8903, Stéger Tamás 8093, Tatay Adolf dr. 8092, Grün­baum Miksa 8072, Neuman Ármin dr. 8046, Pro­­kesch Antal 8025, Reichl Károly 7752, Baintner Imre 7656, Gebhard József 7609, Bernáth Béla 7435, Kauser József 7433, Krajtsik Ferenc dr. 7430, Kléh István 7429, Morlin Imre 7429, Vaskó Endre 7429, Németh Antal 7425, Reischl Károly 7417, Sigray Pál 7416, Forgó István 7405, Weisz Berthold 7268, Jókai Mór 7171, Bucher József 7009, Heltai Ferenc dr. 6084, Császár Jenő 6754, Horbitzer Lőrinc 6753, Árkay Sándor 6729, Kada Mihály 6727, Atlasz Samu 6716, Stojacskovics Sár­ BUDAPESTI HÍRLAP. (317. sz.) 1891. november 18* I­der 6714, Paksy Béla 6710, Wellisch Alfréd 6710,­­ Michl Alajos 6705, Wodiáner Béla 6705, Gonda Ignác dr. 6699, Hulitius Károly 6690, Föl­diák Gyula 6572, idősb Rémi Róbert 5063, Hűvös József 5015 és Rittinger Károly 4124 szavazattal, póttagokká: Pásztory Károly 7964, Salgó József dr. 7940, Daubek János 7658, Wolfner József 7611, Abelesz, Zsigmond 7426, Jármay Gyula dr. 7336, Walter Ágost 7322, Bánhegyi József 7315, Hudetz János 7313, Zsigmondy Jenő dr. 7298, Korotnai (Krick) Árpád 7249, Quittner Zsig­mond 7231, Haydin Károly 7220, Weisz Fülöp 7209, ifj. Ábrányi Kornél 7197, Takács Lajos dr. 7190, Mandl Pál dr. 7087, Kunváry Fülöp 6965, Politzer Gusztáv 6946, Linsbauer Fülöp 6934, Finály Zsig­mond 6931, Bacher Jakab 6855, Lichtenberg Kor­nél dr. 6844, Szohner Lajos dr. 6841, Deutsch Já­nos 6828, Munich Vilmos 6052, Hilbert Károly 5834, W­odianer Fülöp 5688, Keleti Gyula dr. 4922, Berkes Kálmán 4892, Vuk Gyula 4854, Dedl Antal 4846, Rónay Károly dr. 4885, Wodianer Artúr 4794, Bókay János dr. 4793 és Rausch Fe­renc 4700 szavazattal. Nagyobb számú szavazatot kaptak, de még nem választottak: Egan Lajos, Amon József egyenkint 3690, Schweiger József 2088, Ehrlich Manó 1587, Kittinger Károly 1463 és Kleinlein Károly 1463 szavazatot.­­ A fővárosi egyesület ma délután K­a­­mermayer Károly elnöklete alatt értekezletet tartott, a­melyen mindenekelőtt az elnöklő polgár­­mester jelentette, hogy a kelenföldi vasút­állomáshoz vezető út kiépítése iránt a tárgyalások már megindultak s a mérnöki hivatal alternatív terveket dolgozott ki, a­melyek szerint erre 18 000 vagy 43.000 írt lenne szükséges. A tárgyat a középítési bizottságban legközelebb tárgyalni fogják. Az egyesület által kezdeményezett olcsó munkás­lakások kérdését pedig, a pénzügyi bizottság javaslatához képest, a napi­rendről már pár éve levették, mert a törvény­­hatósági közgyűlés elvül kimondotta, hogy munkás­lakásokat községi költségen nem épít. Mindamellett arra kell törekedni, hogy az olcsó lakások ügyében 1885-ben készült szabályrendelet életbe lépjen.­­ Ezek után Reményi Antal fejezte ki azt az óhaját, hogy a fővárosban elhelyezett bosnyák zászlóalj mohamedán vallású legénysége részére a főváros rendezzen be imádkozó helyet. A pol­gármester kijelentette, hogy a gondosko­dás a katonai hatóságot illeti. Végül a holnapi köz­gyűlésre kitűzött tárgyakat beszélték meg. IRODALOM és MŰVÉSZEI. Budapest, nov. 17. * (A nemzeti zenede) igazgatósága ma este igen szép sikerű Mozart-ü­nneppel emlékezett meg a nagy mester halálának századik évfordulójáról, mely december 5-én lesz. A műsor végig a halha­tatlan költő műveiből állott és minden számban dolga volt a zenekarnak, mely Gobbi Alajos kar­nagy vezetése alatt ma mutatkozott be először egészen önállóan, vagyis kölcsünkért erők segedelme nélkül. Az igaz, hogy a növendékeket támogatta néhány professzor is, főképp a fúvóhangszerek csoportjá­ban , de azért mégis bízvást elmondhatjuk, hogy ez most már igazán az intézet zenekara és pedig oly derék orkesztrum, melyre a konzervatórium ki­tűnő vezetősége méltán lehet büszke. A­hogyan ez a zenekar eljátszotta a Bon Juan averturjét és a Jupiter szimfóniát, az komoly számot tesz s ha majd a fúvóhangszerek osztályai jobban megnépesednek, ez a lelkes és értelmes fiatal zenésztársaság valóban je­lentékeny faktor lesz a főváros zenevilágában. Jeleske­dett az orkesztrum mint kísérő is. Két növendék : Mambrini Lujza és Hállay Mariska k. u. a 20-ik és 22-ik mongol­­verseny első tételét játszotta igen tisztán és gondosan kidolgozva ; az utóbb említett fiatal leányt az a baleset érte, hogy elfeledték ki­nyitni zongorája fedelét s igy a szerény pianinová tompított Bösendorfert csaknem egészen elnyomta a kiséret. Strasser Margit k. a. a Titus operából énekelt egy áriát, tapsokat érdemelve. Az est leg­zajosabb sikere két fiatal növendéké : Kladivko Vilmosé és Gobbi Károlyé volt, kik egy bájos szim­fóniát adtak elő hegedűn és brácsán. Hubay Jenő e jeles tanítványait valóban örömmel hallottuk; mindkettő izmos tehetség és játékuk igen derék dologbeli készségen kívül nemes fölfogást is árult el. A színig telt terem egész este visszhangzott az őszinte tetszés zajától és Bartay Edének, az intézet érdemes igazgatójának, sokan gratuláltak a jelenté­keny sikerhez. * (A nemzeti színház nyugdíjintézete) e hó 22-én, vasárnap délelőtt 10 órakor rendkívüli közgyűlést tart, melynek tárgya : A mostani alap-­­szabályok megváltoztatása. * (Patti Budapesten.) Patti Adelina Orosz­országba utaztában a jövő héten Budapestre érke­zik és a vigadó nagytermében bucsuhangversenyt rendez, melynek jövedelmét kizárólag jótékony cé­lokra fordíttatja. A diva azt is kívánja, hogy a he­lyek árát ezúttal ne csigázzák fel. * (A „Huszárszerelem“)M­u­r­a­i Károlynak nálunk nagy hatást tett vígjátéka a berlinieknek nem nagyon tetszett,, a­mihez természetesen szó sem fér. Mert a közönségnek van joga ahhoz, hogy tessék vagy ne tessék neki valami. Kifogásunk van berlini kritikus kollegáink ellen, a­kik ítéletükkel egy kissé messze kalandoznak ez alkalomból. Azt az embert, a­ki Murai kellemes jó kedvén, friss tréfáin és nem közönséges találékonyságán nem tud mulatni, őszintén szánjuk. A kritikust azonban, a­ki mind e tulajdonságokat akármely oknál fogva nem látja meg, nem tartjuk Lessing méltó utódjának. A­ki pedig ennél is tovább megy s belekeveri, a mi­ről sejtelme sincsen : az egész magyar ízlést, az egész magyar irodalmat és az egész huszárnemze­tet , az olyat minálunk nem szokták komolyan venni. Mert végre is Murai munkája nem remekmű, de hogy drámai erkölcsei becsesebbek, mint azoké a berlini daraboké, a melyeket nekünk a nemzeti színház bemutatott (A sövény mellől és társai) s melyek a németeknek tetszettek is , az már minden kétségen felül áll. * (Ney Dávid Tapolcán.) N­e­y Dávid, az opera kitűnő tagja, vasárnap Tapolcán rendkívüli hangversenyt adott meyt ifjúkori emlékek fűzik Tapolcához : ezelőtt 23 évvel mint kántor nyert alkalmazást a tapolcai zsidó templomban. A vonat­nál sokan várták és Wolf Géza üdvözölte. * (Csokonai-ünnep Debrecenben.) Levele­zőnk táviratozza . Ma délután 3 órakor leplezték le nagy ünnepséggel az emléktáblát, a­melylyel a Csokonai-kör Csokonai Vitéz Mihály debreceni szü­lőházát megjelölte. A vörös márványtábla, mely a kismester­ utcai 1100. számú házának homlokát éke­síti, arany kerettel a következő aranyozott felírást viseli: E házban született Csokonai Vitéz Mihály 1773. november 17-én. Megjelölte a Csok­onai-kör 1891-ben. Az ünnepségben részt vettek a vá­rosi hatóságok, a honvéd tisztikar B­o­l­­­a tábor­nokkal élén, a közös hadseregbeliek K­r­a­u­s­z ezredes vezetése alatt, az akadémiai ifjúság, a főreáliskola, a kegyesrendi gimnázium és a keres­kedelmi akadémia, a tanítóképző, a tornaegyesület, az államvasúti üzletvezetőség, számos intézet és egyesület és nagyszámú közönség. Az ünnepséget a Tihanyi echo eldalolása nyitotta meg, a­melyet a főiskolai énekkar adott elő. Azután V­é­r­t­e­s­i Arnold szép beszéddel a törvényhatóság őrizetébe adta az emléktáblát. Simonffy polgármester lelkes szavakkal felelt a város nevében. Az énekkar ez után Huber Győzelmi dalát adta elő, mire az ünnepség­nek ez a része véget ért. A Csokonai-kör este hat órakor felolvasást rendezett a Bika-szálló díszter­mében.­­ A felolvasó ülés a dalegyesület éneké­vel kezdődött. Vértesi Arnold elnöki beszéde után E. Kovács Gyula ódát olvasott, nagy hatással. G­é­r­e­s­y Csokonai koráról, K­o­m­l­ó­s­s­y Artur a Csokonai-ereklyékről olvasott. Tüdős János tréfás monológot szavalt, Vértesi Gyula pedig Szabolcska Mihály Parisból küldött versét olvasta fel. Ott voltak : a kir. tábla Puky Gyulá­val és Széll Farkassal az élén, a főispán, az alispán, a polgármester, Bolla tábornok, nagy nő- és férfi­közönség. Nagy lelkesedést keltett a közös- és honvédtisztikar testületi megjelenése. Banket és tánc fejezte be az ünnepet. * (Hangversenyek.) Thomson Cézár második hangversenye pénteken lesz, Sauer Emil, a jeles zongorás pedig hétfőn, e hó 23 án fog Budapesten játszani. Jegyek Rózsavölgyi és társánál kaphatók. * (A történelmi társulat s a király.) A történelmi társulat elhatározta, hogy a Történelmi Életrajzok ama részét, mely Mária Teréziával fog­lalkozik, igen diszes kiállításban átadja a királynak. A díszpéldányt japánpapírra nyomják s elafánt­­csont borítékát C­s­e­r­n­a Károly akvarelljei fogják diszíteni. A díszpéldány magában foglalja Mária Terézia színezett arcképét, melyet egy Maytens által festett eredeti után készítettek. A társulat szándékát a napokban közölte S­z­é­­c­h­e­n Antal gróf a királylyal, ki igen kegyesen vette azt tudomásul s kijelentette, hogy elfogadja az ajándékot. * (A természettudományi társulat) e hó­­ 48-ai, szerdán délután 5 órakor tartandó ülésén

Next